Erdei Árpád jogászprofesszor sajátos stílusú, nagy tudású, fanyar humorú személyiség volt, aki nemcsak egyetemi tanárként, hanem alkotmánybíróként is maradandót alkotott. Életének 83. évében csöndben távozott az élők sorából.
Erdei Árpád 1939. január 15-én született Békésen. Szülei egy viharsarki tanyán, héthektárnyi földön gazdálkodtak. Apja parasztember volt, akiből később kertészeti szakember lett. Anyja irányította a tanyai életet, kivéve azt, milyen legyen a termelés. Erdei bátyja hét, nővére tizenkét esztendővel volt idősebb nála. Gyermekkora mély nyomokat hagyott benne, bár soha nem akart földdel foglalkozni, azért az állatok, a mezőgazdasági munka szeretete megmaradt.
A háború vége felé beköltöztek Békésre, ahol a helyi református iskolában kezdett tanulni. Később a család Érdre települt, és mielőtt apját kikiáltották volna kuláknak, az akkori szokásoknak megfelelően önként felajánlotta a közösnek a földjét és szerény tanyáját. Eleinte alkalmi, napszámos munkákat vállalt, anyja pedig varrónő lett egy ktsz-ben. A legkisebb Erdei otthon egymás után falta a könyveket, szinte minden megragadt a fejében. Az általános iskola után reáltagozatra jelentkezett a budafoki gimnáziumba, mert azt gondolta, ha már tanulnia kell, akkor majd valamiféle mérnöki pályára lép. Gimnáziumi évei alatt rendszeresen sportolt. “Az uszoda világát szerettem, mindent elvégeztem, amit az edző mondott, és az sem igazán érdekelt, hogy harmad- vagy másodosztályú versenyző vagyok. Amikor egyszer első osztályú szinten belül úsztam, akkor nagyon népszerű lettem az uszodában, de ez a szintteljesítés csak egyszer vagy kétszer sikerült” – mesélte.
Mély nyomokat hagyott benne az 1956-os forradalom. Testközelből megtapasztalhatta, hogyan bánt a rendszer a forradalom résztvevőivel. Egyik osztálytársáért rendszeresen megjelent a karhatalom, elvitték az iskolából, aztán amikor visszajött, nem volt kedve velük beszélni. Azért zaklatták, mert beállt Budafokon nemzetőrnek, és nem csinált mást, mint a szétzavart rendőrség helyett járőrözött. Egy cimborája szólt, hogy menjenek ki Ausztráliába a nagybácsikájához. Anyja sírt, apja káromkodott, de azt mondták, nem akadályozzák meg. Úgy volt, hogy reggel ötkor indulnak, de esett az eső. Átment a cimborájához, hogy esik az eső, maradjanak itthon. Ha nem esett volna, lehet, hogy disszidált volna.
Apja tanácsára választotta a jogi egyetemet. Közben egy barátja kitalálta, hogy a színművészeti főiskolára akar menni, és mert nem szeretett volna egyedül felvételizni, ezért megkérte őt, hogy jöjjön el vele. “A dolog nem érdekelt, de azért elmentem vele oda is felvételizni. Legnagyobb bámulatomra, szépen haladtam előre a rostán, és a végén még fel is vettek volna, ha nem érkezik meg közben az értesítés a jogi egyetemről. Gondoltam, nem leszek középszerű színművész, inkább elmegyek jogásznak” – emlékezett ifjúkori kalandjára.
Simán felvették a jogi karra, ahol hamarosan rájött arra, ha már ott van, érdemes tanulni. Az első év borzasztó nehéz volt, csak nehezen szokott hozzá az egyetemi tanulási módszerhez, nem is voltak eleinte jók az eredményei. Később jó rendű lett, mert akkoriban a szemináriumi munkát is osztályozták, és mivel ott sokat “jártatta a száját”, jó jegyeket kapott. Első évben Marton Gézára a tudása, Brósz Róbertre a nagyszerű római jogi előadásai miatt nézett fel. Nagy Tibor kitűnően beszélt az adójogról, Kádár Miklós büntetőjogásznak pedig jó humora volt, sokat derültek körmönfont mondatain. A büntetőjogi tanszéken Békés Imrét becsülte a legjobban, Király Tibor viszont szerinte a hallgatók réme volt, mert hihetetlenül szigorúan vizsgáztatott. Erdeit a büntetőjog kezdettől fogva érdekelte. Később a termelőszövetkezeti jog iránt vonzódott, majd egyik legjobb barátjával, Pusztai Lászlóval együtt jelentkeztek az akkor még alig ismert új tudomány, a kriminalisztika szemináriumra. Aztán negyedéves hallgatóként már órákat tartott a hallgatótársainak.
Egyetemista korában pályázat keretében a Pest megyei Szobra jelentkezett mezőgazdasági előadónak. Hamar rájött azonban arra, hogy az “nem neki való foglalatoskodás”. Egyszer összefutott Viski Lászlóval, aki az Országos Kriminalisztikai Intézetbe hívta. Az igazgató Gödöny József volt, aki az OKRI megalakulásától, azaz 1960-tól egészen nyugállományba vonulásáig, több mint három évtizedig vezette az intézetet. Nyolc éven át krimináltechnikával foglalkozott. Az intézeti munka során beleszeretett a szakértői bizonyításba. Sokat köszönhetett azoknak az éveknek, hiszen gyakorlatra küldték a rendőrségre és az ügyészségre, ahol a nyomozási, illetve a nyomozás-felügyeleti osztályon elleshette a precíz jogászi munkát.
