Jogi tanács kérése


kecso192 # 2010.02.04. 19:33

Tisztelt Fórumozók! Üdv. Mindekinek!

Alábbi problémával fordulnék segítségért...
Immár 1 éve letétbe raktam egy Ügyvédnél 2millió forintot házvásárlás céljából, melynek létrejötte késlekedett.
Tudatlanságom miatt nem készült letéti szerződés (az Ügyvéd Úr nem is említette), csak bevételi pénztárbizonylat mely megvan nálam.
Sajnos nyáron az Úr elhalálozott a letéti számlán pedig nyoma sincs a pénzemnek az iroda felszámolója szerint.
Próbáltam levéllel érdeklődni az Ügyvédi Kamaránál, ahol gyakorlatilag leráztak. A biztosító szerint (MÜBSE) nem vagyok jogosult a pénzemre mert nincs szerződés. Sikkasztásért halott ember ellen nem nyomoz a rendőrség, így nics aki megállapítsa bűncselekményt, tehát nics fizetési kötelezettség a biztosító szerint. Kérem segítsenek kiutat találni... Nem tudom elhinni, hogy így elveszhet egy letébe rakott pénz.
Segítségüket előre is Köszönöm

eSZeM # 2010.02.02. 19:36

Kedves guba!

Maradjunk annyiban, hogy segíteni szeretnénk a kérdező hölgynek.
Ha pontosabb adatokat kapnánk, akkor lehet, hogy jobban sikerülne.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.02. 11:23

Abban egyetértek, hogy feltételezésekbe ne bocsátkozzunk, egyebekben nem.

Az az életszerűtlen, hogy egy házasságban élő feleség mindenéről lemondva albérletben tengődik, míg a férj számos ingatlan haszonélvezője.
Az adásvételi szerződések ismeretében keresni kell a lehetőséget a szerződések megtámadására, a feleség szemszögéből nézve akár megtévesztésre, vagy bármi másra hivatkozással.

guba # 2010.02.02. 11:10

Túl sok értelmét nem látom, hogy egy jogesetet hipotetikusan továbbfejlesztve számba vegyük hogy mi mindent lehetne még kérdezni. Nem életszerű dolgokból szerintem kiindulni sem érdemes, nagyon kicsi valószínűségét látom, hogy valaki minden tulajdona felett ellenszolgáltatás nélkül engedjen haszonélvezetet másnak. A szerződés megtámadásnak lényegében nincs esélye és a bíróság a haszonélvezeti jogot - annak tartalmát vagy időtartamát tekintve - nem módosíthatja. BH1983. 440.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.02. 10:03

Iiiigen.

Ha a gyerekek ajándékozták apuci számára a haszonélvezeteket, ki tudja milyen meggondolásból, akkor vissza kell követelni.
Biztos vagyok benne, hogy csak valamilyen illeték spórolása miatt követhettek el ekkora hibát.

De mivel nem tudjuk, hogy az ingatlanok milyen úton kerültek a gyerekek tulajdonába és az apjuk miként lett haszonélvező ( vagyis ki dolgozott meg érte) inkább ne foglaljunk állást az ügyben…szerintem.

Már hogyne lenne vitatott, a per a lakás elhagyása miatt indult, ügyvéd híján fel sem merült a haszonélvezet korlátozása, vagy visszakövetelése.

guba # 2010.02.02. 09:59

A tulajdonos kitől követelje vissza az ajándékot?
De, ebben a körben kialakult viszonyok és jogerős ítéletek vannak. Nem vitatott a felek között. A kérdés a haszonélvezeti jog tartalmára vonatkozott.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.02. 09:51

Anyuci pedig a ki tudja hány év házasság alatt vagyontalanul albérletben tengődik.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.02. 09:48

pld. ajándékozás visszakövetelése a gyerekek tekintetében, ha jól sejtem nem az apuci pénzéből történt minden adásvétel.

guba # 2010.02.02. 09:44

Sorold fel, hogy melyik ingatlan, hogyan került a tulajdonotokba és édesapád haszonélvezetébe. Aztán azt is, hogy kinek a pénzéből és édesanyád miért maradt ki mindebből.

Min változtatna, ha megtudnád? :-)

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.02. 09:33

Kezdjük előről, mielőtt tévútra terelnénk ezt az ügyet.
Kár kedves Edina, hogy nem ügyvéddel indultál harcba a bírósági eljárásokban.

Sorold fel, hogy melyik ingatlan, hogyan került a tulajdonotokba és édesapád haszonélvezetébe. Aztán azt is, hogy kinek a pénzéből és édesanyád miért maradt ki mindebből.

guba # 2010.02.02. 08:08

Én nem foglaltam állást, pusztán esélyeket latolgattam. A polgári jog egyértelműen rendezi, hogy kinek mihez van joga az adott ügyben, - ebből a szempontból tök mindegy ki miért dolgozott meg - és ha azt mondom, hogy ne harapjál abba a kézbe, amelyből ételt vársz, azzal még semmilyen erkölcsi értékítéletet nem fogalmaztam meg. Ez csak a dolog vázolt logikája alapján következik. Megsértődni, meg persze csak az erő pozíciójából érdemes.

eSZeM # 2010.02.01. 19:06

Kedves guba!

