Jogi tanács kérése


oligaliga # 2023.10.30. 09:07

Ez a sztori bejegyzésről bejegyzésre változik. Először egy 10+ éve épített házról derül ki, hogy valójában egy felújított parasztház (azaz legaláb 50 éve áll), a 10+ évből 16 év lesz, a szolgáltató nem is az, akivel az eredetit kötötték, először az épített (felújított) ingatlan összközműves, aztán a csatorna nem is volt eredetileg bekötve, szóval nem kerek.

Amit valószínűleg még nem hallottunk: a kérdező vette a házat, átíratta az akkori közműszerződéseket, köztük a vizet, belekezdtek a felújításba, amihez ezek szerint engedély kellett (?), majd a használatbavételit öszközműves ingatlanra kérték, amihez igazolni kellett, hogy a csatorna is be van kötve. Az igazolás nem feltétlenül a vízművel kötött szerződés, mert akkor lenne a kérdezőnek is. Megkapták az engedélyt, majd annyira örültek, hogy a közműnek már elfelejtettek szólni.

kds # 2023.10.30. 07:53

Félreértés, hogy illegálisan kötöttünk rá, a lakhatási engedélyt úgy kaptuk meg, hogy összközműves házra módosítottuk az eredetileg szoba-konyhás parasztházat.
KIssé bonyolult a helyzet, mivel X évvel ezelőtt, amikor a szerződést kötöttük még a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó helyi vízművekkel szerződtünk, ami azóta átkerült a - most már - 3. vízszolgáltatóhoz. Szóval az, hogy az akkori ügyintéző nem vezette rá a papírokra, hogy csatorna is van, én meg nem vettem észre, mert örültem, hogy végre megvan minden és költözhetek, szvsz. nem csak az én "bűnöm".

Majordomus # 2023.10.29. 21:21

És csakb5 évre visszamenőleg kell kifzetni s nem 10+ évre. Ez már jelentős megtakarítás.

Mellesleg: a csatornarákötés, tervezés után a szolgáltató engedélyével történhet.
Erről ott irattári dokumentum van.

Megoldottátok "okosba".

Konklúzió: örülj hogy ennyivel megúsztad.

oligaliga # 2023.10.29. 19:43

Vagyis majdnem minden úgy történt, ahogy leírtam.

Ha a 16 évvel ezelőtti felújításnál nem szóltatok a vízműnek, akkor ne csodálkozzatok rajta, hogy nem tudta. Nem csak a számlán, hanem a szerződésen is fel kellett volna tűnnie, hogy csak víz van.

Így még olcsón megúsztátok, mert 11 évig ingyen engedtétek a szennyvizet a csatornába.

Szomorú örökös # 2023.10.29. 18:53

kds
A ház egy régi parasztház volt, amit felújítottunk, víz volt benne, de csatornában nem vagyok biztos, lehet, hogy azt mi köttettük be, nem emlékszem
Tehát víz volt benne, a csatornabekötést meg megoldottátok valahogy? A leírásodból egyelőre úgy jön le, hogy jó eséllyel illegálisan kötöttél rá hivatalos tervezés, valamint a vízmű engedélye és tudta nélkül. Most kaptál egy ellenőrzést és megbuktál. Vagy nem így történt?

A lényeg, hogy a vízre megköttetett a szerződés, a csatornára nem, ez nekem nem tűnt fel. Mellesleg a vízműveknek sem 16 évig.
Ha úgy van, ahogy fentebb írtam és illegális a csatornabekötés, akkor vajon honnan a rákból kellett volna tudniuk? :-O

A számláimat nem szoktam tételesen nézegetni.....egyébként nem is lennék köteles megtartani magánszemélyként
Hát a saját érdekedben nem ártana ezen változtatni...

kds # 2023.10.29. 17:41

Megpróbálok válaszolni a kérdésekre:

