Res Iudicata kérdések


SzentMargit # 2020.01.25. 19:33

Tisztelt szakemberek, ügyvédek, jogtudósok. Mindenki, akinek ügyvédi egyeteme van.

Kérdeznék tisztelettel.

  • Ha van egy ítélet, ami ugye Res Iudicata, és elvileg nem lehet(ne) újból vitássá tenni a kérdést, az meddig és hogyan véd? Konkrétan, ha bármilyen okból a bíróság nem érzékeli, hogy volt már ebben jogerős döntés, és hoz egy másikat is, ellentétes tartalommal, akkor mi van? Meg lehet semmisíttetni valahogy a második döntést? Utólag? Akár 10 évvel később is?
  • Ha egy bíróság egy ügyet nem tud érdemben eldönteni, mert szerinte valamilyen feltétel nem teljesül (teszem azt idő előtti, nem a megfelelő fél terjeszti elő, vagy bármi más), és ugyanolyan tényállásból egy másik bíróság mégis hajlandó eldönteni ugyanazt a jogvitát, akkor ez most ütközik-e a Res Iudicata védelmébe, vagy csak akkor ütközne, ha magát a jogvitát döntötték volne el érdemben?
Kovács_Béla_Sándor # 2020.01.26. 20:27
  • Ez így nem fog menni. Add elő a konkrét tényállást. (Ne "ha" és "tegyük fel", hanem "ez és ez történt".
  • Ha egy bíróság egy ügyet nem tud érdemben eldönteni” A bíróság egyet nem tehet: hogy nem dönt. De erre is azt mondom, amit az elsőre: mi a konkrét problémád.
SzentMargit # 2020.01.29. 04:24

köszönöm szépen a segítségét

Na szóval

Volt fél éve egy peres eljárás, ítélettel zárult, érdemben döntött, jogerőre emelkedett. Az ítélet kijelentette, hogy az ingatlan tehermentes, és hogy nem terheli özvegyi jog, és a Földhivatal jogszerűen törölte le az érintett özvegyi jogát

most egy végrehajtási kifogás során, egy kifogást elbíráló végzés, ami ugye nemperes eljárás, és amiben az adós és a végrehajtó vitatkozik, és amiben én az ingatlan tulajdonosa nem vettem részt, nem is tudtam a bevatkozni, mert nem volt tudomásom ezen eljárás létezéséről, váratlanul kimondta, elsőfokú végzésben, hogy az ingatlant terheli az özvegyi jog, és nem lehet letörölni.

De azt már letörölték, és az erre indított perben jogerősen heéyben hagyták, hogy letörölhető. Ott és akkor ítélettel.

Most meg ellentmond neki egy pk végzés. Utólag egy korábbi jogerős ítéletnek. Amelyik új pk-ba már nem tudok beavatkozni érdekelt félként, mert most zárult le az elsőfok végzéssel, és a végzést megküldte nekem a bíróság, így szereztem tudomást róla. Ráadásul túlterjeszkedik a pk-t eldöntő bírósági titkár a kérelmen, mert a végrehajtási kifogást kizárólag a hirdetmény ellen nyújtották be, a végrehajtó egyetlen intézkedése ellen, a hirdetmény ellen, és nem pedig a bejegyzés ellen.

Grave7 # 2020.01.29. 08:18

@SzentMargit: Még mindig nem konkrét tényállást írsz, hanem elhallgatsz lényeges részleteket (a "Volt fél éve egy peres eljárás" nem konkrét tényállás).
Ki indította a pert, kivel szemben, mi volt a per tárgya, a bíróság döntése szó szerint mi volt?
(ez mind az ítélet első oldalán szerepel: "X felperesnek Y alperes ellen Z iránt indított perében a bíróság meghozza az alábbi ítéletet ABC" - ezt kéne bemásolnod ide)

.+ „én az ingatlan tulajdonosa” Te vagy az árverési vevő?

SzentMargit # 2020.01.29. 09:37

A perben az özvegyi jog korábbi jogosultja indított a Földhivatal ellen, hogy az miért törölte le az ő özvegyi jogát. Egészen pontosan amikor letörölték, akkor erről közig határozat született. Ezt először megfellebbezte másodfokú közig határozattal. Ez a másodfok is letörölni rendelte az özvegyi jogát. Ezt követően közig határozat bírósági felülvizsgálatát indította, és itt a bíróság immár ítélettel jelentette ki, hogy letörölhető az özvegyi joga. A felperes tehát az özvegyi jog korábbi jogosultja, az alperes pedig a Földhivatal.

