Dr. Nagy Zoltán

2002. április 30. Vikman László, Pécs

Tavaly november 23-án, Budapesten írták alá az Európa Tanács égisze alatt az ún. Cybercrime Egyezményt, amelyhez a tagállamokon kívül számos más ország is csatlakozott aláíróként. Ennek volt eredménye, hogy az idén április elsején hatályba lépett Btk. revízió elemei közé az egyezményben foglalt vállalásoknak megfelelõ változtatások is bekerültek. Ezek elsõsorban a számítógépes bûnözés hálózati jellegébõl fakadó kihívásokra próbálnak reagálni (mint pl. a jogosulatlan hozzáférés, az adatkikémlelés), de olyan új rendelkezések is születtek, melyek már rég fennálló problémákra reagáltak (mint pl. a vírusírás). Az egyezmény hatásairól, az ezt követõ kodifikáció eredményérõl és a magyarországi számítógépes bûnözésrõl általában Dr. Nagy Zoltánt, a PTE-ÁJK Büntetõjogi Tanszékének egyetemi docensét kérdeztük, aki PHD-dolgozatát is ebbõl a témakörbõl készítette.

- Mitõl különösen jelentõs a tavalyi Cybercrime egyezmény, hisz volt már a témában - az Európa Tanács alatt is - elõdje, várhatóan mennyire felel meg majd az új kihívásoknak?

Ez a tavaly novemberi nemzetközi egyezmény több lényeges szempontból meghaladja az elõdjének tekinthetõ (89) 9. ET ajánlást. Meghaladja abból a szempontból, hogy most már definíciókat ad a számítástechnikai rendszer elemeire vonatkozóan, illetve meghaladja annyiban hogy most már az anyagi jogi, az eljárásjogi és a nemzetközi jogi összefüggéseket együtt tárgyalja és ez által magába építi, magába olvasztja a korábbi ajánlásokat, a (89) 9. ET ajánlást ami az anyagi jogi és a (95) 13. ET ajánlást ami az eljárásjogi problémákról szólt. Csak egy apró példát említenék arról, hogy az ilyen ajánlások néha mennyire nem felelnek meg a kor követelményeinek, egész pontosan a technika fejlõdése túljut nemzetközi ajánlásokon. A (89) 9. ET ajánlásban például nem szerepelt a kártyabûnözés, a bankkártyákkal való visszaélés kérdésköre. Vagy pontosabban szerepelt, a számítógépes csalásról szóló fejtegetésekben, azon belül is egy néhány mondatban, sorban említve, hogy az "input-csalásoknak" az egyik tipikus formája, fajtája lehet a bankkártya-visszaélés. Nyilvánvaló, hogy mikor 1989-ben elfogadták az ajánlást akkor ez a fajta bûncselekmény-kategória nem volt számottevõ, nem volt a fejlõdése prognosztizálható, hiszen a technikai lehetõségek akkor még ebbõl a szempontból behatároltak voltak.

A mostani ET egyezmény megfelel a kor követelményeinek, és látva az eddigi bûncselekmény tendenciákat elõremutató is, tehát lefedi azokat a bûncselekmény kategóriákat amelyek még várhatók, vagy amelyek már jelen vannak, ha nem is nagy számban a magyar bûnözésben. A törvénymódosítás tulajdonképpen ezen nemzetközi egyezménynek a még el nem fogadott tervezete, javaslata alapján indult meg. A kodifikációs törekvésekben látható volt, hogy az egyezmény szövegéhez és szellemiségéhez messzemenõkig igyekezett alkalmazkodni a jogalkotó. Ez azért fontos, azért jó dolog, mert a (89) 9. ET ajánláshoz a korábbi jogszabályaink nemigen alkalmazkodtak és ez számos anomáliát vetett föl. Ebbõl a szempontból tehát mindenképpen helyes volt a törvényhozó törekvése. Nyilvánvaló problémák voltak a számítógépes környezetben elkövetett bûncselekmények minõsítésével, amelyekre a hatályos tényállás nem adott kielégítõ, vagy megfelelõ választ, holott a korábbi nemzetközi ET ajánlás átvétele ezeket a problémákat kiküszöbölhette volna.

