Dr. Kovács Tímea: Új kormányhatározat a Magyar Közlönyben angolul és az emberi jogokat érintő angol-magyar kifejezések

Mivel a Kormány egyik határozatának nagy része csak angol nyelven olvasható a néhány napja megjelent Magyar Közlöny 2016. évi 108. számában, ennek értelmezéséhez adunk az alábbiakban kétnyelvű segítséget. A határozat Magyarországnak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa általi felülvizsgálatához kapcsolódik. Jelen cikket dr. Kovács Tímea jogi angolt oktató jogász, a Dr. Kovács Nyelvstúdió vezető oktatója (a PPKE Jog és Nyelv Kutatócsoport tagja, Jogi Szaknyelvi mellékletünk vezetője) írta.

Kormányhatározat a Magyar Közlönyben angolul

Mivel a Kormány 1374/2016. (VII. 21.) számú határozatának (továbbiakban: a kormányhatározat) nagy része a Magyar Közlöny 2016. évi 108. számában angol nyelven olvasható, ennek értelmezése így valószínűleg a jogi angol szaknyelv ismerete nélkül a magyar jogászok számára igencsak bajos lehet. Ennek okán született a gondolat, hogy néhány releváns jogi angol szakkifejezés mint például a gyűlöletbeszéd vagy a gyűlölet-bűncselekmények, illetve egy-egy jelentős mondat beazonosításával és fordításával érdemi kétnyelvű segítséget nyújtsunk.

A kormányhatározat háttere

A hivatalos lapban július 21-én megjelent kormányhatározat az ENSZ Emberi Jogi Tanács Magyarországra vonatkozó felülvizsgálati eljárásának keretében a tagállamok által tett ajánlásokról, azok elfogadásáról illetve elutasításáról szól. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának viszonylag új mechanizmusaként ezen Egyetemes Időszakos Felülvizsgálati Eljárása keretében a Tanács valamennyi ENSZ tagállam emberi jogi helyzetét rendszeresen áttekinti. Hazánk első felülvizsgálata 2011-ben zajlott le, míg a kormányhatározattal kapcsolatos másodikra 2016. május 4-én került sor.

A releváns angol alapterminológia és a kormányhatározatot eredményező folyamat angolul

A további értelmezések megkönnyítése érdekében jegyezzük meg itt az ENSZ angol nyelvi megfelelőjét: ’the United Nations’, és az Emberi Jogi Tanácsét: ’Human Rights Council’. Hasznos tudni az összefoglaló (’summary’) és a jelentéstervezet (’draft report’) elnevezését, amely itt az ún. Időszakos Felülvizsgálati Eljárás keretében készült el: ’Universal Periodic Review’. A ’the State under review’ az eljárással érintett államot jelenti.

Ezen fogalmak ismeretében már sikeresen fordítható – értelmezhető az alábbi cím:
’Draft report of the Working Group on the Universal Periodic Review Hungary’

(A magyar nyelvű fordításokat részleteiben a Szerző blogjában lévő bejegyzés és szószedet tartalmazza.)

A kormányhatározatot eredményező folyamatot a következőkkel írhatjuk le angolul:

The Working Group on the Universal Periodic Review, established in accordance with Human Rights Council resolution 5/1, held its twenty-fifth session from 2 to 13 May 2016.
The review of Hungary was held at the 6th meeting on 4 May 2016.
The recommendations formulated during the interactive dialogue and responses by the State under review will be examined by Hungary which will provide responses in due time, but no later than the thirty-third session of the Human Rights Council in September 2016.

A kormányhatározat tartalma

Az 1374/2016. (VII. 21.) Korm. határozat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyes ajánlásainak elfogadását, ratifikálását, részbeni elfogadását illetve elutasítását tartalmazza. A jogszabály első része azon ajánlásokról szól, amelyeket Magyarország elfogad, és magára nézve kötelezőnek tekint. Ezt követően találhatóak a részben elfogadott, majd az el nem fogadott ajánlások.1

A kormányhatározatban foglalt egyes emberi jogi jogfogalmak angol terminológiája

A kormányhatározatban megjelent angol terminológia értelmezéséhez adunk adott keretek között az alábbi szószedetszerűen válogatott kifejezésekkel segítséget. Továbbiak a Szerző blogjában olvashatóak.

core principles of human rights – az emberi jogok alapelvei

protection and promotion of human rights – az emberi jogok védelme és előmozdítása

the fundamental freedoms and human rights – az alapvető szabadságok és az emberi jogok

preventing and combating violence – az erőszak elleni küzdelem és annak megelőzése

violence against women – nők elleni erőszak

domestic violence – családon belüli erőszak

hate speech – gyűlöletbeszéd

hate crimes – gyűlölet-bűncselekmények

continue to provide protection to sg. – továbbra is védelmet nyújtani vmi számára

the family as the natural and fundamental unit of the society – a család mint a társadalom természetes és alapvető egysége

hate crimes penalised in the Member State – a tagállamban büntetendő gyűlölet-bűncselekmények

the compatibility of its policies and laws with its international obligations – a politikának és a jogszabályoknak a nemzetközi kötelezettségekkel való összeegyeztethetősége

to which Hungary is a party – amelynek Magyarország részese / tagja

continue to promote and protect the human rights of all its citizens – továbbra is támogassa és védje valamennyi polgára emberi jogait

to combat hate speech and hate crime – harcolni a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények ellen

to avoid hate speeches of all kinds in political messages and in the media – elkerülni, hogy a gyűlöletbeszéd megjelenjen a politikai üzenetekben és a médiában

A kormányhatározatban foglalt egyes ajánlások angolul

A Kormány a kormányhatározat alábbi pontjaiban a lenti ajánlásokat is elfogadta.

21. Continue further improvement of the protection and promotion of human rights in the country

22. Continue to provide protection to the family as the natural and fundamental unit of the society

26. Assess the compatibility of its policies and laws with its international obligations including all core principles of human rights to which Hungary is a party

28. Continue to promote and protect the fundamental freedoms and human rights of all its citizens

A kormányhatározat a gyűlöletbeszédről és a gyűlölet-bűncselekményekről szóló pontjai

A kormányhatározat sokak szerint2 legaktuálisabb pontjai a 111. és 112. pontok. Ezek szerint a Kormány elfogadja azt az ajánlást, amely szerint:

111. Further strengthen measures to combat hate speech and hate crime

112. Strengthen measures to avoid hate speeches of all kinds in political messages and in the media

Nyelvtanulásra alkalmas angol nyelvű szöveg és angol-magyar kifejezéstár

Jelen cikk kiegészítéseként a fenti ajánlások magyar megfelelői, illetve a témához kapcsolódóan a Szerző által összeállított, nyelvtanulásra is alkalmas angol-magyar szószedet a Szerző blogbejegyzésében olvashatóak.

Dr. Kovács Tímea
www.drkovacstimea.hu
a Dr. Kovács Nyelvstúdió vezető oktatója, az Angol jogi szaknyelv-könyvsorozat szerzője, a PPKE Jog és Nyelv Kutatócsoport tagja

1.Végül a jogalkotó felhívja az igazságügyi minisztert, hogy gondoskodjon valamennyi ajánlásnak a kormányzati portálon történő közzétételről.

2. http://wmn.hu/…-demokracia/