A válási és gyermekelhelyezési perekben növekszik a bíróságok igénye az igazságügyi pszichológus szakértők bevonására, miközben a viták egy része a büntetőjog területére csúszik át. A gyermekükért harcoló házastársak nem válogatnak az eszközökben, mindent bevetnek a győzelem érdekében. A legnagyobb vesztesek pedig a gyermekek.
Évente több mint húszezer válás történik Magyarországon, ezer házasságkötésre 440 válás jut. Utoljára 1977-ben fordult elő, hogy több házasság született, mint ahány megszűnt. Az utóbbi években egyre több a húsz, vagy efölötti éve tartó házasság után indított bontóperi eljárás. A válások csaknem hetven százalékát a feleségek kezdeményezik, míg a kiskorú gyermekek kilencven százalékát az anyánál helyezik el.
Agárdi Tamás igazságügyi pszichológus szakértő, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke – Forrás: faktor.hu
“Az igazságszolgáltatás egyik fő feladata, hogy segítse a krízisbe került családokat, mégis gyakran a peres eljárás során csak tovább növekszik a konfliktus az egyébként is szétzilált családi viszonyokban” – állítja Agárdi Tamás, aki tavaly október végén, a Második Országos Kriminalisztikai Szakmai Konferencián gondolatébresztő előadást tartott „A válóperekben várható büntetőeljárások vizsgálatának tapasztalatai az igazságügyi pszichológus szakértő gyakorlatában” címmel.
A tapasztalatok szerint a válási és gyermekelhelyezési perekben növekszik a bíróságok igénye a pszichológus szakértők bevonására, akiknek többnyire a nevelésre egyaránt alkalmas szülők között kell a nevelői alkalmasság különbségét megállapítaniuk, figyelembe véve a gyermekek érzelmi kapcsolatát, kötődését a szülőkhöz és testvéri helyzetben egymáshoz. “Bár a legtöbb esetben a felek meg tudnának egyezni egymással, az eljárás hevében jönnek rá arra, hogy a gyerek csak az egyikükhöz kerülhet” – mondja az igazságügyi szakértő, aki szerint versengés kezdődik a piros és fekete pontok gyűjtéséért. Megtörtént például, hogy az anya minden nem apás héten közölte a gyermekével, hogy jön érte az apja. Fel is öltöztette őt, majd kiállította az ablak elé, noha jól tudta, hogy a férfi ezúttal nem jön el. A kislány a sok hiábavaló várakozás miatt a „feledékeny” apa ellen fordult. A szülők az érzelmi zsarolástól sem riadnak vissza. Mint amikor az anya azzal a kommentárral indította útjára csemetéjét, hogy „kincsem, el kell menned apához, bármennyire is rossz lesz az neked, mert különben anyát börtönbe zárják, te meg intézetbe kerülsz!” Vagy: „Menjél csak, gyorsan elmúlik ez a két nap, én meg ígérem, hogy csak keveset fogok sírni, amíg nem leszel velem.”
Ezeknek az eljárásoknak a legnagyobb vesztesei a gyermekek. Hajnal Ágnes igazságügyi pszichológus szakértő a válási és gyermekelhelyezési perekben szereplő száz, véletlenszerűen kiválasztott budapesti család vizsgálata alapján arra az eredményre jutott, hogy az érintett 158 gyermek közül a válás előtt mindössze háromnak volt valamilyen pszichiátriai problémája, míg a peres eljárások miatt ötvennégy kiskorúnál alakult ki valamilyen káros lelki tünet.
Agárdi Tamás szerint a gyermekelhelyezések eldöntésére hivatott eljárások kereteit maguk a felek feszegetik, és a viták eszkalálódnak a büntetőjog és a szakértői etikai eljárások irányába. Magyarán szólva: a tárgyalások részévé vált a büntetőfeljelentés, illetve az etikai eljárás kezdeményezése a nem tetsző szakvéleményt készítő igazságügyi szakértő ellen.
Az amerikai Richard Gardner nevéhez fűződik a PAS (Parental Alienation Syndrome), azaz a szülői elidegenítési szindróma elmélete. A Columbia Egyetem egykori professzora szerint az egyik szülő a másik (tipikusan az apa) ellen hadjáratot folytat, amelynek során a gyermek elhelyezését megnyert szülő (tipikusan az anya) volt partnere ellen neveli a gyerekét. Gardner elmélete szerint ezekben az ügyekben a gyermek nem pusztán elszenvedő, hanem egyben aktív résztvevő is, akit az anya szeretetmegvonással büntet, ha az nem kapcsolódik be a másik szülő elleni háborúba.