SzentMargit # 2020.01.29. 09:41

igen, én vagyok az árverési vevő

SzentMargit # 2020.01.29. 09:42

Grave7 köszönöm a segítségét, kérem kooperáljon már KBS-ügyvéd úrral, hogy mi a megfejtése az ügynek

SzentMargit # 2020.01.29. 09:45

A per konkrét rendelkező részét nem tudom, mert nekem nincs meg az ítélet, hiszen abban a perben sem vettem részt, de a földhivatal telefonon elmondta, hogy ők nyertek.

A tulajdoni lapról pedig tényleg lekerült a per feljegyzés, és nem került vissza az özvegyi jog, tehát tényleg nyertek, és az ítélet az kellett hogy legyen, hogy nem jár neki az özbegyi jog

hogy tudnám megszerezni azt az ítéletet? A két per egyikében sem vettem részt, de mindkettő rólam döntött. Ez nekem durvának hangzik. Ja, a második az nem per, hanem pk.

SzentMargit # 2020.01.29. 09:48

Ja, az árverési hirdetmény az tehermentes beköltözhető. Az árverési jegyzőkönyv az tehermentes beköltözhető.

SzentMargit # 2020.01.29. 11:35
  1. amikor végrehajtási kifogással élt az özvegyi jog jogosultja a hirdetméy ellen, akkor a bíróság nem függesztette fel a végreajtási eljárást
  2. mivel nem lett felfüggesztve, ezért folyt tovább az árverés
  3. én mint leendő licitáló nem értesültem a jogvitáról és a végrehajtási kifogásról, a végrehajtó ezt nem közölte
  4. licitáltam és nyertem
  5. aláírtam az árverési jegyzőkönyvet, tehermentes és beköltözhetőt
  6. a végrehajtási kifogást a bíróság nem döntötte el 45 nap alatt, hanem 365 nap alatt, így ebben az időszakban még fogalmam nem volt semmilyen kifogásról
  7. az özvegyi jog jogosultja a fel nem függesztett és tovább folyt árverési folyamatban nem élt újabb kifogással az árverési jegyzőkönyv ellen
  8. az árverési jegyzőkönyv jogerőre emelkedett tehermentes és beköltözhetően
  9. a földhivatal úgy jegyezte be, ahogyan a jogerős árverési jegyzőkönyvben van, tehát letörölték az özvegyi jogot
  10. az özvegyi jog előző jogosultja megfellebbezte a földhivatali határozatot a másodfokú közigazgatási hatóságnál
  11. másodfokú közig határozat is törölni rendelte az özvegyi jogot, hiszen az árverési jegyzőkönyv jogerős, és azon tehermentes, hiszen az árverési jegyzőkönyv nem lett megtámadva végrehajtási kifogással
  12. az özvegyi jog előző jogosultja bírósági felülvizsgálatot kért, kérte felülvizsgálni a másodfokú közigazgatási határozatot, ami törölni rendelte az özvegyi jogát
  13. az özvegyi jog előző jogosultja nem kérte felfüggeszteni a felülvizsgálati bírósági eljárást, amíg eldől, hogy hogyan végződik a végrehajtási kifogása
  14. a bíróság jogerős ítélettel is törölni rendelte az özvegyi jogot, hiszen az árverési jegyzőkönyv jogerős, és azon tehermentes, hiszen az árverési jegyzőkönyv nem lett megtámadva végrehajtási kifogással
  15. Az ítélet jogerőre emelkedett.
  16. A 45 nap helyett 365 nappal később elbírált végrehajtási kifogás túlterjeszkedve a kérelmen, ami csak a hirdetményt kifogásolta, a hirdetményt megsemmisítette, ez idáig rendben van, de a NEM kifogásolt árverési jegyzőkönyvet is felülbírálva, meg a földhivatali határozatot is felülbírálva, meg a jogerős bírósági ítéletet is felülbírálva rendelkezett arról, hogy vissza kell jegyezni az özvegyi jogot. Ez a rendelkezési utasítás egyébként nem az eljárást lezáró elsőfokú végzés rendelkező részében szerepel, hanem sunyin eldugva az indoklási részben
SzentMargit # 2020.01.29. 11:46

nekem érdekem lenne megsemmisíttetni a res iudicata-nal ellentmondó második döntést, de nekem nincs hozzá jogom, mert a második eljárásba már nem tudok beavatkozni, mert az első fokú döntés után értesültem csak a második eljárásról.

