lehet két 8 órás munkaviszonyom egyszerre?


semil # 2015.02.22. 18:45

Tisztelt ügyvédúr!

Jelenleg dolgozom napi 8 órában Magyarországon.
Májustól tervezek 3 hónap szabadságot kivenni, és ez idő alatt szeretnék dolgozni Angliában.
Az lenne a kérdésem, hogy megtehetem ezt szabályosan.
Angliában is lehet bejelentett munkaviszonyom és Magyarországon is egyszerre egy időben? És ha igen akkor a kinti jövedelmem után hol kell adót fizetnem?
Válaszát előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.18. 10:45

Nincs olyan, hogy főállás és mellékállás.

Mellor # 2015.02.18. 08:24

Tisztelt Ügyvédúr!

Két-három éve dolgozom egy munkahelyen főállásban, (már a negyedik céghez vagyok bejelentve azóta) de tavaly októbertől elvileg 4 órás munkaidőben dolgozom.

Találtam egy új főállást ahol december óta dolgozom, így mindkét helyen foglalkoztatnak.

Az új munkahelyen minden rendben, de az előzőnél ismét át akarnak helyezni egy másik céghez, de a szerződésben 4 órás kötetlen munkaidőhöz főállást írtak be, holott nekem az új munkahely a főállásom már amiről ők is tudnak.
Megkaptam a kilépő papírokat és az adóbevalláshoz szükséges papírhalmot is amiben viszont szó sem esik arról, hogy az utóbbi időben 4 órás munkaviszonyom volt náluk.

A kérdéseim tehát:
Lehet-e egyszerre két főállású munkahelyem?
Lehet-e bármilyen problémám abból, hogy nincs nyoma a foglalkoztatás idejében történt változásnak?

Köszönöm előre is válaszait.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.17. 13:22

Nyugodtan dolgozhatsz.

Anna323 # 2015.02.17. 12:56

Tisztelt Ügyvédúr!
Tavaly kezdtem el dolgozni egy kft-nél. egy éves határozott idejű szerződéssel ami 2015 május 3-ig szól.
2015 február 2-ával felmondtak nekem mivel a cég fizetés képtelenné vált (Nav-os eljárás indult a cég ellen). Azt tudom, hogy május 3-ig igy jár nekem a munkabérem és addig állományban is vagyok. a kérdésem, hogy május 3ig nem vállalhatok semmilyen munkát anélkül h elesnék ettől a béremtől.
Milyen törvény vonatkozik rám ha alkalmi munkát vállalok május 3 előtt?

Köszönöm válaszát:
Anna

Juji # 2015.02.10. 10:01

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Ha valakinek 2 munkahelye van , hol mind a 2 helyen 4 órás munkaviszonyban dolgozik és egyéni vállalkozó szeretne lenni akkor a 2x 4 órás munkaviszony már főállásnak minősül? Egyéni vállalkozó kiegészítős szeretne lenni.

Válaszát előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.06. 12:21

Akkor fizetnek állásidőt. Ha nincs rá fedezet, akkor a felszámolásban a Bérgarancia Alap helyt áll.

patia08 # 2015.02.06. 10:25

Köszönöm a gyors választ. Sajnos nem utalják a bért, nincs hova bemenni dolgozni senkinek.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.06. 09:46

Miért kellene "kilépni"? Az új munkaviszony létesítésének nem akadálya a meglévő.

patia08 # 2015.02.06. 09:23

Tisztelt Ügyvéd úr!

Segítségüket szeretnénk kérni a következőkben:
A Párom munkavállaló egy cégnél, ahol sajnálatos módon a NAV foglalt, zárolt, őrizetbe vette az ügyvezetőt.
Abban szeretnénk segítséget kérni, hogy, mint munkavállalók elég sokan a cégnél, hogyan tudnak kilépni, mi a menet egy ilyen ügynél a munkavállalókra nézve.
Egyenlőre senki nem tud, nem mond semmit a munkavállalóknak, nincs ügyvezető, nem tudjuk ki a jogosult aláíró, nem tudjuk ki az ügyvéd, stb….
A kollégák próbálnak állást keresni, de nincsenek kilépő irataik, nincs OEP kiskönyv, nem tudnak állást vállalni, stb.
Előre is köszönöm.

jtobe # 2015.01.13. 15:50

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A kérdésem az előzőhöz hasonló lenne. Lehet-e valakinek egyszerre 2 közalkalmazotti állása (státusza). Heti 20 és 40 órában, illetve heti 40-40 órában?

