Médiajog – Dr. Polyák Gábor rovata

Mérték blog | tanulmányok | honlapok | blog

Örömmel veszek részt a Jogi Fórum szerkesztőinek új kezdeményezésében, a Jogi Fórum médiajogi mellékletének működtetésében. Egyetemi oktatóként, kutatóként, az Infokommunikáció és jog című folyóirat főszerkesztőjeként eddig is elkötelezett voltam a médiajog tudományos megalapozása mellett. Meggyőződésem, hogy a tudományos igényű, ugyanakkor valódi kérdésekre, gyakorlati problémákra választ adó elemzések nélkülözhetetlenek ennek az igen dinamikusan változó szektornak a hatékony szabályozásában.

A médiajogi melléklet célja, hogy egybegyűjtse a szélesen értelmezett médiajog körébe tartozó – többségében korábban már publikált – tanulmányokat, forrásokat, híreket. A továbblépést segítő minden ötletet, hozzászólást szívesen fogadok.

Médiajogról mint hagyományos értelemben vett jogágról nem beszélhetünk. A médiajogot nem foglalja össze egyetlen kódex, és az érintett rendelkezéseket nem fogja össze dogmatikai egység. Az érintett joganyag egyaránt tartalmaz alkotmányjogi, közigazgatási jogi, büntető jogi, polgári jogi jogszabályokat. A médiajog mint a hagyományos jogágakon átnyúló joganyag lényegében a jogszabályok sajátos szempont szerint történő csoportosítása: azokat a jogi rendelkezéseket soroljuk ide, amelyek relevánsak a média működése szempontjából. A médiajog -nem a magánjog, büntetőjog és közjog mellett áll, hanem a média látószögéből egyesíti e klasszikus joganyagok egyes vonatkozásait- (Petersen, Jens: Medienrecht, Beck, 2003. 1. o.). Az egyes tömegkommunikációs médiumokra vonatkozóan – részben médium-semleges módon, nagyobb részben azonban az adott médium jellemzőihez igazodva – rendezi a megjelenő tartalommal, a piacra való belépéssel, valamint a tartalmat továbbító infrastruktúrával kapcsolatos kérdéseket.

A jogi szabályozás kiemelt szerepének elismerése mellett nem hagyhatók figyelmen kívül a médiarendszer irányítását szolgáló egyéb eszközök. Médiapolitikai célkitűzések nem csak szabályozási eszközökkel valósíthatók meg, szabályozásra pedig nem csak az állam képes. A technológiai és gazdasági változások éppen a médiairányítás jogon kívüli eszközeit – a támogatást, az önszabályozást és társszabályozást – helyezik előtérbe.

A vonatkozó hazai joganyagról megállapítható, hogy a médiát érintő általános polgári jogi, büntetőjogi, stb. rendelkezések a médiaszabályozás stabil elemei, azzal együtt, hogy e rendelkezések is viszonylag gyakran kerülnek a jogalkotó és a közvélemény figyelmének középpontjába – gondoljunk a gyűlöletbeszéd büntetésének szigorításával kapcsolatos, rendszeresen visszatérő kísérletekre, vagy éppen a sajtó-helyreigazítás szabályozását a sértő véleményekkel szembeni válaszadással kibővíteni szándékozó törvényre. A nyomtatott sajtó, de különösen a rádiózás és televíziózás sajátos kérdéseit rendező, kétharmados parlamenti többséghez kötött törvényi szabályozásából azonban mind a jogalkalmazói gyakorlatban, mind a technológia és gazdasági folyamatok adaptációjában számos megoldhatatlan probléma származik.

A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény koncepciója az 1980-as évek technológiai és piaci feltételeit tükrözi. A médiatörvény mára egyértelműen és látványosan akadályává vált a fejlődésnek: a földfelszíni digitális televíziózás bevezetésére a jelenlegi médiajogi környezetben – a médiatörvény néhány, pontosan meghatározható rendelkezése miatt – nem kerülhet sor. A törvény módosításához nem a szakmai hozzáértés hiányzik, sokkal inkább a politikai belátás és akarat.

