A nem megfelelő jogi képviselet és következményei


Botanicus # 2021.08.14. 04:35

És legyen itt mindjárt az én példám.
Összevesztem a két nagy energia szolgáltatóval, mindkettőről Hatóságilag megállapították a jogsértést.
Meg is írtam a kártérítési keresetet de a törvény erejénél fogva az ügy az összeg nagyságrendje miatt a Törvényszékre tartozik ezért, ügyvédet kellett fogadjak.Gyanútlanul írtam is egy ügyvédi portálra, hogy ügyvédet keresek ahol jelentkezett több ügyvéd egyet kiválasztottam. A megbízáskor kifizettem 3 százezer forintot megállapodtunk a sikerdíj mértékében (bőkezű voltam) és hátradőltem azzal, hogy minden sínen van.
A törvényszék 2x dobta vissza az ügyvédemnek a keresetet mert belekavarodott (általam elsőre helyesen meghatározottak ellenére) az alperes elnevezésbe (Elmű Nyrt. akiről kiderült, hogy Elmű Zrt. és akiről a törvényszék felhívásra kiderült, hogy cégjogi értelemben nem jogutódja az Elmű-Émász Zrt. nek.
A keresetet végül befogadta a törvényszék, megküldte alperesnek is határidőben megjött a válaszirat amiben az alperes kifogásolta, hogy a perbeli időszakban ő nem létezett, nem jogutódja a jogsértést okozó szolgáltatónak ezért nincs perbeli legitimációja.
Az ügyvédem a válasziratra adott felperesi válaszunkat a 15 napos jogvesztő határidő lejárta előtt két nappal küldte meg nekem véleményezésre, amiben elfogadta alperes jogutódlásra vonatkozó állítását és kérte elbocsájtani a perből. A szűk két nap alatt ami a rendelékezésemre állt kiderítettem, hogy alperes hazudik mert a megalakulásakor az Energia hivatalhoz benyújtott saját üzletszabályzatában annak az 1.1 pontjában saját maga ismeri el, hogy törvényes jogutód és a közüzemi szerződések vonatkozásban mint törvényes jogutód jogosult eljárni.
Vissza írtam az ügyvédemnek, hogy a hivatalos dokumentum alapján ne kérje az alperes perbeli elbocsájtását hanem II. rendű alperesként kérje a jogelőd perbevonását is.
Az ügyvéd leállt vitatkozni velem a dokumentum ellenére a jogutódláson.(mindenáron el akarta bocsájttatni az addig I. r. alperest) ami ellen kifejezetten tiltakoztam. A bizonyítékot az érvelésem alapján értelmezte az ügyvéd és végül átírta a válasz-válasz iratot a kérésemnek megfelelően amit visszaküldött nekem jóváhagyásra amit meg is tettem.
Kis idővel később kértem iratokat az ügyvédemtől amiket e-maiban meg is küldött, megrökönyödve láttam, hogy az egyik irat egy végzés ami szerint a törvényszék a felperes kérelmének helyt ad és elbocsájtja a perből az I. r. alperest.
Az ügyvéd a legkorábban nekem megküldött iratot adta be nem az általam utóbb elfogadottat! (szándékos?)
A pernyertességi kilátásaim azonnal szertefoszlottak hiszen az I. r alperes nem csak a jogosultságokat vette át a jogelődjétől hanem a kötelezettségeket is így a perbeli időszakban a jogelődje megszűnését követően ő felel a károk további halmozódásáért és a jogsértést megállapító határozat alapján a szolgáltatás helyreállításának elmaradásából eredő további károkért. (pl; elmaradt albérleti bevételek)

A MEGOLDÁS:
Az ügyet úgy rendeztem, hogy felszólítottam az ügyvédet, hogy a korábbi I. r alperest vonja ismételten perbe, ha ugyan ebbe a perbe nem lehet akkor külön indítson másik pert és kérje a két ügy egyesítését

Írtam egy beadványt a polgári kollégium vezetőjének is, mert problémásnak tartom, hogy az ügyvéd és a törvényszék egymás között -tulajdon képen az ügyfelet kizárva - elektronikusan kommunikál így az ügyfél nem tudja megfelelően képviselni a törvényes érdekeit és jogait mert ha az ügyvédem véletlenül nem küldi meg az elbocsájtó végzést én a mai napig nem szerzek róla tudomást a perbe vont pedig arra hivatkozhat joggal, hogy neki már évekkel korábban megszűnt a lakossági ügyfelekkel való kapcsolata ezért azt követően keletkezett károkért nem lehet felelős.
Summázva a történteket - nem egészen értem -hogyha az ügyvéd engem képvisel akkor miért ragaszkodott az I. r elbocsájtásához?

Botanicus # 2021.08.14. 03:36

A laikus ember azt gondolná, hogy egy ügyvéd a jogi szakma birtokában és ügyvédi esküjének megfelelően a megbízója érdekeit a legjobb tudása és lelkiismerete szerint látja el.
Vannak azonban esetek és ezek kevésbé látnak napvilágot, amikor az ügyvéd a megbízója rovására hanyagul vagy kifejezetten károsan látja el a munkáját ami jó esetben már a per közben kiderül amikor még egy váltással menthetjük a menthetőt, vagy a per végén amikor kénytelenek vagyunk szembesülni a hanyag képviselet következményeivel és már semmit nem tehetünk.
.
Kevésbé esik szó arról, hogy a valóságban a hanyag ügyvédek milyen károkat okoznak ügyfeleiknek, vagy hogy a perbeli képviseletet milyen hanyagul látják el.
Azért nyitottam ezt a topikot,, hogy akinek van ilyen tapasztalata az megoszthassa tanulságként másokkal is.