Informatika vállalkozás - mennyire kell félni a BSA-tól


szota # 2007.11.19. 15:05

mynicc

feljelentést tehet a rendőrségen feltételezve, hogy illegális szoftverhasználat történt. A rendőrség (akinek kötelessége ilyen esetben eljárni) kimegy és lefoglalja a gépeket.”-írtam Én és erre ezt válaszoltad:
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Ebben az esetben én "feltételezem", hogy a BSA a feljelenő és iszonyatos kártérítési pert akasztok a nyakába. Megalapazott gyanú nélkül a rendőrségnek nem kötelessége eljárnia.

Idézet a rendőrségi törvényből:
13. § (1) A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha olyan tényt vagy körülményt észlel, illetőleg hoznak tudomására, amely rendőri beavatkozást igényel.

No, ez alapján megy ki, viszi el a gépeket, vizsgáltatja át szakértővel. Ha talál valamit akkor ügyed lesz belőle, ha nem talál semmit akkor a BSA-nak lesz ügye belőle...


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

szota # 2007.11.19. 14:50

Sőt-mondok jobbat is!
Ha egy cég úgy tesz a könyvelésébe számítógépet, hogy nem tudja igazolni a rajta futó operációs rendszer jogtisztaságát, akkor a számítógépet nem írhatja le.
Azaz a nem jogtiszta XPvel még adócsalást is elkövet a delikvens!


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

szota # 2007.11.19. 14:38

MyNicc,

Egyrészt örülök annak (mint rendszergazda is), hogy a cégetek 100%-ban jogtiszta. Ezzel a világátlag felett vagytok! Én nem vagyok ügyvéd, sok joghoz sem értek ezért idézek a MICROSOFT weboldaláról:
"A szoftverek jogtisztaságát a nagy szoftvergyártók által életre hívott érdekvédelmi szervezet, a Business Software Alliance felügyeli Magyarországon. Elsődleges céljuk, hogy felhívják a figyelmet az illegális szoftverhasználat kockázataira, és így téríteni a cégeket a szoftverhasználat legális útjára. A BSA – bár a Szerzői Jogi törvény feljogosítja a felhasználók ellenőrzésére - nem hatóság. Bejelentés vagy illegális szoftverhasználat alapos gyanúja esetén először kérik a céget a jogsértő állapot megszüntetésére, „kényesebb” ügyekben viszont feljelentést tesz a rendőrségnek.

A szoftverek ellenőrzésére több módszer is létezik. A manuális összeírás mellett léteznek olyan eszközök is, amelyek automatikusan végigvizsgálják a számítógépeket és kilistázzák az ott található szoftvereket. Ezek az eszközök hasznosak a vállalat szoftvereszközeinek összeírásakor, ellenőrzésekor, de akkor is ha a BSA szakemberei bekérik az igazolásokat.

A BSA nem jogszerű használat esetén megteszi a feljelentést a rendőrségen. "

forrás: http://www.microsoft.com/…zoftver.mspx

A továbbgondolást rádbízom!


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

MyNicc # 2007.11.15. 07:01

szota:
Már ne is haragudj, de nem hagyhatom szó nélkül a dolgokat amiket írsz.

a szoftverek felhasználói szerződésében szerepel, hogy a gyártó vagy annak képviselője ellenőrizheti a szoftver jogszerű felhasználását.

A BSA sem nem szerző, se nem jogutód, se nem közös jogkezelő szervezet itt Magyarországon. Tehát semmiféle jogalapja nincs az ellenőrzésre! A törvény amire mindig hivatkozik, az rá egyáltalán nem érvényes.

feljelentést tehet a rendőrségen feltételezve, hogy illegális szoftverhasználat történt. A rendőrség (akinek kötelessége ilyen esetben eljárni) kimegy és lefoglalja a gépeket.

Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Ebben az esetben én "feltételezem", hogy a BSA a feljelenő és iszonyatos kártérítési pert akasztok a nyakába. Megalapazott gyanú nélkül a rendőrségnek nem kötelessége eljárnia.

És tesség mutatni 1 olyan céget, ahol windows alapú a vállalkozás és minden szoftver teljesen jogtiszta!

Lehet, hogy hidegzuhanyként fog érni, de a mi cégünk minden szoftvere teljesen jogtiszta (40 gépünk van legalább).

