Munkajogi kérdések.

Júli@ # 2016.02.10. 13:57

Köszönöm a válaszát!

Érdekes volt az egész senki sem érti mi történt.
Az utolsó munkanapomon, zárórakor leültettek és közölték, hogy sajnos meg kell válni tőlem, mert a nyáron amikor műtöttek milyen rossz helyzetbe hoztam őket, és hogy "holnap már nem is kell jönnöm dolgozni többet." Se írásos felmondás se más, onnantól kezdve nem álltak szóba velem, leveleimre nem válaszoltak. Szerintem érthető, hogy kétségbe estem, hiszen semmilyen előzmény nem volt.
A kártérítési összeg alatt az elmaradt jövedelmet és azonnal megszűnt munkám miatt keletkezett kárt értem, ezért kértem a jogszabályban megadott 12 havi összeget.
Azt gondolom, hogy a bíróság majd eldönti mennyire vagyok jogosult és azt ítéli meg.
Jól gondolom vagy a tárgyaláson nekem kell változtatni ezen, pontosítani a követelést?
Egyébként a mai napig nem kaptam meg a felmondást és az utolsó havi elszámolást is csak postázva, (benne a 20nap szabadság megváltással), de az abban számfejtett pénzt nem küldte el a munkáltató. Levélben kértem,az ügy rendezését, de semmire sem reagált ezért fordultam bírósághoz, (még jún. havi táppénzem sem fizette ki), azt láttam, hogy elintézettnek tekintette az egészet és nem gondolta, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.
Az ellen kérelemben egyébként elismeri a 4havi távolléti díjat és felkínálja, hogy visszaállítja a munkaviszonyt az eredeti feltételekkel. Ezt nem tudom hogyan gondolhatja az előzmények után, lehet csak szebb fényben akar tetszelegni.

Júli@ # 2016.02.10. 13:53

Davidov # 2016.02.10. 13:48

Tisztelt Szakértők!

Az lenne a kérdésem, ha lejár a felmondási időm pl. 20-án, a munkáltatónak mennyi ideje van felém rendezni a kötelezettségeit(papírok kiadása, végkielégítés, arra a 20 napra járó munkabér)?

Gráf Kata # 2016.02.10. 13:26

Tisztelt Jogi fórum szerkesztősége !

Jogi segítséget szeretnék kérni.
Történetem :15 éve dolgozom a munkáltatómnál 2001-2005 vendéglátóegységben, 2006- tól a mai napig pedig recepciósként egy kisebb szállodában 24-48 munka beosztásban.
Abban kérném a segítségüket hogy jár nekünk jogilag pihenő idő vagy úgynevezett készenlétben lenni a vendég számára.
Persze papíron a szerződés alapján 6 órában vagyok bejelentve és nincs szabadság ,nincs éjszakai pótlék,nincs fizettet ünnep. elégé kivagyunk zsigerelve
most az munkáltatom problémája hogy miután mi végezzük a szállodának az egész mosását a vasalását az illem helyek ki takarítását,a kb. 40 főre reggeliztetését és ha van esküvő akkor segíteni teríteni hogy a nap végére elmerek fáradni és estére lepiheni persze ügyeleti szóba nincs ezt mind a fogadó nappaliban a vendégek szeme láttára.néha amikor ott van velem a kislányom kinyitok egy szobát és ott alszik. Én szeretek itt dolgozni mert ovi után a kislányom itt lehet a fizetés nem túl jó .Most azzal fenyeget hogy elbocsát ezt persze olyan hangnemem hogy az ember méltóság porba tiporja.

Köszönettel K

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.10. 13:11

A kártérítés összegét elrontottad. A végkielégítés viszont jár - nem kaptad meg a felmondáskor? Miért nem?

