TIGÁZ - NAGY GÁZ


msanya # 2016.06.21. 19:26

Nem olvastam a korábbi Ptk. idevonatkozó részét, de több cikk is lehozta anno, amit az alábbi linked, csak annyiban másképp, hogy kiemelték, csak a 2013. július 1. utáni szerződések esetén szabható ki, vagy amennyiben a törvénynek megfelelően módosították a szerződéseket. Szóval szerintem rosszul írja a cikk, mert eddig sem alkalmazhatták nagyon sok esetben a "közműcégek", mivel a szerződések zöme szerintem a dátum előtti volt. (ebből is látszik, hogy ezt nem a közműcégekre találták ki, hanem a folyamatosan számlázó kis- és középvállalkozásokra, ahogy a 2011-es uniós irányelv is írja).
Persze egy jogász biztosan megmondja hamar, hogy is volt az a 2013-as törvény a költségátalányról. Ha valóban volt ilyen dátum és nem volt kiszabható, akkor a mostani törvény visszamenőleges hatálya nem szabadna hogy érintsen minden vállalkozót.

Az meg hogy nem tudja megmondani, hányszor 12.500Ft-ot küldtek ki elég hihetetlen (valahol 2.6 milliárdot olvastam.. ha mondjuk ez igaz lenne, akkor megértem, hogy miért nem "tudja" megmondani).

Tazoltan # 2016.06.21. 18:48

Én megkerestem a mi országgyűlési képviselőnket. Kérdeztem tőle mi tévő legyek, őszintén nem tudom befizetni a büntetést ha akarnám sem. Azt mondta küldjek levelet a tigáznak hogy kis időhöz jussak. Ugyanakkor közölte hogy ők is most szembesültek a problémával mert már egyházak, alapítványok, sportegyesületek is jelezték a problémát. Ő azt monda már ő is jelezte az illetékesek felé hogy mi történt később érdeklődjek.
Ugyanakkor ma volt A Hír tv nálunk forgatni, szombat este panaszkönyv.
http://24.hu/…zszamlakkal/

msanya # 2016.06.20. 21:46

Az egy éves jogvesztő határidő a kötelezettekért van, hogy annál tovább ne lehessen kétségek közt tartani őket.
A hatálybalépés előtti időszak pedig a jogosultért van, hogy a korábban bekövetkezett ÉS fenálló késedelem után se csorbuljanak a jogaik.
Viszont a törvényalkotó részletes indoklásban azt mondja ki, hogy a hatálybalépés előtt csak a fenálló késedelemre lehet érvényesíteni a kötlségátalány követelését.
Szerintem, ha valaki kifizette a korábban késedelmes számlát, illetőleg a következő számlán megküldött késedelmi kamatot, onnantól a régi szabályozás szerint már nem volt késedelme. Nem is logikus olyan törvényt hozni, amivel visszamenőlegesen büntetnek, kivéve, ha a követelés továbbra is fennáll.

Emőke65 # 2016.06.20. 19:52

Megkerestek már parlamenti képviselőket,de nyári szünet van,és egyébként sem véletlenül alakították így,ez egy előre jól kitalált taktika volt... meg ugye Fideszes képviselőtől ne sok mindent várjunk... Bár szerintem,nem kellene ebbe bele magyarázni semmiféle politikai hovatartozást...de mégis úgy tűnik,hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.. A médiánál kellene kapcsolati források után nézni... talán majd kedden a Hír tv...valaki írt ilyet is...

Brigitta69 # 2016.06.20. 19:43

Gombás Gábor nem talált még jó megoldást, várja, hogy valaki "ismertebb" ember felkarolja az ügyet. Állítólag még várható további média megjelenés, egyenlőre ez tarthatja vissza a Tigázt az esetleges további intézkedésektől. Szerintem nem ajánlotta, hogy mindenki fizesse be a tartozást, csak ő tart a gázóra leszereléstől. Pedig ez már csak egy kisebb költség a büntetéshez képest.

