Mérték blog

Polyák Gábor: Gulyás Gergely hazudik

2014.08.05.

Neelie Kroes médiáért felelős európai bizottsági biztosként még egyszer összefoglalta a magyar médiahelyzet problémáit, és ezt Gulyás Gergely nem hagyta szó nélkül. Álljon itt a cáfolat cáfolata. Gulyás állításait ugyanis a Mérték kutatásai tételesen, tényszerűen cáfolják. Polyák Gábor írása.

Messziről indul a médiahelyzet körüli vita újabb köre a Bizottság és a Fidesz között, és sajnos a lehetséges megoldásokig megint nem jut el. A helyzet megoldásában Európa ott tart, hogy „ideje, hogy elkezdjünk behatóan foglalkozni” a másfél évvel ezelőtt publikált javaslatokkal. Ez azért megkönnyíti a magyar politikus dolgát, amikor ki akarja oktatni az európai intézményeket.

A levélváltás érinti a reklámadót, az Origó és a Klubrádió ügyeit, a Médiatanács pályázati gyakorlatát, a választási kampány szabályozását, az Európai Unió mozgásterét, és még az öncenzúrát is. Nézzük sorban.

Reklámadó

A reklámadó Gulyás szerint „többéves vitát követően került bevezetésre”. Valójában ebben a formában tavaly bukkant fel, és akkor egyetlen célja volt, mégpedig az, hogy a lehető legtávolabb tartsa a TV2 felvásárlását tervező nemzetközi szakmai befektetőket. Aztán azért kellett újra elővenni, mert hiába sikerült baráti kezekbe juttatni a csatornát, ez önmagában kevésnek bizonyult a piaci pozíciók megváltoztatásához. A TV2 számára az RTL Klub gazdasági eredményének állami lenullázása új távlatokat nyithat.

Fideszes szövegből az „extraprofit” kifejezés valószínűleg valamilyen belső szabályzat alapján nem maradhat ki, még akkor sem, ha egy olyan ágazatról beszélünk, ahol évek óta szűkül a piaci mozgástér. Tessék talán erről a TV2 új tulajdonosát megkérdezni, akinek a vezetése alatt a csatorna jó ideje masszívan veszteséges. Hovatovább a televíziós piac szereplői a minden vállalkozás által fizetendő adókon túl eddig is fizettek „reklámadót”: 1996 óta a reklámbevételeik egy részét – jelenleg két és fél százalékát – magyar gyártású filmek készítésére kell költeniük. Ami rendben is van, mert ez így tényleg a sokszínűséget szolgálja. Némi extra profit a mai médiarendszerben talán csak oda jut, ahol az állam az adott médium érdemein felül költi a reklámra szánt közpénzeket. Erről pedig a legjobb sztorikat a már kicsit másképp talpnyaló Magyar Nemzet vagy Heti Válasz tudná mesélni, akiknek most rosszul esik, hogy valaki lenyúlja a lopott mézesbödönt.

A reklámadó külföldi előfutáraira hivatkozni nemcsak azért álságos, mert a magyar reklámadó története és motivációi bármely más ország kontextusában értelmezhetetlenek, hanem azért is, mert ilyen mértékű és formájú reklámadó nincs máshol. Gulyás külön kikéri magának azt a feltételezést, hogy a reklámadó diszkriminatív, és a külföldi befektetők kiszorítását gyorsítja. Hogy is lenne diszkriminatív az az adó, aminek a nagy részét egyetlen adózó fizeti be. Ráadásul azért, hogy az RTL ne élhessen azzal a kedvezménnyel, amit a kifejezetten a TV2-re szabott a jogalkotó, néhány nap elteltével még módosították is a törvényt. A külföldi befektetők pedig időközben jelentős részben elszivárogtak a magyar médiapiacról. Az utolsók között a Sanoma is csomagolt, és a HVG német tulajdonosa is kiszáll. A Nemzeti Együttműködés Médiarendszerében a lezavaróbb porszem, vagy inkább féltégla az RTL.

Gulyás hosszan méltatlankodik az RTL Klubnak a reklámadóra adott válaszlépése fölött. Eleve hogy gondolja egy vállalkozás, hogy visszaszól meg visszalő, ez mifelénk nem szokás. Mondjuk az RTL mögött álló Bertelsmann méltó ellenfél. Meg még hogy a kormányt kritizáló, sőt egyoldalúan kritizáló híradó, ki halott még ilyet? A magyar politikusok, politikai oldaltól függetlenül, rendszeresen jelét adják, hogy fogalmuk sincs arról, hol az ő helyük és hol a médiáé. A kormányt kritizálni nem joga, hanem, ha erre van ok, és ok akad éppen elég, kötelessége a médiának. Az ellenzéket is lehet kritizálni, csak éppen nem ők hozzák a kormányzati döntéseket. Ezzel együtt az RTL híradója a Pásztor-ügyről is beszámolt (milyen egyéb hírértéket is tudtak felmutatni az ellenzéki pártok?).