Júli@ # 2016.02.10. 12:17

Tisztelt Szakértők

Munkaügyi pert indítottam jogellenes felmondás miatt.
Az alperes ellen kérelmet nyújtott be, amelyben elismeri a jogellenes felmondás tényét, de összegszerűségét vitatja.
Én kártérítésnek a a MT.82. § (1) éa (2) bekezdésére figyelemmel kértem a max. 12 havi összeget, amiből ő 4 havit ismer el, az eddig eltelt 4 hónapra hivatkozva.
Ez szerintem az eltelt 4 hónapra elmaradt jövedelmem, de nyilvánvaló, hogy nem az okozott kár.
Kérdésem, hogy mire számíthatók az általa kínált 4 havi és a kért 12 havi vonatkozásában.
A másik kérdésem, hogy kértem végkielégítést is a MT.82. § (3) alapján amit az ellen kérelemben szintén nem ismer el, mert szerinte a jogszabály szerint csak akkor jár, ha a munkaviszony jogellenesen nem felmondással szűnt meg, azonban az esetemben ez jogellenes felmondás, amikor is ez nem jár.
Az én olvasatomban a jogellenes felmondás jogellenes tehát kérhetem az általam kért végkielégítési összeget. Jól gondolom vagy tévedek?
Köszönöm megtisztelő válaszukat.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.09. 21:52

Garden, te meg bejelentést tehetsz a munkaügyi hatóságnak. Nem fog érte szeretni a munkáltatód.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.09. 21:51

Judy, kérj felszámolást.

garden55 # 2016.02.09. 20:14

Tisztelt Fórumozók!

A munkahelyemen van hivatalos fizetés és van boritékos is. A rendes fizetésről kapok papírt,amin fel van tüntetve minden levonás. Mikor megkapom a borítékot,abban is van egy elszámolás és ott ismételten van Sztk néven levonás. Megkérdeztem a többieket és ők is azt mondják,hogy gyakorlatilag amit utánunk befizet a munkáltató,azt velünk fizetteti meg. Mit tudok tenni?
Eleve nem szeretném,hogy feketén kapnjak bért. Egy az egyben szeretném az egész összeget bejelentettként megkapni.

Köszönöm a válszokat előre is.

Judy76 # 2016.02.09. 20:04

Kedves Fórumozók!
Éppen 1 éve annak, hogy "megnyertem" a pert a munkaadómmal szemben. Sajnos mire a jogerős ítéletet kézhez kaptam addigra a NAV is éppen inkasszózta a számlájukat és ez az állapot jelenleg is fennáll.
A mai napig nem sikerült behajtanom a bíróság által megítélt összeget, de még csak egy forintot sem. (400 ezer forintról van szó nettóban)
Kérdésem, mit lehet még tenni azon kívül hogy a 3 év elévülési időn belül esetleg újraindítom a behajtási procedúrát? Van esély hogy megkapom valaha?
Köszönöm.

lajcsó # 2016.02.09. 10:20

"vagy az az 1 hét kiesése megszakítja a folyamatos munkaviszonyát?"
Igen.

RANIKÓ # 2016.02.09. 08:48

Tisztelt Szakértők !
Egy dolgozónk 9 évig volt alkalmazásunkban, majd az elmult év februárjában felmondott, majd 1 hét mulva visszalépett a Kft-be. Jelenleg a Kft minden alkalmazottjának felmond, megszűnés miatt. Kérdésem: ennek az adott dolgozónak jár e végkielégítés. Ha folyamatosnak tekintem a munkaviszonyát -10év- akkor 3 hónap végkielégítés járna, vagy az az 1 hét kiesése megszakítja a folyamatos munkaviszonyát?
Válaszukat köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.08. 15:29

A legtöbb ügyvéd foglalkozik munkaügyi perekkel.

T.Anta # 2016.02.08. 15:26

És kihez érdemes ilyenkor fordulni hogy elindítsa az ügyemet?Ön foglalkozik ilyen esetekkel?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.08. 15:23

Akkor van esélyed. Már ha hajlandók tanúskodni.

