„Jó helyre írtátok azt a levelet?”
Ha jól olvasom a közjegyző küldte a hagyatékiról a határozatot a MÁK-hoz. Csak tudja, hogy hova kell küldeni (bár mérget nem veszek rá)
„Jó helyre írtátok azt a levelet?”
Ha jól olvasom a közjegyző küldte a hagyatékiról a határozatot a MÁK-hoz. Csak tudja, hogy hova kell küldeni (bár mérget nem veszek rá)
N3wkate,
Természetesen az egész júniusi hónapra jár a nyugdíj.
Fontos, hogy azt csak a halál utáni 1 éven belül lehet kérni. Jó helyre írtátok azt a levelet?
Nincs jobb ötletem, mint levelezni velük. Esetleg telefonon érdeklődni.
N3wkate
„Azt hiszem valamit nem jól fogalmaztam.”
Hát igen, nagy valószínűséggel rosszul sikerült leírni.
„2019 június első napjaiban hunyt el édesapám. Arra a hónapra járt ugyan neki a nyugdíj, de azt a posta visszaküldte, mert ő elhunyt.”
Szerintem a posta akkor úgy gondolta, hogy ez a helyes lépés! Ott is emberek dolgoznak és tévedhetnek. A NAV-nál is előfordulnak eléggé komoly tévedések. Egyszer én is átéltem ilyet.
„Februárban a közjegyző a hagyatéki tárgyaláson azt mondta, hogy ez a pénz engem és a testvéremet illeti. Továbbította a határozatot a MÁK nyugdíjosztálya felé, na itt ért véget a történet.”
Javasolnám, hogy a határozat másolatának mellékletével írjatok levelet a MÁK-nak. Más lehetőségetek szerintem nincs. Viszont kétlem, hogy nagy összeg lenne, mert csak édesapátok halálának napjáig fogják szerintem kifizetni, nem a teljes hónapra.
Kedves Szomorú örökös és drbjózsef!
Azt hiszem valamit nem jól fogalmaztam. 2019 június első napjaiban hunyt el édesapám. Arra a hónapra járt ugyan neki a nyugdíj, de azt a posta visszaküldte, mert ő elhunyt. Februárban a közjegyző a hagyatéki tárgyaláson azt mondta, hogy ez a pénz engem és a testvéremet illeti. Továbbította a határozatot a MÁK nyugdíjosztálya felé, na itt ért véget a történet. Azóta semmi sem történt. Vagyis 2019 június havi nyugdíjat senki sem vette fel, ott pihen a MÁK-nál.
N3wkate,
A nyugdíjat (ellentétben a fizetésekkel vagy más Tb juttatással) mindig tárgyhóra fizetik ki.
Ha júniusban hunyt el a hozzátartozó, akkor a júniusi nyugdíja még jár, de azt június elején ki is utalták. Tehát nem július elején fizetik azt ki. Ha júniusban megérkezett, akkor ne várjátok már.
N3wkate
„a MÁK / nyugdíjfolyósító osztálya mennyi idő alatt küldi ki egy , még 2019 június elején meghalt személy utolsó nyugdíját?”
Ha júniusban még kaptatok nyugdíjat, akkor az járt. Júniusra viszont már nagy valószínűséggel nem járt, ezért is nem küldhettek már júliusban. Én laikusként úgy tudom, hogy csakis azt veheted át büntetlenül, amelyik az elhalálozás hónapjában érkezik, mert az az előző hónapra érkezik. Mikor vettetek át utoljára nyugdíjat az elhalálozott után?
Tisztelt Fórumozók!
Tudja esetleg valaki, hogy a MÁK / nyugdíjfolyósító osztálya mennyi idő alatt küldi ki egy , még 2019 június elején meghalt személy utolsó nyugdíját? A hagyatéki idén februárban volt. Azóta azért már eltelt jó pár nap és nekem is, meg a testvéremnek is, most nagyon szükségünk lenne arra a pénzre. De sajnos nem is válaszolnak a levelemre és nem találom semmilyen jogszabályban, mennyi az előírt idő erre. Köszönöm, ha valaki tudja rá a választ.
„nando42 2020.03.31. 12:38
Tisztelt fórumozók,
Egy hónapja elhunyt az édesapám, 64. életévében, tehát még nem volt nyugdíjas. Édesanyám idén tölti be a 60. életévét, aki több, mint 10 éve nincsen munkája (kb. 30 év munkaviszonya van), háztartásbeli. Özvegyi nyugdíj ügyben érdeklődnék.
Amiben szinte biztosak vagyunk, hogy most egy évig jár neki ideiglenes özvegyi nyugdíj, ami édesapám nyugdíjának 60%-a.
Édesapámnak több, mint 40-45 év munkaviszonnyal rendelkezett, édesanyámmal közel 40 éve éltek házasságban.
Kérdésem az volna, hogy anyukám egészségbiztosítását kell-e külön fizetni, vagy erre az időszakra megkapja azt is?
”
T. Kérdező!
Nem, nem kell fizetni, az özvegyi nyugdíj folyósításának tartama alatt járulékfizetés nélkül is jogosult eü-i szolgáltatásra.
Jogalap:
Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak
Tbj. 16. § (1) Egészségügyi szolgáltatásra jogosult – az e törvény szerint biztosított, illetőleg a 13. § szerint egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyeken túl – az, aki
b)a 14. § (3) bekezdése alapján hozzátartozói nyugellátásban részesül.
