Aki nem hajléktalan, annak nem jár költségmentesség?


Dati61 # 2018.12.02. 06:49

Tisztelt Hozzáértők! Valóban nem járna nekem személyes költségmentesség felperesként, mert van tető a fejem felett? 30-án az első fokú biróság elutasitotta - ingóságok kiadására vonatkozó keresetemet - (amelyeket a volt élettársam a bántalmazásomat követő menekülésem után nem adott ki, azokról azt állitotta, hogy már korábban szakitottunk, elköltöztem, azokat elvittem, miközben azok tulajdonjogát hatósági eljárásban tételesen elismerte) A Biróság az elutasitás szóbeli indoklásának végén odaszúrta, hogy egyébként nem is járna nekem költségmentesség, hiszen van egy ingatlanom meg egy autóm. Az ingatlan, egy 60 nm-es - falun kivül eső, belül omló vakolatű vályogház, ami tulajdonképpen emberi lakhatásra nem is volna alkalmas, mert a 4 év alatt, amig nem laktam benne tiszta penész lett, le kellett kaparni a tapétát, amivel nagy felületeken jött a vakolat is. Az autóm 14 éves. 4,5 éves munkaviszonyom szűnt meg éppen a történtek következtében és azóta - minden igyekezetem, próbálkozásom ellenére - sem találtam másikat, vagyis az aktiv korúak ellátást, a 22.800 Ft-ot kapom. Köszönöm a választ. Nem akarom elhinni, hogy miután bántalmaztak, kifosztottak még az autómat - ami jelenleg a túlélésem egyetlen eszköze - vagy a házamat is el kellene adnom ahhoz, hogy jogorvoslatot kapjak.

gerbera317 # 2018.12.02. 08:31

Nem inkább csak a költségmentességi kérelmedet utasították el?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.12.02. 08:33

Ha jól szálazom, akkor azt éppen megkapta.

gerbera317 # 2018.12.02. 08:47

Ha érdemben vizsgálták a keresetet, akkor igen. De nem biztos, hogy hogy jól kérdez. Meg a kérdésben is a költségmentességet firtatja, nem az elutasított keresetet, holott az a fontos, nem más.

h.edit # 2018.12.02. 09:29

Bocsánat, nem tudtam hamarabb belépni. Tehát, a kereset beadásakor kitöltöttem mindent, amit kellett, és engedélyezték is a személyes költségmentességet. A jelenlegi Birónő a 4. volt, és igen vizsgálták az ügyet, de nem találta a bizonyitékokat elégségesnek, ezért utasitotta el a keresetet. Az első szó után, hogy elutasitja a keresetemet, én sokkot kaptam, de miután szóban sorolta is az elutasitás indokait, csak ez a végszó maradt meg bennem.

h.edit # 2018.12.02. 09:30

Dati61 vagyok, de kidobott és azzal valami miatt nem tudtam visszalépni.

lajcsó # 2018.12.02. 11:32

"az aktiv korúak ellátást, a 22.800 Ft-ot kapom."
Ez olyan körülmény ami alapján alanyi jogon (vagyoni helyzettől függetlenül) jár neked a költségmentesség!

h.edit # 2018.12.02. 11:54

Köszönöm, én is igy tudtam. Viszont az elgondolkodtatott, hogy az elutasitás mellett miért rúgott még belém egyet a Birónő ezzel a mondatával? Megvárom természetesen a postán érkező itéletet és utána soronként fogom cáfolni a fellebbezésben, amiket az elutasitás indokaként felsorolt. De, valami itt nagyon nem stimmel.

h.edit # 2018.12.02. 12:44

Még szeretnék valamit kérdezni, ami bár nem polgári per, de szorosan kapcsolódik. A rendőrség 22 nappal a bántalmazásom, menekülésem után megszüntette az eljárást - könnyű testi sértés minősitéssel - úgy, hogy volt egy 21 napos orvosi leletem, amin rajta van, hogy a védekezésként magam elé tartott kezem gyűrűsujjának sérülése szemmel látható, úgy, hogy a bántalmazót be sem idézte, ki sem hallgatta, a szomszédokat meg sem kérdezte, akik hallhatták a segékiáltásaimat, mivel az összeverésem nyitott ablak-ajtó mellett történt. Ekkor megkérdezte a rendőrség, hogy magánvádat akarok-e inditani, akartam. Átkerült a biróságra. MOST, tehát 2,5 évvel a történtek után kaptam az idézést személyes meghallgatásra, autóztam a kicsi pénzemből oda-vissza 140 km-t, ahol kiderült, hogy tulajdonképpen arról kellett nyilatkoznom, hogy fenntartom-e a vádat, és NEM AKAROK-E KIBÉKÜLNI a volt élettársammal? Először nem hittem a fülemnek, mikor a biróság ezt, igy megkérdezte, miközben velem szemben ül az ember, aki a fejemet a falhoz csapkodta, aki megfosztott mindenemtől. És...itt még nincs vége, mert tőle is(!) megkérdezte. Azt már tudom, hogy ez a protokoll, ez a "normális", ezt igy kell. Hogy milyen megalázása ez a bántalmazott nőknek, arról a jogalkotóknak valószinűleg foglamuk nincs. Aztán azt is megkérdezték, hogy befizettem a 10.000 Ft-ot? Mondtam, nem tudom befizetni, mert éppen a túlélésemért küzdök. A kérdésem erre irányul: Ha nem tudom befizetni ezt a bizonyos összeget, akkor nem lesz folytatása?

