Urbán Ágnes: Földön járó marslakók

A közmédia vezetői rendre lelkesen nyilatkoznak a magyar film- és sorozatgyártás felvirágoztatásáról, az elmúlt két évben azonban inkább látványos kudarcok, nem pedig hangos közönségsiker jellemezte a próbálkozásokat. Most végre elindul egy ígéretes, népszerű magyar színészekkel forgatott sorozat, az alapján, amit tudni lehet róla, minden esélye megvan a sikerre. Különösen azért, mert az MTVA közpénzosztó döntéshozóinak semmi közük nincs hozzá, a gyártó egy, a filmgyártásban komoly kompetenciákkal rendelkező üzleti vállalkozás. Urbán Ágnes írása.

Egyre-másra jönnek ki a hírek, hogy a hosszú nyári szünet utána a televíziós csatornák milyen műsorokkal próbálják képernyő elé ültetni a nézőket. Folyamatosan látjuk a most induló csatornák hirdetéseit, de a már megszokottak is számtalan újdonsággal jelentkeznek.

A mennyiségét tekintve óriási kínálat mellett mindig megszólalnak a szkeptikus hangok, mely szerint igénytelenek a műsorok, mindenhol csak celebeket látni, a bulvárszenny elönti a csatornákat, stb. Jól ismert fordulatok ezek, és valóban sokan érezzük úgy, hogy széles választék mellett is csak elvétve találunk olyan tévéműsort, amit érdemes megnézni. Médiagazdaságtani szempontból könnyű megmagyarázni ezt a jelenséget: a méretét tekintve kicsi piacokon a műsorszolgáltatók jellemzően a tömegízlés kielégítésére törekednek, és az ettől eltérő, szűkebb nézői igények kiszolgálása már üzletileg nem kifizetődő.

Vannak olyan tartalomtípusok, ahol ez nem zavaró, hiszen nem is magyar piacra készülnek, éppen csak itt is elérhetők: sport-, zene-, film- és hírcsatornák tucatjai élnek abból, hogy a nemzetközi piacra gyártanak műsort és ennek a nemzetközi piacnak Magyarország is része. Így bármikor leülhetünk a tévé elé megnézni egy spanyol bajnoki focimeccset vagy figyelemmel kísérhetjük a CNN-en az amerikai elnökjelöltek tévévitáját. Ez a modell azonban nem működik a kifejezetten magyar nézők számára készülő, a magyar kultúra részét képező tartalmak esetében. Nem éri meg magyar tévéjátékokat, regényadaptációkat, vagy akár csak kulturális műsorokat gyártani: nincs annyi néző, amennyi ezt üzletileg kifizetődővé tenné, külföldön pedig ezek a tartalmak aligha eladhatók.

Részben ez a felismerés legitimálja mind a mai napig a közszolgálati műsorszolgáltatást nemcsak Magyarországon, de szerte Európában: azokat a tartalmakat, amelyeket piaci alapon nem éri meg előállítani, de mégis társadalmi, kulturális szempontból fontosnak tartunk, a közszolgálatnak kellene pótolni. Vannak országok, ahol ez jól működik, a közszolgálati intézmények betöltik ezt a szerepet. Vannak azonban olyan országok is – és Magyarország ilyen –, ahol a közszolgálat csupán nevében létezik, valójában nem állítja elő a piacon el nem készült, de számunkra kulturálisan fontos tartalmakat. Mint ahogy egy kedves ismerősöm nemrégiben fogalmazott a köztévé működése kapcsán, nálunk a piaci kudarc mellett sikerült egy állami kudarcot is létrehozni.

A televíziós műsorgyártás költséges műfaj, de az elmúlt két évben aligha a pénzhiány jelentett akadályt. Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója 2010 őszén azt nyilatkozta, hogy „Úgy tűnik, komoly lehetőség lesz arra, hogy újra készülhessenek tévéjátékok, dokumentumfilmek, természetfilmek, jó minőségű gyerekműsorok, színházi közvetítések, jó szórakoztató programok, műveltségi vetélkedők, egyebek.” A források valóban rendelkezésre állhattak, a Marslakók elvetélt ötlete a számítások szerint százmilliókba került az adófizetőknek, most hasonlóan intenzív kampánnyal a Hacktion sorozatot tervezi felépíteni az MTVA. Más jelek is utalnak arra, hogy az közszolgálati médiában nem a pénz hiánya jelenti a fő problémát, hiszen Riskó Géza, az MTVA sportszerkesztőségének vezetője azt nyilatkozta tavasszal, hogy „Megbízhatóan tudunk tervezni, mindenre megvan a pénzünk”.

