Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. március 20. szerda | Regisztráljon most!

Folyóiratok » Acta Humana

Acta Humana

Nemzeti Közszolgálati Egyetem 19. évf., 2008. 4. szám - 2009. január

Az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány gondozásában évente négyszer jelenik meg az Acta Humana c. emberi jogi folyóirat, amely 1990-es indulásakor az elsõ, és sokáig az egyetlen ilyen tárgyú szakfolyóirat volt. 2010-ben megszűnt, majd 2014-ben újraindult.

A téma iránt érdeklődők a lapban a jog legújabb kutatási eredményeiről olvashatnak tanulmányokat, de a tudományos közélet eseményeiről is rendszeresen beszámol a folyóirat.

Főszerkesztő: Dr. Péterfalvi Attila

TANULMÁNYOK

  • Tallódi Zoltán: Gyülekezési jog: az Emberi Jogok Európai Bíróságának Magyarországot érintő ítéletei és a szükséges jogszabály-módosítások irányai
  • Szemesi Sándor: A homoszexualitás és a hátrányos megkülönböztetés tilalma összefüggései az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában
  • Lux Ágnes: A meleg felvonulások és a gyülekezési jog konfliktusainak tapasztalatai Európában
  • Julesz Máté: Környezeti igazságosság és kiszolgáltatottság

AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGÁNAK ESETJOGA: MAGYAR VONATKOZÁSÚ ÜGYEK

  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Korbely kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
    • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Molnár Éva kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Patyi és társai kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Ecoprevent Kft. kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fonyódi kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Kalmár és Lorencz kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Kovács Lajos kontra
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Mátyus kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Menyhárt kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Muity kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Sándor kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Sipos kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Sterbek kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Sztergár kontra Magyarország ügyben hozott ítélete
  • Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Temesvári kontra Magyarország ügyben hozott ítélete

ENGLISH ABSTRACTS

  • Tallódi Zoltán: Freedom of Assembly: Judgements of the European Court of Human Rights against Hungary and the Necessary Legislative Amendments
  • Szemesi Sándor: The Relationship between the Prohibition of Discrimination and Certain Aspects of Homosexuality in the Jurisprudence of the European Court of Human Rights
  • Lux Ágnes: Gay Demonstrations and Freedom of Assembly in Europe
  • Julesz Máté: Environmental Justice and Environmental Vulnerability

Összes lapszám