Más: Kósa Lajos volt a törvény beterjesztője, egyszerűen meg kellene keresni, hogy a törvény nem úgy működik, amilyen célra szánták. A nagy cégeknél, pl. építőiparnál jellemző körbetartozások megszüntetése céljából született. Tehát nem tölti be a célját, kicsit félresikerült az alkalmazás.
A KÖZMŰVEKET egy az egyben ki kellene vonni a törvény hatálya alól, és egy-két változtatás kellene még benne, pl. a behajtási költségáltalány arányosabbá tétele. Nincs abban semmi szokatlan, hogy módosítják a törvényeket, sajnos a mostani törvényhozásra jellemző, hogy sokszor átgondolatlan törvényeket hoznak, amit aztán foltozgatnak, ld. földtörvény...
Nem tudom miért nem keres meg senki országgyűlési képviselőket, talán azért, mert parlamanti szünet van.

Emőke65 # 2016.06.20. 18:07

Egyébként meg hol tudja azt bebizonyítani a TIGÁZ,hogy Én valóban kézhez kaptam a levelet...? Vagy bedobta a postás,vagy nem... Nem tértivevényesen jött a behajtás,sőt csekket sem mellékeltek. Mire kéne válaszolnom,vagy fizetnem,ha semmit nem kaptam..? Miért tehetik meg,hogy kikötik a gázt nálunk,ha az elfogyasztott gázérték ki lett fizetve,és egyébként nem károsítottuk meg a tigázt..? A késedelem okát lehet firtatni,meg magyarázni... de akkor számoljon fel rá forint alapú késedelmi kamatot...az úgy elfogadható...akár. De nem 40 Eurot.. azért ez nagyon durva...

Tazoltan # 2016.06.20. 16:37

Az igazság nem lehet odaát! Azért nem mert olyan még sehol sem volt hogy 1000Ft-os számla 5 napos csúszással történő befizetése 12500Ft büntetést vonjon maga után.
Ez még uzsorának is magas.
Minimum tisztességtelen üzleti magatartás.
Persze őket a tisztesség soha nem érdekelte most pedig még kevésbé hisz mindenképpen menniük kell. Sajnos eddig nem igazán volt más csak ők így monopol helyzetükkel visszaélve azt csináltak amit akartak.
Nem tudom úgy hogy nincs tartozásom jogosan vehetik e le az órát. Én tudom bizonyítani hogy az általuk akár mikor is kiküldött gázszámlát befizettem.
Még ha esetleg késtem is akkor is késedelmi díj miatt esetleg megpróbálhat behajtani szerintem.

Emőke65 # 2016.06.20. 14:48

Lapidus...sajnos nagyon sok mindenben egyetértek Veled azzal kapcsolatban amit írtál... A jelen helyzetben a behajtási költségátalány tekintetében most nem igazán látom a megoldást... Próbálkozásaink lehetnek,de tartok tőle,hogy nem sok esélyünk van... Az igazság ODAÁT van... :/

mamamacoka # 2016.06.20. 14:35

Lapidus, - el kezdtem olvasni, és úgy több mint a felénél leálltam, felment a vérnyomásom, - semmi kétségem, hogy mindez így van, szerinted most változik ez a helyzet, hogy már a TIGÁZ-t is átveszi a Főgáz, vagyis ez is központosítva lesz még ebben az évben ?

lapidus # 2016.06.20. 13:27

Emőke65 2016.06.20. 13:43

Gombás Gábor felvilágosítása szerint,mindenki fizesse be a kiszámlázott összeget,és egyénileg tegyen panaszt a TIGÁZ felettes szervénél... Nem sok mindent lehet tenni sajnos,így lett kitalálva.. Azt hallani,hogy valóban leszerelik a gázórát ha nem fizetünk.. Jogászok azt javasolják,hogy közösségi portálokon,médiákon keresztül fogjunk össze,de még elég nagy a csend ehhez képest... A focirajongók közt nagyobb az összetartás úgy tűnik. Jó lenne tudni,hogy egyáltalán érdemes e bármilyen kifogással élni,vagy kimentéssel próbálkozni,vagy részletfizetéssel... ? Mi van,ha most a többi szolgáltató is ezen az alapon becsatlakozik,és azt is megpróbálják lenyomni az ügyfelek torkán..? Ha az egyik megtehette,a másik is be fog próbálkozni az a félő.. Szerintem nincs más,csak a nem fizetés,és a közös tiltakozás,minden lehetséges eszközzel...

http://www.jogiforum.hu/…21/11407.2.0

Kedves Emőke65!

