A médiatörvény egységesítette a „köz érdekében” működő médiaszolgáltatások szabályozását, és ellátta a kategóriát a „közösségi” címkével. Az új szabályozási keret jobban igazodik a gazdasági háttérrel erőteljesebben rendelkező médiumokhoz, mint a jellemzően önkéntesek munkájára épülő valódi közösségi médiumok sajátosságaihoz. A korábban működő szolgáltatók csak az új minősítés megszerzése után folytathatták működésüket. Nagy Krisztina írása.
„A közösségi rádiónak három fő jellemzője van: nonprofit alap, közösségi tulajdonlás és ellenőrzés, közösségi részvétel.” „Mi az a közösségi rádió?”, az AMARC Afrika és Dél–Amerika gyakorlati kézikönyve
Májusban, amikor a kisközösségi rádiók számára kiírt pályázati felhívás ellentmondásairól írtunk, ígértük, hogy egy másik bejegyzésben szólunk majd az új médiaszabályozás közösségi médiumokat érintő rendelkezéseiről. A témának aktualitást most különösen az ad, hogy a Médiatanács július elején viszonylag magas, 100 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a közösségi szolgáltatók műszaki fejlesztéseinek támogatására. Hasonló pályázatok a korábbi médiahatóság ideje alatt is voltak, sőt a pályázati felhívás nem sokat változott a korábbiakhoz képest. Jelentősen változott viszont a médiumok működését meghatározó jogi környezet.
A korábbi médiatörvény a kereskedelmi és közszolgálati médiumok mellett a harmadik szektor számára kétféle működési módot kínált, a közműsorszolgáltatói vagy a non-profit státuszt. A közműsorszolgáltatók quasi lokális közszolgálati médiumként működtek, helyi szinten felvállalva a közszolgálati tartalom kínálatát. A törvény a nagy közmédiumokhoz nagyon hasonló tartalmi elvárásokat, és korlátokat (pl. reklám) fogalmazott meg velük szemben. A non-profit státusz alapjaiban más működést és műsorfolyamot jelentett. Eredetileg kiemelten egy meghatározott közösség céljait és igényeit szolgáló műsorok készítése volt a fő profil, és a működtetés is non-profit formában zajlott, azaz az esetleges nyereség nem volt kivehető a rádióból, vissza kellett forgatni a működésbe. Ezek a rádiók – mert nagyrészt rádiókról beszélünk – a helyi közélet fórumaként működtek, általában önkéntesek, a közösség tagjai készítették a műsorokat.
Speciális lehetőségként az ORTT vezette be 2002-ben a közösségi jogosultsági formát, a kicsi lokális közösségek rádiózásának megkönnyítésére. A kisközösségiek saját döntésük alapján vagy közműsorszolgáltatóként, vagy non-profitként működtek. Jellemzően inkább a non-profit státuszt választották.
Sem a közműsorszolgáltatók, sem a non-profit szolgáltatók nem fizettek műsorszolgáltatási díjat, ugyanakkor számíthattak folyamatos állami támogatásra, mivel a törvény címkézett forrást biztosított számukra. (A korábbi törvény szerint – az ORTT döntésétől függően – a Műsorszolgáltatási Alap bevételeinek legalább fél/fél, maximum egy/egy százalékát rájuk kellett költeni). Ez az utolsó évek gyakorlatában fél/fél százalékot, 2009-ben 379 millió forintot jelentett.
Ezen túl mindkét szolgáltatói kör számára a helyi kábelszolgáltatókat terhelő továbbítási kötelezettséget írt elő a törvény (must carry), ami alapján a helyi kábelszolgáltatót kapacitásának bizonyos százalékáig szerződéskötési kötelezettség terhelte a vételkörzetben működő helyi, körzeti közműsor-szolgáltatók, non-profit szolgáltatók ajánlatával szemben.
Közösségi?
Az új szabályozás a két státuszt egybeolvasztotta, és létrehozta a közösségi szolgáltatás fogalmát, amely definíció szerint igen tág kategória, minden korábbi közműsorszolgáltató és non-profit szolgáltató belefér. Emellett azonban szigorította a tartalmi követelményeket, például előírta a napi minimum négy óra műsoridőt, a műsoridő kétharmadában közszolgálati tartalom műsorba szerkesztését, illetve a zenei műsorokban ötven százalékos magyar zenei arányt. A jog hálója az új szabályozással egy részletesen körvonalazott, inkább a korábbi közműsorszolgáltatásra építő keretet teremetett, ahol a gazdasági működés non-profit jellege nem jelenik meg, és háttérbe szorul a civil jelleg. Erősebb a közszolgálati tartalom kívánalma, bármit is értsünk ez alatt. A közösségi megnevezés valójában inkább közszolgálati működést takar, és nem valódi civil, közösségi fórumként működő médiumot.
A közösségi rádiók nemzetközi szervezetének honlapján a civil világ sokszínűségéhez híven a közösségi rádió sokféle definíciója található. Legjellemzőbb közös elem a közösség aktív szervezésében való részvétel, a rádiózás funkciója és célja a közösségteremtés, a közösség életének szervezése. „A közösségi rádió fő célja nem az, hogy valamit tegyen a közösségért, hanem az, hogy a közösség tegyen, illetve tehessen valamit saját magáért, például tulajdonolja és ellenőrizze a saját kommunikációs csatornáit.”
A jelenlegi szabályozási keret nem ezt a felfogást tükrözi. Szigorú tartalmi előírások, és tartalmi kontrollt lehetővé tevő médiatanácsi hatáskörök kerültek a törvénybe.
