Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során – közölték vasárnap belga ügyészségi források. Az Európai Parlament kedden döntött Eva Kaili EP alelnöki megbízatásának megszüntetéséről.

Az ügyészség pénteken azt közölte, hogy

a hatóságok több hónapja gyanúsítanak egy öbölmenti államot az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseinek befolyásolásával. Az ügyészség szerint a vesztegetők jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal próbálták lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját.

A rendőrség az a múlt heti razzia során mintegy 600 ezer eurónyi készpénzt, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket foglalt le.

Eva Kaili EP-alelnök mellett őrizetbe vették élettársát, az olasz Francesco Giorgit. Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Marie Arena asszisztenseként dolgozik, továbbá a Fight Impunity (Küzdelem a büntetlenség ellen) nevű, brüsszeli székhelyű civilszervezet alapítója, amely a súlyos emberi jogi jogsértések büntetlensége elleni küzdelmet támogatja.

A Fight Impunity brüsszeli irodáját péntek reggel átkutatták a hatóságok. A szervezet elnökét, Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, valamint feleségét és lányát is letartóztatták pénteken olaszországi otthonukban. A gyanú szerint Panzeri “Marokkó és Katar érdekében politikailag befolyásolta az Európai Parlamentet”, feleségét és lányát pedig bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással gyanúsítják.

Az ügyben érintett egy belga szocialista EP képviselő is, Marc Tarabella, akinek az otthonában szombat este házkutatást tartottak a hatóságok.

Hétfőn további házkutatásokat tartottak az Európai Parlamentben a korrupciós vádakkal kapcsolatban

További házkutatásokat tartottak, többek között az Európai Parlamentben (EP) is, a Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozás részeként – közölte hétfőn a belga ügyészség.

Az ügyészség közleményében az áll, hogy péntek óta az uniós parlament tíz alkalmazottjának informatikai eszközeit zárolták, hétfőn pedig a házkutatás során ezeket az adathordozókat lefoglalták az illetékes hatóságok. A műveletben az ügyet vizsgáló bíró is részt vett. Az akciót Marie Arena és Marc Tarabella belga szocialista képviselők munkatársai, valamint Eva Kaili, az EP jelenleg vizsgálati fogságba helyezett alelnöke irodáinak lezárása követte.

A hatóságok összesen 20 házkutatást hajtottak végre, ebből 19-et magánlakásokban végeztek. Néhány házkutatásra Olaszországban került sor. Három különböző helyen nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le: 600 ezer eurót az egyik gyanúsított otthonában, több százezer eurót bőrönbe rejtve egy brüsszeli szállodai szobában, és körülbelül 150 000 eurót egy európai parlamenti képviselő lakásában.

Négy személy, köztük Eva Kaili, az Európai Parlament egyik alelnöke vizsgálati fogságban van. Bűnszervezetben és pénzmosásban való részvétellel vádolják őket.

A Le Soir című belga napilap értesülései szerint, Maria Arena belga szocialista képviselő is a vizsgált személyek egyike.

A négy személyt azzal gyanúsítják, hogy

kenőpénzt fogadtak el a labdarúgó-világbajnokságot rendező Katartól, amely segítségükkel igyekezett európai befolyáshoz jutni.

Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) uniós parlamenti képviselőcsoport hétfőn úgy döntött, felfüggeszti az összes igazságügyi vizsgálat alá vont szocialista EP-képviselő frakciótagságát.

Maria Arena a Twitteren jelentette be, hogy ideiglenesen lemond az Európai Parlament emberi jogi albizottságának elnöki tisztségéről.

A Katargate árnyékot vet a lobbicsoportok és az EP-képviselők tevékenységére egyaránt. Nagy figyelem irányul azokra a politikusokra és tisztviselőkre, akik dicsérték a világbajnokságnak otthont adó Katart a végrehajtott munkaügyi reformokért, ahelyett, hogy elítélték volna az emberi jogok sorozatos megsértéséért.

Az Európai Parlament visszavonta Eva Kaili alelnöki megbízatását

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett döntött a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatását megszüntetéséről.

“A határozat azonnal hatályba lép” – jelentette be a Twitteren Roberta Metsola, az EP elnöke szavazást követően.

A Le Soir című belga napilap keddi tájékoztatása szerint

több mint 1,5 millió euró készpénzt találtak Panzeri és Kaili otthonában.

Kedden Kaili ügyvédje a görög médiának elmondta, hogy a képviselő ártatlannak vallja magát, és azt állítja, nincs köze a katari kenőpénzekhez. A Le Soir emlékeztetett, hogy a politikus apját egy brüsszeli szállodában fogták el, amikor egy készpénzzel teli bőrönddel a kezében menekülni próbált.

“Ez a súlyos szabálysértés tette lehetővé a belga nyomozók és a vizsgálóbíró számára, hogy Eva Kaili otthonában házkutatást tartsanak anélkül, hogy kérvényezték volna a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését” – tette hozzá a hírlap.  A lakásban olyan értéktárgyakat foglaltak le, amelyeket feltehetően katari tisztviselők adtak neki, valamint további készpénzzel teli táskákat is találtak a hatóságok.

(Borítófotó forrása: EP, LinkdIn, Wikipedia)