Tímár György – A magányos farkas

2021. január 21. Sereg András

Tímár György a 20. századi magyar történelem áldozata volt. Ígéretesen indult ügyvédi karrierjét politikai koncepciós per törte ketté, a hatalom szenvtelenül vette el hivatását és teljes vagyonát. Életének hátra lévő csaknem hat évtizedét az igazságtételre tette fel.

Tímár György 1937. április 26-án született Budapesten. Apja, Timár József egy személyben élelmiszervegyész és gyáros volt, akinek a nevéhez fűződött a pálcikás cukorka, a nyalóka hazai elterjesztése. Anyja, Neuberger Izabella 1925-ben elvégezte a jogi kart, de az akkori időkben a nőknek csak kevés lehetőségük volt a jogi hivatás gyakorlására, ezért a háztartást vezette. Anyai ágon a 18. század óta jogászokból állt a család. Tímár György visszaemlékezése szerint volt köztük monarchiabeli igazságügy-miniszter, egyetemi professzor, kúriai elnök, ügyvéd és közjegyző. Apjának tíz, anyjának öt testvére volt. Valamennyien a holokauszt áldozataivá váltak, Auschwitzban és Dachauban vesztették életüket.

Tímár József szabadalmai külföldi licencdíjaiból tekintélyes magánvagyonra tett szert, amelyet aztán az államosításkor mind elveszített: állami tulajdonba került a jelentős exportot lebonyolító Tímár Cukorka- és Csokoládégyár, és megfosztották ötven budapesti bérházától is.

1944-ben a Bethlen téri zsidó elemiben kezdett tanulni. Azt követően pedig, hogy társai, tanárai többségét meggyilkolták, 1945 februárjától a Dob utcai iskolában folytatta. Két évig a fasori evangélikus gimnáziumba is járt. Amikor 1952-ben államosították ezt az egyházi tanintézetet, átkerült a Rottenbiller utcába, majd a Madách Imre Gimnáziumba.

Tímár György apja nyomán először élelmiszervegyész akart lenni, de az orosz nyelv kivételével kitűnő érettségi bizonyítványa ellenére, 1955-ben „osztályidegen” származása miatt nem vették fel a Budapesti Műszaki Egyetem élelmiszervegyész szakára. „Megkaptam a felvételi papírt, miszerint első lettem az évfolyamon. Majd három hét múlva küldtek egy újabb levelet, hogy sajnos tévedtek, létszám feletti vagyok” – mondta. Csak évekkel később tudta meg, hogy négy gimnáziumi osztálytársa jelentette az egyetem KlSZ-titkárságán, hogy osztályidegen.

1956-ban, amikor pár hónapig nem volt döntő szempont a származás, követve a család anyai ágának hagyományát, és jogra jelentkezett. Állítólag büntetőjogász professzor az évfolyam előtt kijelentette: „A rómaiak kétezer évvel ezelőtt azért találták ki az ügyvédséget, hogy a Tímárnak legyen egy megfelelő hivatása.” Elmondása szerint természetesnek tartotta, hogy ügyvédnek készül, hiszen az egy kötetlen foglalkozás. Amúgy pedig az ügyvédnek nincs főnöke, és beosztottat sem akart maga mellé. „Magányos farkas szeretek lenni, az élettel szemben” – vallotta.

1961 és 1963 között a Budapesti 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségben volt ügyvédjelölt. 1963-ban miniszteri kitüntetéssel tette le ügyvédi és jogtanácsosi szakvizsgáját. 1963–1965 között a Budapesti 13. sz. Ügyvédi Munkaközösségben kezdte pályafutását, de aztán sikeresen indult ügyvédi karrierjét 1965-ben egy politikai koncepciós per törte ketté.

