Tavaly év végén sokként érte az országot a győri kettős gyermekgyilkosság. A feltételes szabadságra bocsátott apa megölte két gyermekét, majd öngyilkosságot követett el. „Hogyan történhetett meg egy ilyen tragédia?” „Miért engedték ki hamarabb?” – kérdések sokasága fogalmazódott meg az eset kapcsán, majd megállapítást nyert: „Szigorítani kell a szabályozást!”. De hogyan is szabályozza jogunk a szabadságvesztés büntetést?
A büntetés – a szabadságvesztés – célja
A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott, a bűncselekmény társadalomra veszélyességével arányban álló joghátrány. Célját a Büntető Törvénykönyv (Btk.) a társadalom védelmében határozza meg, melynek egyik oldala az egyéni, a másik oldala az általános bűnmegelőzés, azaz a célja nem merül ki az egyéni megelőzésben, másokat is vissza kell(ene) tartania a bűnelkövetéstől. Vókó György szerint “a szabadságvesztés végrehajtásának célja lényegében a büntetés céljának realizálása oly módon, hogy a törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során kell a társadalomba való beilleszkedést és az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást elősegíteni.”
A társadalom védelme a büntetési célok körébe emeli – a prevención túl – a megtorlást is (Tóth Mihály), azonban a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megtorlás kényelmetlensége csak addig hat, amíg átélik. Általánosan elfogadott nézet, hogy akivel kegyetlenül bánnak a börtönévek alatt, az nagy valószínűséggel a szabadulását követően kegyetlen lesz, ahogy Hack Péter egy interjúban ecsetelte az embertelen, megalázó fogvatartás lehetséges következményeit. A szabadságvesztés esetén a joghátrány/megtorlás abban áll, hogy az elítélt be van zárva, nem mehet haza, olyan emberekkel kell együtt lennie, akikkel nem feltétlenül akar együtt lenni, szigorú rezsim szabályok vannak előírva számára, nem teheti meg akkor és azt, amit szeretne. Amennyiben úgy találjuk, hogy ezen „kényelmetlenségek” nem okoznak elég hátrányt az elítéltnek, akkor ˗˗ Hack példájával élve ˗˗ gondoljunk a koronavírus miatt Japán partjainál veszteglő üdülőhajón rekedtekre, akik hosszú hetekig ˗˗ hol van ez a hosszú börtönévekhez képest ˗˗ karanténba vannak zárva és elviselhetetlennek tartják a „fogvatartás” állapotát. Persze az elítélt nem véletlenül került a büntetés-végrehajtási intézet falain belülre, azonban a fentiekben felsoroltak ˗˗ a szabadságvesztés következményei ˗˗ éppen elegendőek lehetnek arra, hogy a büntetés elérje a célját. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a büntetés letöltését követően egy, a társadalomban élni képes egyént kell a börtön falain kívülre engednünk, aki alkalmas a közösségi együttélésre.
A fogvatartás alkotmányos alapjai
Az Alaptörvény – nemzetközi dokumentumokra tekintettel – a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogként fogalmazza meg a fogvatartástól való mentesség jogát, és egyben meghatározza a korlátozás garanciális elemeit is. E szerint csak törvényben meghatározott okból és törvényben meghatározott eljárás alapján lehet valakit a szabadságától megfosztani. Alkotmányos szinten került rögzítésre a szabadságtól való végleges megfosztás (TÉSZ) lehetősége, azonban erre csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén kerülhet sor, valamint, hogy az alaptalan vagy törvénysértő szabadság korlátozás következményeként a jogosult a kárának megtérítésére tarthat igényt.
A szabadságvesztés jellemzése
A szabadságvesztés a legáltalánosabb büntetési nem, a legerőteljesebb visszatartó hatású, sokoldalú, ezáltal a büntetési célok megvalósítására alkalmas. A büntetési célok elérésére való alkalmasságát a differenciálhatósága biztosítja, amely többek között abban nyilvánul meg, hogy a szabadságvesztés különböző tartamban, eltérő végrehajtási fokozatokban, különböző módon és végrehajtási rendben alkalmazható. A további differenciálást szolgálják a feltételes szabadságra bocsátásra, a végrehajtás felfüggesztésére és a pátfogó felügyelet alkalmazhatóságára vonatkozó szabályok is.