Kívülről nézve nehezen megmagyarázható, az elmúlt két évben a rendelkezésre álló milliárdokból miért nem sikerült az MTVA-nak nézői szemmel is érzékelhető eredményeket elérni a tartalomgyártásban. A közmédia vezetői inkább csak verbálisan tesznek a magyar filmgyártás felvirágoztatásáért, a Médiatanács által működtetett Magyar Média Mecenatúra program pedig a pályáztatási gyakorlatban tapasztalt összeférhetetlenségeivel vétette észre magát, de egyelőre nincs olyan sorozat vagy tévéjáték, amit egyértelműen sikernek tekinthetnénk. Furcsa módon úgy tűnik, hogy az MTVA-ból hiányzik az a tudás is, ami egy sorozat jó promóciójához szükséges: az országot ugyan teleszórták a Marslakók, majd a Hacktion óriásplakátjaival, de mindkét esetben ellentmondásos volt a kommunikáció, nem volt világos, hogy kinek szól a műsor, sőt, az sem egyértelmű, hogy a köztévé egyszerűen csak a nézettségi versenybe próbált beszállni vagy volt bármiféle mondanivalója ezekkel a sorozatokkal. A piac és a nézői igény meg nem értésének szimbolikus megjelenése volt az az interjú, amelyben a Marslakók producere sértődötten a magyar sajtót hibáztatta a sorozat kudarcáért.

Mindeközben a magyar televíziós piac egy ritkán emlegetett szegmensében érdekes fejlemények zajlanak. Az HBO filmcsatorna abban a szerencsés helyzetben van, hogy sem a reklámbevételek visszaesése, sem a médiaszabályozási környezet változása nem érintette, nincs más dolga, mint hogy figyeljen a piaci folyamatokra, a közönség igényére. Ez aligha jelent nehézséget a több évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek, hisz eddigi működésüket is erre építették. Sorsszerű egybeesés, hogy miközben a közmédia vezetői a magyar filmgyártás szükségességéről beszélnek, de a megvalósítás a jelek szerint már komoly nehézségekbe ütközik, az HBO elkezdte a gyakorlatban is megvalósítani: magyar színházi színészekkel elkészíti egy sikeres külföldi sorozat magyar adaptációját és jól irányzott kampánnyal tudatosítja az arra fogékony nézőkben, hogy mi készül. Eddig is voltak hasonló próbálkozások, de a jelek szerint most több erőforrást szántak a produkcióra: vezető színészeket szerződtettek, erőteljes hirdetési kampány készíti elő a sorozat indulását. Az első hírek már tavaly ősszel megjelentek, de tavasz óta számtalan interjúban beszéltek az érintett színészek a sorozatról, a napokban pedig elkészült egy olyan előzetes, amit magyarországi gyártású film vagy sorozat esetén eddig nemigen láthattunk. Jó látni, hogy a sorozatos, filmes, sőt színházi portálokon, blogokban sokan – vélhetően fiatalok – kommentelnek várakozásaikról és örülnek, hogy végre nálunk is készül valami izgalmas.

Érdekes fejlemény lenne, ha a sorozat felkeltené a közönség széles rétegének érdeklődését, üzletileg is jól jövedelmezne az HBO-nak és a későbbiekben több hasonló sorozat készülne. Ebben az esetben az a nagyon furcsa eset állna elő, hogy piaci kudarcról kiderülne, hogy mégsem annyira piaci kudarc, csak meg kell találni hozzá a megfelelő üzleti modellt. Én magam életemben először tervezek most HBO-előfizetést, és az internetes kommenteket olvasva nem vagyok ezzel egyedül. Könnyen lehet, hogy amit adófizetőként hiába finanszírozok, azt majd most előfizetőként megvásárolhatom magamnak: igényes, mégis szórakoztató tartalmat, kiváló magyar színészek főszereplésével. Ha a sorozat mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, vagy a jövőben nem készülnek hasonlók, akkor tudatos fogyasztóként egész egyszerűen lemondom az előfizetést, hiszen nem lesz rá szükségem. Az MTVA-ra költött adóforintjaimat sajnos nem vonhatom vissza ilyen könnyen csak azért, mert nem tetszik a tartalom, pedig szívem szerint már rég megtettem volna. Szorgalmasan fizetem tehát továbbra is az MTVA idei költségvetésének, 77 milliárd forintnak a rám eső részét, más kérdés, hogy nézhető műsor hiányában kénytelen vagyok beérni a közmédia vezetőinek a magyarországi film- és sorozatgyártás fontosságáról adott nyilatkozataival.