- Az egyezménynek köszönhetõen született jogszabályok jelentõs szigorodást hoztak a számítógépes környezetben elkövetett bûncselekményeket illetõen, de általában is jellemzõ a szigorodás. Mi errõl a véleménye, mennyire kívánatos ez a tendencia?

Az, hogy szigorodnak a törvények valóban nem csak ebben a bûncselekményi körben figyelhetõ meg, hanem általában jellemzõ tendencia az utóbbi 4-5 év jogalkotásában, amely egyfelõl jelenti a büntetési tételek emelését, másfelõl az elkövetési magatartások szélesebb körû büntetni rendeltségét. Hogy ez önmagában helyes vagy nem, némileg leegyszerûsített kérdés. Az mindenesetre biztos hogy önmagában a szigorítás soha nem fog eredményre vezetni, a bûncselekmények száma nem fog jelentõsen csökkeni. Lehetséges hogy kis mértékben csökken, vagy valamilyen stagnációt vált ki, de az igazi megoldást az jelentené, ha a felderítési eredmények növekednének, ami a leginkább visszatartó erõt jelent, emellett pedig egy kiegyensúlyozott szociálpolitika az ami ebben a körben segítene. A számítógépes bûncselekmények körében azonban a változások mindenképpen jónak nevezhetõk. Önálló tényállás lett a számítógépes rendszerbe való illetéktelen behatolás, az adatokban rongálásszerû károkozás, a számítógépes csalás és olyan elõkészületi jellegû magatartás is, mint a rendszert védõ kódok átadása illetéktelen személynek.

- A Különös Rész elsõ kifejezetten számítógépes bûnözéssel kapcsolatos tényállása a 300/C. § szakaszban szabályozott számítógépes csalás volt, mely 1994. május 15-tõl volt hatályos egészen a mostani revízióig. Milyen "karrierje" volt a tényállásnak, ismerünk statiszikákat, vagy becsléseket arról, hogy mennyi ilyen ügy szerepelt a bíróságok elõtt? Milyen problémák merültek fel az alkalmazásával kapcsolatban?

A korábbi 300/C § szakaszról, a számítógépes csalásról szóló tényállásról, melyet most módosították csak a kritika hangján lehet szólni. 1992-ben indult meg a jogalkotás a számítógépes bûncselekmények kriminalizálásáról, ami a végsõ lökést megadta ennek, az egyik nagy kereskedelmi bank offline bankautomatáit "lenyúlták" majd 32 millió forinttal. Nem vezetett eredményre a nyomozás, nem tudni, hogy ki, vagy kik követték el.

A parlament elé beterjesztésre került egy kormányjavaslat a számítógépes csalásról (Büntetõjogi és Kegyelmi Ügyosztály 35.135/1992. IM. III. 16. §), amelyben a számítógépes csalás szövegét a már többször említett 1988-as ET. Ajánlásnak megfelelõen határozta meg a kormányjavaslat amelyben a haszonszerzési cél, megtévesztés, és kár szerepelt mint hangsúlyosos kitétel. Ugyanakkor azonban a szöveg, amely végsõ elfogadásra került, olyan elemeket hordozott magában, ahol megjelent a csalás egyfelõl, de megjelent az adatokban, programokban történõ "rongálás", mint tényállási elem másfelõl. Ez dogmatikai szempontból azért hibás, mert két lényegesen eltérõ jellegû magatartást, cselekményt von egy törvényi tényállás alá, hiszen a rongálás és a haszonszerzési céllal végrehajtott adat- vagy program-manipuláció két különbözõ jellegét mutatja ennek a cselekménynek.