akinek joga lenne megsemmisíttetni a res iudicata-ba ütköző második döntést, neki meg nem érdeke

Grave7 # 2020.01.29. 17:10

@SzentMargit:
a bíróság jogerős ítélettel is törölni rendelte az özvegyi jogot, hiszen az árverési jegyzőkönyv jogerős, és azon tehermentes, hiszen az árverési jegyzőkönyv nem lett megtámadva végrehajtási kifogással
Nem "törölni rendelte", hanem elutasította a keresetet, ezzel pedig helybenhagyta a másodfokú közigazgatási határozatot, ahogy a másodfokú közig.határozat is helybenhagyta az elsőfokút.
Tehát a bíróság nem foglalt állást az özvegyi jog kérdésében (=nincs olyan "res iudicata" mint amit te szeretnél), hanem azt állapította meg, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, tehát a végrehajtói megkeresés tartalma szerint járt el az ingatlanügyi hatóság.

Ha a végrehajtási kifogást elbíráló bírósági döntés nem tetszik, adj be fellebbezést. De ha a fellebbezésben is csak ezt az elképzelt "res iudicata" dolgot fogod ismételgetni, akkor felesleges vesződnöd.
Igazából a végrehajtó (meg esetleg a végrehajtást kérő) tud érdemben fellebbezni, hiszen nála áll rendelkezésre olyan információ, ami alapján a másodfokú bíróság el tudja dönteni, valóban fennmarad-e az özvegyi jog, vagy pedig tehermentesen kell árverezni az ingatlant.

SzentMargit # 2020.01.29. 17:36

Köszönöm.

Nem tudom megfellebbezni, mert én nem vagyok peres (nem peres) fél.

A nem peres eljárás felperese az özvegyi jog korábbi jogosultja, alperese meg a végrehajtó. Az árverési vevő nincs benne ebben az eljárásban.

A beavatkozás érdekeltként pedig csak az elsőfokú végzés meghozatala előtt lehetett volna, de mi nem tudtunk eddig erről az eljárásról, így eddig nem tudtunk beavatkozni. Most pedig a törvény zárja ki a beavatkozásunkat. Ergo nem tudok fellebbezni, mert a fellebbezéshez előbb be kéne avatkoznom, hogy én is peres fél legyek. Nem?

Az ítélt dolog (peres eljárás jogerős ítélete) kimondja, hogy helyesen törölték le az özvegyi jogot. Ez miért nem elég, hogy ki van mondva, hogy helyes a letörlés? Ha tegnap helyes volt, akkor ma is helyes. Ha meg megváltoztak a körülmények, és ma már nem helyes, akkor meg éljen rendkívüli jogorvoslattal, nevezetesen perújítással, de egy pk akkor se mondja ki, hogy nem volt helyes a letörlése. Nem?

Ha azt állapította meg, hogy a végrehajtó megkeresése alapján járt el, akkor pedig a végrehajtó megkeresése ma is ugyanaz, mint tegnap. A végrehajtónak azt a megkeresését nem tették vitássá bíróság előtt, és nem is változtaták meg. A végrehajtó árverési jegyzőkönyvét sem tették vitássá, és nem is változtatták meg. Nem értem, hogy mi a baj. Őszintén nem értem, hogy mi a mondanivalód.

SzentMargit # 2020.01.29. 17:46

"vagy pedig tehermentesen kell árverezni az ingatlant."

De ez az árverés már megtörtént, befejeződött, árverési vétel ki lett fizetve, birtokba lett adva, a korábbi özvegyi jog tulajdonosa ki lett kényszerjelentkeztetve (lakcím fiktiválva) lett.

A licitálást az akkor érvényben lévő árverési hirdetmény alapján végeztem, ami akkor tehermentes és beköltözhetőt kínált eladásra. Ennek az információnak a tudatában emeltem olyan magasra a tétet, amilyen magasra. Az árverési jegyzőkönyvet is olyat írtam alá, amelyik tehermentes és beköltözhető. És az aláírás után fizettem ki azt az árat, ami egy tehermentes és beköltözhető ingatlanért jár.

Ha az ingatlan nem tehermentes, akkor nem annyi az ára, sőt, akkor én nem is licitálok, és nem is veszem meg semennyiért. Nekem egy nem tehermentes ingatlan nem kell. Más pedig a mostani ár 1/4-éért vette volna csak meg, ha ez akkor tudható, hogy ez özvegyi joggal terhelt.

