A legizgalmasabb megoldott ügyeket, jogi projekteket és innovációkat, illetve a legígéretesebb fiatal tehetségeket keresi a VI. Wolters Kluwer Jogászdíj, amelyre 2023. június 30-ig lehet a pályázatokat benyújtani. A hazai alapítású Jogászdíj értékrendjében az ügyfélközpontúság, az innováció és a példaértékűség szerepel, azokat a megoldásokat igyekszik bemutatni, amelyekkel egy jogi szereplő könnyebbé teszi az ügyfelei életét, olyan egyedülálló praktikával segíti őket, ami az egész ágazat számára például szolgálhat. (X)
Mit adhat az Ön számára a Jogászdíj?
A Jogászdíjon való részvétel kitűnő alkalom arra, hogy a piaci szereplők megmutassák, mire képesek, összefoglalják, mivel is foglalkoztak eddig, kiderüljön, hol is tartanak a versenytársakhoz képest.
Az idén 6. alkalommal megrendezett Wolters Kluwer Jogászdíj az egyik legrangosabb pályázatnak számít a szakmában. A Jogászdíj egyediségét az adja, hogy szemben a nemzetközi díjakkal, kizárólag a hazai jogi szakmát célozza meg. A szempontrendszere lehetőséget nyújt arra, hogy a kisebb szereplők is eséllyel indulhassanak a díjért, hiszen a jogi innováció korántsem szervezeti nagysághoz vagy pénzügyi háttérhez kötött tevékenység.
A Wolters Kluwer Jogászdíj 8 kategóriában várja 2023. június 30-ig a pályázatokat, melyek közül 2 kategóriát a fiatal tehetségek számára hirdettek meg. Egyénileg és csapatban az adatvédelem és compliance, adójog, digitális szakértői megoldások a jogi szakmában, ESG, szellemi alkotások joga, illetve társasági jog, vállalatfelvásárlás és versenyjog kategóriákban lehet pályázni. A regisztrációs folyamat ingyenes, egyszerű és gyorsan elvégezhető.
Ahogy a korábbi Jogászdíj pályázatok is bebizonyították, akár egy kis ügyletnek is óriási jelentősége lehet. Ha úgy érzi, egyik projektje példaértékű lehet a szakma számára, netán olyan újdonságon dolgozott, amit megmutatna szélesebb körben is, a Jogászdíj a legjobb lehetőség erre.
A Jogászdíj nem csak verseny, hanem indikátor. Nem csupán a saját munkájáról kaphat visszajelzést, hanem láthatja, hogy mivel foglalkoznak a többiek, milyen jogi innovációkat alkalmaznak, mik a trendek, milyen irányba mozog a piac.
Miért érdemes részt vennie a pályázaton?
Kétségtelen, hogy egy pályázaton a díj elnyerése a résztvevők célja. A Wolters Kluwer Jogászdíj különlegessége, hogy nem csupán győztest hirdet, hanem egy-egy kategória legfeljebb hat legjobb pályázóját emeli ki, akik közül az egyik megkapja az adott kategória díját.
Az elsődleges bírálati szempontok az innováció, az ügyfélközpontúság és a példaértékűség, mely értékek a Wolters Kluwert is jellemzik. A bírálóbizottság a Wolters Kluwer Hungary Kft. szakértőiből kerül ki, akik között találunk jogászt és üzleti döntéshozót is.
Az idei év ráadásul egy újdonságot is tartogat: lehetőség lesz közönségszavazásra.
A díjátadás ünnepélyes ceremónia keretei között történik, 2023. november 24-én, a Budapest Marriott Hotelben. A shortlistre beválogatott pályázatok is bemutatkoznak a gálán, amelyre az érintett pályázók is meghívást kapnak. A hazai jogi szakma kiválóságait elismerő Jogászdíj Gála az idén különlegesnek ígérkezik: az esemény zárja a Jogtár30 idei rendezvénysorozatát, megnyitó előadását pedig a világ egyik legkeresettebb MI-szakértője, dr. George Tilesch tartja.
A Jogászdíj Gálán való részvételre már most regisztrálhat, lehetőség van asztalfoglalásra is.
Mivel jár a Jogászdíj elnyerése?
A díj elnyerése számos előnnyel jár. A kategória nyertese saját felületein, kommunikációjában a díjazás évének megjelölésével korlátlan ideig jogosult arra, hogy feltüntesse és használja az elnyert címet. A díjról és a győztesekről a Wolters Kluwer Hungary online kiadványban is beszámol, melyet több ezer cég részére juttat el.
A díj megnyerése – mint azt a korábbi díjazottak is kiemelték – egyértelműen növeli az egyénileg és csapatban pályázók szakmai renoméját, fontos iránymutatót jelent a meglévő ügyfeleiknek, és egyúttal ismertebbé teszi szolgáltatásaikat a leendő ügyfeleik számára is.
Ismerje meg a Wolters Kluwer Jogászdíj pályázat részleteit, nyújtsa be pályázatát 2023. június 30-ig!
Legyen Ön a 2023. évi Jogászdíj egyik kategóriájának nyertese!