Ebbõl adódtak aztán olyan visszás esetek, amikor például egy vírus elhelyezését - jobb híján - számítógépes csalásként értékelte a bíróság (Bírósági Határozatok 1999/4. 145.számon). Az önmagában a laikusok elõtt is teljesen világos, hogy e kettõ cselekmény lényegesen különbözik egymástól, olyan dogmatikai részletekrõl már nem is igen szólva, hogy a haszonszerzés egyenes szándékot tételez fel, a rongálásnál pedig a szándék másik fajtáját, az eshetõleges szándék is értékelhetõ.

A bírói munkát illetõen a következõ problémák vannak és voltak. Kevés a jogeset, amibe betekintést nyerhetünk, amelyek próbára tehetnék a tényállásokat, mutathatnák a szépségüket, nehézségeiket. A másik gond a bizonytalanság büntetõ eljárásban például a bizonyítékok korrekt és megbízható rögzítését illetõen, vagy például a szerzõi jogsértéseknél a szakértõi véleményekben megállapított kárösszegek kiszámítása. Problémát jelenthet néha a cselekmény dogmatikai minõsítése is, például egy mikor történik számítógépes csalás, és mikor egy másik vagyoni bûncselekmény elleplezése.

- A büntetõjog-tudomány számítógépes bûnözéssel foglalkozó képviselõi már a 70-es évektõl próbálkoztak a különbözõ cselekmények tipizálásával, a technikai fejlõdésnek és az elkövetõk fantáziájának is köszönhetõen több kevesebb sikerrel. Azonban két jól elkülöníthetõ kategóriát azért sikerült kialakítani: az egyik amelyben a számítógép, mint eszköz, a másik amely a számítógép mint a cselekmény tárgya szerepelt. A Cybercrime egyezmény milyen kategorizálással dolgozott, mennyire várható, hogy ez a megközelítés hosszabb távon is mûködõképes lesz? Kik dolgozták ki a tervezetet?

Az elméleti vitákról annyit, hogy korábban valóban a 70-es években létezett egy olyanfajta kettéválasztás, amely a számítógép, mint eszköz és a számítógép, mint cél szerepet különítette el és ennek megfelelõen lehetett a büntetni rendelt magatartásokat a csoportokba besorolni. Aztán késõbb ezeket a bûncselekményeket már nem így kategorizálták, követve egy 1985-ös OECD ajánlást, amely 4 nagy csoporttal dolgozott: csalás, adatkikémlelés, hamisítás, szabotázs. Ettõl kezdve nagyjából a büntetõjogi tipizálások is e csoportok köré épültek. Ide tartozott még - és ez ismét jó példa a technika változására - a gépidõlopás is, ami a drága, nagyteljesítményû számítógépek üzemeltetéséhez kapcsolódott, de ez a bûncselekmény aztán egyre inkább vesztett a jelentõségébõl. Aztán mikor megjelent a (89) 9. ET ajánlás, a tipizálás már nem is annyira volt fontos, hanem inkább azon volt a hangsúly, hogy hogyan illeszthetõk ezek a rendelkezések az adott nemzeti jog keretei közé. A tavalyi dokumentum kidolgozásában aktívan részt vett Caspersen holland, és Sieber német professzor, persze rajtuk kívül nyilván több bizottság is dolgozott.

Fontos megjegyezni, hogy az ajánlás nem kötelezõ - sem az akkori, sem a tavalyi -, a tagállamok számára. Az ajánlások átvételét indokolja viszont az 1959-es strasbourgi egyezmény a kölcsönös bûnügyi jogsegélyrõl, amely szerint a jogsegély kérésének, illetve nyújtásának az a feltétele, hogy az adott cselekmény mindkét országban büntetendõ legyen. Van tehát egy praktikus szempont, ami miatt ezeket az ajánlásokat minden tagország átveszi, megpróbálja beépíteni a jogrendszerébe, a másik pedig az, hogy természetesen egyfajta presztízsértéke van minden európai jogi dokumentumnak, amelyet próbálnak a tagországok átvenni, adott kérdésben "egy nyelvet beszélni".

