Az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének bemutatása, különös tekintettel az Európai Unió vonatkozó irányelveire és esetjogára

2010. június 28. Lukács Nikolett

Lukács Nikolett dolgozatában az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének alakulását mutatja be. Az egyenlőség elve azt jelenti, hogy a hasonló helyzetben lévő személyeket azonos módon kell kezelni, az eltérő helyzeteket pedig különbözőképpen kell szabályozni (Kardos 1997, 45). A diszkrimináció megállapítása során két kérdést kell feltenni: a helyzetek összehasonlíthatóak-e, illetve indokolható-e a különbségtétel. Az egyenlőség elvét a közösségi jog három tekintetben is korlátozta. Egyfelől csak az EU-tagállamok polgáraival szembeni megkülönböztetés tilos. Másodszor a faj, kor, vallás stb. szerinti belső jogban elmaradhatatlan tilalmak évtizedekig, egészen az Amszterdami Szerződés elfogadásáig hiányoztak az EU repertoárjából. Harmadszor, a tagállamok polgárai közötti különbségtétel tilalma is csak szigorúan körülírt gazdasági-szociális összefüggésekben és korántsem korlátlanul érvényesül. Az egyenlő bánásmód alkalmazására vonatkozó korlátokat a közösségi másodlagos jog szabja meg.

A Szerző először az Európai Unió szerződéseinek vonatkozó szabályozását, majd a jelentős irányleveket, ajánlásokat, a jelentősebb jogeseteket és törvényeket vonultatja fel, táblázatokkal szemléltetve. A magyar vonatkozások ismertetése után egy elgondolkodtató eset, majd az Egyenlő Munkáért Munkacsoport tevékenységének bemutatása, az erre hozott Szabályzat ismertetése és a legutóbbi Vilniusban megtartott nemzetközi konferencia eseményeinek tudósítása következik.

Lukács Nikolett dolgozata összefoglalja a probléma kialakulását, fejlődését, felvázolva a megfelelő megoldásokat.

A Szerző a Debreceni Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának IV. éves hallgatója.

letöltés
  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
ESÉLYEGYENLŐSÉG