"a BSA nem más, mint a Microsoft és többi nagy szoftvergyártó cég által létrehozott jogvédő alapítvány"

...azaz gittegylet. Magyarországon semmilyen jogköre nincs.

szota # 2007.11.09. 15:20

..és ne felejtsük el: a BSA nem más, mint a Microsoft és többi nagy szoftvergyártó cég által létrehozott jogvédő alapítvány. És így bezárul a kör. Mertha kifogásolod, hogy a BSA embere nem nézheti meg a windowsodat, akkor hirtelen kifordítja a köpönyegét és máris a Microsoft embere áll veled szembe...


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

szota # 2007.11.09. 15:16

viszont a szoftverek felhasználói szerződésében szerepel, hogy a gyártó vagy annak képviselője ellenőrizheti a szoftver jogszerű felhasználását.
A BSA feltesz kérdéseket (jogi irgum-burgum szövegbe ágyazva) és ha nem megfelelő a reakció, akkor feljelentést tehet a rendőrségen feltételezve, hogy illegális szoftverhasználat történt. A rendőrség (akinek kötelessége ilyen esetben eljárni) kimegy és lefoglalja a gépeket. Azonban nem értenek hozzá így szakértőt kérnek fel eldönteni, hogy valóban történt-e illegális szoftverhasználat. No és kit kér fel? Igen, a BSA szakértőit.
És tesség mutatni 1 olyan céget, ahol windows alapú a vállalkozás és minden szoftver teljesen jogtiszta! Nem találunk! Még jogi irodákat sem. Így még a hamis vád és társai sem állják meg a helyüket egy esetleges válaszlépésnél.
Mit lehet tenni? Legalább a windows legyen jogtiszta (matrica+számla) mert az összes többi (általában használt) szoftverre lehet találni FREEWARE megoldást (vagy használjanak UBUNTUT - www.ubuntu.hu)!


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

Sasfioka # 2007.11.09. 15:02

Tepedt!

Ne csináld már ezt... A másik topicban is "frászt hozod az emberekre".

A BSA nem hatóság, mégcsak szervezetként sincs nyilvántartásba véve, ha jól tudom.

Akik azon a listán vannak, semennyire sem kell félniük. Meg azoknak sem, akik nincsenek rajta.
A BSA max ellátogat a céghez, és leül kávézni valakivel, aki esetleg szóbaáll vele.
DE SEMMI JOGKÖRE NINCS. Nem foglalhat le számítógépet, nem nézheti meg a szoftvernyilvántartást, nem csinálhat az égegyadtavilágon semmit sem. Ha úgy tetszik, a küszöbödet sem lépheti át.

Amit tehet: Rendőrségen feljelent, és MAJD A ZSARU megy - idővel, illetve ha megalapozott a feljelentés - foglalni, nyomozni, stb.

A BSA SEMMIRE SEM JOGOSULT. Csak a szája nagy.

SF

Tepedt # 2007.11.09. 13:45

Mennyire kell félni a BSA-tól?
Aki ezen a listán rajta van és van titkolnivalója annak nagyonis :)

http://fliiby.com/…qzy6e6w.html

forrás: http://nagyito.blog.hu

Dr.Attika # 2007.11.07. 13:08

Jogképessége sincs, mint ahogy alant bátorkodtam jelezni.

Rikki # 2007.11.07. 12:57

Kösz, megnézem aztán meglátjuk mennyire hasznos.

Egyjogász # 2007.11.07. 12:39

Bocs, pontosan w3.bsa.org/hungary

Egyjogász # 2007.11.07. 12:36

Akit részletesebben érdekel a BSA tevékenysége, szervezete, jogai
nézze meg a w3.bsa.org honlapot.

Egyébként a honlapon is az érintett cégek "meglátogatásáról" beszélnek, szó sincs arról, hogy a bsa-nak hatósági vagy nyomozati jogköre lenne.

Rikki # 2007.11.07. 12:09

Ha feljelentenek egy magánszemélyt akkor kimehetnek. Nem egy esett volt amikor lefoglaltak gépeket a nagy amcsiban, de hogy itt is megtehetik-e azt nem tudom.

Tokmány # 2007.11.07. 11:16

Magányszemélyhez nem is mehetnének ki.
Semmilyen házkutatási engedélyük nincs.
Én be nem engedném őket...

