ISIS védjegygondok: a terroristák és a pórul járt csoki márka esete

A szabadalmi blog egy korábbi cikkében olvashattuk, hogy ISIS védjeggyel mennyi termék és szolgáltatás elérhető: software, gyógyszergyártó cég, de akár még innovációs központ is. Az ISIS-ről azonban manapság más jut eszünkbe… Az elképesztő kegyetlenkedéseiről elhíresült Iszlám Állam (Islamic State of Iraq and Syria) terroristái miatt most egy csoki gyártó vállalat kényszerült névváltoztatásra.

A belga csokoládévállalat ráadásul most másodszorra változatott nevet. Korábbi,
’Italo Suisse’ nevéről azért váltott az ISIS-re a brüsszeli cég, mert már nem volt közvetlen kapcsolata Olaszországgal vagy Svájccal, csupán alapítójuk még e helyeken tanulta mesterségét.

Csakhogy jött egy kis kellemetlenség

2014 nyara óta több külföldi viszonteladó is jelezte a cégnek: nem kívánja tovább árusítani a termékeket, mivel a fogyasztókban az ISIS név a Szíriában és Irakban kegyetlenkedő fegyveres terrorszervezetre asszociálva erősen negatív képzeteket idéz.

A cég marketing menedzsere úgy nyilatkozott, hogy soha nem választották volna a márkának ezt a védjegyet, ha tudják, hogy egy terrorszervezet is e név alatt fut majd.

A vállalat így újabb nevet és védjegyet is cserélt, hogy elkerülje a további negatív képzettársításokat. Jelenlegi, másodjára változtatott neve Libeert lett, a cégtulajdonos családnevét reprezentálva.

Amikor egy védjegy hígulásnak indul

Az iménti eset tökéletes példája a védjegyhígulás fogalmának, melyet akkor használunk, ha a védjegy elveszti értékét, és mindez a védjegyjogosult hibáján kívül történik, egy külső ok miatt. „Hasonló helyzetben érdemes mérlegelni, hogy védjegyünk mekkora veszteséget szenved el adott, külső negatív tényező következményeképp. Ha úgy véljük, a védjegy értékéhez viszonyítva nagy az elszenvedett veszteség, megéri elgondolkodni annak megváltoztatásán. Mindenesetre feltétlenül érdemes szakember véleményét is kikérni.” – olvashatjuk a szabadalmi blogon.

A beszállítóktól érkező visszajelzések miatt a belga csoki gyártó esetében a névváltás elkerülhetetlenné vált.

Más is váltott már

Korábban – szintén októberben, az Archer nevű amerikai tévésorozat kényszerült száműzni a sorozat kulcspontját jelentő ISIS kifejezést, az “International Secret Intelligence Service” megfeleltetését, noha ők azt már öt évvel a terrorszervezet megalakulása előtt ezt használták.

Védjegybitorlás

A védjegyhígulás egyik kiváltó oka lehet a védjegybitorlás is. Termékünk rossz minőségű másolata vagy épp termékünk webshopokban, nyomott áron történő értékesítése is ebbe a kategóriába sorolható. Mivel a védjegytulajdonos érdeke, hogy brandje erős maradjon, ezért bevett szokás a bitorlókkal szembeni fellépés. Ehhez nyújt kiváló segítséget a védjegyfigyelés.

Olvassa el ezt a könyvet, ha szeretne többet megtudni a védjegyek érdekes világáról.

Gecsényi Márta/Orbán Emese
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
www.szabadalmi.hu