Az általánosan elfogadott szakmai vélemény szerint a PAS ellehetetleníti a szexuális abúzus vizsgálatát, mivelhogy el akarják idegeníteni a szülőt a gyermektől, ahelyett, hogy alaposan megvizsgálnák a gyermek által elmondott vádakat. Az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 20/B. § (4) bekezdése ezért is így szól: „A szakértő a szülői elidegenítési szindrómát (PAS-szindrómát) nem vizsgálja, ugyanakkor igyekszik feltárni a gyermekre irányuló, véleménynyilvánítását befolyásolni törekvő direkt és indirekt ráhatásokat.” A rendelet 20. § (4) bekezdése azt is kimondja: „Nem minősül a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia területéhez tartozó szakkérdésnek a vizsgált személy általános szavahihetőségének véleményezése, de a szakértő a vizsgált személy által előadottak élményszerűségét vizsgálja.”
Az elkeseredett küzdelemben a gyermekelhelyezési viták a büntetőjog területére csúsznak át. A büntetőfeljelentések főként zaklatás, bántalmazás, veszélyeztetés, gyermekrablás, személyi szabadság korlátozás és abúzus miatt történnek.
A gyermekükért harcoló házastársak alig válogatnak az eszközökben, szinte mindent bevetnek a győzelem érdekében. Egy apa a pszichológiai vizsgálatakor például elmondta: az ügyvédje felkészítette arra, hogy „szatellit eljárások” indulhatnak ellene, azaz számoljon azzal, hogy a válóper során esetleg pedofíliával is megvádolják.
Révai Mónika alezredes, a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának vezetője szerint a pedofília elkövetőinek többsége közvetlen családtag, vagy a rokonságból, esetleg a család baráti társaságából kerül ki. Ilyenkor ha a sértett jelez is, általában nem veszik komolyan, nem hiszik el, és inkább a gyerek fantáziálásának tulajdonítják, illetve megnyugtatják magukat, hogy biztos látott valamit a tévében. Az is előfordul, hogy a család tud arról, hogy „mit tesz” egyik rokonuk, de anyagi érdekek miatt szemet hunynak az eset fölött.
A pszichológus szakértő szerint a pedofília gyanúja miatti eljárás típusosan az anya, esetleg az anyai nagyszülő feljelentésére indul. Sokszor maga a feljelentő is bizonytalan a dolgában: „Nem tudom, hogy mit higgyek, szeretném, ha kiderülne az igazság.” Az eljárás későbbi szakaszában aztán már teljes bizonyosságot él meg a feljelentő: „A gyerek nem hazudik, ilyent ő nem tud kitalálni.”
“A szexuális abúzus nem feltétlen jár együtt nemi erőszakkal” – mondja Agárdi Tamás, akinek a tapasztalatai szerint a gyermekek egy része nem is mindig éli meg traumának a cselekményt. Általában azonban az áldozatban szégyenérzés alakul ki, aminek kiváltó oka hosszú évekig, évtizedekig is rejtve maradhat. A legnehezebb eldöntendő kérdés az, hogy megtörtént-e az abúzus, vagy sem. Az igazságügyi szakértő nem tényállást állapít meg, hanem azt vizsgálja, vannak-e figyelmeztető jegyek, amelyek a gyermek magatartásának a megváltozására utalnak, azzal együtt, hogy nem minden magatartásváltozás mögött van abúzus. Ha a gyerek betanított szöveget mondana, árulkodó lehet a megváltozott kommunikáció, a metakommunikáció, de segíthet a pszicholingvisztikai elemzés is, amely a nyelvi viselkedés hátterében meghúzódó pszichológiai folyamatokat kutatja. Az abúzus bizonyítása preverbális korban igen nehéz, de három-öt éves korban sem nyerhető érdemi tényállásszerű exploráció.
Bármennyire is hihetetlen, de csak az 1997. évi LXXIII. törvény iktatta be a szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés minősített esetei közé a 12 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket. A 2013. július 1-jén hatályba lépett Btk., amely szexuális erőszak (197. §) név alatt összevonta az erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak tényállását, megszüntette azt a törvényi vélelmet, hogy a tizenkettedik életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni. A kódex közvetlenül utal a sértett életkorára, és úgy kapcsol a bűncselekményekhez magasabb büntetési tételt.
2018. január 1-jétől tovább szigorodtak a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűntettek büntetési tételei. A törvénymódosítás alapján a 12 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket – ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése vagy egyéb módon a hatalma, befolyása alatt áll – ezentúl öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, függetlenül attól, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el. Az Országgyűlés elfogadta azt a módosítást is, hogy öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék, ha az elkövetők a szexuális erőszakot a velük függőségi viszonyban lévő, tizenkét évesnél fiatalabb gyermek sérelmére testi fenyegetéssel vagy védekezésre képtelen állapotát kihasználva, továbbá azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el. A módosítás azt jelenti, hogy a gyermekét fenyegetéssel szexuális abúzusra kényszerítő szülő akár húsz évi börtönbüntetést is kaphat a jövőben.
