Peter Jaszi

2001. április 4. Kárpáti János, az MTI Washingtoni tudósítója, Washington

"A Napster nevû internetes zenei csereplatform nagyrészt azért válhatott ennyire népszerûvé, mert a lemezipar semmi érdemlegeset nem tudott helyette kínálni" - állítja Peter Jaszi, az Amerikai Egyetem washingtoni jogi karának (American University, Washington College of Law) szerzõi jogi professzora."

Peter Jaszi - egyébként Jászi Oszkár unokája, aki idõnként a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) is tart elõadásokat - a társszerzõje az amerikai joghallgatók tananyagai közé sorolt szerzõi jogi kézikönyvnek. Az egész "copyright"-jogi szakmát, valamint az internetes zenei fájlok szenvedélyes letöltõit egyaránt lázba hozó Napster-üggyel kapcsolatban azonban nem csupán jogi, hanem igen markáns üzleti szempontú véleményét is kifejtette.

A Napster ellen bírósághoz fordult lemeztársaságok elérték, hogy a Napster szerverérõl el kell távolítani, vagyis az internetes letölthetõség körébõl ki kell vonni azokat a zenei fájlokat, amelyek szerzõi jogi védelem alatt álló CD-lemezek hanganyagát tartalmazzák.

Peter Jaszinak az a véleménye, hogy mivel a "digitális környezetben" nem valósítható meg tökéletes védelem - miként egyébként korábban, az "analóg környezetben" sem volt megvalósítható -, a szerzõi jogsértések kezelése szempontjából a kérdés az, mennyi "szivárgást" lehet eltûrni.

A professzor szerint a hackereket nem lehet ugyan tökéletesen semlegesíteni, de "a legtöbben képtelenek vagyunk kitörni abból a technológiai kényszerek közé zárt világból, amit a tartalomszolgáltatók megosztanak velünk. Ha a tartalomszolgáltatók egyfelõl ésszerû biztonsági intézkedéseket alkalmaznak a kalózkodástól való eltántorítás érdekében, másfelõl a tartalmat ésszerû feltételek mellett teszik elérhetõvé a fogyasztóknak - kényelmes és átlátható hozzáférési módszert alkalmazva -, akkor a legtöbben azt mondják majd, megveszem. Nem éri meg a veszõdséget, hogy csaljak. Ez az a pont, ami szerintem néha elsikkad a Napster-ügyrõl folytatott viták során. Vagyis: azóta, hogy a Napster megszületett, a lemezipar nem volt képes megtalálni a Napster legyõzésére alkalmas eszközt, azt az üzleti eljárásmódot, amely elég vonzó ahhoz, hogy az embereket rávegye arra, kössenek üzletet inkább a lemeztársasággal, mint a Napsterrel."

"A lemezipar azon elgondolása, hogy olyan website-ot teremtenek, ahol az emberek akkor tölthetik le az új CD-k tartalmát, ha készek megfizetni a CD-k teljes vételárának a megfelelõjét, és hogy ekkor a fogyasztó rosszabb minõségben jut hozzá e zene MP3-as formátumú verziójához, mintha megvenné a boltban, és akkor még a lemezborító tájékoztatóját sem kapja meg, nos, ez nem jó üzlet. Erre nem fognak özönleni a vásárlók."

"A Bertelsmannak van egy elképzelése, amelynek az a lényege, hogy meg kell szerezni a Napstert. Átvesszük a Napstert, és ez lesz az üzleti modellünk. Nehéz lesz, hogy ez sikerüljön, ha egyedül a Bertelsmann csinálja. Azt hiszem, ez csak akkor lehet sikeres, ha a többi nagy lemezcég is csatlakozik. De nem vagyok biztos abban, hogy ezt meg fogják tenni."

"Még egy lépéssel továbbmegyek. Azt hiszem, a lemezipar valamelyest válságban van. Meg kellene tudnia magyarázni - világosabban, mint eddig -, hogy milyen értéket is ad hozzá a zenéhez. Egykor teljesen világos volt, hogy mit csinál a lemezipar, és miért éri meg jutalékot fizetni a lemeziparnak. Ma már nem világos. Beszéltem errõl a 15 éves lányommal, és õ azt kérdezte, miért fizetnél extra pénzt, hogy a lemezipar közbeiktatásával juss hozzá a zenéhez, ahelyett, hogy közvetlenül a forrástól kapnád meg. Erre én azt mondtam, hogy a lemezipar szerint szükséged van rájuk, mert a világ túl zavaros. És ha õk nem lennének, te nem tudnád, hogy mit hallgass. Hallgathatnál bármit. És ez kaotikus lenne. Tehát õk szolgáltatást nyújtanak neked, azzal, hogy megmondják, mit hallgass - és persze implicite, hogy mit ne hallgass. De ez nem gyõz meg egy 15 évest."