  • A ház egy régi parasztház volt, amit felújítottunk, víz volt benne, de csatornában nem vagyok biztos, lehet, hogy azt mi köttettük be, nem emlékszem. A lényeg, hogy a vízre megköttetett a szerződés, a csatornára nem, ez nekem nem tűnt fel. Mellesleg a vízműveknek sem 16 évig.
  • A számláimat nem szoktam tételesen nézegetni, ahogy pl. a telefonszámlán sem nézem, hogy abból mennyi az internet, mennyi a telefon, mennyi a tv díja, mennyi az alapszolgáltatás, a tökömtudjamimég, hanem évek óta jön a díjneten egy összeg, kifizetem, vége.
  • Sajnos a régesrégi papírokat nem tudom megnézni, mert nincsenek meg (egyébként nem is lennék köteles megtartani magánszemélyként).
  • Valaki kérdezte, hogy miből gondolom, hogy hivatalos véleményt kapok itt, hát... csak remélem, hogy egy jogi fórumot olvasgat jogász, vagy ügyvéd is :)

Köszönöm.

oligaliga # 2023.10.29. 15:17

A vízszámla az egyszerűbbek közé tartozik: van egy sor, amin az ivóvíz van, és van egy sor, amin a szennyvíz elvezetés, ezek elég egyértelműek. Még egyszer: ha úgy vette az ingatlant, hogy a szerződés szerint összközműves, vagyis szennyvíz is be van kötve, akkor utólag kicsi az esélye annak, hogy sikerrel reklamáljon.

drbjozsef # 2023.10.29. 14:42

Nem tudom, mennyire szoktad böngészni a számláidat - bár az talán igaz, hogy egy házvásárlásnál ha az eladó odaadja, akkor átböngészem őket tüzetesen, hogy tényleg annyi-e az az átlagfogyasztás például -, de én se a gáz, se az áram számlámon csak nagy nehézségekkel ismerem ki magam, pedig szerintem nem olyan nehéz a felfogásom. Vízszámlámat évek óta nem láttam (osztatlan közös), de feltételezem az se könnyebb nyári olvasmány.
Szóval én az átlagembert nem büntetném, mert nem elemzi ki minden egyes számláját minden hónapban. És a csatornahasználat olyan, amit igazából észre se veszel, csak van (bezzeg, ha eldugul...). Nincs fogyasztás, nincs "észrevehető" szolgáltatás. Az, hogy valaki nem fizet évekig gázszámlát, miközben azzal fűt, és főz, az azért nem életszerű. De az, hogy a csatornadíj a vízszámlával együtt jön, szerintem közel sem ugyanilyen magától értetődő az átlagembernek. Észre se veszi, ha az egyik hibádzik a számlán belül...

oligaliga # 2023.10.29. 13:49

Ha úgy vette, hogy az ingatlan be volt kötve a szennyvízre is, és ez a szerződésben benne volt, akkor kétesélyes: a vízdíj számlákról ki kellett derülnie, hogy nem fizetett szennyvizet, és ezért egy bíró akár még úgy is dönthet, hogy a kérdezőt nem jutalmazza meg azzal, hogy a jogsértő magatartás következményeit tejles egészében a jogelődre hárítja.

drbjozsef # 2023.10.29. 13:24

Ez több, mint valószínűnek hangzik, és ilyen esetben akár a kötbér esetét is elfogadom.
Feltételezem, a kérdező következő kérdése akkor az lenne, ami az enyém : a használatot fizeti, hiszen az az ő költsége, de a rákötés és a kötbér összegét - tekintve, hogy ő feltehetőleg a szerződése szerint is egy összközműves ingatlant vásárolt - követelheti-e az elődjétől?
Szerintem igen.

oligaliga # 2023.10.29. 13:18

Ami valószínűleg történt:

A kérdező nem mondja, hogy a 10+ éve épült ingatlan előtt volt-e a telken másik ház, amit lebontottak. Azt sem írja, hogy mennyi az a 10+ év. Azt sem, hogy ő építette vagy az, akitől megvette. Ennek fényében, ami valószínűleg történt:

A víz már hamarabb ott volt, arra a vízművel volt szerződés, kb. 70-es-80-as években legkésőbb. Utána valamikor megépítették a szennyvízrendszert, ami - főleg ha EU-s pénz volt benne - azt jelentette, hogy a bekötést a kerítés előtti tiszítóaknági kiépítették. Szinte biztos, hogy a régi tulaj még közműfejlesztési hozzájárulást is fizetett a helyi társulásnak. Ház állt rajta, amit elbontottak, eladták teleknek, majd épült egy új épület. A hozzászóló, vagy inkább az elődje vagy annak elődje rákötött a szennyvízre, de erről elfelejtett a vízműnek szólni, ezért nem lett a szerződés megkötve és nem számláztak.

A szolgáltató tudta nélküli igénybe vétel szabálytalan közműhasználatnak minősül, amiért kötbért kell fizetni. Ez ellen nem nagyon lehet ágálni, még akkor sem, ha a kérdező nem tudta, hogy nincs szerződés.

Kovács_Béla_Sándor # 2023.10.29. 12:21

Valószínűleg nem egyszerre lett az a víz és csatorna bekötve.

drbjozsef # 2023.10.29. 11:40

Meg is történt, hiszen a vízművel szerződést kötött.
Hogy a fogyasztónak a kötelessége észrevenni, hogy az csak vízszolgáltatásra irányul, csatornára nem, az érdekes.
Végülis életszerű, hogy a fogyasztó ezt észrevegye, a szolgáltató meg nem, hiszen alig van köze ehhez az egészhez...

Kovács_Béla_Sándor # 2023.10.29. 11:08

A fogyasztó kötelessége a szerződéskötés kezdeményezése. (Pontosabban a szerződés írásba foglalásáé.)

osztap # 2023.10.29. 08:49

Érdemes olvasgatni a vízműtörvény 51. § (3)-at: „A víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan tekintetében, a víziközmű-szolgáltató és a lakossági felhasználó között a közszolgáltatási szerződés a víziközmű-szolgáltatás igénybevételével is létrejön.
https://njt.hu/…209-00-00.45#CI

A kötbérezést én is vitatnám. Ugyan a szerződés a törvény erejénél fogva létrejött, tehát a kérdező elvben leolvashatta volna a fogyasztását, kiszámolhatta volna a díját a nyilvános díjszabás alapján, és befizethette volna a vízműnek a cégkivonatból elérhető bankszámlára, számla nélkül is, de szerintem ez egy lakossági fogyasztótól nem elvárható magatartás. A vízmű ellenben évekig nem csinált semmit, pedig látniuk kellett, hogy a fogyasztó vizet fogyaszt, és a csatornára rá van kötve, mégsem keresték meg azzal, hogy kössön szerződést, nem küldtek neki számlákat, felszólításokat, amivel szerinem ők nem jártak el elvárhatóan, Ptk. 1:4. §.
Mivel a vízmű elmulasztott számlázni, felszólítani, stb, a fogyasztó reálisan nem tudhatta, hogy mennyivel és pontosan mikortól tartozik a vízműnek. (Még ha a fogyasztó a fogyasztást képes is lehetett volna kiszámolni, a számla esedékességét, amikortól a kötbér ketyeg, nem hiszem.) Ezzel a vízmű Ptk. 6:150. § szerint közbenső szerződésszegést követett el, ami a fogyasztó késedelmét kizárja. Ez kimentési ok a kötbér alól, Ptk. 6:186. § (1).

gerbera317 # 2023.10.29. 07:29

A kötbér jogszerűségét én megvizsgálnám. A bekötési díj: amikor bekötötték, nem kérték a díját? És egyáltalán: miért hiányos szerződést tettek eléd aláírásra? Itt nem csak a te mulasztásodról van szó. Tárgyalni kell arról, hogy a kötbérezésre egyrészt nem adtál okot, illetve nem te adtál okot, másrészt szerződéses alapja sincs.
Off Miből gondolod, hogy az itteni vélemények azok 'hivatalosak'? On