h.edit # 2018.12.02. 12:47

Kiegészités: az ujjamnál törés nem volt, "csak" izületi zúzódás, ami miatt a felső ujjpercem eldeformálódott és fájdalom nélkül hónapokig nem tudtam a jobb kezemet használni. Orvos azt mondta, márpedig ha fáj, ha nem, használjam, mert el fog sorvadni. Később orvosszakértő szerint, az ilyen jellegű sérüléseknek a szokásos gyógyulása 8 napon belülre tehető.

gerbera317 # 2018.12.02. 13:36

Ideje ügyvédet fogadni. Ha igazad van, azt már az első fokkal is ki lehetett volna mondatni, ha az álláspontodat és a bizonyítékaidat megfelelően adod elő. Homemade előadásban a fellebbezést is el fogod bukni.

h.edit # 2018.12.02. 13:44

Hidd el, szivesen fogadnék, ha tudnék fizetni. De, ha valaki elvállalná "hozom"-ra annak hálás lennék. A polgári perben a ki nem adott ingóságaim használtkori értéke 1 M ft felett van néhány ezer forinttal, sérelemdijként 600 Ft-ot kérek és elmaradt munkabérként kilencszázezer körül. (ebből lejön a befizetendő adó) Az előző időszak fizetéséből, bizonyitható módon le van vezetve minden. Én Fejér megyében, a biróság Budaörsön van.

h.edit # 2018.12.02. 13:46

Sérelemdijként hatszázezer forintot. (Ez jelképes összeg, mert nem határozható meg forintban, amivel kárpótolni tudnának az elmúlt 2 évért, a mostani, harmadik átfagyoskodott télért)

h.edit # 2018.12.02. 13:51

A volt élettársam pontosan tudta, hogy mit csinál, mindent előre kitervelt. Korábbi hangfelvétel a zsarolására, fenyegetésére: "Nekem van hol laknom, neked is? Nekem van pénzem ügyvédre, neked is?" - természetesen nem csak ennyi.

gerbera317 # 2018.12.02. 15:14

Ha ezt az elsőfokkal nem tudtad megértetni, a másodfokkal sem fog menni. Ügyvéd kell ehhez.

drbjozsef # 2018.12.02. 15:33

Edit,

Ha nincs pénzed ügyvédre - és "hozom"-ra nemigen fogják elvállalni az ügyet - akkor én az egyesületek, vagy jogsegély szolgálatok megkeresését tudnám csak javasolni.

Nane
http://nane.hu/

Patent Egyesület
http://patent.org.hu/

Jogsegélyszolgálat Székesfehérvár
http://fehervar.imami.hu/…-szolgalat-0

Vagy keress még a neten.
Az eddigiekből is elég egyértelmű, hogy nem fog ez menni ügyvéd nélkül.

gerbera317 # 2018.12.02. 16:11

Ha talál olyan ügyvédet, aki ingyen megnézi az iratokat, akkor már prejudikálni tudja az esetet. És ha nyerhetőnek látja, vállalja hozomra. Ha pedig vesztett dolognak látja, megmondja ingyé', és aznapra megvan a kötelező jócselekedet.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.12.02. 17:07

A költségmentességben benne van a pártfogó ügyvéd igénybevételének a joga.

