Negyedik alkalommal húztak futócipőt a jogászok a Városligetben megrendezett Jogi Fórum Kupán, melyre idén rekord számban neveztek a versenyzők. A női maratonváltó első helyezését a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának csapata, a férfi maratonváltót a Kaposvári Törvényszék I. csapata nyerte, míg a legjobb félmaraton-váltó csapat a nőknél a Dr. Olasz Balázs Ügyvédi Iroda, a férfiaknál pedig a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség lett.

Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között – a vidámságot sem mellőzve – került sor június 25-én a fővárosi Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A legjobbaknak járó díjak átvétele előtt egy rövidfilmet láthattak a résztvevők, ami hűen felidézte a verseny legszebb pillanatait.

A Jogi Fórum Kupa a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaraton váltó keretében került megrendezésre a jogi szakma képviselői számára, ahol a csapatok teljesítménye a verseny abszolút eredménylistájában és külön a Jogi Fórum Kupán belül is értékelésre kerültek. A neves sporteseményen, ahol idén közel 10 ezer főre rúgott a nevezők száma, több mint 400 jogvégzett vett részt, ami összesen 85 jogász csapatot jelentett. A Jogi Fórum képviseletében Vastag Eszter főszerkesztő köszöntötte a díjátadón megjelenteket. Elmondta, hogy a verseny népszerűsége töretlenül ível felfelé, évről évre többen neveznek a Kupára. Kiemelte: A verseny amellett, hogy a sportot, az egészséges életformát népszerűsíti a jogásztársadalomban, a csapatszellemet, az együttműködést is erősíti a jogászok között.

A Jogi Fórum Kupa 2015 évi védnöke Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. – Fotó: Fóris Gábor

A Kupa fővédnöke Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt, aki szerint a jogászoknak időnként fel kell tudniuk állni a jogtár mellől, és visszahelyezkedni a hétköznapi ember életébe. Véleménye szerint ebben kiváló segítséget nyújt a sport, ami nagyon fontos dolog azok mellett a szabályok mellett, melyek a jogászokat néha szó szerint is – de inkább csak jelképesen – megbilincselik. “Mindenki nyertes, mert aki fel tud állni, s részt tud venni ezen a sporteseményen. Egy sportoló jogász teljesen más hozzáállással, sokkal inkább a megértés, az együttérzés szemléletével tud az ügyfeleivel is foglalkozni.”

Máth István, a BSI (Budapest Sportiroda) ügyvezetője külön köszönetet mondott a versenyzőknek, hogy ott voltak ezen a meleg napon és lefutották az adott távot. A hőségre tekintettel idén az átlagosnál több frissítővel készültek, s a rajtnál, illetve a célnál vízpermettel igyekeztek hűsíteni a versenyzőket. Elmondta, hogy a sportirodának kifejezetten célja, hogy minél több szakmát szólítson meg, kiváltképpen olyanokat, ahol nagy számban vannak jelen véleményformáló emberek, akik az egészséges életmódot terjesztik a társadalomban.

A díjkiosztó ünnepség konferálásáról Dobor Dezső gondoskodott, aki felidézte, hogy a Jogi Fórum szakmai partnerségével 2012-ben került megrendezésre elsőként a Jogi Fórum Kupa, amikor mindössze 20 három fős csapat jelentkezett. Egy évvel később 60 csapat indult és 267 jogász futott, míg 2014-ben már 75 jogászcsapat (363 fő) nevezését regisztrálták. Az idei évben rekordszámú volt a jelentkezés, az egész versenyre regisztrált 1875 csapatból 85 volt a jogászcsapat, ami közel 400 jogvégzett embert jelentett.

A Jogi Fórum Kupa a maraton és a félmaraton váltó első hat helyen végzett jogászcsapatát értékelte férfi és női kategóriában, ami összesen 24 díjazott csapatot jelentett.

A 6 fős női maratonváltó első helyezettje a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának Felszámolás és leszámolás nevet viselő csapata lett (Vágó Eszter Dr., Elek Orsolya Dr., Martinek Adrienn dr., Hajnalné Káder Edit dr., Martinek Adrienn dr., Izsó Mónika) 04:11:16 időeredménnyel. Második helyen végeztek a PorcukorMókusok (Paukovits Hedvig Dr.,Zömbik Viktória Dr.,Tófalvi-Lajtes Adrienn Dr.,Stippinger-Sass Helga dr.,Munkácsi Magdolna Dr.,Bartus Beáta), harmadik helyen a StopPER (Véghné Szabó Zsuzsanna Dr.,Ecsedi Zsuzsanna,Badits Edit dr.,Simon Krisztina dr.,Szalai Beatrix dr.,Fürjes Annamária dr.), negyedik helyen a Szegedi Táblások (Tóth Kinga dr.,Dobos Katalin Dr.,Gruber Katalin Dr.,Kalydi Zita,Halász Edina Dr,Kocsis Éva), ötödik helyen a Szegedi Boszorkányok (Tárkány Szűcs Babett dr.,Kránitz Judit Dr.,Mészáros Judit Dr.,Kész Lívia Dr.,Szalai-Nagy Andrea,Szabó Szilvia Edina dr.), hatodik helyen pedig a Bef. kiv. irattár (Surányiné Berkes Csilla,Szabó Tünde,Vattay Noémi Dr.,Zágon Orsolya,Simon Krisztina dr.,Lékó Anna dr.)