Hogy lehet-e kategorizálni a cselekményeket, ezt illetõen bennem erõsödik a szkepszis. Annyira átfogja a számítógép a mindennapjainkat, annyira eszközzé vált a mindennapi ténykedésünkben, így a bûnözésben is, hogy a számítógép már nem egy specifikus bûncselekményi körnek az eszköze, vagy a célja. Ha belegondolunk abba, hogy például vannak olyan okirat-hamisítások, melyek ma már számítógépes háttér nélkül nem képzelhetõk el (pl. az új személyi igazolvány már ilyen), vagy hogy egyes közlekedési rendszereket, a rendszerek elemeit számítógépek vezérlik, akár a vasútnál, akár a városi közlekedésben a lámpáknál. Ezen folyamatok számítógéppel megvalósított manipulációját nem számítógépes bûncselekménynek, hanem elsõ esetben közokirat-hamisítás elõkészületének, vagy második esetben közlekedés biztonsága elleni bûncselekménynek kell tekintenünk. A számítógép egyszerûen eszközzé lépett elõ, a bûncselekmények tipizálása, amely egyébként is ingatag volt már nem állja meg a helyét. Ingatag volt, például a szerzõi jogsértések miatt, hiszen a szerzõi jogi jogsértéseket mindkét ajánlás külön kategóriának veszi, jóllehet ezen bûncselekményeknek csak egy köre kapcsolódik a számítógépes környezethez, hiszen vannak továbbiak, mint pl. más mûvészeti mûalkotások védelme.

- A számítógépes bûncselekmények a magyar Btk.-ban a Gazdaság bûncselekmények fejezetébe került, pedig nyilván vannak érvek ez ellen. Nem volna indokolt - az elõzõekben kifejtettek ellenére is - külön fejezetben foglalkozni ezekkel a cselekményekkel, esetleg van-e erre példa külföldön?

Azt mondhatom, hogy vannak ilyen példák az európai jogalkotásban. Így Angliában, ahol egy törvény szól a számítógépes bûncselekményekrõl, de Franciaországban is, ahol a Code Penal-ban a 462/2 - 462/9 bekezdések között számítógépes bûncselekmények vannak fölsorolva (meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a jogalkotások korábbi idõszakok termékei). A német nyelvterületen és Olaszországban ezen tényállásokat egy tradicionális tényállás mögé építették, tehát például a csalás mögé került a számítógépes csalás. A skandináv országokban a már meglévõ tényállásokba építették be az új elemeket.

Magyarországon láthatóan nem alkot még egy teljes kört ez a kategória, még "keresik a helyüket" a Btk.-ban. Kritizálható persze, hogy ezek a tényállások a gazdasági bûncselekmények közé kerültek, mert pl. a bankkártyával való visszaélés tipikusan nem gazdasági bûncselekmény, két szerzõdõ fél vagyoni viszonyait sértõ cselekmény ez, azaz tipikusan vagyon elleni bûncselekmény. Az új 300/C szakaszba került cselekmények is kilógnak a gazdasági bûncselekmények sorából, gondoljunk csak az adatok rongálására, vagy mondjuk a kereskedelmi bankoknál megvalósult csalásokra, amelyek tipikusan vagyon elleni cselekmények. (Érdekes példaként felhozható a legnagyobb elkövetési értékû eset, amelyben egy francia fizetõs kábeltelevíziós társaság smart-kártyáját hamisították és végösszegként 64 milliárd forintot állapítottak meg. Ez sem gazdasági bûncselekmény.) Most azonban a módosítás a tényállás szövegére és nem a rendszerbeli helyére koncentrált. Minden valószínûség szerint, ha lezajlik egy teljes körû büntetõjogi kodifikáció, és születik egy új Btk. akkor majd talán helyükre kerülnek ezek a bûncselekmények.