Nem ez az első eset, hogy a TIGÁZ (ENI) bepróbálkozik. (A vezetők életszínvonalát biztosítani kell. Hogy milyen áron? Bármi áron!)

Pár éve azt találták ki, hogy akihez esedékes óracsere miatt kimennek, azokat válogatás nélkül megvádolják szabálytalan gázvételezéssel és ennek következményeként automatikusan kiszabnak mindenkire közel félmillió forint kötbért.

Állításukat a saját maguk által kiválasztott és jól megfizetett szakértők (pl a gázórához nem értő fegyverszakértő, vagy elfogulatlannak aligha nevezhető TIGÁZ dolgozójaként felnőtt , majd önállósodott személyek ) szakvéleményeivel támasztották alá.

Gázszerelőiket sikerdíjjal jutalmazták, viszont a kötbér alapjául szolgáló szakvélemény kiadását nyíltan megtagadták, a sajtó által rendezett lakossági fórumokra a TIGÁZ képviselői vagy el sem mentek, vagy arról szó nélkül kivonultak.

Miután a szolgáltató visszaélése tömegessé kezdett válni egyre többen fordultak bírósághoz, a sajtóhoz, az energiahivatalhoz, az (i)gazságügyi szakértői kamarához, illetve az országgyűlési képviselőkhöz.

(Érdekesség, hogy a TIGÁZ ellátási területén működő fogyasztóvédelmi hatóságok általában impotens módon álltak a kérdéshez, egyedül a heves megyei hatóság bírságolta folyamatosan a szolgáltatót igaz, hogy a félmillióhoz képest potom pár tízezer forinttal, ami viszont nem képezett kellő visszatartó erőt.)

Egy-két év tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat után sorra születtek a TIGÁZ-t marasztaló ítéletek, a gázszerelők visszaéléseit bemutató TV felvételek, parlamenti interpellációk, amelynek következtében a TIGÁZ visszakozott.

(Érdekes módon a jobbik képviselői szorongatták meg leginkább és legtöbbször az illetékes kormánypárti államtitkárt.)

A TIGÁZ pár évvel ezelőtti visszaéléseiről többek között itt olvashat.

http://www.jogiforum.hu/…21/11407.2.0

http://www.jogiforum.hu/…4269.0.0.1.1

http://www.pertarskereso.hu/…el-vadolnak/

Külön javaslom Dr. Kalocsai Gábor hozzászólásait.

Ugyancsak itt találja meg azon közösségi oldalak és jogászok jegyzékét, hozzászólásait, jogi érveit akik vitatták ezen szolgáltató eljárásának jogszerűségét és szakszerűségét még akkor is, amikor Száraz Gábor TIGÁZ szóvivő folyamatosan ugyanazt szajkózta.

(Ma már jogerős ítéletek bizonyítják, hogy a szolgáltató eljárása nem volt kellően megalapozott.)

És lám itt az új móka.

Én is javaslom, hogy mindenki egyénileg tegyen panaszt a TIGÁZ felettes szervénél, azonban érdemi segítségre ne számítsanak, hiszen a fenti ügyben a hivatal nem a kiszolgáltatott fogyasztók, hanem a szolgáltató érdekeit védte.

(A hivatal energiatakarékossági kampányát vajon ki támogatta sok-sok pénzzel? Hát persze, hogy a szolgáltató. Akkor függetlennek tekinthető-e ezen közig szerv? A kérdés költői...)

Sok sikert, kitartást és összefogást.

Ne hagyja magát átverni, becsapni megkárosítani!

Recept és tanmese az extraprofitról

"Mert vétkesek közt cinkos aki néma!"

Természetesen ezt a kicsit receptet, kicsit tanmesét ma, kishazánkban már nem lehet alkalmazni, Hofi Gézát idézve az csak "Attikában" vezethetett sikerre.