A szabadságvesztés határozott ideig vagy életfogytig tart, és a bíróság döntése szerint három végrehajtási fokozatban (rezsimben): fogházban, börtönben vagy fegyházban kerül végrehajtásra, melyet az egyéniesítés elve indokol, ugyanis az elítéltek döntő többsége is három csoportba sorolható, mint a többszörös visszaesők és a súlyos bűncselekményt elkövetők (fegyház); a korábban már büntetett – többnyire visszaeső – elkövetők (börtön), és a gondatlan bűncselekmény miatt, valamint a szándékos bűncselekmény miatt, de rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítéltek (fogház) csoportja. A büntetés-végrehajtási fokozatot a bíróság az ítéletében határozza meg a törvényi feltételek és keretek alapján. Az egyéniesítés megfelelő érvényesülése érdekében a törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság indokolt esetben ˗˗ a bűncselekmény tárgyi súlyára, a bűnösség fokára, az elkövető társadalomra veszélyességére, stb. tekintettel – egy fokozattal enyhébb vagy egy fokozattal szigorúbb rezsimet határozzon meg. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása alapján az eggyel enyhébb büntetés-végrehajtási fokozat megállapítására csak valamennyi törvényben előírt feltétel megvalósulása esetén van lehetőség, ehhez például nem elegendő kizárólag a vádlott megromlott egészségi állapota. Az egyes fokozatokra vonatkozó részletes szabályokat – a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, a fokozatváltást, stb. – a büntetés-végrehajtási jogszabályok állapítják meg.
Feltételes szabadságra bocsátás
Nagy Ferenc szerint az intézmény alapgondolata az elítéltnek a társadalomba való visszavezetése, a szabad életbe történő beilleszkedésének az elősegítése. A feltételes szabadság lehetősége ösztönzi az elítéltet a büntetés-végrehajtás rendjének megtartására, ugyanis a feltételes szabadságra bocsátással a szabadságvesztés ténylegesen végrehajtandó része lecsökken. A jogintézmény funkciója egyes jogirodalmi álláspontok szerint az, hogy korrigálja a bíró tévedését, miszerint a büntetés-végrehajtás alatt kiderülhet, hogy nincs szükség az ítéletben megjelölt büntetés teljes tartamára a büntetés céljának eléréséhez (Polgár András).
A győri gyermekgyilkosságot követő törvénytervezet alapján további esetben kerülne kizárásra a feltételes szabadság lehetősége, így akit a hozzátartozója sérelmére elkövetett, nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el, el kell zárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségétől. Ez azonban nyilván azzal jár, hogy ha az elítélt jól vagy rosszul viselkedik, akkor is ki kell töltenie a büntetését, és így a „feltételes” lehetőségének kizártsága nem ösztönzi jobb magaviseletre.
Határozott ideig tartó szabadságvesztés
A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama 3 hónap, leghosszabb tartama 20 év, illetve meghatározott esetekben – például ha az elkövető többszörös visszaeső – 25 év. A generális minimum alól a törvény enged kivételt, így a fiatalkorú elkövetők esetében, vagy közérdekű munka, illetve a pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatása esetén 3 hónapnál rövidebb tartam is megállapítható.
A bíróságnak az ügydöntő határozatában meg kell állapítani a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy azt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt. Ez utóbbi esetkörbe tartozik többek között, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. Amennyiben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének – visszaeső esetén háromnegyed részének –, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követő nap. Különös méltánylást érdemlő esetben – 5 évet meg nem haladó szabadságvesztés büntetés, valamint nem többszörös visszaeső esetén – az elítélt a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. A törvény rendelkezik a feltételes szabadság megszüntetésének kötelező, illetve a bíróság mérlegelésétől függő eseteiről. Amennyiben például a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, köteles a bíróság, ha pedig egyéb büntetésre ˗˗ pénzbüntetésre, közérdekű munkára, stb. ˗˗ ítélik, mérlegelhet, hogy megszünteti-e a feltételes szabadságot.
Életfogytig tartó szabadságvesztés
A Btk. legszigorúbb büntetési neme, mely határozatlan tartamú. Határozatlansági mozzanatát az adja, hogy a büntetés az elítélt élete végéig tarthat, ennek időpontja pedig előre nem látható. Vagylagos – „kivételes jellegű” – büntetés, a bíróság vagy úgy dönt, hogy ezt alkalmazza, vagy úgy, hogy 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztést szab ki. „Lényeges és tradicionális korlát” (Tóth Mihály), hogy csak azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 20. életévét betöltötte. Amennyiben a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, annak legkorábbi időpontját legalább 25, legfeljebb 40 évben állapítja meg. Tehát a feltételes szabadság lehetősége legalább 25 év letöltése után nyílik meg az elítélt előtt, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. A Btk. meghatározza azokat a bűncselekményeket (pl. az emberölés súlyosabban minősülő esetei) és körülményeket (pl. az elkövető többszörös visszaeső), amikor a feltételes szabadság lehetőségét ki lehet zárni (TÉSZ). Azonban az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Magyar kontra Magyarország ügyben hozott ítéletére tekintettel bevezetésre került – a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt, életfogytig tartó szabadságvesztésre elítélt személyek esetében – egy különleges, hivatalból induló kegyelmi eljárás, amelyben azt kell megvizsgálni, hogy azt követően, hogy az elítélt a szabadságvesztésből 40 évet kitöltött, a bezárva tartásának a büntetőpolitika indokai továbbra is fennállnak-e.
