Polyák Gábor: Közszolgálati közpénzek – nincs itt semmi látnivaló

Nem fér a fejembe a köztévé járdaépítési akciója. A közszolgálati csatornákon műsorok jönnek-mennek, sőt egyszercsak előkerül egy gyerekcsatorna. Miből? És ki dönti el, hogy mire jut és mire nem, mi a eladata a közmédiának és mi nem? Hallott már valaki a Közszolgálati Költségvetési Tanácsról? Pedig. Polyák Gábor közérdekűadat-igényléssel egybekötött írása.

„(…) az a téves képzet alakult ki mindenkiben, aki nem mélyült el a rendszerben, hogy a pénz az Alapnál van. Nem. A Médiatörvénynek megfelelően az utolsó fillérig a Közszolgálati Költségvetési Tanács osztja el a pénzt (…)” – Balogh László, a Közszolgálati Kuratórium elnöke (a Közszolgálati Kuratórium 2012. február 22-i ülésének jegyzőkönyve)

A közszolgálati médiaszolgáltatás finanszírozásának szakmai és jogi jelentősége nyilvánvaló. Ez határozza meg az intézmények mozgásterét, jelentősen befolyásolja a munkatársak és nem utolsó sorban a közönség elégedettségét. És a finanszírozási szabályok kialakítása alapvető garanciája a függetlenségnek, de annak is, hogy a közszolgálati szolgáltatók ne torzítsák indokolatlan mértékben a piaci folyamatokat. Persze a sok pénz sem az elégedettségre, sem a függetlenségre nem garancia, a piactorzítás szempontjából viszont kifejezetten gyanús. Márpedig a 70-80 milliárd sok pénz, akkor is, ha ebben már benne vannak a közszolgálati csatornákat terhelő sugárzási díjak, és ha az MTVA-hoz rendelet költségvetési összeg egy kis része más célokat szolgál. Annyira sok, hogy jut belőle járdafelújításra, szoborállításra, Marslakókra, de nem jut például székházfenntartásra, arra ezért hitelt kell felvenni. Összehasonlításképpen, 2009-ben 53,5, 2010-ben 47 milliárd forintot biztosított a központi költségvetés a közmédia működtetésére.

De ki dönt arról, hogy mire jut és mennyi? És ennyi közpénz sorsáról hol lehet nyilvános információkat találni?

A médiatörvény egyik legsötétebb trükkje, hogy beengedte ugyan a közszolgálati intézményeket felügyelő Közszolgálati Kuratóriumba az ellenzék jelöltjeit, de ennek a testületnek nem adott érdemi hatásköröket. Az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók vezérigazgatóit – akiknek a kompetenciái szintén igen esetlegesek, fölöttük az MTVA mindenható vezérigazgatójával, alattuk mondvacsinált intendánsokkal – a Kuratórium nevezi ki, de Szalai Annamária személyes sugalmazására, és végső soron a testület kormánypárti delegáltjainak szavazatival. Az ellenzék számára ebből is világosnak kellett volna lennie, hogy bohócot csináltak belőlük meg a delegáltjukból. De ami ennél is szebb, az a Kuratórium mozgástere a gazdálkodással kapcsolatban.

A Kuratórium és a felkent civil, tudományos és egyházi szervezetekből álló Közszolgálati Testület hivatott megvalósítani a közszolgálati média társadalmi kontrollját. E kontrollnak jelen pillanatban nem része a közszolgálati médiaszolgáltatásra szánt közpénzek elköltésének befolyásolása. Egyik testület sem vesz részt az ún. Közszolgálati Költségvetési Tanács – aminek természetesen semmi köze a központi költségvetést szemléző Költségvetési Tanácshoz – működésében, amely Tanács pedig a médiatörvény szerint évente eldönti, hogy az egyes médiaszolgáltatók hogyan részesednek a közszolgálati büdzséből, azaz mennyi pénzből működhetnek, mennyit fordíthatnak műsorok gyártására és beszerzésére. E Tanács tagjai az egyes közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatói, az MTVA vezérigazgatója, és az Állami Számvevőszék által delegált két tag. Csak semmi társadalmi kontroll.

A törvény szerint ez a testület maga határozza meg az ügyrendjét. Azonban sem az ügyrend, sem bármilyen információ a Tanács működésével kapcsolatban nem található az interneten. 70 milliárdok sorsáról és a közszolgálatiság alapkérdéseiről egy, a külvilág számára nem is létező intézmény dönt. Az MTVA szervezeti és működési szabályzata említést tesz ugyan a Tanácsról, de csak annyiban, hogy a tartalomfejlesztési igazgatóság feladatává teszi a Tanáccsal való együttműködést. Mégpedig azért, hogy a Tanács „programszerkesztési, műsorstruktúra kialakítási munkáját” segítse. És ez a lényeg. A Tanácsnak szükségszerűen döntő jelentősége van a közszolgálati médiaszolgáltatások műsorstruktúrájának, műsortervének kialakításában.