Amiben teljesen igaza van Gulyásnak, hogy az „RTL a reklámadó bevezetéséig – működése kezdete óta, a megelőző csaknem 17 évben – egyáltalán nem foglalkozott kiemelten politikai kérdésekkel”. Emiatt én már elég sok helyen nehezteltem, de rögzítsük még egyszer, hogy az RTL mindaddig, amíg az üzleti érdekei azt kívánták, hibátlanul közreműködött a néphülyítésben. Nem kellett ehhez hazudni, legfeljebb annyit, hogy a nap legfontosabb híre a ma született csíkos kiskacsa. Az RTL felelősséget visel nemcsak a Fidesz kétharmadáért, hanem mindazért, ami az 1997-es indulása óta ebben az országban történt. Ha olyan híradót sugároz kezdettől és következetesen, amilyet ma látunk, másképp nézne ki az ország. És itt érdemes megállni Gulyás azon állítása fölött is, hogy a reklámadó „a politikai véleményformálásban meghatározó szerepű médiumokat pedig nem, vagy csak csekély mértékben terheli”. Bármilyen szomorú ugyanis, a politikai véleményformálásban legmeghatározóbb szerepű médiumok ma az RTL és a TV2. Híradóikat gyakorlatilag minden társadalmi csoport nézi, és az ország többsége számára e csatornák szinte kizárólagos hírforrások. A kifejezetten közéleti jellegű szolgáltatások a közönségnek ehhez képest elenyésző részéhez jutnak el.

Európai értékek, európai eszközök

Amiben sajnos megint igazat kell adnom Gulyásnak, az éppen az Európai Unióval szembeni kritika. A médiatörvények körüli vitában az EU nem volt elég határozott, és nem magyarázta el a magyar kormánynak – ahogy korábban az olasz, a francia, a bolgár kormánynak sem –, hogy európai csak egy gazdaságilag és szakmailag autonóm szereplőkkel működő, kiszámítható állami felügyelet álló, transzparens médiarendszer lehet. Az Európai Bizottság csak néhány apró jogharmonizációs csiszolást írt elő a szabályozással kapcsolatban, és meg sem próbálta az Alapjogi Charta alapján a sajtószabadság szempontjait bevonni a vizsgálatába. A Médiatanács függetlenégének politikailag érzékeny kérdését az EU kiszervezte az Európa Tanácshoz, és az Európa Tanács valóban beérte egy erőtlen és értelmetlen kompromisszummal a Médiatanács elnökének jelölésével kapcsolatban. A közszolgálati médiával kapcsolatban pedig még az átláthatatlan finanszírozás EU-joggal való összhangját sem vizsgálta senki, így a közmédia zavartalanul költ milliárdokat kormánypropagandára. Mindezek után Gulyás miért ne mondhatná azt, hogy az EU áldását adta a magyar médiahelyzetre?

Klubrádió, frekvenciapályázatok

A Klubrádióval kapcsolatban a válaszlevél nem tér ki arra az apróságra, hogy a Klubrádiónak hatszor kellett a bíróság előtt pert nyernie a Médiatanács ellen, hogy legalább Budapesten folytathassa a működését, és az évekig tartó huzavona gazdaságilag olyan helyzetbe hozta a csatornát, hogy a vidéki hálózatát már nem tudta fenntartani. Gulyás úgy tesz, mintha a Klubrádió lenne az egyetlen, akinek nem kell fizetnie a frekvenciája használatáért, miközben a szintén politikai talk-rádióként működő Lánchíd Rádió és Inforádió ezt a kedvezményt évekkel korábban megkapta a Médiatanácstól. Felemlegetni továbbá azt, hogy a Klubrádió egyik perében a bíróság lesöpörte azt az abszurd érvelést, hogy a pályázat hátlapját is alá kellett volna írni, miközben más ítéletekben valóban született ellenkező értelmezés is, legfeljebb féligazság. A bíróság ugyanis többször hangsúlyozta, hogy a pályázati felhívások annyira rosszak, hogy azok lényegében elveszik a pályázók esélyét a hibátlan pályázati anyag elkészítésére. És mindez hogyan mentené a Médiatanácsnak azt a döntését, hogy eredetileg egy félig kitöltetlen pályázat nyerte meg a Klub frekvenciáját?

A Médiatanács pályázati gyakorlata igenis „elfogult és homályos”, és mindenek előtt a Fideszhez vagy annak ideológiai vízióihoz közel álló szereplők térnyerését szolgálja. A Lánchíd Rádió terjeszkedése mögött még a hatályos médiatörvényt is kijátszó hatósági gyakorlat áll, az egyházi rádiók térnyerése pedig végképp megszünteti a helyi rádiós piacok esélyét a helyi közéletben való részvételre, és mindeközben a Class FM pozícióit is sikeresen védi a Médiatanács helyi kereskedelmi rádiók piacának felaprózásával. E pályázati gyakorlat következménye az is, hogy néhány év alatt gyakorlatilag elkoptak a pályázók, és már csak azok indulnak a pályázatokon, akik tudják, hogy nyernek is. Így nem sok haszna a hatósági döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségének, hiszen nincs, aki bírósághoz forduljon.

Politikai hirdetések

A politikai hirdetésekkel kapcsolatban Gulyásnak abban igaza van, hogy azt sok más országban is korlátozzák. De arra nem találunk példát, hogy a szabályozás a kampány nagy részét egyetlen hirdetési felületre, sőt egyetlen cégcsoporthoz csatornázza be, adott esetben a Simicska-féle kültéri reklámhordozókra. És miközben az újságok – nagyon helyesen – kötelesek előre közzétenni a politikai hirdetések árát, aközben a kültéri hirdetésekre ilyen átláthatósági szabály nincs. Azt is a bíróságnak kellett kimondania, hogy a kormánypropaganda bizony a kormánypárt propagandája. És mindez egy olyan médiakörnyezetben zajlik, ahol már az egyik országos televízió is baráti kezekben van, a közmédiának alig van hova süllyednie, a nem Fidesz-közeli nyomtatott sajtótermékek jelentős része éppen tulajdonost vált, a rádiós piacon pedig még a hallgatottságmérést is Fidesz-közeli vállalkozás végzi. Gulyás szerint már csak azért sem lehetett semmi gond a kampányidőszakban a tájékoztatással, mert az ellenzéki pártok nem fordultak a Médiatanácshoz a kiegyensúlyozottság követelményének megsértése miatt. A kiegyensúlyozottság szabályozását és gyakorlatát a Mérték sokszor kritizálta már, és abból, hogy az ellenzéki pártok nem az egypárti Médiatanácstól várják a sokszínűség garantálását, még egyáltalán nem következik a tájékoztatás kiegyensúlyozottsága.

Origó

Az Origó-ügyről azt mondja Gulyás, hogy „semmilyen bizonyítékot nem mutatott fel még senki arra nézve, hogy mindez politikai nyomásra történt volna”. Valóban, nem került elő hangfelvétel, amiben Lázár őrjöngve követeli Pethő András vagy Sáling Gergő kirúgását. De emlékszik valaki olyanra a magyar sajtótörténetből, hogy egy hírszerkesztőség tíz munkatársa, egy főszerkesztő-helyettes és két felelős szerkesztő egyszerre otthagyta volna az adott médiumot? Arra hivatkozva, hogy „nem tudjuk folytatni az eddigi munkánkat”. Ez nem elég bizonyíték, legalábbis arra, hogy durva politikai nyomás van az újságírókon? És igen, jól látja Gulyás, ez az ügy valóban azt jelenti, hogy a Deutsche Telekomnak fontosabb párszázmilliárd állami megrendelés meg néhány mobilfrekvencia, mint a magyar sajtószabadság.

Öncenzúra

Gulyás szerint nincs öncenzúra, az újságírók szerint meg van. Ennyi. Az új Ptk. részben alkotmányellenesnek talált szabályozása a közszereplők védelméről, a lex Gavra, a médiatörvényben kilátásba helyezett sokmilliós bírságok pedig elsősorban szintén azt a célt szolgálják, hogy az újságírók ne is akarják megtudni, pontosan hol húzza meg a törvény a szabad közlés határait.

Az RTL Klub híradóira adott hisztérikus válaszok, a kommentelők ellen politikusok által indított eljárások, az újságírókra használt jelzők és minősítések – lásd „nyikhaj, senkiházi tollforgató terroristák” – világosan megmutatták, hogy a magyar sajtószabadságot nem elsősorban jogi beavatkozások, hanem súlyos kulturális deficitek korlátozzák. Európa elkövette és elköveti azt a hibát, hogy úgy beszél európai értékekről, mintha azok mindannyiunk számára jól érthető, magyarázatot nem igénylő adottságok lennének. Eközben az európai intézmények is rendszeresen szemet hunynak a tagállamok kisebb-nagyobb kilengései fölött, hogy így minimalizálják a politikai kockázatokat. De végül azzal kell szembesülniük, hogy gulyásgergelyek magyarázzák el nekik, hogy ők azok, akik rosszul tudják.



Az oldal tartalma nem minősül jogi tanácsadásnak.
Kérjük olvassa el a Jogi Fórum felhasználási feltételeit.