Milyen apa az olyan, aki inkább idegennek adja ki a gyerekei tulajdonában lévő lakást, lakásokat?
Sőt, elmaradt haszon miatt még pénz is követel tőlük?

De mivel nem tudjuk, hogy az ingatlanok milyen úton kerültek a gyerekek tulajdonába és az apjuk miként lett haszonélvező ( vagyis ki dolgozott meg érte) inkább ne foglaljunk állást az ügyben...szerintem.

guba # 2010.02.01. 05:56

A haszonélvezet gyakorlásának ingyenes átengedése teljesen jogszerű, ráadásul ezt a haszonélvező minden korlátozástól mentesen megteheti. A tulajdonosnak ugyanis előbérleti joga van, a bérlet pedig egy visszterhes jogügylet.

Edina, ezek után mire számítasz? Ha valaki a saját apját rángatja bíróság elé, meg jelentgeti fel....

eSZeM # 2010.01.31. 20:02

Kedves Edina!

Én csak laikusként tudok hozzászólni, de volt hasonló az ismeretségemben, talán segít.
Az ingatlan bérbeadása adóköteles, tehát ha bizonyítani tudják, hogy pénzért adja ki, azt az adóhatóság ki fogja vizsgálni.
Valóban, azonos feltételek mellett a tulajdonosnak joga van "visszabérelni" az ingatlant.
Tehát szívességi lakáshasználat biztosítása idegen személy részére ezért sem jogszerű.

Én azt mondanám, hogy a lakás használatáért indítsanak mindenképpen pert, de az eddig beszedett bérleti díjra önök sem részben, sem egészben nem jogosultak véleményem szerint.

Viszont a haszonélvező nehéz helyzetbe kerülhet, mert ha kapott bérleti díjat és nem fizetett adót, az APEH fogja megszorongatni. Ha pedig az önök használati igénye mellett idegennek biztosítja a szívességi használatot, szerintem jogtalanul jár el és adott esetben a Ptk. 5. §-a szerinti "jogos joggal történő visszaélés" esete is fennállhat.

Ebben azonban mindenképpen kérjék szakember segítségét.

Edina6 # 2010.01.31. 19:20

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!

Abban kérném a tájékoztatását, hogy több ingatlannal is rendelkezünk testvéremmel, mellyeket apánk haszonélvezeti joga terhel.(ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS)
Folytatólagos perek kapcsán, minden ingatlanból ki kellett költöznünk, hogy azt átadjuk apánknak.
Mi jelenleg albérletben lakunk, mig ő egy ingatlant részben használ és állitólag "sziveségből" kiad, a többit szintén kiadja.

A biróságon ezek után még egy pert inditott, aholis kérte, hogy az évekig folyó pereskedés alatt ő XY öszeget veszitett: a lakást addig sem tudta kiadni.
Ezt az öszeget megfizettük neki, mivel biróság ezt is megitélte számára!

Haszonélvezettel kapcsolatos kérdéseim:

  • A haszonélvező ingyen,vagy szivességi használatra átengedheti az ingatlant bárkinek a tulajdonos előzetes megkérdezése nélkül?

Tudomásom szerint ellenérték fejében történő hasznositásnál a tulajdonosnak előbérleti joga van.
A per folyamán horribilisen magas bérleti dijjal ajánlotta csak fel a lakás használatát, majd kiköltözésünket követően jóval olcsóbban kiadta azt idegeneknek.
Ezek alapján ha jól értelmezzük, akkor ha ő azt állitja, hogy ingyen vagy szivességből adja ki az ingatlanokat, nem köteles értesiteni erről a tulajdonost, vagy felajánlani azt a tulajdonosoknak,és adóznia sem kell?!

A továbbiakban ha mi bizonyitani tudjuk, hogy egy bizonyos összegért adja ki az ingatlanokat, mely feltétel mellett a tulajdonosokat nem kérdezte meg, akkor érdemes pert inditani, mellyben kérhetjük a lakás használatát azonos feltételek mellett, illetve az éveken keresztül a -beleegyezésünket nem kérve-befolyó összegek egészét-vagy egy részét.

  • A haszonélvezet korlátozására is találtunk jogszabályi hivakozásokat, azonban a per folyamán nem merült fel ennek lehetősége megoldásként.

Mozgáskorlátozott édesanyánk is velünk lakott a lakásban és ennek ellenére sem kaptunk alternativát, mindenképp költöznünk kellett.

Előre is megköszönve válaszát és segitségét.

Üdvözlettel!

