Van ahol manapság egy állásinterjú úgy működik, mint egy polgári jog szakvizsga, kérdezőbizottság van, és a Ptk-t kérdezik ki, vagy jogi feladatokat adnak?
A mi cégünknél az állásinterjúk első körét (függetlenül attól, hogy a delikvens melyik szakterületre jelentkezik) egy HR manager (leánykori nevén: munkaügyes) végzi, akit baromira nem érdekel az illető szaktudása, hanem azt nézi meg, hogy a jelentkező egyáltalán rendelkezik-e a hirdetésben meghatározott feltételekkel (manapság ugyanis nagy divat, hogy pl. jogtanácsosi posztra szakvizsga nélkül jelentkeznek, stb.), és lefolytat egy beszélgetést, meg kitöltet valami tesztet, amely alapján állítólag nagy biztonsággal el lehet dönteni, hogy az illető úgymond képes-e csapatban dolgozni, illetve mennyire okvetetlenkedő, okoskodó, visszapofázó, összeférhetetlen, mennyire gondolja komolyan, hogy nálunk akar dolgozni, vagy csak "brahijelentkező", stb.
Na a jelentkezők kb. 70-80%-át ez a munkaügyes szórja ki, úgy, hogy a jelölt nem is találkozik a vezető jogtanácsossal.
A második rosta a leendő főnökkel való beszélgetés, de ő sem "vizsgáztat", hanem a jelölt szakmai előéletéről, gyakorlatáról, elképzeléseiről, stb. beszélget el a jelentkezővel.
Szakmailag akkor "vizsgázik" a kolléga, amikor felvették (erre van a próbaidő).
