Megjelent a Médiapolitikai szöveggyűjtemény című kötet

Az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete és a Gondolat Kiadó közös gondozásában megjelent a Médiapolitikai szöveggyűjtemény – A médiapolitika fogalma és fejlődési irányai című kötet. A kötet angol és német tanulmányok fordításait tartalmazza. A fordításokat a pécsi jogi kar informatikai jogi doktori programjának hallgatói készítették. Kedvcsinálónak álljon itt egy részlet az általam írt szerkesztői előszóból.

“A ‘médiapolitika’ határterület. Nyilvánvaló és szoros kapcsolódásokkal rendelkezik a médiaelmélet, a médiaszociológia, a médiajog, a médiagazdaságtan, sőt a médiatörténet irányába. Olyan alkalmazott médiatudományi diszciplínaként írható le, amely a médiatudomány más területein – illetve más társadalomtudományokban – elért eredményeket összegzi annak érdekében, hogy támpontokat adjon a médiarendszer szerkezetét és működését alakító célkitűzések és eszközök meghatározásához, illetve érvényesítéséhez. A médiapolitika ugyanakkor jóval korábban létezett politikai gyakorlatként, mint tudományos diszciplínaként, és tudományos diszciplínaként is elsősorban a médiapolitikai gyakorlat megalapozását és értékelését szolgálhatja.

(…)

A médiapolitika az én értelmezésemben – anélkül, hogy kísérletet tennék a kötetben adott meghatározások számbavételére – nem más, mint az állam képessége arra, hogy meghatározott közérdekű célok elérése érdekében befolyásolja a médiarendszer szerkezetét és működését.

A médiapolitika akkor is állami, széles értelemben vett kormányzati cselekvésekben – döntésekben és azok érvényesítésében – nyilvánul meg, ha az egyes államok a médiapolitika alakításának lehetőségét részben államok feletti szervezetekre, részben akár államon belüli, regionális szervezetekre ruházzák, sőt akkor is, ha az állam saját médiapolitikai mozgásterét a szakmai vagy iparági, esetleg fogyasztói és civil önszerveződések javára szűkíti. Nem a médiapolitika része, de a médiarendszer irányításának lényeges eleme a médiumok tulajdonosainak, szerkesztőinek, újságíróinak médiarendszer-alakító, szintén meghatározott érdekeket követő tevékenysége.

A „médiapolitika” fogalma alapvetően értéksemleges, gyakorlata ugyanakkor nyilvánvalóan soha nem az. „Közérdekű célként” a mindenkori kormányzat a saját társadalmi, kulturális, gazdasági, politikai világnézetének megfelelő elképzeléseket fogalmaz meg. Médiapolitikáról akkor beszélhetünk, ha a kormányzat képes ilyen célok megfogalmazására az egyes célokhoz eszközök hozzárendelésére. A célok meghatározásában – és az eszközök megválasztásában – ugyanakkor a médiapolitikai döntéshozó végső mérceként minden esetben kötve van a vélemény- és médiaszabadság alkotmányos kereteihez; ezzel persze maga az alkotmányozó és alkotmányértelmező is médiapolitikai szereplővé válik.

A médiapolitikai döntéshozónak mindenekelőtt képesnek kell lennie arra, hogy azonosítsa a médiarendszerre ható külső tényezőket, illetve e tényezők és a médiarendszer közötti kölcsönhatásokat. Ilyen külső tényezők különösen a technikai fejlődés, a gazdasági, médiapiaci folyamatok és törvényszerűségek, a kulturális és társadalmi elvárások, valamint a (párt)politikai érdekek. A médiarendszer változásainak ívét végső soron a kommunikációs eszközök, infrastruktúrák fejlődése határozza meg. Az újabb és újabb médiatechnológiák közvetlen hatással vannak többek között a médiatermékek előállítására és használatára, a média funkcióira, a média által és a média fölött gyakorolható ellenőrzésre. A médiapolitikai döntéshozó lassíthatja, sőt irányíthatja e folyamatokat, de kitérni nem tud előlük. Ugyanígy determináló a média gazdasági környezete. A médiatermékek és a médiapiacok gazdasági sajátosságai – például a kétpiacos jelleg, a kreatív jelleg, az első példány előállításának magas költsége és az alacsony határköltség, az újrahasznosíthatóság, a kívánatos jószág jelleg, illetve az externalitás (ld. Gálik, Urbán, 2008) – olyan médiapolitikai problémákat alapoznak meg, mint a médiakoncentráció, a médiakínálat sokszínűségének biztosítása, vagy akár a közszolgálatiság fenntartása. Az egyes kommunikációs eszközök és médiatermékek sikerét, a tabutémák és a nem kívánatos beszédmódok kijelölését, vagy akár a helyi és a közösségi média jelentőségét alapvetően befolyásolja a – legszélesebb értelemben vett, önmagában is alig definiálható – kulturális és a társadalmi környezet. Nem csak arról van szó, hogy az egyes kommunikációs eszközök sikerét minden esetben a társadalmi adaptáció határozza meg, hanem arról is, hogy ugyanazon tartalom megítélése – például a magánszféra határainak eltéréseiből, a különböző kisebbségek, társadalmi csoportok reprezentációjából és általában a társadalmi konfliktusok megvitatásának eltérő képességéből adódóan – közösségenként eltérő. A politikai rendszer és a médiarendszer közötti szoros kapcsolódásokat átfogóan elemzi Hallin és Mancini (Hallin, Mancini, 2008). Magyarul is – éppen e kötettel egy sorozatban – megjelent művükben többek között arra mutatnak rá, hogy az adott médiarendszer szerkezete és működése függ az állam és a társadalom viszonyától, a kormányzás konszenzusos vagy többségi jellegétől, a korporatizmus mértékétől, a racionális-legális uralom megvalósulásától, illetve az adott politikai rendszer mérsékelt vagy polarizált pluralista jellegétől. A médiapolitikát végső soron a politikai rendszer termeli ki, és a médiapolitikai döntések a politikai rendszer működésének eredményei. Éppen azért a politikai rendszer szereplőinek felelőssége az, hogy a technikai, a gazdasági, illetve a kulturális-társadalmi tényezőket megfelelően értékeljék és döntéseikben megjelenítsék.

