Perújítás 1 hónap után?


Ellinida # 2019.05.04. 22:44

Kedves Fórumozók!

A páromat egy évre lecsukták lopás miatt, ami egyébként nem egészen lopás volt, de sajnos a tárgyalás a távollétében zajlott le, a tudta nélkül, fogalma sem volt sem arról, hogy egy ilyen ügy van folyamatban ellene, és a körözésről sem. Egyik napról a másikra, egyszercsak nem jött haza vacsorára... ami hát.. elég tragikus volt, mondanom sem kell. A tárgyalás során "ismeretlen helyen tartózkodott", és a kedvezmény tárgyaláson jogerősen kizárták az önhibát abban, hogy nem tudott az ügyről. Nyilván perújítást szeretne, de sajnos a legújabb BTK szerint a benyújtás határidejét lerövidítették 6 hónapról 1 hónapra.... 1,5 hónapja vitték be, de azt nem tudom, hogy odabent megkapta-e a kezébe az ítéletet, vagy hogy ha igen, pontosan mikor. A kedvezményi tárgyalása nagyon későn volt, kb 3 héttel azután, hogy bevitték. Az lenne a kérdésem, hogy vannak-e kiskapuk a benyújtási határidőre vonatkozóan?
  • pl. számít-e az, hogy amiatt, hogy börtönben volt, akadályoztatva volt abban, hogy védőt szerezzen magának? Merthogy így volt...
  • Ha a védő nyújtja be a perujítási indítványt, akkor a "tudomásszerzés" minek számít? A terhelt, vagy a védő tudomásszerzésének az időpontja? Csak mert a védő kb 2 hete szerzett tudomást az ügyről, amikor is a kedvezménytárgyaláson védte.

Van esetleg még további ötletük?

Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszukat!

Szomorú örökös # 2019.05.05. 04:20

Ellinida

És ennek a kérdésnek mindjárt három topikot is kellett nyitni ugyanazon a néven? Minek? :-O

Ellinida # 2019.05.05. 06:54
Gondolhatja, hogy nem direkt volt. Nem akart átmenni, homokórázott, aztán hirtelen 3 bejegyzés is megjelent, de jelentettem már... Reméltem, hogy valaki érdemi hozzászólást ír, de sajnos nem :(. Sürget az idő, és ez egy borzasztóan fontos dolog, mert a párom ott sínylődik bent, holott kint kellene lennie! Kérem, ne akadjanak már fönnt ilyen rendszer-gondokon, hanem segítsenek már, legyenek szívesek, valamilyen ötlettel, ha tudnak! Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok, leszek az egyetlen, aki ebbe belebotlik, most hogy ennyire lecsökkentették az időt! Köszönöm
  • E.
rigoz # 2019.05.05. 07:06

Tisztelt Ellinida!

A perújítási eljárásban fő szabály szerint a védő részvétele általában nem kötelező, illetve a terhelt/elítélt - már folyamatban lévő eljárásban - a bíróságtól kérheti védő kirendelését, így ennek relevanciája nincs.

Tudomásszerzés alatt fő szabály szerint a kézbesítés időpontja vagy a máskénti értesülés időpontja irányadó.

Jelen esetben - ha a határozatot nem kapta meg a terhelt vagy a képviselője - ez legkésőbb az őrizetbe vétel/elfogás időpontjában következett be.

Az, hogy a perújítási indítványt védő terjeszti elő nem releváns, a védői eljárás a személyes eljárással egy tekintet alá esik, tehát ha korábban nem járt el az ügyben védő, akkor a terhelt tudomásszerzéséből kell kiindulni.

Önhibán kívüli terhelti mulasztás esetén a határidő elteltétől számított legkésőbb 45 napon belül, de az akadályoztatás megszűnésétől számított 15 napon belül igazolási kérelem is előterjeszthető, mely sikeressége esetén a határidő megtartottnak tekintendő.

