könyvelő felelőssége


Thor85 # 2020.12.10. 11:40

Egy olyan kérdésem van, hogy alanyi adómentes voltam, és külföldről rendelt áruk után (mind utólag kiderült) mivel megadtam a VAT számomat nem számítottak fel VAT-ot (külföldi ÁFA), ezért ezt itthon kellett volna fizetnem. A könyvelő a NAV leírásában lévó 10000 euros határra hivatkozik, eddig igaza is van, de ha végigolvasná a tájékoztatót, akkor már egyértelmű lenne, hogy mivel megadtam a VAT számot, ezért be kell fizetnem itthon az ÁFÁt. Nem hajlandó elismerni, hogy hibázott. Könyvelőt váltottam, mint kiderült az Évek alatt milliós ÁFA tartozás gyűlt össze. Ezt félve a büntetéstől befizettem fűtől-fától kölcsönkérve egy összegben kifizettem. Nyilván, ha akkor fizettem volna be amikor kelet volna nem fájt volna ennyire, mint egyben. Plusz költségként, kb. 100e Ft, késedelmi pótlékot fog kiszabni a NAV. Illetve nyilván az új könyvelő munkáját is ki kell fizetnem aki megcsinálta az ÁFA bevallásokat. Én is hibás voltam, természetesen ezt nem vitatom, de amikor elkezdem külföldről árut rendelni, egy másik, ismerős könyvelőt megkérdezve Ő is a hibás metódust mondta el. A kérdésem, hogy mit tehetek, illetve mik a lépések?

Kemény Anna # 2020.09.08. 13:27

Szerintem amit tehetsz, válts könyvelőt. Ez segítene szerintem neked, megtudsz minden fontosat a könyvelőváltásról: https://akonyveles.hu/…dni-erdemes/

szntozs # 2020.01.16. 21:02

Tisztelt Fórumozók!

Segítségüket kérem! A volt könyvelő cég, akikkel dolgoztunk gyerekes és inkorrekt módon viselkednek, nem hajlandóak az általunk kért adatokat átadni részünkre, a konyveles hianyos amiket csináltak, borzalmas amit maguk utan hagytak...
Hogyan, hol, és milyen formában tudjuk feljelenteni őket, mit tehetünk???
Köszönöm!

praxiskönyvelő # 2018.12.29. 10:12

A könyvelő nem tarthatja vissza a megbízója bizonylatait. A bizonylatok őrzése a megbízót, azaz az adóalanyt terhelik az adó megállapításához való jog elévüléséig, amennyiben pedig a megbízó a számviteli törvény hatálya alá is tartozik, akkor a bizonylatokat legalább nyolc évig meg kell őrizni.
A könyvelő a megbízója felé felel a polgárjogi szabályok szerint a felelős és szakszerű megbízás teljesítésének kritériumai szerint. Az adóhivatal felé mindig az adóalany felelős, kivéve ha az adóbevallások adótanácsadói ellenjegyzéssel vannak ellátva, ebben az esetben közvetlenné válik a közvetett felelősség. Az át nem adott iratok alapján létrejövő hibákért és hibahatásokért a könyvelő nem felelős, hiszen hozott anyagból dolgozunk. Év közben az anyagok a könyvelőnél vannak, de év végén az üzleti év zárását követően átadás átvételi jegyzőkönyvvel az iratokat vissza kell adni a megbízónak. A könyvelést dokumentumait, pénztárkönyv, vevő-szállító, bank, pénztár kimutatásait pedig akár .pdf formátumba is elküldhető. Az adóbevallások és a beszámoló határidőre történő beküldése az átadott bizonylatok alapján a könyvelő feladata.
Mart László
mérlegképes könyvelő


Mart László
Mérlegképes Könyvel?

nonolet # 2018.05.13. 11:44

Bebbe

Kérd el tőle!
Nincs joga visszatartani az irataid.

- -

De megsúgom CSAK MÁSOLATOT szoktam adni a könyvelőnek.
Az eredeti az mindig nálam van lefűzve, itthon.

Így nincs ilyen probléma soha...

  • nem veszíti el
  • nem zsarol a visszatartással

Több mint 30 éve már, hogy ez a bevált módszerem :-)

Bebbe # 2018.05.13. 06:04

És mi álljon ebben a felszólításban? Valamint min küldjem neki? Levélben? Arra nincs idő! Emailben? És utána kihez forduljak?
Az APEH -hoz? Hogy nem kapom meg a bevallásom a könyvelőtől. Kinevet!
Szóval egyenlőre hasznos tanácsot még nem kaptam!

egyötvenes68 (törölt felhasználó) # 2018.05.12. 19:51

Határidőre teljesítsen, az alényeg! Ha nem, akkor szólítsd fel írásban.

Bebbe # 2018.05.12. 17:57

Nem tudom elvinni máshoz, nála vannak a könyvelendő dolgok. Kérjek ki mindent újra a cégektől, nyugdíjpénztártól?

nonolet # 2018.05.12. 17:32

Másik könyvelőhöz... vidd el másnak az anyagot.

Bebbe # 2018.05.12. 16:17

Üdvözlök mindenkit!

Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy a könyvelő, akihez elvittem az adóbevallásom, lassan 2 hete nem adja ki kérésre sem az elkészült bevallást. Mindig arra hivatkozik, hogy sok a dolga, nincs bent az irodában, nem ér rá.
A határidő jön, Én meg nem tudom beadni miatta!
Kihez tudok ilyen esetben fordulni?
Nagyon kétségbe vagyok esve, mert bírságot nem szeretnék fizetni!

Köszönöm a válaszokat!

mucimici # 2018.04.24. 06:55

Mi számít szándékosnak? Inkább hanyagság miatt lettek nullás bevallások benyújtva és a felszámolás előtt önellenőrizve. Az ügyvezető semmiképpen nem fizette volna be. Ez számít ilyenkor?

mucimici # 2018.04.23. 10:21

Mi számít szándékosnak? Inkább hanyagság miatt nullás bevallások lettek benyújtva és a felszámolás előtt önellenőrizve. Az ügyvezető viszont semmiképpen nem fizette volna be. Ez számít ilyenkor?

Rexor # 2018.04.23. 09:34

Nem az önellenőrzés önmagában nem bűncselekmény. Ha viszont szándékosan valótlan tartalmú bevallásokat ad be a könyvelő az már koccosabb...

mucimici # 2018.04.23. 09:12

A könyvelő bűntethető, ha a kapott iratokból csak nullás áfa bevallást készít és később önellenőrzi? Ez bűncselekmény?

drbjozsef # 2018.04.18. 05:48

Ööö... az igazat?

mucimici # 2018.04.18. 04:10

Ilyen esetben a könyvelőnek, tanúként meghallgatják mit kellene mondani, hogy miért voltak a nullás bevallások?

nonolet # 2018.04.17. 11:30

A bevallásokért és azok tartalmáért is a CÉGVEZETŐ felel, NEM a könyvelő.

Buta cégvezető az akinek a tudta-jóváhagyása nélkül intézkedhet a könyvelője a vállalkozása nevében.

- -

A könyvelő egy egy bérmunkás csak.
Aki a bizonylatokból előállítja a szükséges új iratokat.
(kimutatások, bevallások, könyvelés)

De ezeket a cégvezetés hagyja jóvá!!!
Mielőtt ÉLESSÉ válnak.

Mivel..
Az élesedés után a cégvezetés felel miattuk.
Ahogy hiányukért is.

A cégvezetői felelősség NEM TOLHATÓ ÁT "könyvelőre" !!!
Hisz nem a könyvelő vezeti céget...

mucimici # 2018.04.17. 08:10

Nem bűnsegédi magatartással. Az ügyvezető védekezhet azzal a bíróságon, hogy a könyvelő nem adta be rendesen a bevallást, a nullás bevallásokról meg nem is tudott? Akkor sem fizette volna be az áfát. Ilyenkor a bíró kit vádol?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.16. 17:27

Ha csak nem bűnsegédi magatartással. De az szándékos bűncselekmény.

mucimici # 2018.04.16. 16:22

Azóta nem adnak le nullás bevallást. Abban az esetben megvádolhatják valamivel a könyvelőt, ha a kft ügyvezetője időben behozta az anyagot, de nullás bevallás lett beadva és a felszámolás előtt önellenőrizve lettek a bevallások? Ennél a cégnél csődbüntett a vád. Köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.16. 16:11

Nem valószínű. De a jövőre nézve én azt javasolnám, hogy ha az ügyfél nem adja le a bizonylatokat a könyveléshez, akkor nem nullás bevallást kell benyújtani, hanem semilyet.

mucimici # 2018.04.16. 14:55

Üdvözlet!
Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy egyik ismerősöm könyvelő irodában dolgozik alkalmazottként. Van egy problémás ügyfelük, aki nem fizet járulékokat, áfát, társasági adót, iparűzési adót. Jelenlegi cégében sem. 4-5 éve felszámolták három cégét. Most bírósági ügy lett belőle. Mivel nem hozta időben a könyvelési anyagot, nullás áfa bevallások lettek leadva és később önellenőrizve. Az egyik cégben viszont volt, hogy időben behozta az anyagot, de nullás bevallás lett leadva és a felszámolás előtt önellenőrizve. Ilyen esetben a könyvelőt megvádolhatják valamivel?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.22. 20:37

Ne vicceljünk már! Tudod te, mennyi az áfamentesség bevételhatára? Ha egy nyugdíjas bácsi azt meghaladja, az aligha a kiskertben kapálgatja a húsz tő paradicsomot.

Rexor # 2017.11.22. 16:32

Egészen pontosan ez az áfa bevallás nyomtatványa, amit havonta/negyedévente vagy évente kell benyújtani, de ez most a legkevésbé érdekes szerintem. Nem teljesen értem mit jelent az, hogy egységesen felel valamiért a könyvelő. A könyvelő azért felel, amivel megbízzátok, ez lehet a könyvelés, bevallások elkészítése, stb. Az egy cégvezető részéről pedig szerintem erőteljesen ajánlott hogy legyenek legalább alapvető fogalmai az általa vezetett társasággal kapcsolatos adminisztrációs teendőkről.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.22. 15:43

Mit jelentene? Negyedéves áfa-bevallást jelent. Az egyik 16-ra, a másik 17-re vonatkozik.