Edina

guba # 2010.01.31. 16:27

Mint korábban írtam, először küldjél neki egy tértivevényes levelet, amiben szólítsd fel a pénz visszafizetésére. Ha nem fizeti vissza, küldessél ki neki egy fizetési meghagyást. A követelésed alapja vele szemben: jogalap nélküli gazdagodás.
Te a Dénesnek fizettél, de mivel a János nem teljesített, a szerződés meghiúsult tehát a szolgáltatásod okafogyottá vált, ezért követeld vissza. Ez a dolog polgári jogi vonulata.
Ezzel párhuzamosan tehetsz feljelentést a János ellen, de attól még neked nem biztos, hogy előbb lesz pénzed.

shade # 2010.01.31. 12:50

Üdv!
Még mindig én ugyanazzal a problémával. Szóval a hirdetés feladóját /János/ fel tudom jelenteni a rendőrségen csalás miatt, bizonyítékaim a telefonszáma, a hirdetés linkje/már törölték a tartalmat/, és van még egy msn-es beszélgetés. Ezekkel tudok valamit kezdeni??
A másik kérdésem pedig, hogy a számlaszám tulajdonosával(Dénes - akinek utaltam a pénzt), mit tudok kezdeni ha nem hajlandó visszafizetni a pénzt? A banknak már írtam hivatalos levelet, hogy vegye fel vele a kapcsolatot, remélem visszaküldi a 10ezer Ft-om..Ötlet?
NAGYON KÖSZÖNÖM A VÁLASZOKAT!
Tisztelettel..

ObudaFan # 2010.01.29. 13:28

Azzal nem, de ez csalás volt, még ha értékhatár alatt is. Azzal már tudsz.

shade # 2010.01.29. 10:39

ááá boccs akkora hülyeséget írtam!!!!!
szóval a számlaszámot és a tulajdonosának a nevét tudom. Ez a "jogalap nélküli gazdagodás" polgári jog, ezzel tudok valamit kezdeni a rendőrségen?
nagyon köszönöm a válaszokat!

shade # 2010.01.29. 10:33

Kedves Guba!
Magyon köszönöm a válaszod, sajnos nem tudom a számlaszám tulajdonosának a nevét :-/ . Valaki tudna valami tippet??
Köszönöm!!

guba # 2010.01.28. 19:09

A legegyszerűbb, ha jogalap nélküli gazdagodás címén visszaköveteled attól akinek a számlájára átutaltad a pénzt. Először szólítsd fel egy tértis levélben a visszafizetésre.

shade # 2010.01.28. 16:57

Kedves Fórumozok!
Interneten/expressz.hu/, találtam egy eladó műszaki cikket, 40ezer Ft-ért. Msn-en felvettem a kapcsolatot az eladóval, akivel úgy állapodtunk meg, hogy elküldök neki 10ezret, a fennmaradó 30ezret pedig utánvétellel a postán fizetem ki, amikor megkapom a műszaki cikket. Elküldtem a 10ezret, az eladó nem a saját számlaszámát adta meg, hanem az ismerőséét, az eladónak csak a telefonszámát tudom, ill. a nevét/talán az igazit/, s most feljelentésen gondolkozom, mivel nem veszi fel a telefont.. Valaki valami tanácsot?
Előre is köszönöm!!!
"Egy kétségbeesett ember"

ui.: az expresszen már nincs fennt a hirdetés sajnos, mint bizonyíték, de a pénzem elküldéséről megvan a papír

MezKa # 2010.01.28. 15:06

Kedves Fórumozók!

A párom egy Egyházi Szeretetszolgálat által fentartott otthonban dolgozik. Önszorgalomból szakirányú felsőfokú tanulmányokat folytat, tanulmányi szerződés nélkül.Az igazgatóval, és közvetlen főnökével megbeszélték, hogy tanulmányi szerződést nem kötnek vele, de elmehet a konzultációkra úgy, hogy azokra a napokra teszik a szabad napjait.Eddig minden konzultációra (havi 5 nap),és vizsgára elengedték a szabad napjai terhére. Megbetegedett(táppénzen volt 14napig), majd ezek után közvetlen főnöke közölte vele, hogy mostantól nem tudja figyelembe venni, hogy mikor van konzultációs és vizsgaidőszaka. Úgy tudjuk, hogy a 115§ leírja, hogy fizetés nélküli szabadságot kérhet, amit a munkáltatónak kellene biztosítania.Kérdés:Az Egyházi Szeretetszolgálat által fentartott otthonban dolgozókra is kiterjed a Munka Törvénykönyv 115§-a?Abban az estben, ha nem meg tudja valaki írni, hogy mi vonatkozik ezekre az intézményekre?
MezKa

monalisa1 # 2010.01.26. 19:31

Ha az özvegy mindent a magénak tart akkor "bizonyára" valamiféle különvagyonából, nos bizonyítsa be!...

monalisa1 # 2010.01.26. 19:29

Perre kell vinni a dolgot és megpróbálni bizonyitani, hogy "ez meg az meg amaz" a házassági vagyonközösség részét képezte -tehát közösből vásárolták- annak ellenére, hogy minden a feleség nevén "futott".

Tanúkat kellene tudni felsorakoztatni, valamint a kettőjük havi jövedelméről igazolás: x-nek jóval több volt a fizetése mint y-nak, tehát amit y özvegyként most mind magáénak tart azok megvásárlására önerőből nem lett volna képes - plusz közben még élniük is kellett valamiből!...

Jó ügyvéd kell a dologhoz és akkor talán nem veszett fejsze nyele az ügy.

"Mona"
laikus hozzászóló