Tímár György

Bridzsversenyen Pozsonyban 1982-ben. - Forrás: Tímár György archívumából

1964 őszén Tímár György az Onódy-ügy egyik vádlottjának védője lett. Megkereste Onódy Lajos édesanyja, hogy a fiát letartóztatták, és kérte a segítségét. A kérés hátterében Onódy és Tímár édesapjának barátsága állt. Onódy még akkor ismerkedett meg Tímár Józseffel, amikor 1945 után az Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletének vezetőjeként a fővárosi édesipari üzemeket látta el cukoralapanyaggal. Az 1949-es államosításkor a Timár-féle gyárat Onódy vállalata vette át. Mivel igyekezett megőrizni a régi szakembereket, Tímár apja a helyén maradhatott, és mint üzemvezető irányította tovább saját egykori cégét.

1965 tavaszán titokban lefotózta az Onódy-ügy vádiratát, és a másolatot egy IBUSZ-út során kivitte Bécsbe, és megmutatta egy kint élő magyar újságírónak. Azt remélte, hogy az Osztrák Kommunista Párt lapjában, a Volksstimmében közzéteszik a cikket, de az anyag a bécsi magyar nagykövet asztalán landolt.

1965. július 13-án tartóztatta le a rendőrség. Előtte arra akarták kényszeríteni, hogy nemzetközi sajtótájékoztatón rágalmazza meg a bécsi amerikai nagykövetséget, hogy bele akar avatkozni a magyar igazságszolgáltatásba. Szerinte a háttérben a szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB húzódott meg. Amikor a Gyorskocsi utcában megkérdezte, mivel vádolják, a rendőrtiszt egy névtelen levelet gépelt le előtte, és közölte: ez alapján fogják elítélni.

A Fővárosi Bíróság 1965. november 18-án kémkedés bűntettének elkövetése miatt hat év és hat hónap szabadságvesztésre, öt év közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzására ítélte. A másodfokú tárgyaláson bűncselekmény hiányában felmentették ugyan a kémkedés vádja alól, de helyette „sajtó útján elkövetett izgatás kísérletében” mondták ki bűnösnek. A Legfelsőbb Bíróság 1966 februárjában hozott jogerős ítéletében a börtönbüntetést öt évre leszállította, viszont a vagyonelkobzást foglalkozástól eltiltással is megtoldotta.

A börtönben belökték a zuglói nyilasperben elítéltek közé, azzal, hogy itt van a Tímár, ilyenek miatt vagytok bezárva. A fiatalembert több olyan 56-os rab vette védőszárnyai alá, akit az 1963-as amnesztiakor nem engedtek ki a rács mögül. Csak három és fél év után, 1968 novemberében helyezték feltételesen szabadlábra. Az egykori ügyvédből segédmunkás, majd technikus lett, de bárhol helyezkedett el, előbb-utóbb mindenünnen kirúgták. Szabad- és ünnepnapjait a rendőrségen kellett töltenie, hetente kétszer pedig házkutatást is tartottak nála.

Nélkülöznie mégsem kellett, mert a találmányai (például az elfogyasztott hagyma utóhatásait megszüntető Timóka) után kapott szabadalmi jogdíjaiból élt, emellett elkezdett versenyszerűen bridzsezni. Sportolóként beutazta egész Európát, de többször járt a tengerentúlon is. A büntetett előélethez fűződő hátrányok alól csak 1975-ben mentesítették, ügyvédi tevékenységét mégsem tudta folytatni, mivel nem kapott feddhetetlenségi igazolást.

1989-ben a legfőbb ügyész Tímár javára törvényességi óvást emelt. A Legfelsőbb Bíróság 1989 végén felmentette az ellene emelt vád alól, és az ítéletet a bűnösség kimondása és a büntetés kiszabása miatt törvénysértőnek minősítette. Az ügyvédi kamara mégsem akarta visszavenni, mondván, beszennyezte az ügyvédség hírnevét. Miniszteri közbenjárásra, 1990 májusában került volna vissza a 13. számú ügyvédi munkaközösségbe, de a munkaközösség vezetője megtámadta a kamarai határozatot, merthogy egy antikommunistával nem hajlandóak együtt dolgozni! Ezután „magányos farkasként” a legendás Markó utca 7. szám alatti lakásán kezdett ügyvédkedni. „Élethivatásomnak tekintem azoknak az áldozatoknak a védelmét, akikkel szemben az államhatalom politikai ürüggyel fellép. Ezért semmiféle honoráriumot nem fogadok el” – összegezte ügyvédi ars poeticáját.