Az, hogy letartóztatásban, illetve más okból fogva van a terhelt erre még nem feltétlen ok, a terheltnek ott is joga van - meghatározott rendben - beadványát elkészíteni és a büntetés-végrehajtási intézet vezetője útján előterjeszteni.

Ez esetben a postára adás időpontjának a büntetés-végrehajtási intézet vezetője, illetve a képviseletében eljáró részére átadásának időpontja tekintendő.

Szomorú örökös # 2019.05.05. 09:18

Ellinida

Reméltem, hogy valaki érdemi hozzászólást ír, de sajnos nem

Ez egy fórum, nem pedig ingyenes jogsegélyszolgálat, ahol bárkinek is kötelessége lenne válaszolni. Ha valaki megteszi, hogy érdemi választ ír, azt megköszönheti, de nem követelhet. Bocsánat ezért a válaszért, de a követelőzésről ez jutott eszembe.

a párom ott sínylődik bent, holott kint kellene lennie

Meg kell keresni ezzel a kérdéssel élőben egy ügyvédet, aztán majd a kapott infók alapján ő eldönti, hogy érdemes-e belevágni bármibe is vagy nem. Nagyon sok olyan ügyvéd létezik, aki a tanácsadásért még nem kér pénzt, ingyenes szolgáltatásként kezeli a későbbi megbízás érdekében. Ő csakis akkor kér általában tiszteletdíjat, ha már dolgozott is érte.

Ellinida # 2019.05.05. 09:22

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólást, hasznos volt!

Most hívott a párom bentről, kérdeztem tőle, hogy kapott-e kézhez bármilyen papírt az ügyről, amikor bevitték, vagy kézhez kapta-e az ítéletet. Azt mondta, hogy az égvilágon semmilyen tájékoztatást nem kapott a konkrét ügyről, sem papíron, sem máshogyan, egyedül arról kapott papírt, hogy ülnie kell egy évet. Illetve megadták neki az ügyiratszámot. De ezen kívül tulajdonképpen akkor hallott először arról, hogy pontosan miért is van bent, amikor a kedvezmény tárgyalása volt (Ezt a kedvezménytárgyalást egyébként jócskán elhúzták). A kedvezménytárgyalás időpontja még jócskán benne van az egy hónapban, kb. 2 hete volt. Az én értelmezésem szerint akkor ennek az időpontnak kellene lennie a tudomásszerzés időpontjának, tekintve, hogy ekkor kapott először hivatalos tájékoztatást, addig azt sem tudta mi van, ami önmagában egy elég súlyos eljárási hiba szerintem. Jól gondolom? Köszönöm szépen még egyszer.

Ellinida # 2019.05.05. 09:35

Kedves Szomorú örökös!

Valóban, ez egy fórum. Van egy topikja, amihez ha nem tud érdemben hozzászólni, csak kellemetlenkedni egy amúgy is nehéz helyzetben, akkor túl sok keresnivalója nincs itt a hozzászólásának.

Védőt kerestem már, köszönöm. Próbálom segíteni a munkáját, és magam is tájékozódni. Nem értem, hogy ezzel mi a gond.

Köszönöm
  • E.
Szomorú örökös # 2019.05.05. 11:32

Ellindia

ha nem tud érdemben hozzászólni, csak kellemetlenkedni egy amúgy is nehéz helyzetben, akkor túl sok keresnivalója nincs itt a hozzászólásának.

No azért tegyük csak gyorsan helyére a dolgokat! Így indulta a történet:

A páromat egy évre lecsukták lopás miatt, ami egyébként nem egészen lopás volt

Tehát akkor tisztázzuk csak! A kedves párja elkövetett valamit, amit ön és a párja nem tart lopásnak, de a jogászok annak minősítettek és ezért letöltendő börtönt szabtak ki rá. Nem hiszem, hogy a minősítés az önök dolga, max. a váddal szembeni védekezés lehet az.

sajnos a tárgyalás a távollétében zajlott le, a tudta nélkül, fogalma sem volt sem arról, hogy egy ilyen ügy van folyamatban ellene, és a körözésről sem.

