Adós - Adóstárs


drbjozsef # 2019.12.21. 08:44

laller1,

Pedig ez a helyzet. Akit rá tud kényszeríteni a bank az adósok/kezesek közül (ugye, ezt jelenti az egyetemleges felelősség, aláírtad a hitelszerződéskor), attól fogja beszedni, és ha ez a személy többet fizetett, mint amit neki kellett volna, akkor ő polgári perben követelheti a másik/többi adóstól.

Pont ezt jelenti a rákényszerítés. Majd a bíróság és a végrehajtó rákényszeríti őket. Már persze, ha lesz behajtható vagyon/jövedelem, mert ha nem, akkor igen : te fogod megszívni.

A per megnyerése esetén és a végrehajtás során felmerülő költségek természetesen szintén visszajárnak, szóval elvileg kár nem ér - már ha lesz miből visszaszedni.

laller1 # 2019.12.20. 21:15

Egyenlőre annyi h a bank megengedte,h a házat eladjuk és ebből rendezzük a tartozást.2 ingatlan van fedezetként.Nem szeretném futni hagyni az exet,azzal h én fizetem ki a közös adósságot.A jogtalanul felvett tartásdíjat is be kellett hajtassam.Az ügyvéd szerint nem tudok mit tenni,nekem kell kifizetni.Adóstársaktól majd per útján.Nem akarom elhinni h őket nem lehetne valahogy kötelezni.Egy végrehajtás esetén engem miattuk fog kár érni,ők nem tettek semmit amiatt h ez a kár ne következzen be.

drbjozsef # 2019.12.20. 20:55

laller1,

Egyébként mindent tudok bizonyítani iratokkal.

Az általában hasznos. De kinek kellene bizonyítani bármit is? Van valamilyen eljárás?

laller1 # 2019.12.20. 20:20

Addig én tárgyaltam a bankkal de azt mondták,bármilyen egyeszség csak az adóstársakkak együtt lehetséges.Egyébként mindent tudok bizonyítani iratokkal.

drbjozsef # 2019.12.20. 20:00

laller1,

Tehát neked ítélték a gyerekeket, te tartottad el őket, és még te fizettél tartásdíjat. Több mint tíz éve nem fizeted a hitelt, de csak három éve van ügyvéded.
Én inkább azon csodálkozom, hogy már évekkel ezelőtt nem lakoltattak ki.

laller1 # 2019.12.20. 13:59

Szeretnék tanácsot kérni.Anno devizahitelt vettem fel,házastársammal/ma már ex/annak testvére és édesanyja is adóstárs az ügyletben.9 éve megromlott a viszonyom vel,elváltam,3 gyermekemet én kaptam a bíróságtól.Én az apa vagyok.4 évig úgy neveltem a gyerekeimet,hogy közben tartásdíjat vontak tőlem,ezért nem tudtam hitelt is fizetni.Adóstársaim persze nem fizettek és azóta sem,sőt teljesen kihátráltak,azóta is elhatárolódnak.Bankot többször kerestem,találjunk megoldást,ők azt mondták,menjek az adóstársakkal,akkor lehet csak kezdeni valamit.2016-ban ügyvédet fogadtam,ma ott tartunk,hogy a bank az adósság felét elengedné de ezt én egyedül nem tudom megfizetni.2 hónapot kaptam,utána vegrehajtással fenyegetnek.

Vitamin50 # 2019.11.12. 11:42

Értem. Köszönöm a hozzászólásokat.
A helyzet az, hogy míg az adós 9 éve egymás után szül, így nincs jövedelme, amiből vonhatnának, így csak az adóstárs nyugdíját vonják.
De azzal még mindig nem tudom kihez forduljak, hogy ez a hitel ingatlanfedezettel volt, ami nagyjából annyit ér ma mint a teljes jelenlegi tartozás, és a kilenc éve felmondott szerződés óta sem történt annak árverezése.
Ezt nem értem miért és kinek éri meg, hiszen nincsenek beljebb egy levont nyugdíjjal, miközben az ingatlan meg fedezné azt.
Ez ügyben kihez lehet fordulni, hogy miért van ez? Végrehajtó megválaszolja ezt, vagy van valami felettes szerv?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.11.11. 16:43

Az adósok valóban egyetemlegesen kötelezettek. De egymás közt egyenlően osztoznak (ha másképp nem állapodtak meg). Tehát ha az egyikük a rá eső résznél többet törleszt, vagy többet hajtanak be rajta, kérhet arányos megtérítést a többiektől. (Előre szólok, hogy az önkéntes teljesítés elmaradása miatt előállt költségekre ez pont nem nagyon érvényes.)

drbjozsef # 2019.11.11. 15:47

Vitamin50,

Adóstárs = adós.

Két eberből ha az egyik adós és van adóstársa, akkor a másik is adós és az ő adóstársa az előbbi adós.

Adósok között ilyesmi pl. akkor merülhet fel, ha vagyonmegosztás van közöttük. Akkor el kell számolni a hitellel és a törlesztésével is (meg mindennel).

