GYED, GYES, munkaviszony?


borsoly # 2005.04.01. 11:17

Sziasztok!
Én is most térek vissza GYEDről, és van sok szabadságom. Ez az egyik vitatéma a cégemnél, hogy a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt gyűlő szabi-időbe beleszámítanak-e a kor és a gyermekek száma miatti növekmények (25 és 28 évesen 1-1 nap, illetve két gyerekre évi 4 nap születés évétől fogva).
A másik pedig az, hogy szerintük a szabadság letöltése után ők már nem vesznek engem vissza, mert azzal le van tudva a 30 nap. Azt szeretnék, hogy írjuk meg előre a közös megegyezést, persze ebbe nem megyek bele. Aug.-ban jár le a szabim, és már 5 éve vagyok a cégnél. Szerintetek, hogy' van ez?
Köszönöm a segítséget

the big cat # 2005.04.01. 11:00

Aztán van itt mégegy lehetőség. Mivel téged csúnyán átvertek, visszéltek a tájékozatlanságoddal, ezért te is keményíts be. Van egy olyan lehetőség, hogy a jognyilatkozat semmis, ha arra fenyegetéssel vettek rá valakit. Mondd azt, hogy azzal fenyegetőzött, hogy semmit nem fog fizetni, még a neked járó szabit, bért se, és a papírjaidat sem adja ki, hogy ezzel magakadályozza az elhelyezkedésedet, ha nem írod alá, amit diktál neked. Ne legyél szívbajos, néha furmánnyal szemben csak furmány megy. És rendületlenül hazudj a szemébe. Az ügyvédnek már ezt a verziót add elő.

the big cat # 2005.04.01. 10:56

A Munka törvénykönyve fogalalkozik az üggyel, ami az 1992. évi XXII. tv. 86.-101. szakaszok.

De már most mondom, többet ott sem fogsz találni az ügyről, mert ami neked kell az jognyilatokozatok érvénytelnsége és megtámadhatósága témakör, ami ugyan az Mt. elején is szerpel, de nagyon bonyolult és átfogó szabályozás. Továbbá nem is célszerű ebben az ügyben a házilagos barkácsolás, mivel eltelik a megtámadási határidő, és akkor már tényleg nem tehetsz semmit. Fordulj ügyvédhez, és blöffölj.

the big cat # 2005.04.01. 10:51

kriszild, már miért ne küldhetnél táppénzes papírt. Szépen elmész az orvoshoz, és kiíratod magad a terhességed miatt. Ez automatikusan megszakítja a szabadságod.

De ha terhes vagy az abszulút felmondási tilalmat jelent, se létszámleépítés, se meteorbecsapódás se más indokkal nem lehet ilyenkor felmondani, csak, ha a foglalkoztató jogutód nélkül megszűnik, ami a magyar állam esetében nem valószínű.

gábris # 2005.04.01. 10:37

Köszi a vígasztalást Big.Cat.
Nem tudnátoktok segíteni, pontosan melyik törvény vonatkozik a hasonló esetekre?
Lenne jogi anyag, csak nem tudok hivatkozni, hogy megtaláljam. Keresőbe be kellene írnom: Kibocsátás éve:
Joganyag száma:
Kibicsátó:
Paragrafus:
Cím:
Ezeket a paramétereket kéri a kereső program, de halvány fogalmam sincs, hogy hol kezdjem el. Munkajog??? Családjog???
Tanácstalan vagyok. Kérem ha valaki tud valamit írjon. Köszi! gábris

PeJo # 2005.04.01. 10:26

Kedves Kriszild!

A többiek ugyan mindent elmondtak, de talán minden új hozzászólás is bátorít: biztos, hogy rendes felmondással (esetetben felmentéssel) nem küldhetnek el. Semmiképpen!

Üdv.:
PeJo

kriszild # 2005.04.01. 09:22

Big Cat, Zsusz!
Köszönöm szépen a segítséget. Azért pontosítanám, hogy táppénzes papírt nem tudok beküldeni, mert nem táppénzen vagyok, hanem éppen a Gyes utáni felgyülemlett szabimat töltöm, de nonszensznek találom, hogy szabi alatt egyik napról a másikra szeretnének berángatni, egyébként meg az orvos 5-6 napos pihenést tanácsol, ráadásul véleményem szerint mindent lehet postázni. Még mindig félek, hogy esetleg a létszámleépítés indokkal nem-e küldhetnek el.
Köszönöm a segítségeteket.

the big cat # 2005.04.01. 08:23

Tehát: 1. a főnököd közös megegyezésről beszélt, de valójában még annál is hátrányosabbra, munkavállói rendes felmondásra vett rá.

