Fórum büntetőjog régebbi elöl     új hozzászólás


lopás vagy nem?

vivienn # e-mail 2009.02.20. 07:18

Tisztában szeretnénk lenni azzal hogy mi az amit megtehetnek velünk és mit nem.Ja és igen persze a jegyzőkönyv sem került elő pedig ilyen esetben az kötelező. Azért mert fiatalok vagyunk nem feltétlen hülyék.A szakmai igazgató helyettes természetesen a bolt pártján áll mert ez az érdeke- mivel szerződésben van az iskola a bolthálózattal.Azt mondta van joguk ehhez és kérjenek bocsánatot .Év elején azt mondták másik boltba csak nagyon indokolt esetben kérhetjük át magunkat,ezt megemlítve azt mondták meg se próbálják mert akkor konkrétan azt kellene mondani hogy lopás gyanúja miatt szeretnék a másik boltba tölteni a gyakorlatot.Ráadásul a bánásmód sem egyszerű nagyon igyekeznek hogy jól végezzék a munkájukat,ne legyen rájuk panasz és az osztályzat amit a csoportvezetőjük ad az nem éppen reális az elvégzett munkák után(bár elvileg tanulni vagyunk ott-és hogy bevezessen minden olyan tevékenységbe ami egy kereskedelmi egység működéséhez kell(leltár áruátvétel stb.)de ők mást sem csinálnak csak takarítanak,súrolnak,ritka esetben árut töltenek.Ami a legbosszantóbb,hogy ez beleszámít majd a vizsgába és esélyük se lesz jó kereskedőnek lenni ilyen "segítőkész" munkatársakkal.
Sokan azt javasolták nekik hogy húzzák csőbe őket azzal hogy: eltűnt a zsebpénze!
Én ezt annyira nem pártolom mert nem biztos hohy jó vége lenne.

ObudaFan # e-mail 2009.02.19. 20:03

Nincs. Mit szeretnétek elérni?

Ügyvéd / Lawyer / Abogado - Budapest

tarczayaron@freemail.hu

http://biroigyakorlat.blog.hu/
http://members.upcweb.hu//tarczay/

vivienn # e-mail 2009.02.19. 18:27

Sziasztok!
Hol is kezdjem...
1 kereskedelmi középiskolába járok..ahol heti 1 gyakorlati napot kell dolgozni 1-1 élelmiszerboltban (a 20 diák szétszorva több boltban). 3 osztálytársnőm egyik alkalommal mikor reggel mentek dolgozni elfelejtették bemutatni a terméket amit más boltban és otthonról vittek(ilyenkor elvileg aláírják a terméket és akkor a továbbiakban bizonyíthatjuk hogy azt nem onnan a gyakorlati helyről vettük/loptuk-itt ezt soha nem teszik meg).Az osztálytársnőm bement az öltözőbe és arra lett figyelmes hogy turkálnak a szekrényükbe és a táskáikBAN mire az eladó kizavarta.A csokis papírt képesek voltak kitúrnia kukából.Meggyanúsították őket hogy loptak.
Ami úgy hiszem még megemlítendő hogy ezt lehetne ellenőrizni mégpedig leltárérték megállapítása folyamán kiderülne a hiány(feltéve ha 1 vevő nem lopott amit azt osztálytársnőmre fognának)vagy a minőségmegőrzési idő összehasonlításával is,mert nem valószínű hogy az egyezne.
Ahol én vagyok gyakorlaton egyszer rajtakaptak 1 vevőt lopáson.A főnök a következő képpen járt el:behívta az illetőt az irodába és Ő kérte meg hogy pakoljon ki a táskájából.Ez lenne a helyes eljárás ilyen ügyben nem?

Ilyenkor mit lehet tenni?van joguk a táskánkba nyúlni a jelenlétünk nélkül?

