A friss jogi diplomások 5-7 százaléka nyilatkozta azt, hogy elhagyja a jogi pályát. Ehhez képest az így nyilatkozók kétszerese, a végzettek 12,5 százaléka nem jogi szakterületen helyezkedik el. Csökkent az igazságszolgáltatás, nőtt a közigazgatás vonzereje.
Az Educatio Nonprofit Kft. kutatása szerint az osztatlan képzések egykori hallgatói orvosként, jogászként álláskereséskor a többieknél világosabb helyzet előtt állnak, hiszen a végzettségük általában „pályán tartja” őket, ismereteiket jól meghatározott körben tudják felhasználni. Sokan viszont már egyetemi éveik idején szakot váltanak, mások pedig nem a diplomájukban szereplő képzettségnek megfelelően kezdenek el dolgozni. A pályaelhagyók száma és aránya a felsőoktatási intézmények felduzzadó, egyre nagyobb hallgatói létszáma miatt is növekszik, mint ahogy szerepet játszik a folyamatban a gazdasági helyzet alakulása is.
A Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) részeként a felsőoktatási intézmények 2013-ban is megkeresték végzettjeiket. A felmérés szerint a friss jogi diplomával rendelkezők 4,2-7,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elhagyja a jogi pályát. Legmagasabb a pályaelhagyók aránya a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzetteknél (7,8 százalék). A további sorrend: Miskolci Egyetem (5,7 százalék), Debreceni Egyetem (5,6 százalék), Pázmány Péter Katolikus Egyetem (5,3 százalék), Széchenyi István Egyetem (4,9 százalék). A tanulmányaik során szerzett ismereteket legnagyobb arányban a Pécsi Tudományegyetem végzősei szeretnék hasznosítani (95,8 százalék), azaz – legalábbis nyilatkozataik alapján – náluk a legalacsonyabb a pályaelhagyók aránya (4,2 százalék).
A nyilatkozatok és a tények azonban nem mindig fedik le egymást. A diplomás pályakövetési kutatások vizsgálják tudniillik a munka és a tanulmányok közti kapcsolatot, illetve a diploma és a munkához szükséges végzettségi szint kapcsolatát is. Mindkét tekintetben eltérőek az adatok: a nem tanulmányai szakterületén dolgozók aránya a jogászoknál 12,5 százalék, a felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végzők aránya pedig 11 százalék.
Dávid János szociológus szerint a HR-cégek által tapasztalt és terjesztett közvélekedés egy-egy szakmában érzékelt hiányról vagy a túlkínálatról közvetlen befolyással van az oktatási kormányzatra, a képző intézményekre és magukra a pályaválasztókra is. A pályakezdő diplomások munkaerő-piaci fogadtatását összegző felmérés kapcsán a kutató megjegyezte: a HR- és fejvadász cégek körében általános vélemény, hogy egyre nagyobb az igény a magas szintű, tárgyalóképes szakmai nyelvtudásra, ami a munkaerőpiacon ma is hiánycikk. „Érdekes a felvételizők mentalitása: még mindig arra mennek, hogy könnyű legyen elvégezni. Az elhelyezkedési lehetőségek kevésbé érdeklik őket.” Hasonló következtetésre jutott Juhos Andrea, munkaerő-piaci szakértő is, aki szerint „a nem megfelelő döntést általában kizárásos alapon hozzák a felvételi előtt állók, tehát nem azt veszik figyelembe, mihez volna kedvük, hanem hogy mely tárgyat nem szívlelték a középiskolai években”.
