Munkajogi kérdések.


zs_zsófi # 2014.11.28. 10:55

Szép napot!

Kérdéssel fordulnék Önökhöz. Munkaviszonyom megszüntetését követően a belépéskor leadott papírjaimat nem adták ki. Többszörös megkeresés eredményeként postán küldték 3 hét után a jövedelmigazolásomat, amit egyébként kilépés napján a többi dokumentummal együtt megkaptam már. Viszont az OEP kiskönyvemet és a munkaügyi kiskönyvemet a cég könyvelői elkavarták, sehol sem találják. Immáron másfél hónapja nincsenek nálam a szükséges papírjaim, válaszra nem méltattak előző munkahelyen. Végül mai napon sikerült elérnem őket és a HR-es ügyekkel foglalkozó munkatárs biztosított róla, hogy egy ideiglenes OEP könyvecskét bocsájt a részemre. Kérte, hogy a NAV-nál érdeklődjek a papírjaim kiadása miatt. Nem tudom, mit tehetnék ez ügyben, sajnos nem értek a munkaügyi dolgokhoz.

Kérdésem az lenne, mit tehetek az ügyben, hogy megkaphassam a papírjaimat? A Munkaügyi központon keresztül igényelhetek új kiskönyvet, vagy másik szervhez kell fordulnom? OEP kiskönyvet hol tudok igényelni? Munkaügyi pernek nincs értelme, vagy érdemes megpróbálni? A pénzügyekkel nem volt gond.

Segítségüket előre is tisztelettel megköszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.11.27. 19:06

Például felmondanak.

Otyo # 2014.11.27. 18:59

Tisztelt Hozzáértők!
Milyen következménye lehet, ha 8 órás munkaidőből vissza akarnak venni 4 órásba és nem írom alá a szerződést?
Köszi Otyo

vzzz # 2014.11.26. 19:56

Nekem az a kérdésem,hogy ha munkam befejezése utan a munkahelyem mellett levo supermarketben beírok a vasarlok könyvebe, es ez a munkaltatom tudomasara jut, es megzsarol hogy vonjam vissza a beirasomat mert mas munkaja függ töle es ha nem teszem meg elbocsajt és mindenröl hangfelvételem van mit tegyek?

Foxxika # 2014.11.26. 16:09

Tisztelt Szakértő!

Új állashoz jutottam. Az új álláshoz szükséges az utolsó munkahelyi igazolás ( rózsaszín kiskönyv ) megléte. Az elmúlt időben volt egy lakástűz amiben igen sok okmányom megsemmisült, igy az utolsó munkahelyi igazolás is.
Viszont mint ma kiderült, ez a munkahelyem ( az utolsó ) az idők során megszünt.

A kérdésem: honnan ill. hogy tudom igazolni / beszerezni ( rózsaszín kis könyv ) az utolsó munkahelyemet?

Válaszát előre is Köszönöm!

groszfater@gmail.com # 2014.11.24. 16:55

a vezetőnő kéri, az üzlet elől zavarjam el a hajléktalant, amit meg is tettem.
Szerencséd, hogy nem azt kérte a főnök-asszony, lődd agyon a hajléktalant mert akkor most nagy bajban lennél.

Várd meg a felmondásod mi van abban és annak tartalmától függ mit tehetsz.