"Egykor a lemezipar úgy mûködött, hogy a lemeztársasági menedzserek tehetségeket fedeztek fel, összehoztak embereket, zenekarokat alakítottak ki, felszerelést adtak, stúdiójuk volt, producereik voltak. Ennek mind vége, ma már nem ez történik. A lemezipar annyit tesz, hogy nyugtázza az elkészült produkciókat, és azt mondja a zenészeknek: jöjjenek vissza, amikor már van annyi zenéjük, ami elég egy CD-hez. Végezzék saját maguk a gyártást, amit természetesen ma már bárki meg tud tenni, ha van kétezer dollár értékû felszerelése egy garázsban. Használják a saját felszerelésüket, és szállítsák a kész terméket. Mi is hát akkor pontosan az, amit a lemezipar tesz?"

"Biztos, hogy van erre válasz. Nem azt sugallom, hogy a lemezipar haszontalan. De azt hiszem, a lemezipar feladata, hogy ókumlálja ki a választ, és aztán teremtse meg azt az üzleti modellt, ami ezt tükrözi. És amíg ezt nem teszi meg, addig sérülékeny marad. Ha nem Napster, akkor Gnutella, ha nem Gnutella, akkor Freenet. Ha nem Freenet, akkor valami olyasmi, amire eddig nem is gondoltunk. Amíg a lemezipar nem hoz létre olyan reális üzleti modellt, ami meggyõzi a fogyasztókat, addig ezt nem fogja tudni megállítani."

Ami a szerzõi jog új, digitális környezetben való lehetséges "létformáit" illeti, Jaszi érdekes hatás-ellenhatás dinamikára hívta fel a figyelmet. Egyfelõl - mondta - a szerzõi jogok jogosultjai keresik a szerzõi jogi védelem alatt álló tartalom megoltalmazásának új formáit, mintegy az új jog "ráépítését" a régi jog épületére (erre példa az amerikai Digitális Millenniumi Szerzõi Jogi Törvény, a DMCA), valamint a régi jog olyan új értelmezéseit, amelyek több védelmet adnak a tartalomnak (ilyen új értelmezési lehetõségekre mutatott példát a Napster-ügy). Másfelõl ez a törekvés ellentörekvést vált ki. Fogyasztók, tudósok, oktatók és más felhasználók attól tartanak, hogy e pótlólagos védelemre irányuló nyomás következtében el fogják veszíteni néhány, hagyományosan élvezett privilégiumukat.

"Az Egyesült Államokban a szerzõi jog korábban nagyon kevesek területe volt. A szerzõi jog változtatásait a kongresszus a szerzõi jogi jogosultak javaslatainak az elfogadásával hozta meg. A joganyagot a bíróságok olyan perek során alakították tovább, amelyeket a szerzõi jogi jogosultak indítottak. A felhasználók nem játszottak kitüntetett szerepet ebben a folyamatban, jórészt némák maradtak. Most a fogyasztók kezdik azt mondani: ez túl fontos ahhoz, hogy eldöntését kizárólag a szerzõi jogi jogosítottakra hagyjuk. Ez részben a Napster miatt történik. A Napster olyan ügy, amely hirtelen sokak számára megmutatta, mennyi minden forog kockán."

Az Egyesült Államokban élénken tárgyalt téma, hogy bizonyos internetes felhasználási feltételek - amelyeknek az ügyfél részérõl történõ elfogadásától függ bizonyos tartalmak megtekinthetõsége - gyakran szigorúbban korlátozzák a megtekintett tartalom felhasználhatóságát, mint ahogyan az a szerzõi jogból következik. Ezzel kapcsolatban Peter Jaszi azt reméli, hogy az elkövetkezõ években az amerikai bírói gyakorlat "újra fel fogja fedezni" a szövetségi jognak az egyes államok jogával szembeni magasabbrendûsége tételét. A website-ok tartalmához való hozzáférést a szolgáltató részérõl korlátozó feltételek valójában szerzõdéseknek minõsülnek, és a szerzõdések jogát az egyes szövetségi tagállamok jogrendje szabályozza. A szerzõi jogról ugyanakkor szövetségi szintû törvény rendelkezik. Amikor konfliktus keletkezik a szövetségi jog és az állami jog között, akkor az állami jog köteles "visszavonulót fújni".