Sajnos ez érvényes, mivel a jogban való tévedés irreleváns, a jogaidat ismerned kellene, vagy ha nem ismered, jogi segítséget kérhetsz.

Viszont egy kiutat azért látok. menj be, és fenyegesd meg, hogy munakügyi bíróságon támadod mega felmondásodat, mivel ő hazugsággal vett rá, és csaláért a rendőrségen is feljelented. És lehetőleg ügyvéddel menj mostmár, mert egyébként nem fognak komolyan venni. csúnyán átvertek, de ha ügyesen blöffölsz, ahogy ők, akkor te is átverheted őket.

gábris # 2005.04.01. 07:03

Üdvözlet ! Tegnapi napon (2005.03.31.) járt le a GYES - re való jogosultságom. Be is mentem a munkáltatómhoz, aki azonnal elárasztott mindenféle hivatalos, félhivatalos szöveggel, miszerint létszámproblémák miatt nem tud visszavenni dolgozni. Közölte velem, hogy jobban járok, ha közös megegyezéssel kilépek a cégtől. Nagyon járatlan vagyok ezekben a dolgokban, ezért még arra is rá tudott venni, hogy saját kezüleg - diktálása alapján - írtam egy felmondási nyilatkozatot erről. Hozzátette még, hogy végkielégítésre. egyebekre ne számítsak, legföljebb egy hónapra járó szabadságmegváltásra. Mondanom se kell, nagyon kiborultam és később átgondolva a dolgot, rájöttem, hogy nagyon át lettem verve. Kérem segítsetek, hogyan csinálhatnám vissza ezta kézzel írott nyilatkozatot? Hol találom meg az ide vonatkozó jogszabályt? Pontosan mit tehetek? Köszönettel . gábris zero33@easymail.hu

the big cat # 2005.04.01. 05:20

A terhesség objektív felmondási tilalom, az a terhesség vélelmezett kezedetétől indul, független attól, hogy ki tud róla, vagy, hogy bejelentették-e. Véleményem szerint ad absurdum felmondás visszamenőleg semmis, ha később derül ki, hogy a felmondás idején már terhes volt. Ez abból következik, hogy a terhesség védelméhez olyan védendő jogérdek fűzödik a társadalmi hasznosságát is tekintve, amellyel szemben a munkáltató egyébként jóhiszemű eljárása sem keletkeztet méltányolhatóbb jogérdeket.

Adott helyzetben én be se mennék, küldjék ki ha bármit akarnak, te pedig küldd be a táppénzes papírodat, amivel a védettség fennáll, valamint levélben azért tájékoztads őket a terhességről.

Egyébként a tisztviselő kérdései, eljárása is fölöttébb felháborító, nem rendelhez csak úgy be, és főleg semmi köze hozzá, hogy miért vagy korházban vagy hogy egyáltalán ott vagy-e.

macs # 2005.03.31. 18:55

Big cat!
Köszönöm szépen, igen az volt a lényeg, hogy ha a GYED után ők mondanak fel akkor annyival is hosszabb munkaviszony után kell-e majd a végkielégítést, stb fizetni! :)

zsusz # 2005.03.31. 18:40

Még eszembe jutott, hogy a postázási hercehurca mellett az is jó, ha vannak tanuk, hogy te közölted a terhességet.

Zsusz

zsusz # 2005.03.31. 18:34

Kedves Kriszild!

Az Mt. 90.§.(1) d. alapján terhesség alatt a munkaviszonyt rendes felmondással nem lehet megszüntetni, (köztisztviselők esetén sem).

Szerintem vidd magaddal a terhességet igazoló papírodat, és ha sikerül vetess át belőle egy másolatot. Ha nem veszik át lehet, hogy érdemes azonnal tértivevényes postai levélben elküldeni a tájékoztatást, sőt lehet, hogy ezt még előtte érdemes megtenni, mikor még "nem tudsz a felmondásról".
Öszintén szólva abban nem vagyok biztos, hogy elég a terhesség ténye a jogellenes felmondás megállapításához, vagy bizonyítanod kell, hogy tájékoztattad őket a felmondás előtt, ezért írtam a fentieket.

Remélem valaki ebben is segít itt a forumról.

