Az 1222-es Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla napjáról nyújtott be törvényjavaslatot pénteken az Fidesz és a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlésnek. Kocsis Máté és Simicskó István előterjesztését szimbolikus időpontban, 12 óra 22 perckor iktatták a parlamenti rendszerben.

A két előterjesztő a magyar államfejlődés és Magyarország alkotmányos önazonosságának szempontjából kiemelkedően fontosnak tartja az Aranybullát, amelynek a nemzeti emlékezet számára törvény által is történő megerősítése alapvető nemzeti érdek.

A törvényjavaslat rögzítené, hogy

az Országgyűlés tagjai – azok, akik tiszteletben tartják az ország történeti alkotmányának vívmányait -, vallják, hogy “a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelme az állam alapvető kötelessége”.

A javaslat elfogadásával a parlament elismerné, hogy a nyolcszázéves dokumentum eszmeisége bizonyos vonatkozásaiban a modern kori demokrácia eszmetörténeti előzményének tekinthető.

II. András az Aranybullát – a történeti hagyomány szerint – 1222-ben Szent György napján, azaz április 24-én adta ki, ezért az Országgyűlés ezt a napot nyilvánítaná az Aranybulla napjává.

A kormánypárti képviselők felidézték: kibocsátásának idején az Aranybulla összegezte az Árpád-házi királyság több mint két évszázados államszervezési tapasztalatait és a nemesi tulajdonjog, valamint az ellenállási jog biztosításával megteremtette a későbbiekben a polgári értelemben vett magántulajdon és népszuverenitás jogintézményeinek történelmi előképeit.

“A jövő magyar nemzedékei számára fontos, hogy a modern kori demokrácia eszmetörténeti előzményének tekinthető Aranybulla a 21. században az Országgyűlés által törvényben is elismert dokumentum legyen” – érvel Kocsis Máté és Simicskó István.