Grave7 # 2019.11.11. 15:22

@Vitamin50: Szerintem amire te gondolsz, az a készfizető kezes esete.
Nézd meg az aláírt szerződést, mi szerepel a neved után (adós / adóstárs / kezes / stb.).

Vitamin50 # 2019.11.11. 15:08

Üdvözlet!

Régebben mintha olvastam volna arról, hogy az adóstárs a tőle levont összeg bizonyos százalékát jogi úton kérheti az adóstól. Ez létezik még?
Kilenc évnyi nyugdíj levonásról van szó(30%), illetve egy kisebb értékű ingatlan bánta.
Ha ez létezik, mi ennek a menete, ügyvéden keresztül indul?

Köszönöm!

drbjozsef # 2017.05.16. 15:56

fikusz,

ne mondd mar, hogy lakashitelben vagy adós(társ), és tehermentes a tulajdonreszed? Ne mondd,hogy nincs rajta a banknak jelzálogjoga esvagy elidegenitesi tilalma esvagy terhelesi tilalma?

Vegyel mar magad ele egy tulajdoni lapot : a te 50%-odra semmilyen bejegyzes nincs?

Mert ha van, akkor persze sztorno az egesz eddigi, feneket rendelkezhetsz vele.

Az esetek 99,99% a bank terhelesi tilalmat is bejegyez a lakashitel melle, tehat vegrehajtas miatt a bank azonnal felmondja a hitelt. Es mivel te is egyetemleges ados vagy, neked (is) kell fizetned a hitel maradekat egyben. Ha nem, indul ellened is a vegrehajtas.

Amugy :

  1. nem sokan. De ugy harmadaron mar lehet, mert az mar nem rossz uzlet, es eloarverezesi joga lehet a masik fel vegrehajtasanal, szoval nem elkepzelhetetlen.
  2. NEM kell nyilatkozat, ha tehermentes. A sajat reszeddel rendelkezhetsz.
  3. Semmikeppen. Valoszinuleg a fentiek miatt amugy is targytalan, hogy Te eladhatod, de ha megis, az semmiben nem erintene azt a szerzodest, amit alairtal a bankkal. Ugyanezen az elven elajandekozhatod, illetve a fentiek miatt szinte biztosan ugyanezen az elven se el nem adhatod, se el nem ajandekozhatod. Majd ha kiegyenlitette VALAMELYIKOTOK a hitelt. A banknak mindegy ki. Ha senki, megy a lakas, es abbol kielegiti a koveteleset a bank. Ha meg az is keves, akkor bankszamlat inkasszoz, jovedelmet tilt le, ingosagot foglaltat, etc, etc, etc. BARMELYIK adosnal.
fikusz87 # 2017.05.16. 14:20

Én vagyok az adóstárs és az ex az adós a jelzáloghitelben.

A tehermentességet úgy értem,hogy nekem nincs végrehajtási ügyem,csak a lakáshitel végett,mert abban mint adóstárs szereplek,míg az exnek van 2 végrehajtási ügye miatt +2 bejegyzése a tulajdoni lapon. Értem én hogy a felemet eladhatom,de
1.: ki vesz féltulajdont??
2.Létezik, hogy a behajtó fél lakásra ad ki újabb nyilatkozatot,hogy eladhatom,ha találok rá vevőt(ki vesz fél lakást,hol fellelhetők ezek az emberek)????
3.Ha eladom a részem,megszűnik az adóstárs szerepem is?Ha igen,akkor miért nem ajándékozhatom el ugyanezen az elven?????????

Próbálok mindent részletesen írni,hogy valaki hátha tud segíteni,de mint látom érdemben senki nem tud mit mondani. :(

drbjozsef # 2017.05.16. 12:51

Persze, de azt írta, az tehermentes, tehát nincs végrehajtás alatt, gondolom én, de mondom, nem igazán állt össze hogy ki-kicsoda.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.05.16. 11:55

A végrehajtástól így nem lehet megszabadulni.

drbjozsef # 2017.05.16. 10:59

fikusz,

nem pontosan ertem ki az ados meg ki az adostars (leven jogilag ezek szinonim fogalmak, nincs kulonbseg), de az biztos, hogy a tehermentes 50% resszel a tulajdonosa azt csinal amit akar. Eladhatja, a masik tulajdonosnak csak elovasarlasi joga van, de feltehetoleg tartozasok mellett nem fogja tudni megvenni, illetve, atadasnal - jelentsen ez barmit -, nem fogja akarni ervenyesiteni.

fikusz87 # 2017.05.16. 09:56

Üdv!

Az egyesség meg van,én nyújtottam be mint adóstárs,és tulajdonos kettőnk nevében,mert ő struccpolitikát folytatva tojt az egészre.Így én iszom a levét.Minden ment volna szépen csak váratlan széljegyzet bújt ki a bokorból az adós nevére.Az ingatlan pedig pont annyit ér,amennyiért kiengedték+végrehajtási költség.Többért sem az ajánlattevő nem fogja megvenni,se más.A behajtó meg biztos nem fogja azt mondani,hogy persze,add el,összevonjuk,eltekintünk 1.5milliótól az adósnak.