Képzeld már el, hogy licitálsz egy s500-as 1 éves mercédeszre, felmegy az ár addig ameddig, megnyered, kifizeted, és akkor jön a bíróság, és azt mondja, hogy sajnál téged, hogy te egy 1 éves s500-as mercédeszre licitáltál, de ez itt most a kifizetése után megváltoztatom, és bár a vételár marad, de mostantól neked csak egy 20 éves trabant jár, mert utólag belejavítok az árverési hirdetménybe is, meg az árverési jegyzőkönyvbe is.

Úgy mindezt, hogy te nem is tudtál róla, hogy egyáltalán van bármilyen ügy is a bíróság előtt, ami a te fizetésed után akarja a mercédeszt trabantra változtatni.

Meg ugye a 45 napos döntés helyett 365 nap múlva. Ha 45 nap múlva döntött volna, akkor ki tudtam volna hátrálni az ügyből, például nem fizetem ki az ingatlant. Hanem hagyom veszni az árverési előleget.

SzentMargit # 2020.01.29. 18:01

vagy pedig belül vagyok a 3 hónapos határidőn, és tudomás szerzés után 15 napon belül én is végrehajtási kifogással élek, hogy semmisítsék meg az árverést.

Engem a bíró hibájából (45 nap helyett 365 napi döntés) 10 millió forintos nagyságrendű kár ért, mert elestem a végrehajtási kifogás előterjesztésének a lehetőségétől, és nem tudtam megsemmisíttetni az árverést. Meg nem tudtam visszalépni az árveréstől.

A kifizetett nagyértékű ingatlanom, ahol a kifizetett nagy összeg arányban állt az ingatlan értékével, az ingatlanom értéke egyik napról a másikra hugyot szart ér. De persze a kifizetett nagy összeg az nem változik.

Grave7 # 2020.01.29. 19:41

@SzentMargit:
Ha a bíróság nem tekintene érdekeltnek, nem küldte volna meg a végzést - te írtad:
a végzést megküldte nekem a bíróság, így szereztem tudomást róla”.

De ahogy írtam, nem kötelező fellebbezned, főleg ezzel a szöveggel.

A végrehajtási kifogás alapján a bíróság előtt indult nemperes eljárásban nincs se felperes, se alperes, ahogy beavatkozás sincs - nem kéne ezekkel a szavakkal okoskodnod, főleg mert a végzésben le van írva mindegyik szereplő pontos megnevezése. (A végrehajtó pedig főleg nem fél az eljárásban.)

.
A közigazgatás határozat bírósági felülvizsgálata során a közigazgatási hatóság közigazgatási eljárása volt helyes.
A végrehajtó eljárását nem vizsgálta, nem vizsgálhatta a közig.bíróság.

A mondanivalóm az, hogy a közigperben született döntés nem oszt, nem szoroz a végrehajtási kifogással kapcsolatos döntés ügyében. Ezért értelmetlen a res iudicata hivatkozásod.

SzentMargit # 2020.01.29. 20:17

Köszönöm szépen a segítséged.

Én megértem, hogy a bíróság érdekelt félnek tekint, de az érdekelt félnek a perbe avatkozása törvényileg korlátozott. És csak az elsőfok vége előtt avatkozhat a perbe.

Ahhoz hogy perbe avatkozhassak két dolog kell. Érdekeltnek kell lennem, ez idáig egy, és az első fok lezárulta előtt kell szólnom, hogy közbeavatkozom. A kettő feltételnek egyszerre kéne megfelelnem. Az rendben van, hogy érdekelt fél vagyok, de a második feltételnek nem tudok eleget tenni, mert már nem tudok beavatkozni az első fok lezárulta előtt, mert az első fok már lezárult. Fellebbezéssel már nem lehet beavatkozni. Ha beavatkoztam volna az első fok vége előtt, akkor most tudnék fellebbezni. De mivel nem avatkoztam be az első fok vége előtt (nem tudtam az eljárásról), ezért most már késő beavatkoznom és így nem fellebbezhetek. Ezt mondja a törvény.

Mondod, hogy nem kötelező fellebbeznem. Nem érted. Én akarok fellebbezni, de a törvény nem engedi.

SzentMargit # 2020.01.29. 20:23

Pp. 41. § (3)
Az e bekezdésben meghatározott esetben beavatkozásnak legfeljebb az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig van helye.

