özvegyi,haszonélvezeti jog


tacsika2 # 2015.09.01. 11:04

Tisztelt Kovács Úr!
Nem háborgás ez, egyszerűen ellehetetlenül az életünk ezáltal. Félünk, idegenek mászkálnak az udvarunkon, úgy érezzük, mi is házi őrizetbe kerültünk így. Nem tudjuk, mit tehetünk ennek kiküszöbölésére, egyáltalán van e jogunk, alapunk tenni valamit?

ObudaFan # 2015.09.01. 10:33

zsudoni

A már létrejött özvegyi jogot az új törvény hatályba lépése nem érintette.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.09.01. 10:30

A konkrét esetben az előbb megözvegyült anyós haszonélvezete alighanem megelőzi a később megözvegyült menyét. Utóbbi csak akkor gyakorolhatja a jogát, ha az előbbié már megszűnt.
(A háborgás nem egészséges, és általában nem is jó semmire.)

tacsika2 # 2015.09.01. 10:04

Szép napot Mindenkinek!
Segítséget szeretnék kérni. Szüleim családi házát Édesapám halála után bátyám és én örököltük, Édesanyám haszonélvezetével. Bátyám halála után én örököltem, a sógornőm haszonélvezetével. Azt szeretném megtudni, kinek a haszonélvezete erősebb, Anyukámé vagy a Sógornőmé? Lehet e két haszonélvezet? Sógornőm befogadó nyilatkozatot adott egy előzetesben lévő személynek, akit ki is engedtek házi őrizetbe. Anyukámat és engem nem kérdeztek meg. Nagyon felháborít és idegileg kikészít mindenkit ez a helyzet, Anyu 80 éves, én dolgozom egész nap. mi tévők lehetünk? Szüleim építették a házat, most meg ilyen emberek laknak itt, rendőrök mászkálnak, ellenőrzik, stb. Szégyenteljes, idegesítő és félelmetes. Valami megoldást szeretnénk találni.
Előre is köszönöm!

Immaculata # 2015.09.01. 07:38

2014.

zsudoni # 2015.09.01. 06:25

Ez az uj Ptk mikoról él?
És mi van azzal aki 2013 ban örökölte az özvegyi jogot?
Akkor most azt,törlik, azt el veszitem?

ObudaFan # 2015.08.31. 19:48

nekky10

Ha a tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatban kezességválllást nem vár el az eon, akkor szerintem esélyes a jognyilatkozat pótlási per.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.31. 18:57

Mondtam, hogy a kérdés így nem tehető fel.
Menjen oda, költözzön be. Joga van hozzá. Ha aztán a haszonélvezetével nem terhelt illetőség jogosultja is be akar költözni, ő is megteheti.

zsudoni # 2015.08.31. 18:01

Kovács_Béla_Sándor
Köszönöm a válaszát

Az, h nem kizárólogosan, akkor most ez ez én esetemben mit jelent?
Mert ugye az örökös, az nem haszonélvező, akkor én vagyok csak az 1 üli haszonélvező sztm. A lányom fél fél részben örökölt de mennyi részen van akkor nekem a haszonélvezeti jogom?

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.31. 17:53

Nem jó a kérdés. Hogy tudni illik "mennyi". A haszonélvező jogosult az ingatlant használni, birtokolni. Legfeljebb nem kizárólagosan.

zsudoni # 2015.08.31. 16:56

Szép napot!
Az én kérdésem,ha özvegyi jogon van az anyósom lakásán haszonélvezeti jogom és 2 örökos van még fél - fél részben az 1 örökös az én kiskoru lányom. ez 2013as öröklés Nekem mennyi a jogom a lakásban a haszonélvezeti jogommal??

Közbe az anyósom meghalt ,és most ujra hagyatéki tárgyalás volt, de se én, se a lányom nem kaptunk rá idézést, csak a másik örökös. Jogos-e ez így? Én csak Végzésre kaptam idézést, ami most lesz hamarosan.

Most az uj felállás szerint, hogy az anyósom , már nem lakik a lakásba, mennyi az én haszonélvezeti jog részem azaz, meg teheti e a másik örökös, hogy kizárjon a lakásból, és ne engedjen be, közölve, hogy az ő nagyanyja volt..és ennyi részéről lezárta a vitát .
Az örökösök 4milliot örököltek anno/örökös

Köszönöm

ObudaFan # 2015.08.31. 11:19

nekky10

Kezesi felelősséget várnának el tőle, vagy miért nem akarja aláírni?
Önmagában attól, hogy valakinek özvegyi joga van, még nem tulajdonos. Más kérdés, hogy az özvegyi jog megváltásával bizonyos feltételekkel tulajdonossá válhat.