E tényezők számbavétele alapján a médiapolitikai döntéshozónak képesnek kell lennie arra, hogy célkitűzéseket, elvárásokat, víziókat fogalmazzon meg a médiarendszer teljesítményével kapcsolatban, és ehhez hozzá tudjon rendelni az e teljesítmény elérését megfelelően támogató médiaszerkezeti elképzéseket, illetve elvárt piaci magatartásokat. E képességének lényeges eleme, hogy felismerje, mikor nincs szükség külső beavatkozásra. A médiapolitikai célkitűzések részben alkotmányos megfontolásokra vezethetők vissza – ilyenek különösen a pluralizmus, a médiavállalkozások és a szabályozóhatóságok függetlensége, az egyéni és közösségi érdekek védelme, a tudatos médiahasználat előmozdítása –, részben az Európai Unió audiovizuális politikájából következnek – mint az európai kultúra és médiaipar támogatása, illetve a versenyképes médiapiac feltételeinek megteremtése –, részben pedig az aktuális gazdasági, társadalmi és politikai elvárások alakítják őket. A víziók és célkitűzések meghatározása lényeges része a médiapolitikai döntéshozatal folyamatának, még akkor is, ha a víziók és célok megvalósulása – a médiarendszer szereplőinek ellenérdekeltsége, a médiarendszerre ható külső tényezők nem kalkulálható alakulása, vagy éppen az elégtelen eszközök miatt – nem lehet minden esetben sikeres. Meghatározott célok nélkül ugyanis nemcsak a médiapolitika sikerességének értékelése és esetleges korrekciója válik lehetetlenné, hanem a médiát érintő döntések tervezettsége, megalapozottsága, végső soron a médiapolitika léte kérdőjeleződik meg.

A szerteágazó célkitűzések az alkalmazott eszközök sokféleségét is feltételezik. A médiapolitika legkézenfekvőbb – és minden más médiapolitikai cselekvés keretét kijelölő – megnyilvánulása valamely médiatörvény, illetve a médiát szabályozó jogszabály. Ugyanígy médiapolitikai megnyilvánulás a szabályozóhatóságnak a piacra való belépést célzó pályázati felhívása és pályázat-értékelése. A médiapolitikai gyakorlat azonban a szűk értelemben vett szabályozói beavatkozásokon túl – ide értve az állam rendelkezési körébe tartozó műszaki kapacitások elosztását is – a médiapolitikai célkitűzések többek között pénzügyi eszközökkel, stratégiaalkotással, konfliktuskezeléssel, az érintettekkel való formális és informális együttműködésen keresztül mozdíthatók elő (ld. Gálik, Polyák, 2005).

A médiapolitika folyamatos interakciót feltételez a médiapolitikai döntéshozó(k) és a médiarendszer szereplői között. Nem csak a médiapolitikai döntések tartalmát, de a médiapolitikai döntéshozatal kereteit, intézményeit alakító tényezők is folyamatos változásban vannak. A kötet tanulmányai e folyamat megértéséhez kívánnak segítséget nyújtani.”

(Polyák Gábor, szerk.: Médiapolitikai szöveggyűjtemény. A médiapolitika fogalma és fejlődési irányai, AKTI-Gondolat, 2010, 8-11.)