Válaszát köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.01.05. 17:17

???

SethM # 2015.01.05. 14:24

Üdvözlet!!

Azzal a problémával fordulok önökhöz hogy, az egyik munkahelyemen jelenleg fel vagyok függesztve és a kiléptetésem csak a napokban fog megtörténni. Az új munkahelyemen már megtörtént a beléptetésem.
Ebben az esetben mit tehetek? Hogyan módosítsam az új munkahelyemen a szerződésemet?

A régi munkahelyemen 3 műszakos napi 8-órás munkavégzés van megnevezve az új helyen pedig 2 műszakos napi 8-órás munkavégzés van megnevezve.

Mielőbbi válaszukat várom!

terika23 # 2014.06.18. 06:25

HPatrik

A másik topicban is írtam, hogy a munkáltatót egyrészt tájékoztatni kell arról, hogy megváltozott munkaképességű munkavállaló. A B1 kategóriával minden bizonnyal rendelkezik rehabilitációs kártyával vagy kérhet Ön után a munkáltató ilyen kártyát, mivel így a munkáltató a szociális hozzájárulási adó egy vagy teljes része alól mentesül.

Dolgozhat 8 és 4 órában egyszerre, de akkor nem fog rehabilitációs ellátást kapni, mivel heti 20 órát meghaladó munkaviszonya van.

HPatrik # 2014.06.13. 19:57

Üdv!

Olyan kérdésem volna egy ügyvéd felé hogy én most csökkentett munkavállaló vagyok, B1 kategória, ha csökkentett munkavállalóként elhelyezkedek valahol 8 órás fő állásban, mellette 4 órás állást is vállalhatok? ha igen, akkor erről kell valahol nyilatkoznom? munkáltatóknak? vagy hogy megy?

Patrik

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.03. 12:58

Persze.

davidek # 2014.06.02. 18:20

egyik melohelybol megyek a masikba - kozos megegyezes alapjan megszunik a munkaviszonyom egyik helyen - de van meg 19 nap szabim - viszont mar kezdenek a masik helyen. Lehet olyat, hogy dolgozok az uj helyen, de a szabit kifizeti az elozo hely?

Konora # 2014.01.22. 12:49

Üdv! Segítséget szeretnék kérni a következő problémámhoz. Jelenleg egy kórházban dolgozom ápolónőként közalkalmazotti jogviszonyban. Felmondtam január 15-vel, de csak márc. 1-vel engednek el (felmondási időt eddig kell ledolgoznom) . A februárt szombat és vasárnapi napokon fogom végig dolgozni. Február 1-vel felvettek egy óvodában óvónőnek. Dolgozhatok egyszerre a két helyen főállásban? Válaszukat előre is köszönöm!

efi99 # 2013.01.28. 16:14

pazs
Nem egészen. Ha így lenne, akkor - a munkavállaló kérésére - azonos munkahelyen is jöhetne vissza dolgozni 2 óra múlva újabb 8 órában. Márpedig nem lehet.

pazs # 2013.01.28. 14:52

Nem a törvény rúgja fel, hanem az, aki erején felül vállal munkát.

Tokusz és Eszters: amennyit csak el bírtok látni.

efi99 # 2013.01.28. 14:47

Tudtommal nincs korlátozás, más kérdés, hogy a pihenőidőre (=pihenésre), szabadságra (=újfent csak a regenerálódásra) vonatkozó elég szigorú szabályozást látványosan rúgja fel ezzel a törvény.

Tokusz # 2013.01.26. 09:41

Üdvözlet!
Jelenleg van egy határozatlan idejű, heti 40 órás munkahelyem. Kérdezni szeretném, hogy jelenlegi jogi környezetben milyen lehetőségeim vannak egy másik munkavállalónál is munkát vállalni? Az új munkahelyemnél maximum hány órás munkát vállalhatok legálisan?
Köszönöm válaszukat!

Eszters # 2012.10.02. 14:11

Tiszteletem!

Azután szeretnék érdeklődni, hogy napi 8 órás munkaviszony mellet van-e lehetőség alkalmi munkavállalásra, amikor szabadságot veszek ki a munkahelyemen, illetve szombat, vasárnap. Esetleg párhuzamos munkavégzésre. Válaszukat előre is köszönöm.

wers # 2012.09.20. 12:45

Te is felmondhatsz, de a felmondási időt ledolgoztathatják

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.20. 12:28

Lehetne. De nem így.