Éppen ezért, ha bárki valamilyen hasonlóságot vél felfedezni az itt leírtak és a mai viszonyok között az csak a véletlen műve, attól a szerző elhatárolódik, azért felelősséget nem vállal.

Hozzávalók:

1 db multinacionális szolgáltató

2 fő garantált bérminimumon foglalkoztatott, multinacionális szolgáltatónál alkalmazásban álló gázszerelő

1 fő jogkövető, minimálbéren foglalkoztatott, érdekérvényesítő képességgel nem rendelkező, jóhiszemű, becsületes fogyasztó (ezen belül jó, ha özvegy, árva, idős, vagy más okból elesett)

1 fő, a szolgáltatóval tartós megbízási szerződéses kapcsolatban álló igazságügyi szakértő

1 fő (a szabályozó hatóságnál dolgozó) kormánytisztviselő

1 db. joghatás kiváltására (hiteles mérésre) alkalmatlan polarizációs fólia

1 csipet rágalmazás

1 csipet becsületsértés

1 csipet jó hírnévhez való jogtól való megfosztás

1 kávéskanál átverés

1 csapott evőkanál megvezetés

Elkészítési javaslat:

Ajánljon fel minden gázszerelőnek a garantált bérminimumon felül, fejenként és darabonként kb. 30.000 Ft-ot, ha a munkájuk során hibás mérőt találnak.

Hívja fel a figyelmüket arra, hogy amennyiben a gyanújuk nem igazolódik be annak csupán annyi következménye lesz, hogy nem kapják meg a beígért 30.000 Ft./fő/db. sikerdíjat (prémiumot).

Küldje el a multinacionális szolgáltatónál alkalmazásban álló gázszerelőket a jogkövető, minimálbéren foglalkoztatott, érdekérvényesítő képességgel nem rendelkező, jóhiszemű, becsületes fogyasztóhoz mérőcsere végrehajtása céljából.

Ezt követően semmi teendője nincs beindul az autómatika és dolog megy a maga útján imígyen:

A gázszerelők szokásuknak megfelelően nem igazolják majd magukat az előírt módon (mit nekünk erre vonatkozó kógens szabályozás, kicsire nem adunk, különben is a főnök megmondta, hogy az energia hivatal úgysem szankcionál bennünket, minden le van zsírozva.)

Ezt követően a jóhiszemű, ellenőrzés alá vont fogyasztót valamilyen ürüggyel eltávolítják a helyszínről: zárja el a tűzhelyet, konvektort, bojlert, hozza ki a tervrajzokat, kísérje ki az egyik szerelőt a kocsihoz, mert az fél a kutyától stb.

A szerelő a helyzetnek és az aznapi kedvének megfelelően szabadon választ és lőn csoda, mire a fogyasztó visszaérkezik már le is van szerelve a gázóra, rajta karcolások, esetleg benyomódások, a plomba (ólomzár) stb. sérült. (Szintén szabadon választható.)

(Az, hogy a jogszabály melléklete szerint az ügyfelet nem lett volna szabad elküldeni a helyszínről a szolgáltató képviselőit nem érdekli, általában úgy vannak azzal a fránya jogszabályokkal, hogy azokkal nem érdemes foglalkozni, mert ha betartanák, akkor nem ütné a markukat 30 ropogós ezres.)

A szerelők jegyzőkönyvet vesznek fel, aminek a tárgya: szabálytalan gázvételezés. Tehát nem gyanúról van szó, hanem mindezt már tényként rögzítik.

Szuper. Sínen vagyunk. A fogyasztó meggyanúsítva.

Az elfehéredik....

A fogyasztót természetesen nem oktatják ki a jogaira, az esetleges következményekre, az ezt követő eljárás menetére, nem közlik, hogy joga van az állítást írásban vitatni, joga van a valótlan adatokat tartalmazó jegyzőkönyvet nem aláírni, joga van a szolgáltató, mint ellenérdekű fél által fizetett és így azzal pozitív módon elfogult szakértő megállapításait magára nézve kötelezően nem elismerni, joga van a szabályozó hatósághoz, vagy akár bírósághoz fordulni.