előre is köszönöm

Chrystal # e-mail 2009.02.02. 17:24

Sziasztok!
Sajnos az történt,hogy a barátnőmmel bementünk a C&A-ba és épp csak nézegettük a fülbevalókat és nyakláncokat..amikor épp azt vettük észre h az egyik nyakláncon nem volt árcédula és semmi más!Gondoltuk akkor nagy baj nem sülhet el ha eltesszük! =( nem is tudom hogy juthatott ilyen az eszünkbe..! mikor sétáltunk volna ki,akkor hirtelen oda jött a biztonságiőr és félrehívott minket! bevitt egy szobába ahol elkérte a lakcímkártyámat és jegyzőkönyvet vett fel,mert a kamerán állítólag látta hogy mit követtünk el! Hozzáteszem a nyaklánc ára 2ezer ft volt! (csakhogy lássuk az értéket) Amikor felvette a jegyzőkönyvet hogy lopást követtünk el, meglepődtem (nemis tudom hogy miért,hisz számíthattam rá hogy ez lesz! =( ) Megkérdeztem hogy mit tudk tenni,hogy ne legyen nagy bajom belőle! Azt felelte a biztonságiőr vagy kicsoda,hogy elküldik a jegyzőkönyvet az önkormányzatra, a rendőrségre és az sulinkba is! Ez tényleg igaz? =/ Gondoltam csak pénzbüntetést kapok majd vagy valami ilyesmi!
Megérdemlem tudom,hisz "lopást" követtünk el,hiába nem volt rajta árcédula se semmi!
Mit tudok tenni,hogy ne legyen nagy gondom belőle,és hogy a sulit se értesítsék! Hisz szeretnék továbbtanulni főiskolán és nem szeretném ha ez mind a rovására menjen!
Kb. milyen pénzbüntetésre számítsak,ha azt kapok és nem valami nagyobb bűntetést?!
Előre is megköszönném a válaszokat,nagyon fontos lenne számomra! Meghát nagyon megbántam!

ObudaFan # e-mail 2008.05.14. 21:51
tikatika # e-mail 2008.05.14. 06:52

Köszi és nem tudod, hogy kb. mekkorára?

Tika

ObudaFan # e-mail 2008.05.13. 20:59

Szabálysértési bírságra.

Ügyvéd / Lawyer / Abogado - Budapest

tarczayaron@freemail.hu

http://biroigyakorlat.blog.hu/
http://members.upcweb.hu//tarczay/

tikatika # e-mail 2008.05.13. 18:12

Sziasztok, Tika vagyok.

Sajnos ma a Tescoban belekeveredtem egy lopási ügybe,
a barátnőm csinálta a hülyeséget, nem voltak nála
papirok, igy az én irataim kerültek elő, felvették a
jegyzőkönyvet (kénytelen voltam odaadni a papirjaimat, mert azt mondták, ha egyikünk sem ad személyes iratot, akkor ki hivják a rendőrséget és még akár be is vihetnek bennünket), Tehát az összeg 12500,- Ft nagykorúak vagyunk bőven. milyen szankciókra számithatok? (jegyzőkönyv is volt). Semmit nem mondtak, hogy ezt hova küldik. Közben megtudtam, hogy elküldik az önkormányzathoz (ez igaz?)
ha igy van, lehet, hogy megbüntetnek?

PF20 #   2008.05.13. 17:32

Nos, ez az utolsó beírásom a topicban.

Vádhalasztás lett a vége, a sértettel is kibékültünk azóta (bár ezek után nem fogok vele szórakozni járni :)). Sokadik alkalommal is köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat és a segítséget, "örülök", hogy rátaláltam erre az oldalra!

PF20 #   2008.04.01. 18:45

Ismételten köszönöm a reagálásokat.

háthNem szóltam senkinek, igaz, nem is volt ott olyan ismerős, akinek szólhattam volna. Ha lett volna, akkor nem is viszem el a táskát hanem odaadom neki, hogy vigyázzon rá. Én a rendőrségen elmondtam, hogy eszembe nem jutna meglopni a barátomat. Elismertem, hogy elvittem a táskát, (mást nem is tehettem, mivel megtalálták a lakásomon-pontosabban nem megtalálták, hanem én adtam oda nekik). Azt is mondtam, hogy megbántam a dolgot.

Hát ennyi egyelőre, kértem ügyészségi meghallgatást és iratbetekintést, azok után talán okosabb leszek...

Mindenesetre el fog szomorítani, ha egy ilyen pitiáner ügy bíróság elé kerül.

Szép napot mindenkinek!

Pjotr # e-mail 2008.04.01. 09:41

A vádhalasztáshoz a komoly enyhítő körülmény az, hogy ha elmegy a bíróságra egy ilyen vád, akkor nagy valószínűséggel ott nem fog megállni, ha így lesz, akkor romlik a statisztika amiért leveszik a szegény fogalmazó fejét.... :)))
De a tagadás tényleg sokat ront, ahogy hcsb írta, ha lenne bármi bizonyíték, hogy vissza akartad adni, akkor egyszerűbb lenne, így lehet, hogy jobb lenne, ha őszinte megbánást tanúsítanál és elismernéd a lopást...
Mert így lehet, hogy tényleg bíróság lesz belőle...

HCSB # e-mail 2008.03.31. 21:25

Az a probléma, kedves PF20, hogy mindez jelentős részben megítélés kérdése, az ügyész fejébe pedig nem láthatunk. A vádemelés elhalasztása esetén komoly enyhítő körülmények szükségesek. Az ügyészség által alkalmazható megrovást (ha jól emlékszem, ezt az intézkedést ő is alkalmazhatja) szintén nem tartom valószínűnek. Mindezeknek az az oka, hogy Te tagadod a cselekmény elkövetését. Ettől persze még tévedhetek, de én így látom.