- A már említett strasbourg-i egyezményen alapuló jogsegély bizonyára nagyon fontos a számítógépes visszaélések üldözése esetében, hisz kevés bûnözési típus ennyire nemzetközi. Milyen problémák merülhetnek fel ezzel kapcsolatban? Melyek a fejlõdés lehetséges irányai?

A bûnügyi jogsegély 1959. óta létezõ intézményei az egyezmény megszületésével és jogrendszerünkbe való 1996-ban történõ beépítésével tehát most már ezeknél a cselekményeknél is szóba jöhet, bár igaz, hogy itt a számítógépes körben sok érdekes probléma merül föl. Hisz nem elegendõek egyszerûen a hagyományos eszközök, amelyek a strasbourg-i egyezményben föl vannak sorolva, mint anyagi és eljárásjogi lehetõségek, mint pl. a kiadatás, az ítélet átvétele, a nyomozati cselekmények lefolytatása stb. Mivel a nemzetközi hálózatoknak köszönhetõen lehetõvé válik, hogy az elkülönüljön az adott bûncselekmény elkövetési magatartása és eredménye egymástól, szétváljon e két összefüggõ elem. Az így keletkezett hatásköri problémákat a bûnügyi jogsegély feloldja, feloldhatja. Ami azonban fontos ennél a problémakörnél, hogy a forró nyomon való elindulásnál nyílik-e arra lehetõség, hogy egy ország nyomozóhatósága és egy másik ország akár magán- akár jogi személyeinek, intézményeinek adatállományaiba betekintést nyerjen amikor pl. egy jogosulatlan behatolás visszadetektálásakor a cselekmény akár több ország hálózatán keresztül történt. E tekintetben még van bizonytalanság, még hiányzik a megegyezés, a technikai keretek elvileg adottak, a jog oldalán kellene válaszokkal szolgálni.

Fontos még egyszer leszögezni, hogy a hagyományos bûncselekmények esetében kevesebb a probléma, általában érvényesül a kettõs inkrimináció elve, amely a bûnügyi jogsegély alapja. A végsõ cél az lenne, ha bizonyos jogsértéseket minden ország üldözné, ez lehetne igazán hatékony, ugyanis pl. az interneten terjedõ jogsértõ tartalmak esetében a magyar rendõrség csak .hu domainek esetében tekinthetõ illetékesnek. De magyar nyelvû anyagok nemcsak ezeken olvashatók. Ma különbözõ országok a jogsértõ tartalmak esetében más szinteket határoznak meg, és nem lépnek fel határozottan, határozottabban. Természetes jelenségnek tekinthetõ az, hogy egyes szervereken máshol komolyan üldözött anyagok jelennek meg (pl.:tiltott pornográf képek, videók). Szintén az internethez kapcsolódhat a szólásszabadság eltérõ értelmezése akár Európa és Amerika vonatkozásában is (pl.:Yahoo-ügy: náci mûtárgyak aukciója), nemcsak Nyugat-Kelet összehasonlításban.

Úgy tûnik azonban hogy az interneten elkövetett jogsértéseknek pozitív hozadéka is van, mivel a tavaly született egyezményhez hasonló események megindíthatják, felgyorsíthatják a büntetõjogra egyébként nem jellemzõ harmonizációs folyamatot. Ez a terület a büntetõjogban jókora lépéshátrányban van a civiljoghoz képest, melyet a gazdasági élet, az üzleti érdekek már rég erre a pályára állítottak. Ennek a lemaradásnak rengeteg oka van: a büntetõjogi rendelkezések jelentõs mértékben kötõdnek az adott ország kultúrájához, hagyományaihoz, erkölcsi és jogi tradíciójához, valamint a büntetõjog mindig az adott állam uralkodó osztályának politikai érdekeit védik, és ebben nem szívesen keresnek kompromisszumot. Azonban az nemzetek közössége érdekeinek védelme elõrelépést hozhat és ez átterjedhet illetve jótékony hatással lehet más büntetõjogi területekre is.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
INTERNET
INTERNET-JOG
BŰNÜLDÖZÉS
INFORMATIKA