Igazságügyi orvosszakértõ az un. "orvosi mûhiba" miatt indult polgári- és büntetõeljárásban

2001. május 4. Magyar Orvos - Jogász Interdiszciplínáris Társaság elnökségi állásfoglalása

Tudomásunk szerint jelenben folyik az igazságügyi szakértõkre vonatkozó rendeletek módosítása. Ezért 10 év országos viszonylatban folyamatban volt konkrét jogeseteinek feldolgozása, és a Magyar Jog 1996. évi 10. száma 603-615. oldalán megjelent írásban foglaltak továbbgondolása, aktualizálása eredményeként a T. Jogalkotók és a tárgyban érintett Jogalkalmazók szíves figyelmébe ajánljuk alábbi gondolatainkat, s egyben véleményüket kérjük.

Az orvosi tevékenység igazságügyi szakértõi megítélésében az 1990-es évek közepéig úgy polgári, mind büntetõ ügyekben viszonylag egységes és helyes volt a gyakorlat.

A bíróság vagy nyomozóhatóság az ügyek többségében igazságügyi orvosszakértõi intézetet jelölt ki, amelynek általában igazságügyi orvostan vagy kórbonctan szakképesítéssel rendelkezõ szakértõje - legtöbbször a véleményezendõ orvosi szakterületnek megfelelõ egyetemi klinikáról - szakközremûködõt vont be nagy gyakorlattal, tudományos fokozattal rendelkezõ szakorvost, és az elõterjesztett szakvéleményét mindenben a szakközremûködõ véleményére alapozta. Sõt, amennyiben személyes megjelenés kötelezettségével idézték a szakértõt, úgy legtöbbször szakközremûködõjével együtt jelent meg, aki a szorosan vett szakorvosi kérdéseket válaszolta meg.

Az utóbbi években az orvosi tevékenységgel kapcsolatos kártérítés iránti keresetek számának, és így a tevékenység szakértõi véleményezése iránti igényének meredek emelkedésével az igazságügyi szakértõkrõl szóló 53/1993. Korm. és a 2/1988. IM. rendelet végrehajtása, a Pp. vonatkozó törvényhelyinek alkalmazása körében eltérõ szakértõi, valamint bírói értelmezés és gyakorlat alakult ki.

Hasonló a helyzet a büntetõeljárásokban azzal, hogy hosszas szakértõi bizonyítási eljárás eredményként azok többsége a nyomozati szakban, bûncselekmény hiányában megszüntetésre kerül.

A fentiek körébõl kiemelést érdemel:

  1. Az igazságügyi orvosszakértõ kompetenciája szakorvosi képesítésére figyelemmel.
  2. A kirendelt iü. orvosszakértõ és az általa bevont szakközremûködõ vélemény-eltérése.
  3. A peres felek, ill. a gyanúsított megrendelésére készült igazságügyi orvosszakértõi és szakorvosi vélemények szakmai és jogi minõsítése.
  4. A kirendelt szakértõi vélemény és más a felek szakértõi (szakorvosai) véleményei közötti ellentmondásainak kérdése.
  5. ETT IB

A Magyar Orvos - Jogász Interdiszciplináris Társaság jelen tanulmányában -az Országos Orvosszakértõi Intézetet véleményezésre felkérve- célul tûzte ki a fenti problémák felvetését, megoldásukra javaslatok tételét.

Az igazságügyi orvosszakértõ kompetenciája, a kirendelt szakértõ és szakközremûködõjének véleményeltérése

Egyértelmû a szakértõ kompetenciája azon esetekben, amikor az ügy tárgyát képezõ klinikai szakorvosi képesítéssel és megfelelõ gyakorlattal rendelkezõ igazságügyi orvosszakértõ jár el szakértõként. Ez esetben ugyanis szakterületét, nevezetesen azt, hogy milyen igazságügyi orvosszakértõként járhat el (szülész-nõgyógyász, sebész, stb.) a hivatalos névjegyzék, és szakértõi igazolványa behatárolja.