"Azt hiszem, a bíróságok éppen csak most kezdenek elgondolkodni azon, vajon nem kellene-e azokat a végfelhasználói szerzõdéseket, amelyek elvesznek a fogyasztótól olyan jogosultságokat, amiket egyébként élveznének a szerzõi jog értelmében, a szerzõi joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánítani. Remélem, az elkövetkezõ években a bíróságok - a szövetségi jog felsõbbrendûsége jegyében - korlátozni fogják az ilyen felhasználói szerzõdések kikényszeríthetõségét. Ellenkezõ esetben a szerzõi jog a szó technológiai értelmében vett alapértelmezéssé válik. Az alapértelmezés pedig tetszés szerint változtatható, holott a szerzõi jog több, mint alapértelmezés. A szerzõi jogban öltenek testet azok a hosszasan csiszolt válaszok, amelyekkel a társadalom egyensúlyt teremt a szerzõi jogi jogosultak hatalma és a fogyasztók érdekei között."

"A szerzõi jognak azon vonatkozása, amely a legjobban példázza ezt az egyensúlykeresést, a szabad felhasználás kérdése. Ha írok valamit, akkor idézhetek egy bizonyos terjedelmet - nem teljesen világos, hogy pontosan mennyit, mindenesetre elfogadható mennyiséget - valamely szerzõi jogi védelem alatt álló forrásból, és ilyen esetben nem kell aggódnom jogsértés miatt. Az új felhasználás társadalmilag kívánatos. Valamit veszít ugyan a szerzõi jogi jogosult, de nem sokat. Fennáll az egyensúly. Ami történik, az fair use, tisztességes felhasználás, szabad felhasználás. És akkor eljutok egy website-ra, a website pedig azt mondja: mielõtt bármit elolvasol ebbõl a tartalomból, el kell fogadnod a feltételeket. A feltételek egyike: semmilyen mennyiségû anyag, legyen az bármilyen csekély, nem idézhetõ semmilyen célra errõl a website-ról. Ellenkezõ esetben megsérted x állam szerzõdési jogát. Ez számomra nagyon világos példa a közvetlen konfliktusra a szerzõi jog egyik fontos elve és egy - valamely állam jogának hatálya alatt álló - szerzõdés között."

Peter Jaszi az interjú során szólt a Tasini-ügyrõl is, amelyben az amerikai legfelsõbb bíróság a minap hallgatta meg a feleket. Az amerikai "szabadúszó" szerzõk képviselõi perlik a The New York Times kiadóját és egyes, Interneten kereshetõ cikk-adatbázisok fenntartóit, mondván: az egyszeri cikk-közlési engedély nem terjedt ki azokra a késõbbi felhasználásokra, amelyek során a fizetõ ügyfél az adatbázisból hívja le a cikket. Az alperesi védekezés az 1976-os amerikai szerzõi jogi törvény azon elõírásán alapul, hogy közös mû esetén nem kell külön engedély az újabb, átdolgozott kiadásban való szerepeltetéshez.

Jaszi professzor azonban nem fogadja el, hogy erre az esetre ez alkalmazható lenne. Az interjúban kifejtette, hogy a szóban forgó szabály alapvetõen a nyomtatott kiadványok új kiadására vonatkozik.

"Az általam írt freelance anyagot lehozza a lap elsõ, mondjuk reggeli kiadása, de a kiadónak joga van elhelyezni a késõbbi, esetleg akár délutáni utolsó kiadásában is. Ilyesmikre gondoltak 1976-ban. Hogy ezt kiterjesszék az adatbázisból történõ, újraszövegezett elektronikus felhasználásra, szerintem messze túlmegy az eredeti szándékon. Ez tehát a jogtechnikai oldal. Ami pedig a jogpolitikai oldalt illeti, a New York Times és mások taktikája ebben az ügyben csodálatos példáját adja a leszakad az ég hozzáállásnak. Meggyõzték önmagukat és néhány más embert is, hogy ha helyt adnak a Tasini-kérelemnek, akkor elszegényednek, kiürülnek az adatbázisok. Ez abszurd. Ha a Tasini-felperesek gyõznek, akkor annyi fog történni, hogy az alpereseknek valamennyi pénzt kell majd fizetniük a cikkek további felhasználhatósága érdekében."

Arra a riporteri közbevetésre, hogy ma már nem ilyen jellegû szerzõdéseket kötnek a szabadúszókkal, Peter Jaszi kifejtette:

"Pontosan. Nagyon kis számú, most már nem is élõ szerzõdésrõl van szó. Az ügy kimenetele mégis fontos a jövõre nézve. Ugyanis az újabb, mindenféle felhasználás jogát biztosító szerzõdések (all rights contracts) önmagukban is ellentmondásosak. Végeredményben azt kérik a szabadúszóktól, hogy adjanak fel többet, anélkül, hogy cserébe többet kapnának. Két kérdés adódik. Az egyik, hogy az ilyen all rights szerzõdések jogilag kikényszeríthetõek-e, vagy feltûnõ aránytalanság miatt megtámadhatók. Ennél fontosabb kérdés, hogy ha a Tasini-felperesek gyõznek, akkor a kongresszus tovább fogja-e tûrni az ilyen all rights szerzõdések alkalmazását. Ha én lennék a szabadúszó írók közössége, miután learattam a gyõzelmet a Tasini-ügyben, a következõ lépésem az lenne, hogy elmennék a kongresszushoz, és azt mondanám, nézzék, itt valami felháborító folyik, amit meg kellene tiltani. A kiadóknak kötelezõvé kellene tenni, hogy vegyék figyelembe, mihez adjuk a hozzájárulásunkat, és ne vásároljanak fel mindent egy csomagban anélkül, hogy többet fizetnének."

