Elfogatóparancs


sziszy.kraf # 2019.04.05. 10:12

Üdvözlök mindenkit!
2012- től több évig zaklatott minket két dr végzettségű nő. Egyik zaklatásuk alkalmával a házamban érték tetten őket. Előállításuk nem történt, a házam előtt hagyták őket. Én viszont olyan rosszul lettem, ( magasvérnyomásos, infarktusokon átesett szívbeteg vagyok) hogy mentőt kellett hívni, kórházban éjszakáztam. Egy hét mulva ismét megjelentek házam előtt a zaklatóink. A kaput ekkor már lakattal is zártuk. Szomszédunk telefonált hogy menjünk ki és ez lett a bűnünk. Engem 1 év, a szomszédot és a férjemet 2-2 év próbára bocsájtották, ugyanennyi időre pártfogó felügyeletet rendeltek el ami már letelt. A mi feljelentéseinket kétszer is megszüntette a rendőrség, bűncselekmény hiányára hivatkozva, azonban pótmagánvádas eljárásban első és másodfok is bűnösnek mondta ki az egyik nőt, a jogi végzettségűt viszont teljes egészében kihagyta az eljárásból. A pártfogóval felvettük a kapcsolatot, be is mentünk hozzá de közöltük vele hogy nem szeretnénk részt venni a dologban mert nem értünk egyet az ítélettel. Nem garázdálkodtunk amit tanú is igazolhatott volna ha meghallgatják, azonban a tanú meghallgatásával a másodfok sem foglalkozott. 2017-től van folyamatban ellenünk eljárás próbára bocsájtás megszüntetése miatt. Idő közben máshová költöztünk a Bírósággal közöltük a tartózkodási helyünket, azóta is ide érkeznek a leveleik amiket át is veszünk. Kezdetben voltak problémák, a postás nem ismert minket, ha jól emlékszem két alkalommal nem kaptuk meg az idézést, 2018-ban. Panaszt tettem a postán azóta minden levelet át tudunk venni. Erről is tájékoztattuk a bíróságot. Ebben az évben tárgyalás nem volt tartva. Januárban lett volna egy tárgyalás de baleset ért, természetesen orvosi papírokkal igazoltam a távolmaradás okát. A meglepetések ez után érték minket. A csekkel érkező bírósági levélből tudtuk meg hogy elő akartak állítani minket, de a házmester azt mondta hogy nem tartózkodik ilyen nevű a házban. Másodjára már csak a férjemet akarták előállítani az állandó lakcímről. Egészségi állapotom nagymértékben romlott, jelenleg is paranoid skizofréniával kezelnek. A felírt erős gyógyszerek és a következő tárgyalás napján történő ismételt orvosi kezelésem miatt nem tudtam megjelenni a tárgyaláson, amit szintén jeleztem a bíróságnak. Erre a tárgyalásra a férjemnek idézés nem jött. Tartózkodási helyünkön viszont ismételten kereste a rendőrség akikkel én beszéltem mert a férjem nem volt itthon. Akkor tudtuk meg hogy a férjem ellen elfogatási parancsot adtak ki. Újabb idézést tárgyalásra az óta nem kaptunk, viszont megtaláltam magam a körözési listán. 2019.03.20. napon adták ki ellenem az elfogató parancsot, a férjem ellen korábbi időpontban. Elnézést kérek a hosszú bejegyzésért próbáltam tömöríteni ahogy tudtam. A kérdésem az hogy mit tehetünk és hova fordulhatunk ügyünkkel kapcsolatban?

rigoz # 2019.04.05. 10:32

Tisztelt sziszy.kraf!

Az eljáró bírósághoz fordulhatnak ebben a körben.

Kézbesítés szabálytalansága miatt pedig mindenekelőtt szintén a bírósághoz érdemes máskor fordulni, leírva részletesen, hogy mi történt és hogyan, kérve továbbá azt, hogy ne tekintsék kézbesítettnek az adott iratot, illetve küldjék ki újból.

Emellett lehet panaszkodni a postának.

sziszy.kraf # 2019.04.05. 11:02

Kedves Rigoz!
Tárgyaláson jeleztük a bíróságon még 2018-ban hogy nem kaptuk meg az idézést és azt is hogy panaszt tettem a postán. Azóta minden levelet át tudunk venni