A digitalizáció és a konvergencia nem csak műszaki és gazdasági folyamat, hanem egyúttal olyan alkotmányos tényező is, amely megváltoztatja az államnak a médiarendszer működésébe történő beavatkozási lehetőségeit. A média szabályozásának legfőbb kiindulópontja az államnak a véleménynyilvánítás szabadságából eredő az a kötelezettsége, hogy biztosítsa a demokratikus közvélemény kialakulásának feltételeit és működésének fenntartását [37/1992. (VI. 10.) AB hat.]. Ez alapján a média olyan – piacra lépési, intézményi, a tartalomra, illetőleg az infrastruktúrára vonatkozó, összességében a médiához való hozzáférés feltételeit meghatározó – szabályozását kell kialakítani, amely garantálja, hogy a médiában valamely vitatott kérdésben a felmerült összes releváns álláspont felszínre kerül, és ezzel végső soron az egyének számára lehetővé válik a közügyekben való megalapozott részvétel. A digitális médiarendszer az alkotmányos követelménynek a korábbitól eltérő szabályozási környezetben képes megfelelni.

A médiaszabályozás világszerte zajló modernizációja gyakorlatilag a szabályozás minden vonatkozását érinti, az alapkoncepciótól a részletszabályokig. Többek között újra kell fogalmazni a szabályozás tárgyát: az egyéni és nyilvános kommunikáció határainak elmosódása mellett is egyértelművé kell tenni, hogy az adott szolgáltatás milyen követelmények szerint működhet. Felül kell vizsgálni a szabályozás módszerét: a törvényi szintű szabályozás mellett meg kell teremteni a médiafelügyeleti szervek aktívabb szerepvállalásának feltételeit, és meg kell keresni azokat a szabályozási területeket, amelyeken az önszabályozás a jogi szabályozás hatékony kiegészítője lehet. Ahol célszerűen megoldható, az egy-egy médium-típusra vonatkozó szabályozást horizontális megoldásoknak kell felváltaniuk. A médiajog modernizációja az olyan érzékeny kérdéseket is érinti, mint a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye és a médiakoncentráció korlátozása. Az új reklámozási technikák megjelenésével felülvizsgálatra szorul a reklámszabályozás. A jelenleginél hatékonyabban össze kell hangolni a médiajogi, a hírközlési jogi, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó szabályozást.

A digitális médiarendszerben a törvény nem oldhat meg előre minden problémát. A jogalkotó nincs abban a helyzetben, hogy hosszú évekre meghatározza a médiapiac struktúráját. A piaci szereplőknek széles mozgástérre van szükségük ahhoz, hogy életképes üzleti modelleket dolgozzanak ki. Ez a jogalkotóról a jogalkalmazóra, a médiafelügyeleti szervekre helyezi át a médiarendszer irányításának súlypontját. Ez egyúttal szakmailag felkészült, a médiarendszer változásaira érzékeny, a társhatóságokkal és az önszabályozó szervezetekkel együttműködni kész médiafelügyeleti szervet feltételez.

Akár a szolgáltatáskereskedelem liberalizációjára, akár az európai integrációs szervezetek tevékenységére tekintünk, azt látjuk, hogy a médiával kapcsolatos szabályozás a nemzetközi fórumokon is napirenden van. E folyamatok figyelemmel kísérése és lehetőség szerinti alakítása a médiajoggal foglalkozó hazai szakemberek kötelessége.

Bízom benne, hogy a médiajog melléklet hozzájárulhat a felvetett és felvetődő kérdések megválaszolásához. A médiajogi melléklet minden látogatójának jó böngészést és hasznos időtöltést kívánok!

Pécs, 2005. június 22.

Dr. Polyák Gábor