Atya56 # 2014.11.24. 16:19

Tisztelt Szakértő!
Gondolom az esetem nem szokványos így közzéteszem és tanácsot szeretnék kérni!!!???
Idén (2014. júniusban)felvett egy cég vagyonőrnek.Egy bizonyos boltban dolgoztam,ahol az őr utasításokon kívül semmilyen más utasítást nem kaptam írásban, csak szóban a váltó kollégától, hogy a vezetőnő kéri, az üzlet elől zavarjam el a hajléktalant, amit meg is tettem.Megjegyzem ez a hajléktalan viszonylag kulturált ruhában, nem részegen és nem óbégatva, nem kötözködve, nem kéregetve nap mint nap bejött a boltba vásárolni.Az összes dolgozóval sőt még a vezető helyettesekkel is beszélő viszonyban volt, soha nem zavarták ki a boltból! Az üzletből sem szóban sem írásban kitiltva nem volt. Az én ott töltött szolgálataim alatt probléma nem volt vele. Szeptember 22.-én bejött a boltba vásárolni, valamit kérdezett én meg válaszoltam neki és mutattam hol találja amit keres. A vezetőnő meglátta és leteremtett, hogy miért állok vele szóba. Szeptember 26.-án bementem az üzletbe dolgozni, átöltöztem, és elvégeztem a mindennapi reggeli feladatomat. Fél 9 körül megjelent az üzletben a váltóm formaruhában és abban a pillanatban szólt a telefonom, a területvezetőm volt és közölte ne szóljak senkihez, öltözzek át vegyem magamhoz a cuccaimat és többet abba az üzletbe be ne tegyem a lábam. Hát mit ne mondjak ledöbbentem,azt mondta fél óra múlva visszahív és elmondja miért kell onnan elmenjek.( azóta hív! ) A váltótársamtól tudtam meg, hogy a vezetőnő kirugott az üzletből, mert szóba álltam a hajléktalannal. Felháborító, hisz én nem tehetek külömbséget VEVŐ-VEVŐ között. Utánanéztem az ilyen dolognak és megállapítottam a vezetőnő megsértette az egyenlő bánásmód törvényét, felhasználva engem, zsarolt az állásommal, mivel abból a boltból kirugott, igy 4 nappal azaz 25,850 forinttal megröviditette a fizetésem! A cégtől munkát nem kaptam, hiába telefonáltam a vezetőknek. Ezt megelégelve a fővállalkozónak írtam E-mail levelet, amire az alvállalkozótól legorombitó telefont kaptam, de jogorvoslatot nem! MEGSZERETNÉM KÉRDEZNI, KAPHATOK E VALAHOL ERRE NÉZVE JOGORVOSLATOT VAGY AZ ELMARADT BÉREM KÖVETELHETEM E? Persze még nincs vége, mert a cég aki felvett időközben kilépett ebből a kőrből és átvette az őrőket egy másik cég. Megkerestem az új területvezetőt, hogy mi van velem, miért nem kapok munkát vagy fölmondtak e a tudomásom nélkül.Azt a választ kaptam, hogy akkora a káosz, hogy erre nem tud válaszolni.Tehát szeptember 26-tól nincs munkám és válaszra sem méltattak. Időközben lebetegedtem az orvos november 03-tól felvett táppénzre. Szerdán azaz 2014. november 19.-én felhívtam újra a területvezetőt, aki közölte hétfőn, azaz november 17.-én felmondtak nekem, de még nem adták postára a felmondólevelem, mire azt válaszoltam november 03.-tól táppénzen vagyok. MEGSZERETNÉM KÉRDEZNI, HOGY ILYEN ESETBEN MI VAN??? 2014. szeptember 26- november 17.-ig magyarúl letojtak sem a levelemre sem a telefonon kérdezettekre választ nem kaptam!!! KÖTELESEK E A TÁPPÉNZT KIFIZETNI ( táppénzen: november 03-november 23.-ig ) ÉS MIT KÖVETELHETEK MÉG, HISZ SE MUNKÁM, SEM PÉNZEM NINCS!!!???
SZERETNÉK TANÁCSOT KÉRNI MINDKÉT ESETRE (A KIRÚGÁSOMMAL ÉS A FELMONDÁSAL KAPCSOLATBAN!? )
Tisztelettel:
Atya56

Kovács_Béla_Sándor # 2014.11.23. 12:59

A törvényeset.

Panna50 # 2014.11.23. 12:10

köszönöm szépen.
még annyit szeretnék kérdezni, hogy mennyi késedelmi kamatot szoktak számolni?
tehát a munkabérre, mivel több éves fizetési késedelemről van szó.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.11.23. 11:47

Ha valóban munkabér, akkor a munkavállalót egyedül 33,5% levonás terheli. Plusz a munkáltató terhei.
De ha jövedelempótló kártérítés, akkor 16% személyi jövedelemadó, és semmi más.

Panna50 # 2014.11.23. 08:47

munkajogi perben a megítélt munkabér tekintetében a feleket milyen egyéb fizetési kötelezettség terheli?

a munkavállalót 16%-os szja
a munkáltatót 20%-os szociális hozzájárulási adó

ezen kívül van még egyéb a munkabér tekintetében?
tehát a nyugdíj és egyéb hozzájárulási adókat ki fizeti és hogyan?

köszönöm szépen a válaszokat előre is.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.11.23. 05:14

Tavaly egy társasházi díjtartozásos perújítási ügyemben pont arról szólt az első tárgyalás, hogy perújításnak egyáltalán van-e helye, de nyilván rosszul emlékszem...

Sherlock # 2014.11.22. 22:14

Befejezésül tájékoztatlak arról hogy a perújítás megadásának döntése soha nem tárgyaláson történik

Akkor én tök hiába szoktam kérni, hogy a Pp. 266. § szerint tárgyaláson döntsenek róla. :( Ráadásul be is szoktam haluzni, hogy meg is történik. :(

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.11.22. 20:05

Mókás vagy. Vicces, hogy egyesek úgy gondolják, hogy ha valaki esetleg ingyen ad jogi tanácsot, ingyen nyújt jogi segítséget, önkéntesen végez jogi munkát, akkor az már egy lecsúszott ügyvéd vagy jogász. Gratulálok! A tájékoztatásodat meg inkább hagyjuk.... muhaha :) Akkor hétfőn várlak reggel 8-kor az irodámban :)))

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.11.22. 19:58

Nos hétfőn személyesen megbeszéljük.