Üdv: Zsusz

Kála # 2005.03.31. 18:21

Sziasztok!
Clarissa, a terheség megállapításától már él a védelem - különben nem lennének olyan BH-k, amelyekben azért állapította meg a bíróság a jogellenességet, mert a munkavállaló terhességét már megállapították!

clarissa # 2005.03.31. 18:11

Szia Kriszld!
Sajnos terhesség alatt felmondhatnak.Csak Gyes illetve gyed alatt vagy védve a felmondás, elbocsátás alól.Gondolom , ha tényleg az elbocsátási papirt akarják átadni, mert le fog járni a fizetés nélküli szabadságod.

kriszild # 2005.03.31. 17:44

Sziasztok!
A következőben szeretnék segítséget kérni.
A gyes lejárta után most a szabimat töltöm köztisztviselőként. Amikor a szabit kiírták, közölték, hogy nincs helyem a minisztériumban én meg közöltem, hogy ismét terhes vagyok. Ma a kórházban voltam a terhesség miatt és utolért telefonon a humánpolitikai főosztályvezető és kérdezte, hogy be tudnék-e ma fáradni én meg közöltem vele, hogy éppen kórházban vagyok, esetleg jövő héten be tudok menni. Olyan tolakodó és arrogáns volt, szinte meglepődtem. Közölte, hogy azt nem is említettem, hogy kórházba megyek a héten és olyanokat kérdezett, hogy egész nap kórházban vagyok-e, miért nem tudok előbb bemenni, ha ma tudott a férjem vigyázni a fiamra, akkor holnap miért nem tud? Közöltem, hogy bemegyek holnap, de nem tudom du. mikor érek oda, mert nem lehet kiszámítani, hogy a férjem mikor végez. Először ez sem tetszett neki, mondván pénteken rövidített munkaidő van, végül belegyezett, mert április 1-i határidős a feladat, ami velem kapcsolatos. Kérdésemre közölte, hogy létszámleépítés van és ezzel kapcsolatosan személyesen át kell adnia egy tájékoztatót. Szerintem a felmondásomat szeretné átadni. Ebben szeretnék segítséget kérni, hogy terhesség alatt felmondhatnak-e, nincs-e valami kiskapu, ami alapján sikerül felmondaniuk és, hogy alá kell-e írnom bármit is.
Elnézést, hogy hosszú voltam, a segítséget előre is köszönöm.

the big cat # 2005.03.31. 08:07

vállaji!

A munkáltatód ajánalta azt hiszem a macsnak is írtak fényében átverés.

A közös megegyezést ne fogadd el, mondjon fel rendes felmondással. Mivel 3 évig voltál fizetésnélkülin valószínűleg legalább egy havi végkielígétés jár, plusz minimum 35 nap felmondási idő, plusz 30 nap védettségre járó munkabér (vagy ha szabin vagy, akkor távolléti díj.

Viszont a 3 év fizetésnélküli szabi idejéből csak az elsőre jár fizetett szabadság, de ehhez hozzájön még a terhesség előtt bennmaradt szabid, tehát gondolom, 20+X nap szabadságod van legalább.

Neki az az előnye, hogy kevesebbet fizet, mint ami törvényesen járna, és ezt ne fogadd el. Szóbeli megállpodás érvénytelen.

the big cat # 2005.03.31. 08:03

Egyrész jól érted, 30 nap a védettség.

A másik kérdésedre a válasz ennél sokkal bonyolultabb. attól függ mihez kel a munakviszony hossza. A végkielégítés és a felmondási idő szempontjából a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetésnélküli szabadság beleszámít.

macs # 2005.03.30. 22:52

Sziasztok!
Kála! Big Cat! Köszönöm szépen a tanácsokat.
Big Cat, ha jól értelmezem a szavaidból, illetve a lenti hsz-kból, akkor most a GYED után már csak 30 napig védett munkavállaló a kismama? Nekem mintha 3 hónap derengene valahonnan. Vagy keverem valamivel?
Még egy kérdésem lenne, ha nem túl nagy kérés. A TGYÁS és a GYED alatt állományon kívüli munkavállaló vagyok, de a cég alkalmazottja. Ez az időszak a munkaviszonyomba hogy számít bele? Ettől még 4 év a munkaviszonyom, vagy majd mire visszamegyek 6 lesz?
Köszi, és bocs az értetlenkedésemért, ezekhez a dolgokhoz totál sötét vagyok :(
Macs

Karika # 2005.03.30. 18:09

Vállaji!