Társadalombiztosítási ellátások
Tbj. 14. § (3) A nyugdíjbiztosítási ellátások:
ba) özvegyi nyugdíj,
Tisztelt fórumozók,
Egy hónapja elhunyt az édesapám, 64. életévében, tehát még nem volt nyugdíjas. Édesanyám idén tölti be a 60. életévét, aki több, mint 10 éve nincsen munkája (kb. 30 év munkaviszonya van), háztartásbeli. Özvegyi nyugdíj ügyben érdeklődnék.
Amiben szinte biztosak vagyunk, hogy most egy évig jár neki ideiglenes özvegyi nyugdíj, ami édesapám nyugdíjának 60%-a.
Édesapámnak több, mint 40-45 év munkaviszonnyal rendelkezett, édesanyámmal közel 40 éve éltek házasságban.
Kérdésem az volna, hogy anyukám egészségbiztosítását kell-e külön fizetni, vagy erre az időszakra megkapja azt is?
Továbbiakban nem vagyunk biztosak.
Édesanyám az egy év után jár-e bármilyen özvegyi nyugdíj, illetve mikortól? Amennyiben nem:
Édesanyám mikortól és milyen mértékben számíthat az özvegyi nyugdíjra?
Kétféle variációt olvastunk:
Kérdésem az volna, hogy ezek az információk helyesek?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Barátném apja kórházban van, nincs magánál. A posta nem hajlandó kifizetni a vele egy címen lakó feleségnek a nyugdíjat, mert az összeghatár felett van. A kórház csak egy igazolást hajlandó adni, hogy ott van a papa, azt a posta nem fogadja el. A postai meghatalmazási formanyomtatványt nem hajlandóak aláírni.
Mit lehet tenni? (Az ideiglenes gondnokot is ajánlották, de az túl hosszú idő, pláne most) A kórházba nem tudnak bemenni, mert látogatási tilalom van, de nem is lenne értelme, hiszen a papa nincs eszméleténél. Van valaki akinek volt már ilyen ügye és hogy oldották meg? Tudnátok válaszolni nekünk?
Köszönöm a választ!
janika16,
„Korábban 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idő után szolgálati nyugdíjra voltak jogosultak a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai, így a rendőrök is. Összegét a nyugdíjazást megelőző 12 hónap havi átlaga alapján állapították meg. 2012 januárjától a szolgálati nyugdíj megszűnt, illetve szolgálati járandóság lett belőle. Összege kevesebb, mint amennyi a szolgálati nyugdíj volt, mert szja-t vonnak belőle.”
2012 óta biztosan nem az utolsó egy év alapján számolnak.
janika16,
Kaptál választ a kérdésre Lyonee-től még aznap.
Feltehetőleg pont a kérdés speciális jellege miatt nincs más hozzáértő a fórumon.
A nyugdíjba menetel előtti pár évből évtizedekkel ezelőtt számoltak csak nyugdíj összeget. Már mindenhol sokkal hosszabb időszak számít.
SZOLGÁLATI/fegyveres/ nyugdíjra vonatkozó kérdésemre nem reagált érdemben senki.Mivel a itt speciális szabályok érvényesek a nyugdíj megállapítására/utolsó év az irányadó/ ezért kérem a segítséget,eligazító választ.
Köszönöm a választ
aniko7777,
Ha a TB törvény feltételeinek megfelelsz, akkor igen, jár özvegyi nyugdíj.
„Az élettárs – a jogszerzőre előírt feltételek fennállása esetén – csak akkor jogosult özvegyi nyugdíjra, ha élettársával annak haláláig egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született, vagy megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt, feltéve, hogy az együttélésük (vagy annak akár csak egy része) alatt özvegyi nyugdíjban nem részesült.”
Kedves Fórumozók !
Én háztartásbeli vagyok.Az élettársam /bejegyzett közjegyző előtt / után jár e nekem majd özvegyi nyugdíj vagy milyen kilátásaim vannak .Körül belül 10 èv munka viszonyom van .Köszönöm válaszukat
Az 1988-tól kapott keresetek alapján.
Szolgálati öregségi nyugdíj /fegyveres/esetén a ny vonulás előtt egész naptári évet,vagy a ny vonulás időpontja napjától visszaszámolt 365 nap jövedelme alapján állapítják meg a jogosult nyugdíját?
üdv! Bírósági dolgozóként ma voltam utoljára dolgozni és április 30-án jár le a felmentési időm, tehát május 1-től leszek nyugdíjas (nők 40 nyugdíj). Az lenne a kérdésem, hogy kb. mikor fogom kapni az első nyugdíjat és a hozzá tartozó papírokat, a nyugdíjas igazolványt és hogy fogom megkapni a nyugdíjat, átutalással szeretném kérni, ezt a Nyufignak hogy kell jelezni.
Köszönöm a válaszokat.
Ilona
Köszönöm, remélem úgy lesz!
Nagyjából jónak látszik. Ha addig folyamatosan jogviszonyod lesz.
A határozat alapján szeretném tudni, hogy a "nők 40-el" pontosan mikor tudok elmenni nyugdíjba.
57-es vagyok.
2018.12.31-ig:
37 év 258 nap szolgálati időm,
37 év 64 nap nők kedv. öregségi nyugdíjára jog. idő, ezen belül 29 év 325 nap szolgálati időm van.
Jól számolom, hogy 2021.10.14-el tudok nyugdíjba menni?
Előre is köszönöm a segítséget.
A legkisebb nyugdíj összege 28500 Ft. Ha még ezt sem kapta meg, akkor még a minimális 20 év szolgálati idő sem volt meg, nemhogy 30 év.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Az egyéb kategorizálatlan sütik azok, amelyek elemzése folyamatban van, és még nem kerültek kategóriába sorolásra.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |