A brit sajtó úgy tudja, hogy a Vodafone és a Deutsche Telekom által tulajdonolt One2One brit mobiltelefonos távközlési vállalatok titkos tárgyalásokban állnak saját kormányukkal, melyek során a harmadik generációs mobil koncessziókért járó díjakat szeretnék csökkentetni.A The Independent című lap vasárnapi számában azt állítja, hogy az engedélyek után fizetendő irdatlan nagy pénzügyi teher könnyítésének módozatait akarják megvitatni a kormánnyal, azaz módosítatni a szerződés feltételeit, mert úgy látják, hogy az engedélyekért fizetendő pénzt aligha tudják összeszedni. A lap egyébként úgy tudja, hogy a két nagy társaság külön-külön, a kormányzat két különböző tagjánál kilincselt már az ügyben.
Kategória: hír
Kampány az online vásárlók jogairól
Az Office of Fair Tading felmérése szerint az angol online boltok több, mint fele megsérti a fogyasztóvédelmi törvényt. A felmérés során vizsgált boltok több, mint fele nem szolgáltat semmiféle információt a pénzvisszafizatésről illetve a visszáru kezelésről. Az OFT vevőszolgálati igazgatója szerint, sok kereskedő még nincs tisztában azzal, hogy a kiskereskedelem egyéb formájára vonatkozó törvények az internetes kereskedelemre is vonatkoznak és csak nagyon kevés az áruk és szolgáltatások hagyományos eladására vonatkozó törvény nem vonatkozik az online eladásokra. Az internetes kereskedelem esetében azonban nehézséget okoz az online boltot működtető cég székhelyének, illetve a vásárló lakhelyének meghatározása, valamint az, hogy mely ország törvényei...
Egységes EU-törvény a szoftverjogok kérdésében
Az Európai Bizottság várhatóan egységes törvényben kívánja majd kezelni a szoftverek tulajdonjogával, szabadalmi és szerzői jogaival kapcsolatos kérdéseket, jelentette ki egy, a Bizottsághoz közel álló forrás. A konzultációs folyamat, melyet a szoftveripar és a nyílt forráskódú közösség részvételével tavaly októberben kezdődött, várhatóan még ebben a hónapban befejeződik. Bár a végleges döntés még nem született meg, de várhatóan hamarosan megszületik a Bizottság ez irányú direktívája, tette hozzá a névtelen nyilatkozó. A direktíva alapja a European Patent Office (EPO) modell lesz, amely a nemzeti szabadalmak mellett az alapvető európai szabadalmi rendszerként funkcionál. A legnagyobb feladat a harmonizálás és a kodifikálás lesz, mivel...
Schibsted im Kölner Zeitungskrieg offenbar vor neuem Etappensieg
Im Kölner Zeitungskrieg um die Rechtmäßigkeit von Gratiszeitungen steht der norwegische Schibsted-Verlag offenbar vor einem weiteren Etappensieg. Nach Angaben eines Justizsprechers machte das Oberlandesgericht (OLG) Köln in einer mündlichen Verhandlung am Freitag deutlich, dass es die Klage des Kölner Verlags DuMont Schauberg gegen das Schibsted-Gratisblatt “20 Minuten Köln” voraussichtlich zurückweisen wird. Das Urteil soll am 11. Mai verkündet werden. DuMont Schauberg kündigte nach dem Gerichtstermin Revision gegen eine Abweisung der Klage an. Der Verlag werde “exemplarisch für alle anderen Zeitungsverlage” den Weg zum Bundesgerichtshof (BGH) gehen. Auch der Bundesverband Deutscher Zeitungsverleger (BDZV) nannte es “unverständlich und nicht nachvollziehbar”, dass das...
Secret Service breaks up CD piracy venture
NEW YORK — The Secret Service has broken up one of the biggest U.S. manufacturing operations of bootleg CDs ever uncovered. The Treasury Department agency, best known for nabbing counterfeiters and protecting the president, shut down a factory here that had the capacity to produce 3 million high-quality pirate CDs a year, complete with counterfeit labels and shrink-wrapped CD “jewel box” cases. The Recording Industry Association of America (RIAA) estimates that the bootleg CDs would have cost record labels $47 million in annual sales. The crackdown began when Secret Service agents descended on a garage in Queens on March 8...
Voter.com to sell membership list
The recently failed political portal Voter.com plans to sell a list of 170,000 e-mail addresses, complete with the party affiliations and issues of interest for people on the list, raising new concerns about the strength of voluntary privacy protections when companies go belly-up. Privacy advocates are complaining that the sale of such sensitive information could easily result in misuse of the list.