A közös megegyezés a munkáltatódnak azért előnyös, mert kevesebbet fizet, neked pedig pont ezért hátrányos.
Szabadság a gyed első évére jár.

vállaji # 2005.03.30. 15:09

Nekem a napokban járt le a gyes, jelenleg a gyes utáni szabadságot töltöm.A munkáltatóm munkaerő feleslegre hivatkozva nem tud munkát biztosítani. Közös megegyezést javasolt és hogy kifizeti a 3 év alatt felgyülemlett szabadságot a védettségi időn belül elkezdve(tehát a védettségi időt nem fizeti) és még fizet 1 hónap jutalékot ami a végkielégítés helyett van. Tulajdonképpen ez a kérdésem, hogy a 3 év alatt mennyi szabi jár és hogy ezt hogy számolják ki? Ugyanúgy számolják mintha dolgoznék, tehát alap ami 20 nap+ életkor utáni napok, mert ha így , akkor legalább 60 nap szabi gyülemlik össze és ez kb. 3 havi jövedelmet jelent munkanapokra kiszámolva.Szóban megegyeztünk,de ennek ellenére nem vagyok biztos benne,hogy jól döntöttem mert így a felmondási időre járó 35 nap nem jár.Ha szóban megegyeztünk és utána meggondolom magam,ennek lehet rám nézve rossz következménye?A felmondási idő az 35munkanap(elszámolásnál nem mindegy)Szerinted korrekt a munkáltatóm ajánlata vagy vitassam a dolgot?Neki mi az előnye a közösmegegyezésben,azon kívül,hogy kevesebbet fizet mint rendes felmondás esetén?Válaszodat és a segítséget nagyon köszönöm.

the big cat # 2005.03.30. 07:47

Egyetértek az előttem szólóval. Igen valószínűtlen, hogy a munkáltatói hitelt a munkáltató úgy szabályozná, hogy abban saját magára nézve valamiféle objektív kötelezettséget vállal a hitel nyújtására. Perelni uygan lehet diszkriminációra hivatkozva, de szerintem nem érdemes. Persze azért ha létezik valami szabályzat vagy utasítás erre nézve, azért a végső döntés előtt lássa ügyvéd.

A közös megegyezést meg alá ne írd, ha csak a 3 havi végkielégítést ajánlják, semmi mást. Ugyanis még ha rendes felmondással el is bocsátanak a fizetésnélküli szabi végén, akkor is jár neked 30 napi védelem, plusz minimum 30 nap felmondási idő, és ha a munkaviszonyod 3 évnél hosszabb, akkor már 1 havi végkielégítés is jár, így máris három havi bérnél jársz, nem beszélve a neked járó szabadságmegváltásról, ami valószínűleg közel lesz a kéthavi bérhez.

Kála # 2005.03.30. 05:13

Szia!
A közös megegyezést csak és kizárólag akkor érdemes aláírni, ha abban többet adnak, mint egy munkáltatói rendes felmondás esetén. Ugyanakkor a te esetedben az sem utolsó szempont, hogy jelenleg "védett munkavállaló" vagy, így a munkaviszonyodat csak közös megegyezéssel tudja megszűntetni a munkáltató, rendes felmondással nem!
Tehát, ha meg szeretnéd tartani az állásodat, akkor ne írd alá a közös megegyezést (kivéve, ha úgy ítéled, hogy bőven túlfizetnek benne a rendes felmondáshoz képest - tehát neked is megéri).
A hitellel kapcsolatban: kérdés, hogy rögzítve van-e bárhol, hogy a cég munkavállalóinak a hitel alanyi jogon jár. Ha nincs, illetve ha feltételekhez, mérlegeléshez kötik a juttatását akkor ugyan hivatkozhatsz negatív diszkriminációra, de a munkáltató itt elképzelhető, hogy arra hivatkozna, hogy azért nem akarja megadni, mert már most is tudja, hogy GYED után nem kíván tovább foglalkoztatni.

macs # 2005.03.30. 01:06

Sziasztok!

Bocsánat, hosszú leszek, de segítségre van szükségem, és ehhez azt hiszem az egész sztorit ismerni kell.
2004.08.20-án született a kislányom, akinek a megérkezését évek óta vártunk, azóta TGYÁS-on illetve most már GYED-en vagyok. 2000 szeptembere óta dolgozom egy multinál. A cégünk a munkatársainknak ad 1,2 M kamatmentes ingatlanhitelt. Erről én amikor még ott dolgoztam, többször beszéltem is a pénzügyessel, aki azt mondta, semmi akadálya, hogy felvegyem a hitelt.

Aztán sajnos az építési engedély elhúzódott, és már csak szeptemberben lett jogerős, amikor itthon voltam a babával. Ezért aztán nem is kezdtem el rögtön az ügyintézést, hanem csak februárban. Közben megtudtam, hogy másfél két év után megint volt prémiumosztás, amiből én valamiért "kimaradtam".