Amikor az OKRI-n kiadták a parancsot, hogy mindenkinek meg kell tanulnia legalább egy idegen nyelvet, három évig angolul tanult. A nyelvtudásának a későbbiekben is nagy hasznát vette, hiszen amikor 1970-ben visszakerült Király Tibor professzor csábítására az ELTE büntető-eljárásjogi tanszékére, az ott kapott fizetésből nemigen lehetett megélni, ezért 1977-től tizenhét éven át tolmácskodott. Emellett kitűnő amatőr fotós is volt. Több képét álnéven az MTI is átvette.
Király három dologra hívta fel a figyelmét: „Először: az egyetem szabad hely, azt tanítasz, amit a tantárgy diktál, de azon belül szabadon. Másodszor: a rendszer elemeit szidhatod, a rendszer egészét nem. Harmadszor: írj, mert csak így haladhatsz előre.”
Igyekezett megfogadni a tanácsokat. Ami az írást illeti, legjobban Szabó Lászlóné ösztökélte, hogy kandidátusi disszertációt írjon. Többször is beült a szobájába, és nem hagyta békén, amíg neki nem állt. Közben negyedik nekifutásra elnyert egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba, és kiutazott egy évre. Ekkor kezdett foglalkozni az összehasonlító büntetőeljárási joggal. 1985-ben írta meg disszertációját az igazságügyi szakértők munkájáról. Mivel Szabóné nagyon korán meghalt, Erdei fiatal docensként tanszékvezető lett. Egy rövid megszakítással tíz évig, 1998 márciusáig vezette a tanszéket. Közben 1994-ben habilitált.
1994-ben az Országos Választási Bizottság tagjává választották, 1997 és 1998 között a testület elnökhelyetteseként is dolgozott. 1998-ban alkotmánybírónak jelölték. 1998 márciusában furcsa helyzet állt elő. Erdei a televízióból értesült arról, hogy az alkotmánybírákat jelölő bizottság megegyezett a személyében. Gál Zoltán házelnök dobta be a nevét, amit az ellenzék elfogadott. Kivéve a kisgazdákat, akik azért nem szavazták meg, mert nem tetszett nekik, hogy az ellenzék jelöltjének nevét is a parlament elnöke vetette fel. Érdekes módon egy napon szavazták meg a képviselők alkotmánybírónak és OVB-tagnak, sőt aznap fogadták el az új büntetőeljárási törvényt is. Mivel egyszerre nem lehetett két testület tagja, ezért lemondott a frissen megújított OVB-tagságáról. “Abban, hogy alkotmánybíró lettem, szerepet kapott a csillagok állása is, hiszen ha egy héttel több ideje van az Országgyűlésnek, akkor talán fel sem merül a nevem” – mondta két évtizeddel később.
Alkotmánybíróvá választását szakmai pályafutása megkoronázásaként értékelte. Pláne, hogy 2003 augusztusa és 2007 márciusa között – a kollégái szavazati alapján – az Alkotmánybíróság helyettes elnöke is lehetett. A Donáti utcában több mint kétszáz ügy előadó bírája volt. “Sokat jelentett számomra, hogy alapító tagokkal is együtt tudtam dolgozni. Az első hónapokban inkább csak figyeltem, aztán szépen fokozatosan kaptam a terhelést. Nagyon érdekes ügyeim voltak. Csak néhányat említek: a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag, a lőfegyver-határozat vagy a kábítószerrel kapcsolatos döntés előkészítése” – elevenítette fel alkotmánybírói éveit. Mandátumának lejárta után a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.
Az alkotmánybíráskodás után folytatta a tanítást: előadásokat tartott, szemináriumokat vezetett. 2009-től professor emeritusként éveken át vezette „A büntetőeljárást meghatározó tényezők” című kurzust, amelyben a büntetőeljárás és az eljárási rendszerek általános bemutatása mellett beszélt a jogalkotásról, a bírói gyakorlatról és az Alkotmánybíróság szerepéről, valamint a tudomány hatásairól is. 2011-ben a kurzushoz írta meg a „Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományában” című könyvet. “Egy keveset epéskedhettem is. A barátaim szerint a lábjegyzetek kifejezetten szórakoztatóak” – jegyezte meg fanyar humorral.
2013-tól 2014-ig töltötte be az új büntetőeljárási törvényt előkészítő kodifikációs bizottság elnöki tisztségét. Távozása után megkönnyebbülést érzett, hogy egyes jogi megoldások nem az ő közreműködésével készültek, de bosszankodott is, hogy amit elkezdett, nem tudta befejezni.
Erdei Árpád 2005-ben – a legendássá vált megkötetlen csokornyakkendőben. – Fotó: Sereg András
Mindig adott a megjelenésre. A gallérja alatt legtöbbször egy megkötetlen csokornyakkendő lógott. Laza eleganciával hordta a nyakravalót, mintha arra készült volna, hogy a következő pillanatban szakavatott mozdulatokkal megkösse azt. Százhúsz-százharminc darabból álló kollekciója volt otthon. Ha valamelyiket megunta, akkor újat választott.
Csöndesen távozott el. Méltósággal viselt súlyos betegség után, 83. életévében, 2021. április 11-én szerettei körében hunyt el.
