Munkáltatói azonnali felmondás


Natti # 2021.06.22. 18:50

Tisztelt fórumozók!
Munkaerő közvetítő által kerültem egy céghez. Látszólag minden rendben volt, és váratlanul két hónap múlva azonnali hatállyal kirúgtak.A betanulásom rendben ment, negatív visszajelzést ez alatt a két hónapom alatt semmire sem kaptam,még olyasmit sem, hogy késnék(nem késtem). A munkaidőm végén a főnök behívott az irodába és közölte hogy ez volt az utolsó munkanapom, és jelentkezzem ki a gépemből, mert megyünk leadni az IT-ra. Teljesen meg voltam döbbenve, mert ennek semmi előzménye nem volt. Ugyanezen főnök néhány napja még közölte hogy hosszú távon számítanak rám. Amikor megkérdeztem a kirúgásom okát, azt mondta hogy nem köteles megindokolni. Ezt tudom hogy így van, mégis szeretném megkérdezni, hogy ez így támadható-e. Mivel ha a betanulásom alatt semmilyen jelzést nem kaptam, hogy a munkám nem megfelelő, több mentorral tanultam és senki nem jelzett ilyesmit, akkor arra gondolok hogy ennek csak személyes oka lehet. És én nem akarok munkanélküli lenni azért mert a főnöknek nem voltam szimpatikus. Ráadásul ez a cég most is folyamatosan hirdet, most is keres új dolgozókat. Tanácsukat szeretném kérni, hogy ezek alapján érdemes lehet-e nekem jogi lépést indítani. Köszönöm :Natti

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.22. 19:03

Hát igen, az hogy "a próbaidő alatt bármelyik fél azonnali hatállyal, indoklás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt" tényleg hosszú egy kicsit. Melyik részét nem érted?

Szomorú örökös # 2021.06.22. 19:05

Natti

Amikor megkérdeztem a kirúgásom okát, azt mondta hogy nem köteles megindokolni......szeretném megkérdezni, hogy ez így támadható-e.

Nagy valószínűséggel még próbaidős voltál, márpedig akkor nem.
Bármikor indoklás nélkül ők is és te is felmondhatjátok a munkaszerződésedet.

Natti # 2021.06.22. 20:29

Szomorú örökös:
Köszönöm szépen a választ. Próbaidős voltam, és tudtam hogy nem kell indoklás, csak volt egy olyan naiv elképzelésem, hogyha az ottlétem alatt egyszer sem kifogásolták a munkám, akkor talán azért nem lehet valahonnan kivágni szó nélkül, talán véd valami-hát tévedtem.

Natti # 2021.06.22. 20:29

Kovács_Béla_Sándor
Érdekes, hogy van egy ilyen érdekes nézőpontja.

wers # 2021.06.23. 03:39

Érdekes, hogy van egy ilyen érdekes nézőpontja

Csak a törvényt idézte. Te ismertetted velünk a nézőpontodat. Na, az tényleg érdekes.

Szomorú örökös # 2021.06.23. 04:43

Natti

volt egy olyan naiv elképzelésem, hogyha az ottlétem alatt egyszer sem kifogásolták a munkám, akkor talán azért nem lehet valahonnan kivágni szó nélkül

Tévedsz! Valóban naív elképzelés volt! És egyáltalán nem biztos, hogy unszimpátia az oka. Lehet rájöttek közben, hogy nincs pénz a státuszodra és inkább egy már meglévő kolléga fogja ellátni a feladatodat, téged pedig büntetlenül szó nélkül elküldhetnek. Ráadásul sajna nagyon sok olyan cég van, ahol max. a próbaidő végéig alkalmazzák a munkavállalókat, aztán elküldik szó nélkül, mikor már tisztességes fizetést kellene neki fizetni. Na ha ilyen kiderülne, azt a céget én azonnal megszüntetném valamilyen indokra hivatkozva a hatóság által - akár egy csinos kis általános adóellenőrzéssel megtarkítva.

Az a nézőpont, hogy esetleg ezért megtámadd őket, az viszont valóban érdekes.