A 6 fős férfi maratonváltó első helyezettje a Kaposvári Törvényszék I. csapata (Tapaszti Péter,Péntek Zsolt dr.,Kolumbán Csaba, Bejczi Arnold dr., Ipolyi Róbert dr., Korvicska Attila dr.) 03:05:35 időeredménnyel. Második helyen végeztek a Fővárosi Ítélőtábla FIT nevű csapata (Senyei György dr., Szilágyi Nándor dr., Sándor Ottó Dr., Nobilis Gergely dr., Kisbán Tamás dr., Cogoi Róbert dr.), harmadik helyen a GYŐRI HOSSZÚLÉPÉS (Döbrönte Norbert, Erdélyi Hajnalka, Ferenczi Tamás dr., Czunyi György, Ódor Gyula, Széplaki László dr.), negyedik helyen a Telitalálat (Mészáros Milán dr., Bittera Ádám dr., Kónya Tamás dr., Czédi Gergő dr., Werner Zsolt dr., Ottovay István dr.), ötödik helyen a ParagraFuss (Bognár Ákos dr., Bálint Bettina, Ragasits Aliz dr., Fialka Orsolya, Jagusztin Tamás dr., Ratatics Zsuzsanna), hatodik helyen pedig a Kaposvári Törvényszék II. csapata (Kéki Gabriella dr.,Csór Laura dr.,Major Zsolt dr.,Ágoston Zoltán dr.,Orbán Miklós dr.,Donmájer László).

A Jogi Fórum Kupa 2015 díjazottjai. – Fotó Fóris Gábor

A női félmaraton váltót Dr. Olasz Balázs Ügyvédi Irodája nyerte (Semsei Ágnes dr.,Horváth Edit dr.,Andriska Zsófia dr.) 01:54:44 időeredménnyel, míg a második helyen végeztek a JUSTITIÁK II. (Pusztai-Szenvida Barbara dr., Török Éva, Győrfiné Dóczi Alexandra), harmadik helyen Pivarnyikné Angyalai a Pivarnyikné dr. Juhász Emőke Ügyvédi Iroda képviseletében (Brückler Linda,Takács Szabina dr.,Nagy Kitti), negyedik helyen a Fővárosi Főügyészség csapata (Zalán Barbara Dr.,dr. Hipp Katalin,Takács Andrea dr.), ötödik helyen a Kancellária SE (Pálfy Anita,Szabó Mónika,Tóth Eszter Zsófia dr.), hadik helyen a MOKK2 (Szabó Anita dr.,Iróczkiné Dr. Csóti Olga dr.,László Petra).

A férfi félmaraton váltót pedig a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség nyerte 01:25:44 időeredménnyel (Rozsnyai Lilla dr., Kapronyai Ferenc dr., Homonnai János), ahol a csapat hölgy tagjának kijárt egy külön elismerés, tekintve, hogy mind az öt csapat, akiket megelőztek, tisztán férfi váltók voltak. A férfi félmaraton váltó második helyezettje lett a MOKK4 (Chalupa Dániel dr.,Eszenyi Zoltán dr.,Kiss Gergely dr.), harmadik helyezett Dr. Dencső Dávid Ügyvédi Iroda Gyorslábú Zenon nevű csapata (Sponga Péter dr.,Dencső Dávid dr.,Sárfi Tamás), negyedik helyen végzett a Kúria VENI elnevezésű csapata (Kintzly Péter dr.,Kenese Attila dr.,Hajdu Csaba dr.), ötödik helyen a Budapesti XIV. kerületi és XVI. kerületi Ügyészség Zuglói Zónázók elnevezésű csapata (Busch Balázs dr.,Pály István dr.,Faludi Zoltán dr.), és hatodik lett a Dr.Szilágyi Anna ügyvédi iroda FIÚK nevű csapata (Drigán András dr.,Zsidi Roland dr.,Gressó Gergely).