Az elkövetésről nagy valószínűséggel volt tudomása, tehát várható volt a következménye is. A rendőrségről tuti érkezett feljelentés, tanúkihallgatásra történő berendelés, miegymás, sőt később a bírósági idézés is, amit nyilván önök nem vettek át, mert nem a jelenlegi tartózkodási helyük van nyilvántartva - ez egy szabálysértési történet kapásból. Azonban az, hogy nem vették át a levelet, még nem akadálya egy büntető eljárás lefolytatásának, sőt a bírósági eljárásnak sem, mivel ha nem keresték a levelet, akkor az kézbesítési vélelemmel jogerőre emelkedik.

Tehát az, hogy arra hivatkoznak, miszerint nem tudtak róla, ez csakis az önök hibájából alakulhatott így, mivel ha a jelenlegi tartózkodási helyük lenne a lakcímnyilvántartásban, akkor lenne róla tájékoztatás önök felé, hogy a rendőrség majd később a bíróság milyen eljárást indított a kedves párja ellen. ezek után mindenféle határidőkre hivatkozva kattogni itt a hatóságra, hogy lecsúsztak róla...hmmm roppant érdekes.

A védő munkáját pedig leginkább azzal segítheti, ha őszinte vele és mindent úgy mond el neki, ahogy történt, akár bizonyítékokkal alátámasztva, ugyanis ő csakis a kapott adatok alapján tud állást foglalni. Ha valóban megtörtént a bűn elkövetése, akkor pedig az a dolga, hogy a történetből a lehető legjobbat hozza ki. Az ártatlanság bizonyítása csak akkor feladata, ha valóban fennáll.

Én úgy gondolom, hogy ezzel pont segíteni próbáltam a helyes tényállás meglátásában, nem pedig kötözködés volt a szándékom. Az az első hozzászólásnál volt, amikor jeleztem, hogy elég lett volna egy ilyen nevű topikot indítani.

Ellinida # 2019.05.05. 12:28

1. Nem tudom, hogy milyen alapon állítja Ön, hogy az én kedves párom elkövetett valamit, úgy gondolom, hogy nem az Ön posztja sem az ítélkezés, sem a minősítés ebben az esetben. Azt már megtette más, ne fáradjon.

De mindegy is a topik szempontjából, hogy elkövette-e vagy sem, egyenlőre még sajnos nem tartunk ott, hogy bebizonyíthassuk, hogy nem követte el, márpedig a topik témája pedig éppen ERRE irányul, hogy a bizonyításra lehetősége legyen. És nem a lopásra, vagy nem lopásra, tehát ezt Önnek fölösleges a jelen állapotban firtatnia, mert tulajdonképpen nem tartozik ahhoz a kérdéskörhöz, hogy mi alapján lehet esetleg mégis perújítást kérni, ha már lejárt az 1 hónapos határidő.

2. Az ő részéről mostmár jogerősen is, nem történt mulasztás abban a pontban, hogy a kézbesítés nem történt meg, az önhibát kizárták.

3. Innentől kezdve már csak egy lépés LENNE a perújítás, HA nem csúsztunk volna le a határidőről.

És éppen erre irányul a topik, a perújítás kérdéskörére, abban az esetben, ha az alperes távollétében folytatták le a tárgyalást. Nem pedig a bűntény elkövetésének vagy nem-elkövetésének mikéntjére.

Köszönöm azoknak a hozzászólásait, akik segítőszándékkal írnak!

Szomorú örökös # 2019.05.05. 16:27

Ellinida

Nem tudom, hogy milyen alapon állítja Ön, hogy az én kedves párom elkövetett valamit

Akkor még egyszer idézem, ön írta:

A páromat egy évre lecsukták lopás miatt

Tehát egyelőre van egy jogerős ítélet, ami szerint a párja elkövetett valamit. Nem úgy ismerem a magyar bíróságot, hogy csak úgy, blindre bárkit is lecsuknak, mert mondjuk Jóska azt mondja Pistára, hogy ellopott tőle valamit. Nagy valószínűséggel bizonyíték is volt a párja cselekményére, különben nem lehetett volna rábizonyítani és akár távollétében is elítélni.

