„Barátaink a versenytársaink. Ellenségeink a vevőink.” – Ez volt a mottója a ’90 es évek első felében működő nemzetközi lízing kartell vezetőjének – mely mottó remekül összefoglalja a kartellek lényegét. De miért is a legsúlyosabb versenyjogi jogsértés a kartell? Miért veszélyes? Milyen típusai vannak? Hogyan lehet hatékonyan fellépni ellenük?

A Gazdasági Versenyhivatal a Miniszterelnökséggel a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a közbeszerzési kartellek hatékonyabb feltárása céljából. Szakmai együttműködésük a közbeszerzések tisztaságának biztosítását szolgálja, mely nem meglepő annak tükrében, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a közelmúltban számos esetben volt kénytelen több száz milliós bírságot kiróni vállalkozások közbeszerzési kartellben való érintettsége miatt: három vállalkozás különleges orvostechnikai eszközökre kiírt társadalombiztosítási tendereket osztott fel egymás között, ők 660 millió forint összegű bírságot kaptak, valamint tíz vállalkozás villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendert osztott fel, mely jogsértésért 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a versenyhatóság.

A kartellek kártékonyságát korán felismerték, már az ókori Rómában megtapasztalták káros hatásukat az ún. gabonaosztásoknál, ahol mesterségesen magasan tartották a gabonaárakat, melynek eredményeként a kincstár kevesebb mennyiséget tudott felvásárolni, majd szétosztani a nép között. Erre tekintettel Augustus megtiltotta a kereskedők áremelését, illetve az alkalmas szállítóeszközök tisztességtelen, árfelhajtó visszatartását. Ezt tekinthetjük a legrégebbi versenykorlátozásnak és azzal szembeni állami fellépésnek.

A vállalkozói összefogások, kartellek a XIX. század közepén terjedtek el, amelyek kezdetben az azonos termékek gyártóinak szerződéses megállapodását jelentették. Kialakulásuk okaként Miskolczi Bodnár Péter, a versenyjog elismert szakértője, azt jelöli meg, hogy „a termelés, kereskedés szükségképpen kockázattal jár”, vagyis a termelő, kereskedő mindaddig, amíg nem értékesíti a terméket, bizonytalan abban, hogy megtérül-e a befektetése, nyereséges lesz-e az üzlete. A vállalkozások kihasználták, hogy kezdetben a versenybe sem az állam, sem más szervezet nem avatkozott be, így a saját üzleti kockázatukat úgy minimalizálták, hogy a piac törvényszerűségeit, a kereslet-kínálat objektív viszonyait saját piacszabályozással helyettesítették. Ennek következményeként kezdtek megjelenni a kartellekre vonatkozó szabályok, kialakult a kartelljog, az egyes államok sorra hozták meg a törvényeiket, amelyekben megtiltották az árrögzítéseket, a monopóliumok létrehozását.

Miért veszélyesek a kartellek? Milyen típusait különböztetjük meg? Hogyan lehet hatékonyan fellépni ellenük?

Az Alaptörvény szerint Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. Ezen alkotmányos szintű rendelkezéseket a versenyjog tölti ki tartalommal. A versenyjog a gazdasági jog része, amelynek fő célja a gazdasági verseny ellenőrzése és fenntartása. A versenyjog a versenyhatóságon vagy a bíróságok által történő érvényesítésén keresztül érvényesül.

Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke a versenyjog céljaként nem a direkt állami beavatkozást, hanem a versenyfeltételek meghatározását emelte ki, ahol a piac szereplői a köz, a társadalom tagjai javára tudnak működni. Miskolczi professzor a jogi szabályozás céljának azt tekinti, „hogy az indulók egyenlő eséllyel, azonos jogi feltételek között fussák végig a távot”, azaz a legjobb teljesítményt nyújtó (gazdasági szereplő) legyen a győztes.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény (Tptv.) a kartellt a versenytársak közötti olyan megállapodásként vagy összehangolt magatartásként definiálja, „amelynek célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása, így különösen a vételi vagy eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározása, az előállítás vagy a forgalmazás korlátozása, a piac felosztása, ideértve a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszást, az import- vagy exportkorlátozást is.” Ugyanakkor nem minősül kartellnek, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre a megállapodás. A Tptv. ezeket megengedett magatartásnak minősíti, hiszen a gazdaságilag összetartozó vállalkozások magatartásukat nyilvánvalóan egymásra tekintettel alakítják ki.