Az Európai Unió a közszolgálati műsorszolgáltatást elnéző gyanakvással figyeli. Tudomásul veszi, hogy kulturális és politikai szempontból az európai médiarendszereknek elhagyhatatlan eleme a közszolgálatiság, de meghúzza azokat a határokat, amelyek között egy közpénzből működő piaci szereplő felboríthatja a rendes piaci viszonyokat. Nagyon leegyszerűsítve az az Európai Unió elvárása, hogy a tagállamok közpénzt minden esetben pontosan meghatározott közfeladat, közszolgálati tartalom előállítására, illetve bemutatására fordítsanak. Az a támogatás, amely nem valamely ellenőrizhető és számonkérhető közszolgálati feladat ellátásához járul hozzá, hanem pusztán valamely gazdasági tevékenység végzéséhez nyújt a piaci szereplőkkel szemben tisztességtelen előnyt, ellentétes a közösségi joggal. Tegyük hozzá, a feladatellátáshoz igazodó finanszírozás az alulfinanszírozás ellen is védelmet jelent.

A közszolgálati feladatok és a pénzügyi keretek összerendelésének a médiatörvény keretei között a Közszolgálati Költségvetési Tanács döntéseiben kell megvalósulnia. Sem a törvény, sem a Közszolgálati Kódex nem ad pontos, ellenőrizhető feladat-meghatározást a közszolgálati műsorszolgáltatások részére. Ezt elvileg pótolhatja a Tanács éves költségvetési tervezése. Ebből azonban nyilvánvaló, hogy e döntés nem születhet a szakma és a nyilvánosság kizárásával, és minden esetben a közszolgálati műsorszerkezetre és tartalmakra vonatkozó érdemi tervezésnek, végső soron a közszolgálatiság mibenlétére vonatkozó elképzeléseknek kell megalapozniuk. E nélkül a költségvetési számok semmit nem mondanak; mindenki a saját ízlése szerint tartja azokat soknak vagy kevésnek.

Jelen pillanatban azonban nem tudjuk, hogy a Közszolgálati Költségvetési Tanács eddig milyen döntéseket hozott, azokat milyen tervezés előzte, és mennyiben sikerült azokat végrehajtani. A 2011-es működésnek legalább annyi nyoma van, hogy a Közszolgálati Kuratórium 2012 februárjában, tehát fél évvel a döntés megszületésének törvényi határideje után, tájékoztatást kapott a Tanács döntésének tartalmáról. Ebből kuratórium elnökétől a következőket tudjuk meg (betű szerint idézve a jegyzőkönyvet):

„ (…) a magyar 1-re majdnem 25 milliárd, az m2-re 1,9 milliárd, a Duna Televíziónál 8,4 milliárd, a Duna World-re 250 millió és a Magyar Rádióra majdnem 4 milliárd forint. Ez a kifizetett cash költség, és a kapacitásnak az a része, tehát a kollégáknak a fizetése az természetesen benne van ebbe az összegbe. De csak azoké, akik a műsorokat csinálják. Ez összesen majdnem 40 milliárd. (…) Értelemszerűen ebben az előterjesztésben nincs benne a sugárzási díj, amely közel 15 milliárd, nincsen benne az úgynevezett kis alap, nincs benne a zrt.-knek a működési költsége, nincs benne ebből kifolyólag a Közszolgálati Testület, a Közszolgálati Közalapítvány a Felügyelő Bizottság pénze sem. Ez a kis alap [pályázati úton, elsősorban műsorkészítésre, helyi és közösségi médiaszolgáltatások működésére elosztott pénzkeret – PG] a zrt.-k és az előbb említett Kuratórium, Felügyelő Bizottság, Testület pénze. Ez körülbelül egy olyan 10 milliárd forint.”

Miért pont annyi? Milyen műsortervek állnak a számok mögött? Mekkora létszám? Mennyi belső gyártású műsor? Hogy jön ehhez a többszöri leépítés? A kuratóriumi tagok tesznek ugyan halvány kísérleteket további információk megismerésére, például a műsorpercre vetített költségekkel kapcsolatban, de egyrészt legfeljebb ígéretet kapnak későbbi tájékoztatásra, másrészt érzékelhetően nincsenek tisztában a kérdés valódi jelentőségével.

2012 februárja után a Kuratórium jegyzőkönyveiben nem fordul elő a Költségvetési Tanács, mint téma. Pedig a médiatörvény szerint 2012 szeptemberében meg kellett születnie a 2013-as költségvetés-felosztásnak is. Ez persze nem lehetett egyszerű, mert szeptemberben még nem lehetett tudni az elosztandó pénzek végleges összegét, hiszen sem központi költségvetés, sem NMHH-költségvetés nem állt rendelkezésre. A teljes fejetlenség szép példája az m2 decemberi gyerekcsatornává alakítása. Erről semmilyen döntés nem férhető hozzá. Ha egy ilyen nagyságrendű lépés nem volt része a tavaly elfogadott költségvetési felosztásnak, akkor az egész testületi bohóckodás tényleg pont annyit ér, amennyi látszik belőle.

Minket nagyon érdekel, hogy a Közszolgálati Költségvetései Tanács milyen ügyrend szerint működik, milyen döntést hozott a költségvetési források felosztásáról, azt milyen szempontokra és háttérszámításokra alapozta, és pontosan milyen közszolgálati feladatokhoz és közszolgálati műsorszerkezethez rendelte a forrásokat. Úgyhogy meg is kérdeztük. Hátha ebből kiderül, miből futja járdaépítésre.