ObudaFan # 2015.08.02. 12:09

A családok otthonteremtési kedvezményével érintett lakásban az igénylőknek vagy támogatott személyeknek legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük. Házaspár és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie. A lakásban az igénylőn vagy támogatott személyen kívül csak az általa eltartott gyermek szerezhet tulajdont.

zsoka78 # 2015.07.31. 16:15

Értem én, de 10 év múlva se adja el a gyerekei feje fölül, mert egy pasinak pénz kell, amit persze majd visszaad. Sajnos sok ilyet láttam már, olyan nőket,akiknek nem 2 számjegyű egyébként az IQ-ja. Szóval semmilyen megoldás nincs azon kívül, hogy a gyerekeknek legyen benne tulajdonrésze. Köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.31. 15:58

A támogatással vásárolt ingatlant eleve nem lehet eladni tíz évig. (Illetve el lehet, de akkor vissza kell fizetni a támogatást.
Megjegyzem, a haszonélvezet nem akadálya egy ingatlan eladásának.

zsoka78 # 2015.07.31. 15:52

És akkor milyen lehetőség van arra, hogy biztosítva legyen az, hogy ne tudja csak úgy eladni, mert a gyerekek tulajdonjogával meg az a baj, hogy a gyámhatóság még azt se engedi, hogy arra vegyél fel hitelt, hogy kicseréld az ablakokat, ami pedig értéknövelő beruházás lenne?

lajcsó # 2015.07.31. 13:29

A CSOK rendeltetése az, hogy támogatást nyútson a kiskorú gyermek(ek) lakhatásának biztosításához. A haszonélvezeti jog létesítése azt a célt meghiúsítaná! Ugyanezen okból a CSOK támogatással épített/ vásárolt lakást nem is lehet bérbe vagy másnak használatba adni!
Tehát amennyiben haszonélvezeti jog létesítése is szerepel a szerződésben, az a CSOK támogatás iránti kérelem elutasítást eredményezi!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.31. 12:00

Szerintem nem.

zsoka78 # 2015.07.31. 11:17

Kedves Jogászok!

A szüleink a húgunk részére szeretnének lakást vásárolni úgy, hogy igénybe veszi a CSOK-ot két gyerek után. De biztos, ami biztos alapon azt szeretnék, hogy nekünk, a testvéreinek haszon élvezeti jogunk legyen a lakáson. Így lehet CSOK-ot igényelni? Azt tudom, hogy tulajdonrésze csak a húgunknak vagy a gyerekeinek lehet benne, ezért lenne a haszonélvezeti jog.

ObudaFan # 2015.07.20. 19:48

Ha felajánlanánk a megváltást, azt kötelező-e elfogadni az özvegynek? Erre vonatkozóan van-e szabály/tv./előírás stb?

Az elfogadása nélkül is meg lehet váltani a haszonélvezetét.

Immaculata # 2015.07.20. 09:56

A feleség 1/3-d tulajdoni igényt szerezne a 4/6-d részen.

Immaculata # 2015.07.20. 09:52

Jelen helyzetben a nagynéninek lehet tulajdoni igénye, a haszonélvezet megváltása meggondolandó.

Stundi78 # 2015.07.20. 09:33

Köszönöm mindenki hozzászólását!

Lenne még egy kérdésem, mégpedig a megváltással kapcsolatban.
Ha felajánlanánk a megváltást, azt kötelező-e elfogadni az özvegynek? Erre vonatkozóan van-e szabály/tv./előírás stb?

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.19. 12:06

Lehet, hogy én értem rosszul, de nekem úgy tűnik, hogy nem csak az volt tárgya a pernek, hogy a feleség örököl-e, hanem az is, hogy miből örököl állagot, min kap haszonélvezetet. Már csak azért is, mert a puszta megállapítási keresetnek igen szűk körben van helye.

ObudaFan # 2015.07.19. 11:35

Ha értem, a jogerős íélet csak aról szól, hogy együtt éltek. Arról nem, hogy hol.
Persze, kérdés, hogy az új perben lehet-e ezt eredményesen vitatni, de a res judicata önmagában valószínűleg nem zárja ki.