A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte Keresztes Imre főügyész pénteken.

A vádirat szerint egy budapesti férfi – aki egy kormányhivatalban műszaki engedélyezési referensi munkakörben, később osztályvezetőként dolgozott – 2014 és 2018 szeptembere között társaival rendszeresen követett el vesztegetési cselekményeket.

A vádlott feladatai közé tartozott a gépjárművek átalakításának és összeépítésének műszaki engedélyezése, valamint a járművek időszakos műszaki ellenőrzésével foglalkozó megyei vizsgálóállomások személyi és tárgyi feltételeinek rendszeres hatósági ellenőrzése – ismertette.

Szolgálati jogviszonya alatt a vezetése alatt álló osztály ügyfeleivel kötött megállapodás alapján pénzért soron kívüli és kedvező elbírálást biztosított, valamint hivatali kötelességét megszegve a vizsgaállomások képviselőit előre tájékoztatta a tervezett ellenőrzések időpontjáról.

A vádirat szerint a hatósági ellenőrzéseken a vizsgálóállomás képviselői – “az ellenőrzés jóindulatú lefolytatása érdekében” -, az ellenőrként dolgozó további kilenc vádlottnak is rendszeresen juttattak készpénzt – írták.

A tájékoztatás szerint a vádlottak szabadlábon védekeznek, közülük többen beismerő vallomást tettek, hivatali jogviszonya már egyiküknek sem áll fenn.

A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítéljen 43 vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, és rendeljen el vagyonelkobzást azoknál, akik a bűncselekmények elkövetéséből anyagi hasznot húztak.