Hogyisne. Még elesünk ettől a kis fizetés kiegészítéstől.

A gyerek is nyaggat, az asszony is követelőzik.

A muszáj nagy úr, egy kis svindli belefér.

Megérdemli, ha hagyja magát.

Sőt a fogyasztót álszent módon nyugtatgatják. Nem lesz itt semmi baj. Ez csak olyan formalitás. Itt tessék aláírni. Közben dörzsölik a tenyerüket.
Bejött, rövidesen dől a lé.

Ha a sajtó képviselője, holmi fogyasztóvédelmi műsorban rákérdez, akkor a szolgáltató szóvivője majd arcátlanul azt válaszolja: Az interneten, a honlapunkon minden rajta van, különben is a fogyasztók felelőtlenek.

Ja, hogy az internet penetráció még nem 100%-os az minket nem érdekel.

Tessék haladni a korral! A 60-70-80 éves, az éppen csakhogy tengődő, önhibáján kívüli munkanélküli és a csak 8 osztályt végzett is vegyen már magának legalább egy laptopot és nézegesse azt a honlapot!

  • Mondja a jólfizetett és ezen áldozatoktól beszedett kötbérből jól premizált, luxus körülmények között élő szóvivő.

Majd dobozolás. Irány a raktár.

Persze, hogy a szolgáltatóé. Kié másé? Ja, hogy az ellenérdekű fél? Na és? Nálunk kérem van minőségbiztosítás, vannak szakmai protokollok. Mi a törvény szellemében járunk el. Mi elintéztük a jogalkotóknál, hogy olyan jogszabály és olyan üzletszabályzat kerüljön elfogadásra ami a mi érdekeinket védi.

Tessék? Hogy lennének ügyféljogok is? Az meg mi? Na ne izéljenek itt kérem! Nekünk teljesíteni kell a tervet. Ha lehet határidő előtt. Hogyan lesz profit, pláne extraprofit, ha nem így?

Ezt követően vedd a szolgáltatóval tartós megbízási jogviszonyban álló igazságügyi szakértőt.

Bízd meg a vizsgálattal!

Ő is tudja a dolgát. Ha nem talál semmit ugrott a megbízás. És nem csak most, hanem végleg. Persze úgy, hogy a gázszerelők már előkészítették a talajt könnyebb. Ugyan nem az igazi, de majd hablatyolunk valamit. Csórikám úgysem érti.

Végső esetben ráteszem a joghatás kiváltására (hiteles mérésre) alkalmatlan polarizációs fóliát.

Naná, hogy mágneses lesz.

A Földön minden vas mágneses. Márpedig a gázóra vasból van. Hurrá, készülhet a szakvélemény.

Mi van? Hogy a fogyasztót nem vontuk be a szakértő kiválasztásába? Ugyan már, ne tessék kicsinyeskedni. Hát mi a fogyasztó érdekeit néztük.

Azért választottuk pont ezt a szakértőt, hogy ne kelljen a fogyasztónak annyit utazni. Hát hogy gondol olyat, hogy azért Őt, mert Ő eddig mindig a javunkra szakértett? Huss, még a gondolatát is gyorsan felejtse el!

Ha a fogyasztó nem jön el? Miénk a pálya.

Úgy ráhúzzuk a vizes lepedőt, úgy, hogy arról koldul. (És ez nem vicc, majd ráterheljük a házára, végrehajtunk, kilakoltatunk és mehet amerre lát.

Mehet koldulni. A lényeg, hogy a tőkés számára megvan az extraprofit, amiből nekünk is csurran, cseppen. De itt még nem tartunk.)

A teljesen "szabályos, aggálytalan" szakvélemény tehát elkészült.

Kötbér ki.

A szolgáltató Örül. Nyert több, mint félmillió forintot. Ebből lök egy kicsit a szerelőknek, egy kicsit a szakértőnek, a többi marad a multi tulajdonosainak. És persze kapnak a fejesek is. Ez az igazi biznisz.

Ha valaki akadékoskodik? Porszem kerül a gépezetbe?

Nem baj. Megkenjük. És már forog is tovább.