E-mailben jeleztem a főnökömnek, hogy felvehetném-e a hitelt, mire ő csak annyit válaszolt, hogy reméli, hogy máshogy is meg tudom oldani a problémánkat, tőlük ebben az ügyben ne várjak segítséget. Kértem, hogy indokolja meg miért nem adja meg, és ha már itt tartunk, akkor azt is indokolja, miért nem kaptam prémiumot. A válasz telefonon érkezett, és az volt, hogy tulajdonképpen már 2003 év végén látta rajtam hogy nem vagyok eléggé motivált, nem érzem jól magam a munkahelyemen, nem szeretem már csinálni a dolgom, és ezért /szerinte a baba utáni vágyam miatt/ depressziós voltam. Mivel központi szerepet játszottam a cég életében, ezért az egész cégre kihatottam, és mindenki rossz hangulatú volt. Szerinte az jött, hogy megtudtam hogy terhes vagyok, és áthelyeztek egy új pozícióba, hogy kevesebb legyen a stressz. Én tudom, hogy ez fordítva volt: először áthelyeztek, és utána 1 hónappal lettem biztos benne, hogy terhes vagyok. i
Innentől kezdve minden megint rendben volt velem szerinte, és azért nem szólt, mert szerinte kíméletre szorultam. Kérdésemre elmondta, hogy nem akar áltatni a jövőben se számítsak a cégre a továbbiakban, jobban járok, ha más munkalehetőség után nézek a GYED után.

Mivel úgy gondolom, hogy ez negatív diszkrimináció írtam neki egy e-mailt, melyben megkértem, hogy gondolja át a dolgot, beszélje meg ügyvéddel, és szóljon, ha máshogy döntött, jelezze nekem. Pénteken szólt, hogy ma menjek be, meg kell beszéljük a hitelt. Az irodában 3 an fogadtak: a főnök, a pénzügyes és az ügyvéd. Megjegyeztem, hogy ha tudom, hogy itt az ügyvéd, én is jogi képviselővel jöttem volna. Erre azt volt a válasz, hogy az ügyvéd úr semleges /csak 8 éve intézi a cég ügyeit, biztos az én javat fogja keresni/, kérdezzek tőle nyugodtan. A főnököm elmondása szerint ennél a cégnél az elbírálás egyéni alapon történik, és egyéb hitelképességi feltételeknek is meg kell felelni /ezekre egyébként ekkor kérdeztek rá először/. Azon felül azt állította, hogy minden esetben ha megszűnik a munkaviszony, akkor a teljes összeg esedékessé válik azonnal, én viszont úgy tudom, hogy a kollégáim szerződésében az áll, hogy ha a egy év után a cég mond fel, akkor a fennmaradó összeget nem kell visszafizetni. Felajánlották, hogy lesznek olyan kedvesek és átírják a szerződést úgy, hogy nem kell visszafizetni a hitelt, ha megszűnik a munkaviszony, és továbbra is szépen részletekben fizetgethetem, DE akkor az a kérésük, hogy egyúttal a munkaviszony megszűnését is intézzük el, közös megegyezéssel, és akkor lesznek olyan rendesek és fizetnek 3 havi végkielégítést. Ha a közös megegyezést nem írom alá, akkor a hitel sem jár. Persze erről sem született semmilyen írásos dokumentum.

Én úgy érzem, hogy ez dupla átvágás: egyszer visszafizethetem az egész hitelt, ha felveszem, holott eszem ágában sincs nekem egy belül felmondani, ők meg nem tehetik meg, amíg GYED-en vagyok, másrészt meg még az állásomat is dobjam oda /főleg mivel az állítólagos kirúgási szándékukról semmilyen papír, fegyelmi eljárás, figyelmezetés nem volt, és ki tudja hogy a GYED végén még XY. lesz az ügyvezető./. /Tulajdonképpen most már a hitel felvételétől is elment a kedvem, de azt hiszem most már megérdemlik, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot. / Mindenképpen szeretnénk még egy gyereket is, gondoltam még a GYED-et is kitolhatom egy kicsit, de nálunk ez egyáltalán nem biztos, hogy pikk-pakk összejön.

Kérlek Benneteket írjátok meg, hogy szerintetek jogilag kinek van igaza, hogy elfogadjam-e a javaslatot, vagy szerintetek sem szabad ezt elfogadni. Milyen lehetőségeim vannak?
Bocs még egyszer a bő lére eresztett meséért.
Macs

clarissa # 2005.03.25. 14:32

Azt elfelejtettem hozzáírni, hogy a gyermek
1 és fél éves koráig még Gyes mellett sem lehet dolgozni.