Kategória: cikk

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

2008. október 14-én tartották az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Friedrich Ebert Stiftung Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot? című rendezvénysoro­zatának Egy független ország című beszélgetését. A Jogi Fórum jelen volt a rendezvényen.

Közlekedési balesetek

Közlekedési balesetek

Mennyit ér egy ember élete, egészsége? – fogalmazódott meg központi kérdésként a Jogi Fórum 2008. október 9-én ‘Közlekedési balesetekkel kapcsolatos káresetek’ témában megrendezett szakmai konferenciáján Budapesten.

Egység a válságban – törések máshol: véget ért az Európai Tanács ülése

Egység a válságban – törések máshol: véget ért az Európai Tanács ülése

Csütörtökön véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos, brüsszeli csúcstalálkozója. Az előzetes tervek szerint az Európai Tanács ülésén az éghajlatváltozás elleni intézkedésekről és az Oroszországgal való viszonyról tárgyaltak volna, ám a pénzügyi válság felülírta az eredeti forgatókönyvet. Több fontos kérdésben decemberre halasztották a végső döntést.

A sokarcú ORTT

A sokarcú ORTT

Interjú Dr. Majtényi Lászlóval, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökével lassan féléves elnöki tevékenységéről, az intézményközi együttműködésekről és médiaszabályozás hazai modelljéről.

Nincs nyertes

Nincs nyertes

Több tízezer perrel a hátuk mögött is döntetlenre áll a lemezipar és a felhasználók évek óta zajló küzdelme az internetes zeneletöltés frontján.

Uniós könnyítések a kisvállalkozások számára

Uniós könnyítések a kisvállalkozások számára

A francia elnökség határozott célja, hogy a tagállamok a decemberi csúcstalálkozón elfogadják az európai kkv-k működését segítő Európai Kisvállalkozói Törvényt (EKT), amely így már jövő tavasszal az EP elé kerülhet jóváhagyásra.

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot?

2008. szeptember 30-án tartották az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Friedrich Ebert Stiftung Mi fenegeti a Harmadik Köztársaságot? című rendezvénysorozatának szezonnyitó beszélgetését. A Jogi Fórum jelen volt a rendezvényen.

Az igazságszolgáltatás helyzete Magyarországon

Az igazságszolgáltatás helyzete Magyarországon

Az igazságszolgáltatásra egy jogállamnak sokkal több pénzt kellene áldoznia – jelentette ki Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a Nézőpont Intézet által az igazságszolgáltatás és a költségvetés viszonyáról szerdán rendezett beszélgetésen Budapesten.