A fogyasztó elkeseredett. Világ életében törvénytisztelő polgár volt, nem keresett sokat, de szerényen eléldegélt belőle. Nem volt nagy vagyona, csak a házacskája, meg a becsülete. Na ez utóbbit jól elvette tőle a profitéhes szolgáltató.

Reklamál. Lerázzák.

Személyesen bemegy. Úgy beszélnek vele, mint a kutyával. Az orra alá dörzsölik, hogy lopott! Pedig nem, csak csőbehúzták. Módszeresen. Ki van ez találva.

Lehet, hogy nem is a lányok futtatása és a kábítószer kereskedelem az igazi szervezett bűnözés? Tényleg, a TV-ben már volt róla szó, hogy van fehér galléros is. Lehet, hogy ez az? - Tűnődik emberünk.

Kétségbeesik. Internetre fel. Rájön, hogy nincs egyedül. Sőt! Olvas, olvas és olvas. Kirajzolódik a koncepció. Még emlékszik a Rajk perre. Meg látta a Tanú c. filmet is. Mintha ott is elve az lett volna a koncepció, hogy úgyis elítélik. Jobb, ha saját maga vallja be! De ha nem, hát nem, a végeredmény ugyanaz –rémlik fel előtte Virág elvtárs alakja.

Ügyvéd kellene. - Tanácsolják neki. Érdeklődik.

Az is nagyon sokba kerül, annyi pénze nincs.

De ha lenne is. A siker így sem garantált.

Beadványt ír. A fogyasztók védelmére létrehozott hatóság lerázza. Esetleg átteszi. Egy másik hivatalhoz. Neki ugyanis nincs hatásköre.

Az meg mi? Hát nem azért vannak, hogy Őt megvédjék?

De igen, csak az túl macerás. Végül is a fizetést akkor is megkapják, ha semmit nem csinálnak és akkor is ha vizsgálnak, bírságolnak, marasztalnak. De az konfliktussal jár. Még leszólnak fentről, hogy mit izgágáskodunk. Jobb a békesség. Áttesszük.

Kiderül, hogy a gyakorlatban a másik hatóság jobb esetben fél év múlva dönt. Van itt is ésszerű ügyintézési idő, de a panaszos sok, a tisztviselő kevés.

Ja, hogyha végre bírságolnának, és marasztalnák a szolgáltatót akkor kevesebb lenne a panaszos és tudnák tartani a határidőt? Azt nem lehet. Mondják valami paktum van a háttérben.

Volt ugyan egy kolléga aki próbálkozott, de azt rövid úton kicsinálták. Jobb a békesség. Ez egy nyugdíjas állás. Csak nem kilógni a sorból.

Közben emberünket (vagy asszonyunkat) a szolgáltató felszólításokkal bombázza, gázelzárással fenyegeti. De mi lesz akkor az ágyban fekvő párjával?

Megfagynak.

Nézi a tévét és elképed. A hivatal szóvivője azt nyilatkozza, hogy a szolgáltatónak joga van mindenkit következmények nélkül meggyanúsítani, sem a hivatal, sem más hatóság nem szankcionálja a szolgáltatót azért, mert tömegeknek a becsületét lopja meg.

Igaz ugyan, hogy emlékei szerint a Polgári Törvénykönyv védi az Ő becsületét és jó hírnevét is, de úgy tűnik, hogy ez csak írott malaszt.

Pedig ha csak egy kis szelet csokit is elvisz valaki a boltból azért már büntetés jár. Pláne, ha mindez egy multi bevásárlóközpontban történik.
Neki a becsületét lopták meg. Érdekes ezek szerint ezért nem jár semmi.


Nem érti. A TV azt mondta, hogy azért veszünk fel IMF hitelt, mert nem tudják fizetni a bevételekből a tisztviselők bérét. Eddig ez rendben is volna, de miért fizetjük Őket, ha nem tesznek semmit, ha nem végzik el a feladatukat? –mélázik szegény becsapott.

Vagy a fogyasztóvédelem nem is azt jelenti, hogy a fogyasztók érdekeit kell védeni? A feje tetejére állt ez a világ.