Tímár György

Tímár György nyilatkozik 1994-ben. - Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Felmentését követően teljes körű kártalanítást kért a bíróságtól. Ahogy ő fogalmazott, mert „a lopott holmi visszajár”. 1993-ban a Fővárosi Bíróság a letöltött 40 hónapi szabadságvesztésre figyelemmel négymillió forint kártalanításban részesítette, míg az ezt meghaladó kérelmét egyéb törvényes útra utasította. Tímár ezután a Magyar Állammal szemben, bírósági jogkörben okozott kár megfizetésére kötelezés iránt terjesztett elő kereseti kérelmet, amiben utóbb – a bíróság felhívására – alperesként a Fővárosi Bíróságot jelölte meg. A kárigénye 46 millió forint volt. Hosszú évekig tartó procedúra után, amelynek iratait utóbb könyvben is megjelentette, a Legfelsőbb Bíróság megszűntette a pert, mivel „az állam a rendszerváltás előtti törvénytelen elítélés, letartóztatás vagy fogvatartás áldozatai irányában visszamenőleges kártérítéssel nem tartozik”.

Tímár csaknem valamennyi indítványát elutasította az Alkotmánybíróság. Az alkotmánybírák 1995-ben kimondták: „A jogállami alkotmányt megelőző időben az állam kártérítési felelőssége személyi károkozásért egyáltalában nem, illetőleg csak nagyon korlátozott mértékben állt fenn.”

1997. március 30-án az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult vagyoni és nem vagyoni kárainak teljes megtérítése céljából. A strasbourgi bírák hatévi töprengés után, 2003. február 25-én hozott ítéletükben elismerték, hogy az eljárás elhúzódása miatt a kérelmező nem vagyoni kárt szenvedett, ezért nyolcezer eurót ítéltek meg számára, az igazságos elégtétellel kapcsolatos követeléseit viszont egyhangúlag elutasították.

Szerinte hasonló módon tették tönkre a magyar gazdaságot, ahogy őt. Az eredeti tulajdonosokat ugyanis a célszerűtlen privatizációs technikákkal alkotmányellenesen rekesztették ki az államosított vagyon visszaszerzéséből. „Az önkényes tulajdonosi kijelölésekkel nemzetközi hírű gyáros dinasztiákat rekesztettek ki a gazdaságból: Weiss Manfréd, Láng és Goldberger hozzátartozóit. Ők tőkét és korszerű technológiát hoztak volna az országba. Helyettük olyanok szerezhettek tulajdont, akik piacvásárlásaikkal, termelés-leállításaikkal és más manővereikkel tönkretették az országot.”

Tímár György

„Élethivatásomnak tekintem azoknak az áldozatoknak a védelmét, akikkel szemben az államhatalom politikai ürüggyel fellép. Ezért semmiféle honoráriumot nem fogadok el.” - Fotó forrása: Tímár Györg: Konzumizmus, Agroinform Kiadó, 2004.

A közéletben is nyomot hagyott maga után. 1989-ben részt vett a Kisemmizettek Egyesületének alapításában. 1994-től 2002-ig képviselőséget vállalt a Független Kisgazdapárt színeiben, mert szerinte ez volt az egyetlen parlamenti párt, amely programjába emelte a teljes reprivatizációt. 1991–1993-ban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezető elöljárói tisztségét töltötte be, 1991 és 1995 között pedig a Holocaust Áldozatai Magyarországi Szövetségének elnöke volt.

Jóllehet az igazságtételért folytatott több évtizedes jogi és politikai küzdelme csak részsikereket hozott, és megalkuvás nélküli összecsapásai során nem csak barátokat, ellenségeket is szerzett, a keserűség külső páncélja mögött megőrizte belső derűjét, az emberekbe vetett optimizmusát.

Tímár György 2021. január 18-án, életének 84. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el. A Kozma utcai zsidó temetőben január 20-án helyezték örök nyugalomra.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG
JOGTÖRTÉNET
ORSZÁGHÁZ