A jogi, orvosi és természettudományi pályák a legzártabbak, jellemzően az itt végzettek szülei is egyetemi végzettségűek, míg a legnyitottabbak az agrár és pedagógus szakmák – állította Gáti Annamária, a Tárki kutatója. Vizsgálatuk során egy többváltozós modellel próbálták megbecsülni az elhelyezkedési esélyeket, és azt találták, hogy a magas végzettségű szülők gyerekeinek nagyobb az elhelyezkedési esélye, de az is számít, ha a fiatal végzettsége kapcsolódik a szüleiéhez, nagyszüleiéhez. Szintén esélynövelő a nyelvtudás (főleg az angol és francia felsőfokú), valamint a kapcsolódó munkatapasztalat. Gáti Annamária szerint a jogi és orvosi pályáknál a családi hagyományok, valamint a társadalmi háttér erősebben hatnak a fiatalokra, mint más képzési területeken. A jogi és igazgatási pályát választó fiatalok gyakran olyan szülők gyermekei, akik maguk is legalább főiskolai szintű végzettséggel rendelkeznek.
Fónai Mihály, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense úgy látja, hogy beigazolódni látszanak a jogászokkal kapcsolatos társadalmi sztereotípiák, miszerint inkább a felső-középosztályból érkeznek a hallgatók a jogi karokra. Az anyagi megbecsültség mellett a társadalmi presztízsük is magas. Érdekesség azonban – folytatta –, hogy azok, akik alacsony társadalmi, ám jó anyagi helyzetű szakmában dolgoznak, nem nagyon foglalkoznak az alacsony társadalmi megbecsültségükkel. A debreceni hallgatók földhözragadtabban látják az esélyeiket. A jogászok például sok esetben olyan területen dolgoznak, amelyet hallgatóként nem tartottak magas presztízsűnek. Szerinte ez azzal magyarázható, hogy a klasszikus pozíciókban nehéz elhelyezkedni, ezért felértékelődnek az egyetemistaként kevésbé becsült területek. A debreceni jogi kar közpolitikai és alkalmazott szociológiai tanszékének vezetője a frissdiplomások elhelyezkedési esélyeit taglaló kutatása során három hipotézist állított fel:
1.) A joghallgatók és a végzett jogászok társadalmi rekrutációjukat tekintve közép- és felső-középosztálybeliek, magas a diplomás szülők aránya. Ezt a rekrutáció viszonylagos zártsága is mutatja, például a jogász „felmenők” magas aránya, ami „születési”, „hivatásrendi” jelleget kölcsönöz a vizsgált csoportnak.
2.) A joghallgatók és a végzettek is elfogadják a jogászok magas társadalmi presztízsére vonatkozó állításokat, és maguk is ezt gondolják a hivatásról. Más szakmák képviselői szintén magas státuszúnak tartják a jogászokat. Ez csak tovább erősíti a hivatásrendi jelleget.
3.) A hallgatók arra törekednek, hogy a magas presztízsű jogászi szakmákban, professziókban helyezkedjenek el. Ez a hipotézise azonban csak részben igazolódott. Kiderült ugyanis, hogy a joghallgatók és a végzett jogászok szakmai rangsora, valamint a tényleges elhelyezkedés mintázatai között lényeges különbségek vannak. E különbségek részben azzal magyarázhatók, hogy csökkenhetett a klasszikus igazságszolgáltatási professziók vonzása, részben pedig azzal, hogy az elhelyezkedés tényleges esélyei és lehetőségei felértékelték azokat a szakmákat és munkaköröket, amelyek a hallgatók körében alacsonyabb presztízsűek voltak, különösen igaz ez a közigazgatási, központi államigazgatási pozíciókra. Maguk az ambivalenciák megmaradtak, vagyis más a jogászi szakmák és munkakörök „ideáltipikus” rangsora, és más a tényleges munkaerő-piaci mintázat rangsora.
A debreceni kutató utóbbi hipotizését támasztja alá a Szalay Gyula, a Széchenyi István Egyetem jogi karának docense és Kocsis Miklós, a Pécsi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének adjunktusa által a Felsőoktatási és Tudományos Tanács számára készített tanulmány is, amely szerint a munkaerőpiacon tevékenykedő 55 ezer jogászból 34 ezren állami funkcióhoz kapcsolódó munkakörben dolgoznak.