h.edit # 2018.12.02. 17:28

Köszönöm a segitséget, a tanácsokat. Miutána rendőrség megszűntette a nyomozást a sikkasztásra vonatkozó feljelentésem után másfél évvel, a pótmagánvádas eljáráshoz pártfogó ügyvédet csak olyat találtam, akivel a kezdetektől probléma volt. A megbizás aláirása után 5 hónappal később is csak nagy nehezen tudtam visszaszerezni tőle az eredeti iratokat, amikre szükségem volt a polgári perhez. Telefont nem vette fel, ha felvette, igérte, hogy majd visszahiv, de nem hivott, emailes megkereséseimre nem reagált. Később megtudtam, hogy a fizetős ügyfelek pereit is sorra elvesziti, határidőket nem tart be, stb. Szóval, vele biztos vesztés. (ebben az esetben az állam a perköltséget csak megelőlegezi, vagyis akkor már tényleg tető se lesz a fejem felett) Van ebben az ügyben sajnos alapból rengeteg jog- és tövénysértés, amit a nyomozóhatóság követett el. Konkrét bizonyitékokat hagytak figyelmen kivül, valós tényeket hamisan rögzitettek, 8 hónappal később tartottak szemlét, ahol se jegyzőkönyvvezetés, se hatósági tanú, se hangfelvétel, se fényképezés nem történt és még sorolhatnám. Áprilisban a volt élettársam a polgári perben elismerte, hogy élettársi kapcsolatunk valóban a bántalmazásom napjáig tartott - a bántalmazást nem ismerte el. Korábban a rendőrség előtt többször nyilatkozott, hogy korábban szakitottunk, elköltöztem, mindenemet elvittem. Akkor új bizonyiték előkerülése okán (és akkor került elő az a hangfelvétel, amiről azt hittem, az általa a telefonomból kivett sim kártyán van, de kiderült, hogy a telefonomban maradt) inditványoztam a nyomozás folytatását, az illetékes nyomozó hatóság kizárásával. Kis "levelezgetés" után továbbra is sehol, semmi. A nane-t még akkor megkerestem, mikor rájöttem, hogy nem fogok kapni a rendőrségtől segitséget, de azt a választ kaptam onnan, hogy mivel már elindult az eljárás, nem tudnak belefolyni. Szóval, patt helyzet... és kétségbeejtő.

h.edit # 2018.12.02. 18:21

Azt szeretném, ha a pótmagánvádas eljárás helyett - ha már az eltelt másfél év alatt, hála az égnek azon a vonalon semmi nem történt - a nyomozás újra elindulna, illetve folytatódna, csak természetesen másik nyomozóhatóság előtt. Mivel a nagyobb értékre elkövetett sikkasztás közvádas lenne és tényleg számtalan bizonyiték van a birtokomban ahhoz, hogy ezt meg lehessen állapitani.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.12.02. 21:47

Csakhogy a kifogásolt magatartás nem sikkasztás - még csak nem is bűncselekmény.
Szerintem el kellene ezt engedni.

h.edit # 2018.12.03. 08:56

A hatóság szerint is sikkasztás, mivel mindenben megfelel a sikkasztásra vonatkozó kitételeknek. Megkérdezhetem, hogy véleményed szerint miért nem az?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.12.03. 09:37

Mivel élettársakról van szó, akik között vagyoni vita van, nem valósult meg a Btk. tényállásból sem az idegen dolog, sem a rábízás.
Általában sem vagyok híve a magánjogi viták kriminalizálásának. Meg nem old semmit, ellenben bonyolítja az ügyet, és tovább rontja az amúgy sem jó viszonyt.

h.edit # 2018.12.03. 10:11

Nincs és soha nem is volt vagyonjogi vita. A hatóság előtt tételesen elismerte a felsorolt 69 tételről, hogy ezek az én tulajdonomat képezik/képezték. "Mindössze, csupán" azt állitotta valótlanul, hogy a bántalmazásom, menekülésem előtt már korábban, az előtt, hogy ő lecserélte volna a lakatot a kapun,(május 5) szakitottunk, elköltöztem, és - néhány kisebb ingóság, személyes tárgy kivételével,(pl. iratok, bizonyitványok, fényképek, az összes vállfás ruhám, kis tv, számitógép monitor, gurulós szék, lakberendezési tárgy) amiket kihordott az udvarra a földre, a kapuhoz július 6-án - maradt csak ott. Ezeket akkor el tudtam hozni. Tehát, szándékosan letagadta az összes nagy - általam nem mozditható, teherautóval szállitható bútorom és ingóságom ott létét. Azt vallotta, hogy ezeket a bútorokat (amik egyébként használatban voltak a szobákban, a konyhában) úgy vittem el, hogy ő otthon sem volt, miközben azt elismerte, hogy a lakat lecserélése után már nem tudtam önállóan bejutni, csak, ha ő beengedett.

h.edit # 2018.12.03. 10:15

Annyit még szabadjon hozzátennem, hogy miután valakit összevernek, a fejét a falhoz csapkodják, kitépik a haját, mert nem hagyja magát megerőszakolni, menekülnie kell... miért és hogyan beszélhetünk arról, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás bonyolitaná az - "amúgy sem jó viszonyt"?