Nem járna mindenki jobban, ha a fogyasztóvédelmi dolgozókat inkább a szolgáltató fizetné? –elmélkedik tovább károsultunk.

Ez neki már magas.

Jobb lenne meghalni. Akkor talán már nem tudnának róla több bőrt lehúzni, nem rágalmaznák meg, nem vernék át, nem csapnák be, nem károsítanák meg, nem rúgnának bele, nem aláznák meg.

Ki is nyitná a gázcsapot, de időközben a szolgáltató elzárta a gázt.

Nem baj, legfeljebb megfagynak. Csöndben, együtt.

Úgy, ahogyan megöregedtek. A multi meg hajhássza az extraprofitot.

Mielőtt végleg megdermed azért eszébe jut egy verssor. Oly korban éltem én e Földön, mikor az ember úgy elaljasult....

Milyen igaz. És nem csak akkor amikor írták, hanem ma is, csak egy kicsit másképp.

Két hét múlva találtak rájuk a szomszédok.

Temetésükről később intézkednek.

A sajtó nagy felhajtást csinált, az ügyészség vizsgálatot indított. De már késő.

Pár nap múlva az is kiderült, hogy ezen az estén a szolgáltató zenés prémiumosztó ünnepséget és nyereségrészesedést tartott.

Persze külön a pórnépnek és külön a fejeseknek.

A pórnép kap vacsorát. Megérdemelték, hagy éljenek.

A menü marhapörkölt nokedlivel. Valaki a kis hasast is csapra veri. Gázszerelőnk arcáról csak úgy csöpög a pörköltszaft.

A fejeseknél vannak lányok, folyik a pezsgő, lehet csobbanni a jakuzziban.

A tömegben felvillan néhány politikus arca és természetesen jelen vannak a hivataltól is.

Egyesek látni vélik, amikor egy nokiás doboz gazdát cserél.

A szélső asztalnál, két pohár whisky között megszületik a döntés. Holnap be is jelentik.

Megváltoztatják a szlogent. Mindjárt kettő is lesz.
Az egyik: Szenvedélyünk a rágalmazás.

A másik: Forduljon hozzánk bizalommal, válasszon minket, mi garantáltan jól befűtünk Önnek!

Lassan szedelőzködnek. Elönti Őket az érzés: Ez jó mulatság, férfimunka volt!

Holnap újra kezdjük.

http://index.hu/…kat_a_tigaz/
http://forum.index.hu/…/showArticle?…

Az alábbi weblapon egy gyakorló ügyvéd osztja meg a tapasztalatait és aggályait a szolgáltatónál lefolytatott "szakértői" vizsgálattal kapcsolatban.
http://www.miabonyunk.hu/…TIGAZ_ugyben

Emőke65 # 2016.06.20. 11:43

Gombás Gábor felvilágosítása szerint,mindenki fizesse be a kiszámlázott összeget,és egyénileg tegyen panaszt a TIGÁZ felettes szervénél... Nem sok mindent lehet tenni sajnos,így lett kitalálva.. Azt hallani,hogy valóban leszerelik a gázórát ha nem fizetünk.. Jogászok azt javasolják,hogy közösségi portálokon,médiákon keresztül fogjunk össze,de még elég nagy a csend ehhez képest... A focirajongók közt nagyobb az összetartás úgy tűnik. Jó lenne tudni,hogy egyáltalán érdemes e bármilyen kifogással élni,vagy kimentéssel próbálkozni,vagy részletfizetéssel... ? Mi van,ha most a többi szolgáltató is ezen az alapon becsatlakozik,és azt is megpróbálják lenyomni az ügyfelek torkán..? Ha az egyik megtehette,a másik is be fog próbálkozni az a félő.. Szerintem nincs más,csak a nem fizetés,és a közös tiltakozás,minden lehetséges eszközzel...

Brigitta69 # 2016.06.19. 14:34

ius latratus
Mi van te az ellenoldali drukker vagy? Talán a Tigáztól? Akkor semmi keresnivalód erre.

ius latratus # 2016.06.19. 11:34

Egy e-mailt? Egyre színvonalasabb ez a topic.