Egyébként is csupa olyan „szegény ártatlan elkövető” szokott ehhez hasonló kérdéseket feltenni, hogy néha még én is megsajnálom szegényeket. ;-)

úgy gondolom, hogy nem az Ön posztja sem az ítélkezés, sem a minősítés ebben az esetben.

Mint ahogy az öné sem, hogy felülbírálja a jogerős ítéletet csak azért, mert ön elfogult a kérdésben, mivel a párjáról van szó. A perújítás kérdésében meg nem hinném továbbra sem, hogy a bíróság hibázott, hiszen önök voltak azok, akik nem a tartózkodási helyüket jelentették be, így nem is értesülhettek róla.

Ellinida # 2019.05.05. 19:21

Az, hogy ki hibázott, vagy ki nem, azt nem tudom, de azt, hogy nem a párom hibázott a kézbesítés kérdésében, azt végtére is jogerőre emelték, bármennyire is fáj Önnek (elképzelésem sincs, hogy miért), hogy van úgy, hogy nem mulasztásból nem tudták értesíteni.

Én semmiképpen sem akarom felülbírálni a döntést. Perújítani szeretnék. Amihez az adott esetben elméletileg joga is van a terheltnek.

Ne aggódjon, egy új perben is lesz a tisztelt bíróságnak lehetősége igazságos döntést hozni, még akkor is, ha a terhelt jelen van, és - urambocsá - még védekezni is tud...

De igaza van, már bánom, hogy kérdeztem. Majd megoldom a dolgot, köszi.

További szép estét.

Szomorú örökös # 2019.05.05. 19:37

Ellinida

nem a párom hibázott a kézbesítés kérdésében, azt végtére is jogerőre emelték

Ha nem tudták értesíteni a párját, akkor valamiért csak nem a tartózkodási helye volt regisztrálva, mert különben oda küldték volna és akkor eleve a bírósági idézés is eljutott volna hozzá, sőt lehet még a rendőrségi meghallgatásra is be tudták volna hívni. Ha valóban „ártatlan” a párja, akkor lehet el sem jutott volna bírósági szakaszba. No de mindegy, hogy ki hibázott - ezt itt ennyire hiányos információk alapján úgysem fogjuk kideríteni - az mégis eljutott és jogerős ítélet alapján jelenleg a párja a kiszabott börtönbüntetését tölti, pont.

De pl. semmit nem tudunk arról, hogy mit követett - vagy nem követett - el a párja, mélyen hallgat arról, amit én forszíroztam, tehát hogy a valós tartózkodási helye van-e bejelentve lakcímként és még folytathatnánk így tovább késő estig is. A bíróság a rendelkezésére álló és ismert információk, bizonyítékok alapján hozott jogerős ítéletet, teljesen szabályosan és törvényesen.

Ellinida # 2019.05.05. 20:25

Látom, nem érti...

  1. Egyenlőre sajnos MÉG nem vita tárgya, hogy lopott, vagy nem lopott, mert - egyenlőre- a jogerős ítélet szerint lopott.
  2. Szerencsére MÁR nem vita tárgya, hogy mulasztott-e vagy sem a kézbesítérkor, mert a jogerős ítélet szerint, NEM mulasztott.
  3. De a fenitek FŐLEG azért nem képezik vita tárgyát itt, mert nem erről szól a topik. A topik a perújításról szól. Ezt a jogi fogalmat ön szemmel láthatóan nem nagyon ismeri... „A bíróság a rendelkezésére álló és ismert információk, bizonyítékok alapján hozott jogerős ítéletet, teljesen szabályosan és törvényesen.” Valóban. Én is teljesen szabályosan és törvényesen szeretnék perújitani.

Köszi még egyszer a fáradozását. Én a magam részéről befejeztem. Kisebb bajom is nagyobb annál, hogy értelmetlen szájkaratékba bonyolódjak itt magával.