A táska barátod előtti letagadásával hibáztál, komoly súlyt dobtál a mérleg egyik serpenyőjébe. Mi lenne, ha inkább elkezdenél a másik serpenyőbe is pakolni!? Erről inkább tudunk beszélgetni, nem?

Meggyőződésem, hogy az eljárást már a nyomozási szakban „meg kell fogni”. Sajnos ez nálad elmaradt, de ettől még a bírósági szakban is lehet operálni (ha egyáltalán vádat emel az ügyész). Nézzük, hogyan!

Amennyiben még nem történt meg:

Indítványozni kell azoknak a személyeknek a tanúkihallgatását, akik tudnak az eredeti szándékodról!
Ha telefonáltál az ismerősödnek, vagy sms-t küldtél, akkor a telefon szemléjét, illetve a híváslista beszerzését indítványozni kell!
Néhány érvet nem árt hangoztatni a bíró előtt a kihallgatáson, gondolkodásra késztetve őt (ti.: mit mondj a bírónak).

Nem tudom, milyen lépéseket tettél ebben az irányban, de nem hiszem, hogy egyetlen személy sincs, aki tud az eredeti szándékodról. Nincs olyan személy, aki látta (tudta), hogy kerested az ismerősödet a diszkóban, mert át akartad adni a táskáját? Nincs olyan személy, akinek meghagytad, mondja meg neki, nálad van a táskája? Csak ketten voltatok, vagy összefutottatok egyéb ismerősökkel is? Csak van valaki! Honnan tudta meg, hogy nálad kell a táskát keresni?
Amikor meglátogatott, nem ébredtek fel a családtagjaid? Nem mesélted el nekik, mi történt? Nem beszéltél nekik a táskáról?
Amikor kerested a barátodat, nem próbáltad meg hívni? SMS-t nem küldtél neki?

Ha senki nincs; ha nincs hívás vagy sms (nehezen tudom elképzelni, hogy egyik sincs!), akkor már csak az marad, hogy a bíró előtt érvelj. A helyedben elmondanám neki, hogy 9 éve ismerem a tagot, eszembe nem jutna tőle lopni. Azt is közölném a bíróval, ha lopni akartam volna, a táskát és a benne lévő egyéb dolgokat kidobtam volna a kukába, a pénzt pedig zsebre vágtam volna. Így logikus, nem? Minek vinném haza a táskát? Vagy értékes az a táska?

Más nem jut eszembe, egyelőre ennyi.

Üdv!

PF20 #   2008.03.31. 19:48

Kedves HCSB !

Köszönöm, hogy beírtad a véleményedet. Tudom, hogy hülyeséget csináltam, amikor nem adtam vissza a táskát, de ezen már nem tudok változtatni.
Remélem max. egy megrovással megúszom, de most azon vagyunk, hogy ha lehet,még ennyi se legyen belőle. (Pl. 1 vádhalasztással is kiegyeznék)

HCSB # e-mail 2008.03.31. 19:04

Tisztelt PF!

12 éve vagyok rendőr, jogász a végzettségem. Talán van már annyi tapasztalatom, hogy hasznos tanácsokkal tudjak szolgálni a jogesettel kapcsolatban. A büntetés kérdéskörét viszont nem fogom érinteni, mivel erősen gyanítom, az ítélet nem lesz súlyos, az életedre szinte semmilyen kihatással nem fog bírni.

Nos, lássuk az esetet!

Megítélésem szerint nem követtél el bűncselekményt. A lopás idegen ingó dolog elvétele jogtalan eltulajdonítási szándékkal. Esetedben az utóbbi, a jogtalan eltulajdonítás célzata hiányzik. Szakszerűen megfogalmazva: felelős őrzésbe vetted az ismerősöd táskáját, nem állt szándékodban ellopni. Még akkor sem történt volna lopás, ha a jogtalan eltulajdonítási szándékod utólag, az elvételt követően alakul ki.

Sajnos azonban a tények és a körülmények ellened szólnak. Azon utólagos magatartásoddal, miszerint az ittasan meglátogató ismerősöd előtt letagadtad a táska hollétét, súlyos hibát követtél el. Ez az az utólagos magatartás, amely alapján a hatóságok joggal és logikusan feltételezik, a táska elvételével nem a felelős őrzés, hanem a lopás volt a szándékod. A hatóságok az utólagos magatartásodból következtettek a szándékodra. Ha nem tettél volna ilyet, még meg lehetett volna magyarázni; még hihető lett volna, hogy csak megőrzés céljából vetted magadhoz a táskát. A lopás gyanúja így viszont egyértelműen megalapozott, az ítélet pedig borítékolható (bűnös).

