A Belügyminisztérium SMS-éről

A mai hófúvás kapcsán, mint a sajtó beszámolt róla, a BM üzenet továbbítására kérte a mobilszolgáltatókat, amelyek közül kettő eleget is tett a kérésnek. Mivel én külföldön mindmáig nem kaptam meg az üzenetet (pedig egy olyan társaság előfizetője vagyok, amely állítólag továbbította azt), számba vettem, lehet-e ennek adatvédelmi jogi oka.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerint sms útján tilos “reklámnak nem minősülő” tájékoztatást nyújtani annak, aki úgy nyilatkozott, hogy ezt nem kívánja. Ez egy megengedő szabály, hiszen amíg a reklámtörvény szerint a gazdasági reklám fogalma alá tartozó közléseknél kifejezett hozzájárulás kell a küldéshez (opt-in modell), addig itt elég, ha az illető nem tiltakozott (opt-out modell). Adatvédő énem nyilván a tiltásra voksolt szerződéskötéskor, ezért tiltakozó nyilatkozatom miatt maradt el az üzetet.

Ha azonban tényleg így történt, akkor igen ostoba ez a szabályozás, gondolhatja az olvasó. Aki a szerződéskötéskor ki akarja zárni, hogy felesleges üzenetekkel zaklassák, az végül akár életveszélybe is kerülhet emiatt?

Nos, ez nem egészen így áll. Az új adatvédelmi törvény (nevezzük így egyszerűen a hosszúnevű Infotv-t) szerint ugyanis “ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek”. Tény, hogy kodifikációs szempontból és tartalmilag is kicsit suta a szabály (pl. feleslegesen és életszerűtlenül emlegeti a hozzájárulást), de még így is alkalmazható. A veszély elhárításához szükséges mértékben bizony kezelhető a személyes adat, pl. küldhető a mobiltelefonra hasznos üzenet. Ha a szolgáltató jogi osztálya eljutott idáig, akkor nem zárta ki a címzettek köréből azokat, akik letiltották adataikat annak idején szerződéskötéskor.

Így továbbra is várom az sms-t.