A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbtv.) 3. §-a lehetőséget nyújt a jogvitában érdekelt felek részére a konfliktus feloldása érdekében a bírósági peres eljárás helyett választottbírósági út igénybevételére azzal, hogy az eljárás során a feleket egyenlő elbánásban kell részesíteni, és mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ügyét a bíróság előtt előadhassa (Vbtv. 27. §). Ezen rendelkezéssel összhangban áll a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 2. §-nak (1) bekezdésében megfogalmazott alapvetés, mely szerint a peres bíróság feladata – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – ,hogy a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse, ily módon lehetőséget nyújtson a bírósági út igénybevételére és a jogvita pártatlan eldöntésére.

A tanulmány a választottbíróság eljárását mutatja be, annak a Polgári perrendtartás szabályozta elsőfokú polgári peres eljárással szinkronizáló szabályozási körei és specifikus rendelkezései mentén.

A Szerző bíró.