Tepedt # 2007.11.07. 10:51

Magánszemélyekhez nem nagyon mennek ki inkább a vállalatok akik félhetnek :)

Rikki # 2007.11.07. 09:46

Nem, csak az adott személyhez mennek, ki. Legalábbis most igy van, az hogy a jövőben is igy lesz azt nem tudom.

szirmos # 2004.12.09. 20:54

Lenne egy kérdésem. Ha valaki pl egy szervezeten belül valakit egy magán személyt, és akkor ahhoz kimegy a BSA ahhoz a feljelentett személyhez, akkor megvan annak is az esélye, hogy a szervezetben dolgozó többi dolgozóhoz is kimegy a BSA ellenörzés képpen, vagy esetleg azok hozzá tartozóihoz?

mezgaaladar # 2003.03.28. 09:28

Ha informatikai vallalkozasba kezdessz, ennel azert alaposabb felkeszultseg szukseges...

1, A BSA egy egyesulet, es _nem_ rendelkezik semmifele jogkorrel a vizsgalodasra. Azaz ha a kreteneit beereszted, akkor az mar a te egyeni szocialis problemad.

http://www.pszaf.hu/…meny/bsa.htm

A BSA kreteneit batran kuldd el a fenebe,
sot az adatvedelmei biztosnak is erdemes megemliteni, milyen modszerekkel gyujtenek adatokat...

2, A rendorseg hazkutathat, hazkutatasi parancs, vagy halaszthatatlan nyomozati cselekmeny eseten. Igazsagugyi szakerto
nelkul azonban ok sem piszkalhatnak semmit.

3, A BSA _nem_ jogkezelo szervezet
(egy indexes forumbol ollozva)
'Terminal - Mi történik azokkal, akik nem reagálnak a BSA levelére?
Seb?k Erzsébet - Nem kötelez? reagálni, ugyanis a BSA nem hatóság, hanem egy egyesület. Azonban a szerz?i jogi törvény 16. paragrafusának 7. pontja szerint a gyártónak, annak képvisel?jének, vagy jogutódjának joga van a felhasználás mennyiségér?l és min?ségér?l személyesen meggy?z?dni.

Namármost itt az 'idézett' bekezdés_
(7) Ha e törvény eltér?en nem rendelkezik, a felhasználó köteles a szerz?t vagy jogutódját, illetve a közös jogkezel? szervezetet (85-93. §) a felhasználás módjáról és mértékér?l tájékoztatni.

Ha megtekintjük a Kormányzati Portál megfelel? oldalát, akkor világosan látszik, hogy a BSA Magyarország nem jogkezel? szervezet.
Ha már ennyi jogászuk van, akkor szerencsétlen f?titkár nem mondjon már ekkora hülyeséget (pontosabban: ne hazudjon a képünkbe).'

http://www.ekormanyzat.hu/kozigazgatas?…

4, Az illegalis szoftver nem jo biznisz, manapsag kulonosen nem. Ugye az a nev, hogy Vamosi Balazs emlekeztet valamire ?
Hasznalj inkabb szabad szoftvereket (pl: Linux), azon is meg lehet csinalni mindent, ingyen van, es a BSA 'terrortol' sem kell tartani....

5, Szerinted veszelyes rablok / tolvajok egyeb nepseg utan fognak nyomozni amikor a szerzoi jogot vedelmezve konnyen gyorsan _eredmenyeket_ tudnak felmutatni ?!

Rexor # 2003.03.27. 14:33

Egy BSA ellenőrzés nem feltétlenül vállalkozásra terjed ki, bármely magánszemélyt is levizsgálhatnak. Így bármilyen számítógépet is. Nem beszélve arról, hogy egyéni vállalkozó nem jogi személy, tehát korlátlanul felel minden kárért. Rövide van lehetőség ellenőrzésre az otthoni gépen is.

Nokiagame (törölt felhasználó) # 2003.03.27. 13:53

Nemreg belekezdtem egy informatikai vallalkozasba, egyeni vallalkozokent, telephely a lakcimem. Az lenne a kerdesem, hogy egy esetleges BSA ellenorzes folyaman megnezhetik-e az otthoni gepemet is, vagy csak azt ami be van jelentve a vallalkozasba (egy laptop).
Mert ugye az otthoni gepen, amit a gyerek jatszani hasznal, meg filemt nezni, stb... nincs minden szoftver meg jogtisztan, viszont a ceges laptopon minden 100% tiszta.

Kérm segítsetek!

Köszönettel:

A.