Kevin, elkerülte a figyelmedet, hogy ismerőssel beszélgetsz.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.11.22. 19:55

:) Egyre szórakoztatóbb ez a fórum.

Egyébként én is azon az állásponton vagyok, hogy elegendő az új tény, új bizonyíték. A többi már a bíróságon múlik.

kiváncsiskodo vagyok # 2014.11.22. 19:40

Kelvin! Te olyan jogot végzett lehetsz akik ügyvédként nem tudnak megélni, ezért itt osztogatjátok a hülyébbnél hülyébb válaszaitokat.
Befejezésül tájékoztatlak arról hogy a perújítás megadásának döntése soha nem tárgyaláson történik, hanem a kérelem beérkezését követően, ha nem megalapozott a perújítási kérelem azt indokolással elutasítja a bíróság végzéssel. Ha helyt ad a bíróság a perújítási kérelemnek akkor a tárgyalást kitűzi mert helyt adott a kérelemnek.Ekkor már tárgyaláson nem képezi a pertárgyát az okok vizsgálata. Ez csak a Ti bódult tudatlan fejetekben van mert esetleg a jogot elvégeztétek de tudástokkal már ügyvédként nem tudtok megélni. Jó éjszakát! Forgassátok még a jogi könyveiteket.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.11.22. 15:39

Na ha volt már ilyen ügyed, akkor karold fel ezt az esetet is.... :)

kiváncsiskodo vagyok # 2014.11.22. 15:29

Így van azért kell úgy fogalmazni ahogy a jogasz-jogász tanácsolta,ez esetben ez valószínűnek vehető és a perújításnak a bíróság helyt ad. Volt perújítási beadványom pl arra hivatkoztam hogy a felperes aki boltos volt az eladópult mögé csúszva találta meg azokat az új bizonyítékait amelyek alátámasztják felperes követelését. És a perújításnak helyt adott a bíróság.Képzeljétek el a bíróság nem úgy döntött hogy mulasztás terheli a felperest mert mielőtt az becsusszant az eladópult mögé be kellett volna csatolnia a bíróságra. Ti erre is ezt válaszoltátok volna.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.11.22. 15:07

Mert Te szerencsétlen a bíróság, vagy az ellenérdekű fél nem fog a tárgyaláson rákérdezni, hogy hogy-hogy most kerültek elő ezek az iratok? Nem burkoltan fogják megkérdeni, hanem konkrétan, mindenféle mellébeszélés nélkül. Már kapásból azt fogják tisztázni, hogy a perújításnak van-e helye. Ha perújításnak nincs helye, akkor tovább nem is nézik a keresetet.
Ha szerinted az a jó válasz, akkor hajrá, kezdjen bele a perújításba. Ha nem kötelező az ügyvédi képviselet, akkor az ember egyedül is eljárhat, vagy segíthetsz is neki.

kiváncsiskodo vagyok # 2014.11.22. 14:59

Végre elismeritek a jó választ azzal hogy sokszor Ti mellé beszéltek a válaszaitokkal. Miért nem tudtok jogász-jogász - ként érthető velős válaszokat adni?
És egy fontos tanács, ezen fórumon a kérdezők többsége nem jogban járatos, hogy a burkolt válaszaitokból megérthesse a kérdésére a választ. Én értettem a Sherlock tól adott válaszát "Az hogy elkevered az irataidat nem perujítási ok, mert a saját mulasztásod". ebben burkoltan az is benne van hogy azt nem kell a bírósággal közölnöd hogy az irataidat elkeverted. Aki jogot végzett az érti, aki meg nem végzett jogot az nem érti a válaszaitokat. Nos hétfőn személyesen megbeszéljük.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.11.22. 14:34

Ebből a bíróság nem tudhatja azt hogy már rég nála volt csak elrakta valahová.Ezt nem kell így részletezni, nem elég érthető a frankó válaszból???????” - Na itt van az a szint, amikor vagy megakarod érteni, amit írnak Neked, vagy nem vagy képes felfogni egy viszonylag egyszerű dolgot, aztán hajtogatod a hülyeséget és mutogatsz mindenkire, hogy mások mennyire nem értenek semmihez.

kiváncsiskodo vagyok # 2014.11.22. 14:04

Egyébként arra gondoltam hogy olyan választ adtok ,hogy a tények elhallgatása is hamis tanúzást megvalósítsa. Bizonyítani akkor kell ha ezt elrendelik, de polgári ügyben ezt mellőzik.

kiváncsiskodo vagyok # 2014.11.22. 13:59

Hogy néz ki belűről? Kérlek oszd meg. Harminc évvel ezelőtt én is jártam a tárgyalásokra tapasztalatot szerezni kötelességből, de te mint joghallgató gondolom ugyanazt teszed mint én akkor.

Sherlock # 2014.11.22. 13:35

Veled ellentétben láttunk már tárgyalótermet belülről.