Tudom én, hogy ebben az eljárásban nem ítélet van, hanem végzés, tudom én, hogy ebben az eljárásban nincs tárgyalás, tudom én, hogy a Pp az a peres eljárásról szól ez pedig egy nemperes eljárás.

Csakhogy a nemperes eljárásokhoz nem létezik külön független eljárási törvény. A nem peres eljárásoknál a peres eljárások szabályait kell alkalmazni, megfelelően módosítva, behelyettesítve.

Tehát a Pp. 41. § (3) valahogy így hangzik polgári nem peres eljárásra:
Az e bekezdésben meghatározott esetben beavatkozásnak legfeljebb az elsőfokú végzés meghozataláig van helye.

SzentMargit # 2020.01.29. 20:40

Most tegyük fel, hogy fellebbezhetnék. Szerinted mire tudnék hivatkozni?

  1. Hogy ha már a kedves bírósági titkár asszony megsemmisítette az árverési hirdetményt, akkor lenne oly kedves azzal együtt semmisítse már meg az árverést is meg az árverési jegyzőkönyvet is, mert milyen árverés az, ahol árverési hirdetmény nélkül licitál valaki, és hirdetmény nélkül van jegyzőkönyv. Ha nincs hirdetmény akkor nincs mire licitálni.
  2. Vagy. Hogy ha már a kedves bírósági titkár asszony lecsökkentette az ingatlanom értékét az eredeti érték egy tizedére azzal, hogy az árverési hirdetmény és jegyzőkönyvvel szembeszegülve a nyakamba ültetett egy haszonélvezőt, akkor lenne oly kedves és leszállítaná a vételárat olyan 15 millióval lentebb.
  3. Vagy. Hogy ha már a kedves bírósági titkár asszony a törvényi kötelességét megszegve nem 45 nap alatt hanem 365 nap alatt hozott végzést, és így elestem a végrehajtási kifogás lehetőségétől, hogy megsemmisíttessem a teljes árverést, akkor lenne szíves a kedves bírósági titkár asszony akár az állam pénzéből, akár a személyes magánvagyonából azt a kis semmiség 15 millió forintnyi káromat kifizetné.
  4. Vagy. Ha a özvegyi jog jogosultja a végrehajtási kifogásban CSAK a hirdetmény megsemmisítését kérte, semmi mást, akkor lenne szíves levenni a kezét a kedves bírósági titkár asszony az ezt a kérelmet meghaladó összes többi dologról. Mert hogy a kedves bírósági titkár asszony kötve van a végrehajtási kifogásban előterjesztett kérelemhez. Ott pedig nem kértek állásfoglalást ingatlanbejegyzésről, nem kérték az árverési jegyzőkönyv megváltoztatását, úgyhogy venné el a kezét a kedves bírósági titkár asszony mindentől, amihhez semmi köze, hogy száradna le tőből a kedves bírósági titkár asszony keze.
  5. Vagy. A létező BH-k kimondják, hogy ha a bíróság úgy értékeli, hogy eredményes lesz a végrehajtási kifogás, akkor AZONNALI hatállyal fel kell függeszteni a végrehajtási eljárást. Nem 45 nap múlva, hanem azonnal. Mivel ezt nem tette meg a kedves bírósági titkár asszony, akkor lenne szíves kifizetni azt a csekélyke 15 milliós káromat, amenneyivel kevesebbet ér egy haszonélvezettel terhelt nagy értékű ingatlan a tehermentestől.
  6. Vagy. Mivel a kedves bírósági titkár asszony nem értesített minket rögtön az eljárás legelején, hogy van itt egy eljárás, amibe beavatkozhatnánk érdekelt félként, és így 1 évvel később szereztünk tudomást az eljárásról, és ezért elestünk az árverés megsemmisítésének végrehajtási kifogásától, ezért a 15 milliós kárunkat ugyan fizetné ki, hogy száradna le tőből a keze. Mindkét keze.
  7. Vagy. Az eddig felsorolt 10 súlyos jogszabálysértésért, amiket elkövetett, kérnénk hogy önkritikát gyakorolva menjen már el kukoricát kapálni, mert alkalmatlan a bírósági titkári feladatok ellátására.

Mégis mi a jó istenre hivatkoznék egy fellebbezés során? Hogy egy szent vagyok?