Brigitta69 # 2016.06.19. 10:46

Írni kellene Kósának egy e-mailt, hogy módosítsák a törvényt.

msanya # 2016.06.18. 23:26

A márciusi törvény beterjesztője Kósa volt, csak kár hogy nem olvasta végig az uniós ajánlást és ültette bele a "Az irányelv átültetésekor a tagállamok határoznak arról,
hogy kizárják-e a 2013. március 16. előtt kötött szerződéseket" részt.

Az uniós ajánlás egyébként a kis- és középvállalkozások védelmére született, míg az egyetemes szolgáltatók szerintem más kategóriába taroznak, nekik itthon még az is meg van határozva pontosan, hogy formailag milyen számlákat küldhetnek ki, ehhez képest ez a kicsit információhiányos papír, amit a Tigáz küldözget, és hogy utaljunk külön bankszámlára...úgy tűnik a költségáltalányt még szokni kell itthon mindenkinek, ellenben normális szolgáltató a késedelmi kamatot a következő havi számlán tünteti fel,
vagyis a most általuk alkalmazott módszert is nézve még inkább lenyúlás szaga van a dolognak.

Brigitta69 # 2016.06.17. 13:13

Akit érdekel: Gombás Gábor telefonszáma: 06-30/665-0207.

ObudaFan # 2016.06.17. 04:43

Gondolom a kimentést sem fogadnák el.

A jogvitában a bíróság dönt.

ObudaFan # 2016.06.17. 04:31

Érdekelne a véleménye, hogy a kimentésre indok lehet az, hogy senki nem tudott arról, hogy a késedelemnek következménye lehet. Mivel a gyakorlatban nem igazán élt a 2011-es törvény?

Nem.

Brigitta69 # 2016.06.16. 22:10

Kedves Ügyvéd Úr!
Érdekelne a véleménye, hogy a kimentésre indok lehet az, hogy senki nem tudott arról, hogy a késedelemnek következménye lehet. Mivel a gyakorlatban nem igazán élt a 2011-es törvény?
Köszönettel: Brigitta

Brigitta69 # 2016.06.16. 22:02

Kedves Ügyvéd Úr!
Köszönöm a választ! A kimentés is szóba jöhet, csak az a baj, hogy a Tigáznál már eldöntötték felsőbb utasításra, hogy sem méltányosság nem gyakorolható, sem a büntetés elengedése, a Tigáz-zal nem lehet egyezkedni. Gondolom a kimentést sem fogadnák el.
Csak a törvény ésszerű módosítása oldaná meg a helyzetet, úgy, hogy a visszamenőleges hatályt csak a következő könyvelési évre lehetne érvényesíteni, nem a törvény megalkotása előtti időre. A büntetést pedig arányossá tenni.
Üdvözlettel: Brigitta

Brigitta69 # 2016.06.16. 21:41

Nitacska0718 Én is keresem, ki karolná fel az ügyet, ki fogná össze a károsultakat. Olvasd el a cikket, amit az előző hozzászólásomban írtam.

Brigitta69 # 2016.06.16. 21:39

Ezt olvassátok el! Gombás Gábor összefogást tervez, meg kellene találni, hogyan érhető el.

http://www.szoljon.hu/…lesen-670022

Brigitta69 # 2016.06.16. 21:23

Pedig a törvény úgy szól, ahogy idemásoltam, nem én találtam ki.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.06.16. 17:27

Ius latrinatus

Mindenki próbál valamerre megoldást találni a kizsákmányolás ellen. Sajnos voltak és vannak durvábbak is ebben az országban, ha csak a visszamenőleges törvényekre gondolok. Ha nincs kézzelfogható jó javaslatod akkor húzzál el innen jó messzire. Évekkel ezelőtt azt írtad nekem, h bukom Tigáz ellen a harcot és fizetek 540 ezret. Tévedtél mint mindig és most is. Sajnos nincs ma már más eszköz a kizsákmányolás ellen mint az összefogás és média.

ObudaFan # 2016.06.16. 15:56

Brigitta

Ha nem felrohato okból tortent a késedelem, akkor az kimentheto a torveny szerint.