Esetleg behajtáson is játszhat az adóstárs csere?
Az ő barátnőjének az 50% tehermentes tulajdonom átadhatom,az adóstárs szereppel együtt?(persze ha belemegy...)

ObudaFan # 2017.05.16. 05:59

Vagy megegyeztek a végrehajtást kérőkkel az értékesítésről, vagy a végrehajtó fogja árverésen értékesíteni, nagyjából ez a két út van.

fikusz87 # 2017.05.15. 15:23

Hát eladni terhelve nyilván nem fogjuk tudni.Fél lakást sem hiszem hogy venne bárki is,szóval a 2.Hogyan kerülhetek ki a hitelügyletből?(mert a személyikölcsön tartozása áll első helyen ha véletlenül bejelentve dolgozna,rgo én leszek az első a jelzálighitelnél,és én bejelentve dolgozom.

gerbera317 # 2017.05.15. 14:22

Most akkor mi a kérdés? 1) Hogyan lehet mégis eladni az ingatlant, vagy 2) hogyan kerülheti el az adóstárs a fizetési kötelezettséget? Melyik?

fikusz87 # 2017.05.15. 12:36

Kedves hozzáértők!

Jogi segítségre szorulnék.
Adott egy végrehajtáson lévő ingatlan 50-50 tulajdonban adós és adóstárs között.Megegyeztünk az eladásról.(üres az Ingatlan).Vételi szándéknyilatkozat benyújtását elfogadta a behajtó,eladhatjuk a lakást.de az adósnak egyéb végrehajtások miatt terhelt a része.Kifizetni nem tudja,de így eladni sem tudjuk.Bejelentett munkahelye nincs,tehát ha nem kapják meg a vételárat a behajtók az adóstárs bérét fogják vonni.Mit tehet az adóstárs?Létezik valamilyen jogi megoldás arra,hogy kiszáljon az ügyletből amiért az adós eltitkolt behajtása felborítja a megállapodást?A tulajdoni lap nem hiteles másolatát kértük le,abban nem szerepelt,csak szerződés kötéskor derült ki a hivatalosról hogy széljegyzetben 1.5milliós végrehajtása van,ráadásul ugyan az a behajtó kezeli mint a jelzáloghitelt.(mellékes infó,hogy 2014óta nem fizeti a hitelt,miközben 2011Ben megállapodtunk különmenetelünkkor hogy annak fejében nem fizet gyerektartást,hogy ő fizeti a hitelt.Az első dátum amikor megtudtam mi történik,amikor végrehajtói levelet kaptam az ügyről 2016.11hó)Miként támadható az adós,hogy durva anyagi kárt okozott nekem és 2gyermekünknek?Minden lehetőség érdekel,eléggé kétségbe estem most

ObudaFan # 2017.05.14. 11:16

Ez jogilag mind megoldható, de gyakorlatilag meg mind attól függ, hogy a bank hozzájárul-e, tehát tőlük kellene érdeklődni. Mondjuk az utóbbi vonatkozásában a bank akár egy év alatt is változtathat a feltételein.

Timcsey86 # 2017.05.14. 11:05

Üdvözlöm.

Párommal szeretnénk venni közösen egy családi házat,de sajnos én nem vagyok hitelképes (4órás bejelentett állás). A bank, ahonnan a hitelt szeretnénk felvenni, adóstársat kér. Párom anyukája lenne adóstárs, de akkor neki is lenne tulajdonjoga a házban? Mindenképp úgy szeretnénk, hogy 50-50% tulajdonjoga legyen a páromnak és nekem. Ez megoldható?
Illetve az lenne még a kérdésem, hogy a házmegvételt követően ha pl. 1 év múlva 8 órás bejelentett állásom lenne, akkor módosítható-e a szerződés, hogy én legyek az adóstárs párom anyukája helyett és ennek mi az anyagi vonzata?

Köszönöm szépen.

ObudaFan # 2017.03.06. 13:58

Az összes érdekelt fél - ideértve a bank - hozzájárulásával lehet módosítani.

zserd # 2017.03.06. 11:59

Tisztelt Szakértők!

Fiam barátnőjének szülei eladták a házukat és az új lakásba a hitelfelvételnél bevonták a lányukat, mint adóstárs, azzal a gondolattal, hogy a tetőteret felújítják, melyben a fiamnak tulajdonjoga attól függetlenül, hogy pénzt fektet(ne) biztos, hogy nem lesz. A dolgot nehezíti, hogy a lánynak van egy kiskorú öccse is. Úgy gondolom, hogy a fiam és a barátnőjének jövőjét megnehezítették, a CSOK-ra, vagy más kedvezményekre tekintettel. Mennyiben valósak a félelmeim, illetve van-e valami lehetőség, hogy másra át lehessen ruházni az adóstársi státuszt?

Köszönettel, EZS