Hivatkozott esetekben:

  • Nem merül fel értelmezési probléma az 53/1993. Korm. rend. 1. § (2) bekezdésére nézve.
  • Az összhangban van a szakorvosi képesítésrõl szóló 11/1998. (XII. 11.) EüM, valamint a 66/1999 (XII. 25) EüM rendelet mellékleteiben foglaltakkal. (Elõzõkben pedig a hatályban volt, ugyanezen tárgyban kiadott 9/1978. (XI. 29.) EüM rendelet mellékleteiben meghatározottakkal.)
  • Az eljárás más résztvevõi számára is egyértelmû az eljárt szakértõ kompetenciája, mivel a 2/1988. IM rend. 16. § (1) bekezdésének megfelelõen a szakvéleményének aláírásakor feltünteti az igazságügyi szakértõi igazolványában meghatározott szakágazatát, pl.: szülész-nõgyógyász igazságügyi orvosszakértõ.
  • Amennyiben pedig a szakkérdések csak a szakértõ szakterületét érintik, úgy nem vetõdnek fel a szakközremûködõ bevonásával kapcsolatos problémák sem.

Nem ilyen egyértelmûek az elõzõk, a szakértõ kompetenciája akkor, ha adott klinikai szakterület orvosi tevékenységének megítélését kizárólag igazságügyi orvostan vagy kórbonctan szakorvosi képesítéssel rendelkezõ igazságügyi orvosszakértõ végzi.

Az 53/1993. Korm. rend. 1 § (2) bekezdése kimondja: "Az igazságügyi szakértõ a tevékenységét az igazságügyi szakértõi névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék) való felvételkor meghatározott szakterületen fejti ki".

Kérdés: Az igazságügyi orvostan- vagy kórbonctan szakorvosának az orvostudomány, a klinikum egésze szakterülete-e? Jogosult-e -belátása szerint- egyedül véleményezni bármely szakorvosi szakterületet?

A válasz attól függ, hogy az igazságügyi orvostan képesítéssel rendelkezõ iü. orvosszakértõ esetén a hivatkozott törvényhelyben a szakterületet tágabban vagy szûkebben értelmezzük-e. A szakorvosi képesítésrõl szóló fentiekben felhívott EüM. rendeletek, és a 2/1998. IM rend. III. fejezet 1-7. alfejezetei és az objektív valóság a szûkebb, míg a hivatkozott IM rend. 20. § (2) bek. a tágabb értelmezés mellett szól. Az utóbbi ugyanis a szakértõ számára a szakközremûködõ bevonását adott esetekben nem kötelezettségként, hanem lehetõségként biztosítja, mely kizárólag az eljáró szakértõ döntésén múlik.

A vonatkozó jogszabály, a 66/1999 (XII. 25.) EüM rendelet mellékleteiben meghatározza a megszerezhetõ különbözõ orvosi szakképesítéseknél a szaknak megfelelõ osztályon, klinikán, intézetben eltöltendõ gyakorlati idõt. Az igazságügyi orvostani-, illetve a patológus szakorvosi képeshez az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint, melybõl aggálytalanul megállapítható, hogy e szakorvosok más szakorvosi területen -az általános orvosi ismereteket meghaladóan - olyan elméleti és gyakorlati jártassággal, hogy azt önállóan véleményezni tudják, nem rendelkeznek.

A fentiek, az igazságügyi orvostan tárgya valamint az iü. szakértõkrõl szóló 53/1993. Korm. rend 1. § (2) bek. és a 2/1998. IM rend. III. fejezete összevetésével egyáltalán nem merülnek fel aggályok akkor, amikor az igazságügyi orvostani szakorvosi képesítéssel rendelkezõ igazságügyi orvosszakértõ a halottakkal kapcsolatos eljárásban (halál közvetlen oka, idõpontja, önkezûség, idegenkezûség, rendkívüli halál), különbözõ behatásra keletkezõ sérülések véleményezésében, származás megállapításában, a nemi bûncselekményekben, magzatelhajtásban, az újszülött megölésében, személyazonosításban, toxikológiában ad önmaga iü. orvosszakértõi véleményt. Ezek legtöbbje körében más szakorvosi képesítéssel rendelkezõ iü. orvosszakértõ (pl. szülész-nõgyógyász igazságügyi orvosszakértõ) nem is adhat véleményt, még akkor sem, ha szakértõi intézettel közalkalmazotti jogviszonyban áll.