A digitális korszak által felvetett legfõbb globális jogi problémát - ahogy fogalmazott, a master questiont - Jaszi professzor nem valamely specifikus anyagi jogterület részletkérdései között véli megragadhatónak, hanem abban a kérdésben, hogy kinek a joga érvényesül.

"Marylandben állok, átlövök Virginiába, valaki megsérül, hol történt? Érdekes, végsõ nyugvópontra valószínûleg nem jutó, ám csaknem bizonyosan triviális vitát folytathatunk ugyan errõl, de az általános elv világos. Az Interneten nem világos. Mert a dolgok bizonyos értelemben mindenütt történnek és sehol sem történnek. Ha felhelyezem valaki másnak a szerzõi jogi védelem alatt álló mûvét az én website-omra az Egyesült Államokban, és azt letöltik Magyarországon, Ausztráliában és Chilében, akkor ez hol történt? Kinek a joga érvényesül? Kinek a bírósága rendelkezik hatáskörrel? És ennek alkérdése az ítéletek kikényszeríthetõsége. Tegyük fel, Magyarországon jogsértésnek számít a nem jóváhagyott letöltés valamely website-ról, ha azt magyarországi számítógépen követik el. Tehát a szerzõi jogi jogosult, aki esetleg nem magyar, hanem mondjuk amerikai, perel a magyar jogra hivatkozva, és megkapja a neki kedvezõ ítéletet. Mi az értéke ennek az ítéletnek, hogyan érvényesíthetõ ez országhatárokon át? Lehet, hogy a jogsértõ sem magyar. Lehet, hogy egy amerikai vállalatnak van egy magyar ítélet a kezében egy brit jogsértõ ellen. Ezt az ítéletet Nagy-Britanniában ki lehet-e kényszeríteni a jogsértõvel szemben? Ez régi kérdés, de új fontossággal bír a digitális környezetben."

"Úgy gondolom, ezeket a kérdéseket végül nemzetközi szinten, új, többoldalú szerzõdésekkel fogják megválaszolni. Ez olyan terület, ahol szükség lesz az Egyesült Államok politikájának valamilyen felülvizsgálatára. Mert az Egyesült Államok - ami az információkereskedelmet illeti - olyannyira fontos tartalomforrásnak számít, hogy a mi érdekeink, vállalataink érdekei szenvednek csorbát, ha nincsenek világos szabályok ezekben a kérdésekben. Úgy sejtem, hogy el fog halványulni az Egyesült Államok hagyományos vonakodása a nemzetközi szintû rendezéstõl, amint annak fontossága az amerikai érdekek szempontjából egyértelmûbbé válik."

"Ugyan nem kínál megoldást, de legalább csökkenti a probléma súlyát, ha globálisan összehangolják a nemzeti jogokat. Minél kevésbé térnek el egymástól a nemzeti jogok, annál kevésbé fontos, hogy melyik nemzeti jog érvényesül. Zajlik ilyen folyamat a szellemi tulajdon és bizonyos mértékig a kereskedelmi jog területén, de azt hiszem, nagyon lassúnak ígérkezik, hiszen oly sok gazdasági és kulturális, társadalmi különbség befolyásolja a nemzeti jogok tartalmát. A WIPO-nak lehet bizonyos szerepe, miként a WTO-nak is, bár ezen intézmények valójában nem jogharmonizálással, hanem a minimálkövetelmények megteremtésével foglalkoznak. Az egyetlen lendületes harmonizálási folyamat az Európai Unióban zajlik. Itt egyértelmûen fontos dolgok történtek az elmúlt 15 évben. Az EU-jogalkotás nagyon hatékony és részletekbe menõ, enged bizonyos eltéréseket az egyes nemzeti jogrendszerekben, de többnyire nem nagyon sok eltérést."

Peter Jaszi külön kitért az adatvédelemmel, privacyval kapcsolatos EU-kezdeményezésekre, és azt mondta, sok tekintetben csodálja azokat. "Tény, hogy nagyon sok minden olyasmi is van ezekben, aminek idõt kell hagyni, míg kiforrja magát a nemzeti jogok szintjén is. De úgy gondolom, hogy ez idõvel meg fog történni."

  • kapcsolódó anyagok
SZERZŐI JOG
FÁJLCSERÉLŐK