SzentMargit # 2020.01.29. 20:50

8. Vagy. Én tehermentes ingatlanra licitáltam. Ez nem az. Vegye már át tőlem a kedves bírósági titkár asszony, pontosan annyiért, amennyit én fizettem. Utána meg szedje már téglákra a házat, a téglákat őrölje már porrá, majd keverje már össze disznózsírral, és az egészet kenje már a hajára.

SzentMargit # 2020.01.29. 20:53

Kezdem kapisgálni, hogy miért nem jó a Res Iudicata hivatkozásom. Köszönöm hálásan a magyarázatot.

SzentMargit # 2020.01.29. 20:55

9. Vagy. Mivel 10 súlyos törvényszegést vétett a kedves bírósági titkár asszony, ezért utasítsák már újy eljárásra, megismételt eljárásra. Csak ugye az mi a lófaszban segtene nekem. Mert hogy nem sok semmiben.

SzentMargit # 2020.01.29. 21:16

10. Vagy. Beletegyem a Mercédesz Trabant hasonlatot? Hogy én licitáltam valamire, a kedves bírósági titkár asszony kivárja a licitet, véletlenül sem függeszti fel a végrehajtási eljárást, véletlenül sem dönt 45 nap alatt, véletlenül sem tájékoztat engem mint érdekelt felet, aztán kivárja, hogy kifizessem, amire licitáltam, majd a fizetés után EGY ÉVVEL (1 azaz EGY évvel később) kicseréli, hogy én mire is licitáltam. Persze a licitálási összegeket azt nem cseréli le. Ha a kreténje megsemmisíti az árverési hirdetményt, akkor én már nem akarok licitálni. Más. Elmegyek összeházasodni. Kimondom a boldogító igent egy szép szőke herceggel. Majd egy évvel később a bíró megváltoztatja a választásomat, megváltoztatja azt a személyt, akire igent mondtam, és lecseréli aszép szőke herceg férjemet egy patás, bojtos farkú két szarvú ördögre. De persze a házasság érvényben marad, és a házassági igenem is érvényben marad. Értsék már meg. Ha lecserélik utólag azt, amire licitáltam egy teljesen más dologra, akkor én arra nem licitáltam, akkor az érvénytelen, akkor én azért nem akarok fizetni semennyit, de pláne nem ugyanannyit.

SzentMargit # 2020.01.29. 21:44

Kérlek Grave, gyere vissza, vagy KBS-ügyvéd úr jöjjön már vissza.

Értem én, hogy mire akarsz kilyukadni, kedves grave, mert erre célozgatsz, hogy fogjak össze a hitelezővel meg a végrehajtóval, és bizonyítsuk be, hogy jogos volt az özvegyi jog törlése.

Csakhogy, be kell hogy valljam töredelmesen, hogy most nagyjából utána néztünk, meg elolvastuk (többen is) a bírósági titkár végzését, és bár a bírósági titkár asszony egy kretén állat, és minden lehetséges jogszabályt megszegett, és mindenben rosszul ismeri a törvényt és a tényeket, de egyetlen egy dologban úgy tűnik, hogy mégis igaza van. Ez pedig az, hogy az özvegyi jogot tényleg nem lett volna szabad, hogy a végrehajtó úgy hirdesse meg, hogy az nincs, hogy tehermentesen hirdesse meg.

Tehát a legfontosabbra, amire célozgatsz, arra pont nem tudunk hivatkozni. Sem egyedül, sem a hitelezővel együtt, sem a hitelezővel meg a végrehajtóval együtt.

De ettől még mi jóhiszeműen, tehermentes ingatlanra licitáltunk. Mi nem orgazdák vagyunk. Mi őszintén hittük, hogy az özvegyi joga letörölhető, pont aszerint hittük, mint ahogyan az árverési hirdetmény és az árverési jegyzőkönyv tartalmazta. És mi aszerint tettük meg a licitjeinket, és ezek a licitek 10-szeresei annak, mint amiket egy olyan ház kapott volna, ami azonos paraméterű, ámde a hirdetményben özvegyi joggal terhelten hirdetik.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.01.30. 06:25

Grave elmondott mindent.
Az özvegy elsőre tévesen perelt, nem közigazgatási pert kellett volna indítania, hanem már akkor végrehajtási kifogással kellett volna támadnia a végrehajtó megkeresését. Ha arról megállapította volna a bíróság, hogy jogellenes, akkor a földhivatal - alapul szolgáló okirat híján - hivatalból visszaállította volna az özvegyi jogot.