Napster: hatvan százalékkal kisebb forgalom az első szűrt héten
Bár a megfigyelők szerint nem lehet beszélni a Napster haláláról, de egyértelműen és jelentősen csökkent a forgalma. A Webnoize elemzése szerint mintegy hatvan százalékkal kevesebben használják a szolgáltatást. A szűrő alkalmazása felemás hatással járt: gyakorlatilag eltűntek a nagy lemezkiadók általkifogásolt, szerzői jogokat sértő számok – helyesen írt változatai. Azonban például a Madonna helyet Maddona vagy Madona néven felkínált fájlok tucatjai találhatóak meg még mindig. A szándékosan vagy véletlenül elírt zenefájl-nevek mellett bőségesen megtalálhatóak az eredeti számok feldolgozásai is.Matt Bailey, a Webnoize elemzőjének számításai szerint a szűrés megkezdése előtt egy átlagos Napster-felhasználó százhetvenkét mp3-fájlt kínált fel a hálózat többi tagja számára....
A tengerentúli Nagy Testvér figyelő szemei?
A német Der Spiegel magazin értesülései szerint a német külügyminisztérium és a hadsereg az összes Microsoft-szoftvert eltávolítja számítógépeiről. Az ok: a valós vagy vélt biztonsági problémák. Az újságnak nyilatkozó, névtelenséget kérő szakértők arra gyanakodnak, hogy az amerikai NSA-nak saját “hátsó bejáratai” vannak a Microsoft termékek forráskódjaiba rejtve. Ezek segítségével a német szakemberek szerint a Szövetségi Köztársaság titkai nincsenek biztonságban, ha Microsoft-programokkal ellátott számítógépen tárolják vagy dolgozzák fel őket. A Bundeswehr az “érzékeny” területeken mellőzi ezentúl az amerikai szoftverek használatát. A Külügyminisztérium első lépésként a nagykövetségekkel videokonferencia keretében vitatja meg a problémát. A német külügyesek szerint az általuk használt műholdas kommunikációs...
Hackelés hobbiból
Külön klubot hoztak létre azok a “szürke kalapos” hackelők, akik hobbiból, szabadidejükben a nagy IT-cégek site-jaira jutnak be, és a betörést először magának az áldozatnak jelentik.A “fekete kalapos” rosszindulatú és a “fehér kalapos”, a cégek által bérelt hackelőktől eltérően ez a csoport sem kárt okozni nem akar, se nagy pénzt leakasztani hackelésével. Mint egyik prominens képviselőjük, egy 24 éves programozó az AFP riporterének elmondta, a betörést kizárólag hobbiból, az érdekesség kedvéért követik el. “Mint ahogy a sakk néhány embernek jó szórakozás, ugyanez a hackelés nekünk. Emellett sok programozással kapcsolatos hasznos információhoz is hozzájutunk, amit a későbbiekben hasznosítani lehet.” Különösen azokat...
A Napster visszavág?
Ellentámadásba kezd a Napster. Miután nem sikerült a bíróság által előírt határidőre eltávolítania a hálózatból a szerzői jog által védett dalokat, most tiltakozásra szólítja fel a rajongókat.A felhasználók a www.napster.com/nan.html oldalon választhatnak, hogy levelet vagy e-mailt akarnak írni, politikushoz akarnak-e fordulni a Napster érdekében. “Támadják a Napstert! A lemezcégek nem fogják abbahagyni, amíg be nem záratják a fájlcserélgetést”. Aki megadja e-mail címét az oldalon, azt megkérdezik: “Mondd meg, mit akarsz tenni, és mi megmondjuk, mit tehetsz.” A bírósági döntések “több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak”. Március 16-án a jobb szűrők ellenére még mindig lehetett találni jogvédett dalokat a hálózatban....
BSA Raises The Bid Against Auction Site Pirates
Washington, DC (Tuesday, March 13) – Continuing its fight against Internet software piracy, the Business Software Alliance (BSA) today escalated its action against vendors of software programs who advertise on Internet auction sites. In November 2000, BSA filed a federal court action against 13 vendors. Since then, four of the defendants continued to sell illegal copies – despite being served with the suit. Today, BSA asked the court to order those defendants to stop offering pirated software on auction sites or otherwise selling it online. “The fact that vendors continue to sell even after being served with a lawsuit drives...