T.Anta # 2016.02.08. 13:20

igen a munkatársaim és a boltvezető

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.08. 12:25

Van-e bármiféle bizonyíték arra, hogy közölted a munkáltatóval a terhességet?

intentio # 2016.02.08. 10:13

T.Anta 2016.02.08. 10:56

Szeretnék segítséget kérni.A próbaidőm alatt derűlt most ki hogy terhes vagyok.Mikor ezért szóltam a munkahelyemen akkor a területi képviselő közölte hogy a munkámmal meg vannak elégedve de így nem tarthatnak tovább állományban,de szeretettel viszzavesznek ha majd a gyerek annyi idős lesz.Ilyen esetben fordulhatok a Munkaügyi bírósághoz vagy az Egyenlő Bánásmód Hatóságához?

Igen.

Az Egyenlő Bánásmód Hatósága marasztalta (300.000 Ft. bírság megfizetésére kötelezte) azt a munkáltatót, aki a terhes munkavállalójának próbaidő alatt, azonnali hatállyal felmondott mivel nem akarta fizetni a táppénzhez kapcsolódó közterheket (Tbj. 19. § (5) bekezdése szerinti táppénz egyharmad hozzájárulást), illetve nem akarta állni a szülési és fizetésnélküli szabadság alatt felhalmozódó szabadság anyagi terheit.

Tekintettel arra, hogy a munkavállaló bírósághoz is fordult a bíróság kérelmező munkaviszonyát helyreállította.

A hatósági eljárásban a feleknek lehetőségük van egyezséget is kötni, azaz a munkáltató vállalhatja, hogy bírság helyett inkább kártérítést fizet a munkavállalónak.

Az ezzel kapcsolatos és egyéb hasonló J O G E S E T E K itt,

http://aktaforum.hu/…iewtopic.php?… ,

valamint Egyenlő Bánásmód Hatósága honlapján olvashatóak:

http://egyenlobanasmod.hu/…ebh-141-2015 (bírság+jogviszony helyreállítás)
http://egyenlobanasmod.hu/…/ebh-84-2015 (egyezség)
http://www.egyenlobanasmod.hu/…iew/122_2010 (bírság)
http://www.egyenlobanasmod.hu/…ex/jogesetek (további jogesetek)

T.Anta # 2016.02.08. 09:56

Szeretnék segítséget kérni.A próbaidőm alatt derűlt most ki hogy terhes vagyok.Mikor ezért szóltam a munkahelyemen akkor a területi képviselő közölte hogy a munkámmal meg vannak elégedve de így nem tarthatnak tovább állományban,de szeretettel viszzavesznek ha majd a gyerek annyi idős lesz.Ilyen esetben fordulhatok a Munkaügyi bírósághoz vagy az Egyenlő Bánásmód Hatóságához?

zsigi66 # 2016.02.05. 22:06

Megköszönném az esetleges pontosítást. Én laikusként biztosan nem tudnám értelmezni ezt e helyzetet a törvényt olvasva sem. A jelenlegi kormánytisztviselőkre váró helyzetben ez fontos információ lenne a feleségemnek.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.05. 22:00

Szerintem igen. (De ezt most első sorban a jogérzékemre hagyatkozva mondom, nem csaptam fel hozzá a törvényt. Az se biztos, hogy a Mt. és a Ktv. azonosan szabályozza a kérdést.)

zsigi66 # 2016.02.05. 21:58

Köszönöm a választ. Ezek szerint, ha most újra indul a leépítés a szférában, akkor esetleges újralistázáskor a 16 év munkaviszony az irányadó?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.05. 21:51

Akkor szerintem folyamatosnak kell tekinteni a jogviszonyodat.

zsigi66 # 2016.02.05. 21:16

Nem volt "kieső" idő a kinevezések között.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.05. 21:06

azért ez a MÓDOSÍTOTTUK úgy szokott a gyakorlatban zajlani, hogy a munkavállaló orra alá dugják aláírást végett az aláírandó iratokat...
És? Agyonlövik, ha nem írja alá? Aki nem képes a saját érdekeiért kiállni, hogyan várhatja el mástól, hogy az kiálljon helyette? Védjék meg saját magától?