Életjáradék


laikus60 # 2020.02.14. 07:06

Most íjedtem meg igazán! Ha már a jogtudósok sem válaszolnak, akkor itt van valami bibi, amitől tartanom kell. Hiába kötném az Önkormányzattal a szerződést, úga látszik az sem biztonságos.

laikus60 # 2020.02.13. 08:11

tisztelt Ügyvéd urak!

Egyszer már kérdeztem ebben a témában, köszönettel, kaptam is választ, most szeretnék pontosítani, mert megkaptam az írásos szerződést.

4./" Az életjáradék összege évenként az előző naptári évi a KSH által megállapított fogyasztói árindexnek megfelelően változik, melyről minden évben Jogosult tájékoztatást kap. "

Én annyira félek ettől a ponttól! Édesanyám mesélte, hogy amikor a pengőt felváltotta a forint, épp csak annyi ideje maradt, hogy elvásárolja a pengőt, hogy vett nekem egy kiságyat. Ez annyira a fejemben van!

  • Mi van akkor a 4./ pont szerint, ha a fogyasztói árindex lefele változik, akkor csökken a havi összeg?
  • Kérhetek-e egy olyat, hogy csak az infláció emelkedése mértékével változhat, lefelé nem változhat az összeg. Ez a lakás az egyetlen tulajdonom, a nyugdíjam végtelenül kevés, talán érthető, hogy félek.

Köszönöm az esetleges válaszukat!