Kovács_Béla_Sándor # 2023.10.29. 07:12

A kötbért illetően téves az érvelésed.

drbjozsef # 2023.10.29. 06:55

kds,

Igénybe vetted a csatornát, rá voltál kötve, használtad?
Sajnos több más közszolgáltatással ellentétben a víz- és csatornaszolgáltatás elévülési ideje az általános 5 év, ezért követelhetik visszamenőleg a szolgáltatás díját 2018-tól. A bekötési díj 10+ éve lett volna esedékes, szerintem az elévült már. A kötbérben pedig nem vagyok biztos, de a szolgáltató hibázott, akkor nem gondolnám hogy az is járna nekik. Ha igazolja, hogy a kellő gondossággal járt el, megpróbált veled szerződni, megfelelő címre küldött például szerződést, csak te nem reagáltál rá, akkor esetleg járhat neki.

De a szolgáltatás díját, ha azt igénybe vetted, az jár nekik.

Kovács_Béla_Sándor # 2023.10.29. 06:54

csak azért mert vízfogyasztás volt?
Az elfogyasztott vizet mind megittátok, elfőztétek? A csatornába nem ment semmi?

Szomorú örökös # 2023.10.29. 01:32

kds

Ahol víz-szolgáltatás van, ott többnyire csatorna-szolgáltatás is létezik.
Nagy valószínűséggel ezért gondolják ők most így.

kds # 2023.10.28. 20:43

Üdv.!
Hivatalos véleményre lenne szükségem az alábbiakban:
Adott egy családi ház, ami 10+ éve épült, összközműves. Anno a helyi víz szolgáltatóval is létrejött az ivóvíz szolgáltatására a szerződés, de mint kiderült, szennyvíz elvezetésére nem.
Mindez most, 2023. szeptemberében derült ki, amikor is megjelentek a vízművek emberei és közölték, hogy a rendszerükben úgy látják nincs szerződés. Köteleztek rá, hogy 15 napon belül megkössem, ez meg is történt, majd rá egy hétre küldtek egy számlát közel félmillió forintról, visszamenőleg kiszámlázva a szennyvíz szolgáltatást 2018-tól. Aztán küldtek még 100 000 Ft-os kötbérről is, és bónuszként 13 000 Ft bekötési díjat is kérnek.
Kérdésem: ha egyszer nem volt szerződés, akkor mi alapján számláznak utólag 5 évre visszamenőleg? Jogos ez így, csak azért mert vízfogyasztás volt?
Köszönöm

Tomi8822 # 2023.10.27. 11:56

Köszönöm a választ. A szabályzat hamarosan javítva lesz, de a szabályzat vonatkozó pontját most muszáj alkalmaznunk.
Azt, hogy ilyenkor a betűvel írt a mérvadó ezt valamilyen jogszabályban vagy elvi állásfoglalásban megtalálható?

Majordomus # 2023.10.26. 19:53

Megvan erre a mód...

Kovács_Béla_Sándor # 2023.10.26. 12:09

Jól tudod. De célszerű lenne mihamarabb javítani.

Tomi8822 # 2023.10.26. 11:57

Kedves Fórumozók!

Szervezetünk egyik szabályzatában (a kérdés szempontjából nem lényeges milyen szabályzat)
elírás történt egy limitösszeghatár tekintetében, ami évek óta így van, de nem lett kijavítva, de most van egy ehhez kapcsolódó ügy.
A szabályzaban az összeghatár tekintetében számmal és betűvel kiírva más összeg szerepel.
„500.000 Ft (azaz háromszázezer forint)”
Tudomásom szerint ilyenkor a betűvel írt összeg a mérvadó.
Ez jól tudom vagy sem?
Az ilyen elírás estére van-e valamilyen szabály, jogszabály?

Köszönöm
T