A fentiekkel ellentétben komoly aggályok merülhetnek fel (véleményem szerint merülnek is fel) viszont a fordított esetben, amikor a legkülönbözõbb szakorvosi diagnosztikus és terápiás ténykedések véleményezése során az igazságügyi orvostani szakorvosi képesítéssel rendelkezõ iü. orvosszakértõ azokat önállóan szakközremûködõ bevonása nélkül vagy azzal ellentétesen végzi.

Ez esetekben ugyanis olyan szakorvosi tevékenységeket véleményez önállóan, melyekre nézve õ maga sem szakképesítéssel, sem gyakorlattal nem rendelkezik.

Még laikus részére is könnyen belátható ugyanis, hogy az orvostudomány nagyfokú differenciálódásából, specializációjából eredõen egy adott orvosi szakterület szakorvosa - legyen az akár az igazságügyi orvostan szakorvosa - más szakorvosi (belgyógyászat, sebészet, intenzív terápia stb.) terület valamennyi klinikai írott és íratlan szakmai szabályaira nézve kellõ mélységû elméleti, gyakorlati ismeretekkel, tapasztalattal nem rendelkezhet.

Hogyan dönthet el így, hogy az adott esetben a más szakma szakorvosa, mindenben a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel mindenben szakmája szabályai szerint járt-e el?

Konkrét jogesetek mutatják, hogy sokszor az igazságügyi orvostan szakorvosa egyedül ad kirendelt szakértõként egyéb klinikai szakterületek (szülészet-nõgyógyászat, sebészet, sõt annak specialitásaira nézve is, mint idegsebészet stb.) szakorvosi tevékenységének elbírálására nézve szakvéleményt, véleményez olyan tevékenységet, melyre nézve szakképesítéssel sem rendelkezik.

Így például:

  • Egyedül értékelte a magzat méhen belüli állapotára utaló CTG regisztrátumot, és megállapítja, hogy a szakma szabályai szerint a császármetszést már korábban el kellett volna végezni. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyta annak a szakma által ismert hibáit (fals pozitív esetek, intra- és interobserver eltérések), valamint az egyéb mérlegelendõ körülményeket. Alperesi észrevételre, arra hivatkozott, hogy bár szakközremûködõi vélemény nem készült, de szóban az esetet szülész szakorvossal megbeszélte, ezt meghaladóan pedig egy hasonló ügyben adott szülész szakközremûködõi vélemény felhasználásával analógiát alkalmazott. Továbbá általánosságban is vitatta, hogy bármely szülészeti vagy egyéb szakkérdés eldöntéséhez ne lenne joga.
  • Más esetben a büntetõeljárás tárgyának megfelelõen alapszakvéleményéhez ugyan igénybe vett intenzív terápiás szakközremûködõt, de az azt követõen beszerzett sebészeti, intenzív terápiás kórlapok alapján már egyedül minõsítette e szakorvosok döntését, nem vizsgálta a szakközremûködõje által szükségesnek tartott körülményeket, tárgyi és személyi feltételeket, és az intenzív terápiás szakorvost foglalkozási szabályszegésekben marasztaló kiegészítõ szakvéleményét így adta meg.

Továbbá, amennyiben az igazságügyi szakértõ szakközremûködõt bevon, és véleményét teljes egészében arra alapozza, akkor sem nélkülözhetõ a szakközremûködõ egyidejû idézése, ha szakértõt a személyes megjelenés kötelezettségével történõ idézik.

Büntetõbírósági tárgyalásra a kirendelt, és szakvéleményt adó intézet igazságügyi orvosszakértõje szülész szakközremûködõje nélkül lett idézve, akinek írásos véleményét meghaladó, illetve azzal kapcsolatos az ügy eldöntése szempontjából releváns szülészeti szakkérdésekre választ adni nem tudott, hivatkozással arra, hogy nem szülész szakorvos.

Ugyanakkor helytelen, sõt már 1994-tõl jogsértõ az is, ha van az adott szakkérdésnek megfelelõ szakorvosi képesítéssel rendelkezõ igazságügyi orvosszakértõ, és a bíróság ennek ellenére valamelyik klinika szakorvosát eseti szakértõként rendeli ki. (2/1988. IM rend. 19.§)

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
POLGÁRI JOG
EGÉSZSÉGÜGY
EGYÉB PUBLIKÁCIÓ
TÖRVÉNYHOZÁS