Nem változott a korábbiakhoz képest a díjmentesség, azaz továbbra sem kell díjat fizetniük a közösségi médiumoknak. Továbbá az állami támogatás is nevesítve lett az új törvényben is, de a jogszabály nem biztosít kiszámítható éves keretet, pusztán a támogatás lehetőségét rögzíti. A korábbi logika alapján az MTVA jelenlegi bevételeit figyelembe véve a fél/fél százalék kb. 770 millió forint éves keretösszeget jelentene. Az idén eddig 495 millió forint pályázati összeget határozott meg a Médiatanács.
Az új szabályozás meghagyta a kábelszolgáltatók must carry kötelezettségét is.
Formára szabás
A korábban közműsorszolgáltatóként és non-profitként működő rádiók és televíziók tevékenységük folytatásához a Médiatanácstól kellett kérniük az átminősítést. Aki megfelelt az új követelményeknek, megkaphatta a közösségi státuszt, aki nem, az vagy kereskedelmi szolgáltatóként folytathatta a működést, vagy megszűnt. A szabályozási rend hatályba lépésekor a szolgáltatók egynegyedét érintette ez a változás, hatóság 2010-es beszámolója szerint 207 közműsor-szolgáltató, 30 non-profit rádió és televízió működött a piacon. (Ehhez a számhoz még hozzáadandó a 45 nonprofit kisközösségi rádió és 20 közműsor-szolgáltatóként működő rádió.) A szolgáltatói kör sokszínű volt, közműsor-szolgáltatóként működött például a Lánchíd Rádió, a vallási rádiók (Mária Rádió, Katolikus Rádió), sok helyi kábeltelevízió, és helyi rádió. A sokkal kevesebb non-profit rádió közé tartozott például a Tilos és a Civil Rádió, vagy a főiskolai képzéshez kapcsolódó Vörösmarty Rádió Székesfehérváron.
Az átminősítésítési procedúra eredményeként jelentősen csökkent a szolgáltatók száma. A Médiatanács nyilvántartása szerint jelenleg 37 közösségi, és 43 kisközösségi rádió, 5 sugárzó, 72 vezetékes és 4 műholdas közösségi televízió működik. A legnagyobb csökkenés a kábeltelevíziók körében volt, a szolgáltatók fele nem is kezdeményezte a státusz módosítását, a hatóság pedig csak a kérelmek 2/3-ában járult hozzá az átminősítéshez. A csökkenés okait kutatva elsősorban a szigorúbb törvényi követelményekre gyanakodhatunk, amely sok kis szolgáltató számára vállalhatatlan terhet jelentett volna. Másrészt vélhetően a nyilvántartások aktualizálása, a valós működést felmutatni nem tudó szolgáltatók kiszűrése is megtörtént.
Az egy kategóriába összezsúfolt szolgáltatói kör a korábbiakhoz képest még heterogénebb képet mutat. Közösségi címkével működik például az Origo által működtetett Ozone Network Tv, a Mária Rádió, a Civil Rádió, a Túrkeve Televízió és az Emberkék az Emberért Egyesület által működtetett Rákóczi Hírmondó kisközösségi rádió. A közösségi cím alatt nagyon eltérő karakterű szolgáltatásokat találunk, és ugyan a szabályok formálisan lehetővé teszik a valódi közösségi működést is, a gyakorlatban a szigorú tartalmi előírások a közösségi működés ellenében hatnak. A valódi közösségi médiumok léte a jövőben azon is múlik, hogy a hatóság milyen elveket követ majd a követelmények számonkérése során, azaz például mit fogad el közszolgálati tartalomként a magas kvóta értékelésénél. Az eddig meghozott határozatok arról tanúskodnak, hogy a Médiatanács szigorúan számol, a százalékos arányok minimális eltérését is nehezményezi. Ugyanakkor a határozatok indokolása nem részletezi a műsorfolyamot, az el nem fogadható elemeket, csupán a hiányosságokat rögzíti, illetve a megvalósult arányoknál figyelembe vett műsorelemeket.
Emellett sok múlik azon is, hogy a források elosztása során milyen feltételek kerülnek a pályázatokba. A most kiírt műszaki pályázat célja a működés műszaki hátterének kialakítását, fejlesztését célzó támogatás, amely feltételeiben nagyon hasonlít a korábbi hatóság által kiírt műszaki pályázatokhoz. Egy lényeges különbség azonban van. Korábban a támogatási feltételek jobban igazodtak az eltérő karakterű, működésű szolgáltatásokhoz. Az aktuális pályázat a törvény egységesítő logikáját veszi át, és nem differenciál a sokféle karakterű, de egységesen közösséginek nevezett szolgáltatók között. Ez különösen a legkisebbek számára okozhat nehézséget. Korábban például a kisközösségi szolgáltatóknak csak 10% önrészt kellett előteremteniük a sikeres pályázathoz, most viszont nincs rájuk vonatkozó speciális szabály, egységesen 25% önrészt ír elő a pályázat. Azoknak a rádióknak, amelyeknek a működése önkéntes munkán és pályázati forrásokon alapul, a magasabb önrész-arány jelentősen megnehezíti a pályázaton való részvételt.
A szabályozás értékelése alapján a már sokszor rögzített megállapításra jutunk: a szabályozás elnagyolt, nem minden elemében igazodik a valós médiapiaci viszonyokhoz, és igényekhez. Egy, a sokszínű kínálatot támogató jogalkalmazói attitűd akár még e törvényi keretben is megteremtheti a valódi közösségi működés feltételeit, de ez a mindenkori médiahatóság döntésén múlik.