Nézzük meg, mit tehetünk!

PF20 #   2008.03.31. 09:57

Kedves Pjotr!

Így történt a dolog, ahogy leírtam. 9 éve vagyunk barátok a "sértettel", (ill. már csak voltunk). Rendszeresen találkoztunk, együtt jártunk szórakozni, szerinted életszerű az, hogy meg akartam lopni?

Mi az a vádhalasztás?

Pjotr # e-mail 2008.03.30. 14:04

Azért ennyire nem tragikus a helyzet, abból amit olvastam itt, a legvalószínűbb egy megszüntetés, de maximum egy vádhalasztást tudnék elképzelni.
Aztán persze láttunk már karón varjút, de a bíróság elég valószínűtlenebb, ha tényleg csak ennyi történt, mert oszt olyat is hallottam már, hogy állítólag a gyanúsítottak nem mindig 100%-ban úgy mesélik el a dolgot ahogy az megtörtént, mondom ilyet még nem hallottam személyesen, de ismertem valakit aki már hallott ilyen dologról...

kaméleon # e-mail 2008.03.29. 14:07

.... akkor hallunk meg, - akartam írni.

kaméleon # e-mail 2008.03.29. 12:37

Mindig is ezt daloltam, olvassuk már el, amit aláírunk......

Az a probléma, hogy ilyen dalokat csak akkor hallunk, amikor a baj már megtörtént. Akkor már késő. Remélhetőleg első és egyetlen esetről van szó, akkor ez a dal, mint halottnak a csók. Persze, ha az esetet még több is követi, akkor nem hiába dalolnak az énektudók.

Főlökött # e-mail 2008.03.29. 06:55

Tisztelettel

Ilyenkor szomorú vagyok, de nagyon, az alábbiak alapján....

Nem olvastuk el, amit aláírtunk. Olvasatomban úgy nyilatkoztunk vélelmezem, nem kívánunk iratismertetésen részt venni, így a nyomozó hatóságnál az eljárás lezárult. Nincs helye már iratbetekintésnek, max az ügyészségen.

A védővel kapcsolatban, a gyanúsítotti kihallgatáson volt tájékoztatás. Alapból :

A Be. 46. § A büntetőeljárásban védő részvétele kötelező, ha
a bűncselekményre a törvény öt évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,

  1. a terheltet fogva tartják,

a terhelt süket, néma, vak vagy – a beszámítási képességére tekintet nélkül – kóros elmeállapotú,134
a terhelt a magyar nyelvet, illetőleg az eljárás nyelvét nem ismeri,
a terhelt egyéb okból nem képes személyesen védekezni,
e törvény erről külön rendelkezik.

Szóval olvasatomban egyik kitétel sem érvényesül, így a nyomozó hatóságnak nem volt feladata, védőt kirendelni.

Az alap cselekmény : a Btk. 316.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I fordulata szerint minősülő lopás bcs., ha nincs más minősítő körülmény. ( 27.000.-Ft ot figyelembe véve, + a táska + a benne lévő többi ingóság értéke /a cselekmény időpontjában/ )

A tanúk vallomásait a nyomozás végén, az iratismertetésen lehetett volna megnézni. Mint gyanúsított, másolati példányt is kerhettünk volna, teljesen ingyen, természetesen személyek adatai nélkül. Mindig is ezt daloltam, olvassuk már el, amit aláírunk......

----------------
  • Lökött
PF20 #   2008.03.27. 18:59

Kedves HCSB!

Írd már be még egyszer, ha van kedved! Minden véleményre kíváncsi vagyok.

Egyébként semmi fejlemény nincs azóta...
Én is remélem, hogy nem kerül bíróságra az ügy, csak az zavar, hogy még mindig nem zárták le.

Pjotr # e-mail 2008.03.27. 09:11

Azért annyira nem kell férni, szerintem nem valószínű, hogy bíróságig jusson az ügy.

HCSB # e-mail 2008.03.26. 22:50

Nem küldte el a hozzászólásom, pedig sokat írtam. Már másodjára próbálkoztam.
Az eszem megáll ettől a gagyi rendszertől!

HCSB # e-mail 2008.03.26. 22:12

?

PF20 #   2008.03.16. 11:30

Köszönöm mindenkinek!

Felvettem a kapcsolatot jogász ismerősömmel...A fejleményekről majd beszámolok.

Ha valakinek van még hozzáfűznivalója, szívesen fogadom!

justizmord #   2008.03.15. 23:13

sürgősen menj ügyvédhez

Iniuria non excusat iniuriam