A kartelleket alapvetően kétféle módon csoportosíthatóak. Az első csoportban a kartell szereplői által tanúsított magatartások jelentik a csoportosítási szempontot, amely alapján megkülönböztethetjük a klasszikus és egyéb kartelleket. A második csoportban a kartell résztvevőinek a termelés-értékesítés láncolatában elfoglalt helye a tipizálás alapja. Itt megkülönböztethetjük az azonos pozícióban elhelyezkedő, pl. két gyártó megegyezése esetén a horizontális kartelleket, valamint az eltérő, pl. a gyártó és a nagykereskedő megegyezése esetén, a vertikális kartelleket. A klasszikus kartellek, az ún. kőkemény versenykorlátozások: az árkartell és a piacfelosztó kartell. Előbbi esetén a vételi vagy eladási árak közvetlenül vagy közvetetten kerülnek meghatározásra a kartell tagjai által. Utóbbi eset a beszerzési források, valamint az értékesítési piac felosztását jelenti a tagok között.

Előfordul, hogy a megállapodás nem esik tilalom alá, mivel a kartell olyan csekély jelentőségű a piaci verseny szempontjából, hogy nem alkalmas a piaci folyamatok megzavarására, a verseny kiküszöbölésére, korlátozására vagy torzítására. Akkor beszélünk ún. bagatell kartellről, ha a megállapodást kötő felek és az azoktól nem független vállalkozások piaci részesedése együttvéve sem haladja meg, versenytársak esetén a10%-ot, nem versenytársak esetén a 15 %-ot az érintett piacon. A csekély jelentőségű kartellekre vonatkozó szabályok nem érvényesülnek az ún. kőkemény kartellek és olyan, egy adott érintett piacon egyidejűleg tevékenykedő kartellek esetében, amelyek egyenként jogszerűnek minősülnek, azonban együttes hatásukat tekintve károsak lehetnek.

A kartellek a legsúlyosabb versenyjogi jogsértést jelentik. Mivel jellemzően titkosak, felderítésük nehéz, így Tóth András véleménye szerint a felderítésükhöz fűződő közérdek érvényesítése hatékony eszközöket kíván meg. Ezen eszközök közé tartozik az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálat, az engedékenységi politika és az informátori díj. Az engedékenység intézménye a kartelltagok közötti magas fokú bizalmatlanságra épít, a kartell tagjait a megállapodásuk felfedésére számos kedvezménnyel csábítja. Ilyen kedvezménynek minősül, a kartellről a jogszabályi feltételeknek megfelelő információt szolgáltató kartell tag esetében a bírság teljes elengedése vagy a bírság csökkentése. Az informátori díj bevezetésének elméleti háttere is a kartelltagok ingatag bizalmára vezethető vissza. Az informátori díjra az a természetes személy jogosult, aki nélkülözhetetlennek minősülő írásos bizonyítékot szolgáltat a GVH részére a kartelljogsértés megállapításához. A díj összege az eljáró versenytanács által az ügyben kiszabott bírság 1%-a, de legfeljebb 50 millió forint.

Bár főszabályként a kartellek hátrányosak a versenyre, azonban hordozhatnak pozitív vonásokat is. Ilyenkor nincs szükség a velük szembeni fellépésre, a versenytörvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén mentesülhetnek (egyedi mentesülés vagy csoportos mentesítés) a tilalom alól. A mentesüléshez négy körülményt kell megvizsgálni: bizonyos gazdasági előnyök jelentkezését, a fogyasztóknak, illetve az üzletfeleknek az előnyökből való méltányos részesítését, a versenykorlátozás arányosságát, valamint azt, hogy a megállapodás ne tegye lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny kizárását.