Tárgyalás a sértett nélkül?


rigoz # 2019.06.03. 11:26

Néhány dolgot úgy érzem, hogy helyére kellene tenni...

A sértettnek a bűncselekményből származó kárát a büntetőjog polgári jogi igényként ismeri és a bíróság annak körében hozott határozata - határozati rendelkezése és indoklása - ellen a kártérítési igénnyel, azaz polgári jogi igénnyel élő sértett - azaz a magánfél - fellebbezhet e körben a kézbesítéstől számított 8 napon belül, ha a tárgyaláson jelen volt, akkor nyomban, de legkésőbb - ha gondolkodási időt tartott fenn - a kihirdetésétől számított 3 napon belül.

Az ilyen határozatot részére kézbesíteni kell.

Ha a kézbesítés elmaradt, azt a fél a mulasztó bíróság határozata tekintetében a fellebbezés elbírálására egyébként jogosult bírósághoz címzett, de a határozat hozatalára köteles bírósághoz benyújtott írásbeli beadványban kifogásolhatja, illetve a bíróság elnökéhez emiatt panasszal élhet.

Amennyiben a polgári jogi igény nem bírálható el bármely okból a büntetőeljárásban, akkor az eljáró bíróság/ügyészség/nyomozó hatóság azt egyéb törvényes útra utalja, azaz megküldi az annak elbírálása hatáskörrel és illetékességgel egyébként bíró polgári bíróságnak.

Az, hogy egy követelés behajthatatlan nem a hatóság hibája alapvetően, hanem egy sajnálatos, de jogilag kezelhetetlen helyzet, azonban a Jogi Fórum - ezt pedig jó lenne, ha a kérdező elfogadná végre - nem az általános rendszerkritika helye, így nem ide tartozik az általános jogszabálykritika, az egyes közszolgáltatások - így például az egészségügyi szolgáltatások - színvonalának kritizálása, a kormányzat ezért való felelősségének a megvitatása sem, ahogy a jogalkotási javaslatokat sem ide kéretik előterjeszteni, hanem - tartalma szerint - a hivatkozott tematikában a közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárhoz lehet előterjeszteni (dr. Salgó László Péter, peter.laszlo.salgo@im.gov.hu, 1055. Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4.).

Az sem idevaló továbbá, hogy a bűncselekményből adódott - álláspontja szerint az azért kapott elégtételhez képest semmisségnek tekinthető - sérelmeivel kapcsolatban önmagát sajnáltassa a kérdező...

A kérdezőnek azt is tudomásul kellene vennie, hogy a végrehajtás - mint alább is írták - nem perbírósági hatáskörébe tartozik, a végrehajtással kapcsolatos aggályait - tartalma szerint - végrehajtási kifogás útján, illetve a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar irányába címzett és előterjesztett panaszban sérelmezheti.

Gyereknevelési diskurzust sem itt kell(ene) folytatni.

Így kéretik a kérdezőnek a témába nem vágó kérdéseit, észrevételeit a megfelelő fórumokon felvetni, esetlegesen - a bíróságon és az ügyészségen kívüli jogalkalmazó szervek tekintetében - az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához előterjeszteni és a kérdésének az ide tartozó részére adott választ - mely jogi kötelező erővel nem bír, mintahogy maga a kérdés sem keletkeztet egyébként jogszabályi erővel válaszadási kötelezettséget a más fórumtársak számára -, s továbblépni a fórum tematikája tekintetében ezen!

Köszönjük!

gerbera317 # 2019.06.03. 10:24

Szerintem igenis a bíróság hatáskörébe és nem az önálló végrehajtó kezébe kellene tartoznia egy bűncselekményből származó kár behajtásának
A bíróság az bíróság. Az a dolga, hogy jogvitákat eldöntsön, illetve a bűncselekmények szankcióját megállapítsa.
A végrehajtás a végrehajtó hatóságok feladata. A nevükből is ez következik. A bűncselekmények miatt hozott ítéleteket a büntetés-végrehajtás, a polgári ügyekben hozott határozatokat pedig a bírósági végrehajtás hatáskörébe rendelli a törvény. Tehát egyik esetben sem a bíróság hajt végre. Mert nem az a feladata.
Úgyhogy jól írod: SZERINTED...

zita74 # 2019.06.03. 09:21

Szerintem igenis a bíróság hatáskörébe és nem az önálló végrehajtó kezébe kellene tartoznia egy bűncselekményből származó kár behajtásának. Ha nincs vagyona, nincs jövedelme, dolgozza le! Ennek olyan szolgáltatásnak kellene lennie, mint az oktatás és az egészségügy, hiszen jelenleg erősen sérülnek a sértettek jogai. A tettesek élik világukat, én dolgozom helyettük, a börtönben én etetem, fűtését, világítását én fizetem, mert én dolgozom, ő nem. Ha dolgozna, le lehetne tőle szépen vonni az okozott károkat. Meggondolná, vissza akar-e kerülni. Igyekszem a gyerekeimet tisztességre nevelni, de azt látják, hogy a világ nem úgy működik.
"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."
József Attila

Eredeti kérdésemre, hogy normális dolog-e, hogy a tárgyalásról nem is tudtunk, még nem kaptam választ.

drbjozsef # 2019.06.02. 19:25

mert így akinek van pénze, az el tudja intézni, akinek nincs, az meg így járt, miért lett sértett.

Ez csak részben válasz. Szerinted ki? Ki fizesse előre?

Azt csak mellékesen kérdezem, de talán érthető, hogy miért : Te, személy szerint, ingyen dolgozol a munkahelyeden?

gerbera317 # 2019.06.02. 18:50

bizony a másik végrehajtót már nekem kell megelőlegeznem
Nincs "másik" végrehajtó. És mindig kell előlegezni, akár egyik, akár másik.
Hogy volt-e jogorvoslati lehetőséged, neked kell tudnod, hiszen neked áll rendelkezésedre az ítélet, nem nekünk. S ha volt, miért nem éltél a lehetőséggel? Ha pedig nem volt, akkor így van az rendjén.
Mi a bajod a magyar jogrendszerrel, hogy ha fejlettebb társadalmakban sem tudnál ennél többet elérni?

zita74 # 2019.06.02. 18:43

"Áruld el, szerinted hogy kellene működnie? A végrehajtó fizesse ki neked, esetleg az állam előlegezze meg?"
Szerintem, ha nem behajtható a bűncselekménnyel okozott kár, akkor ne a károsultnak kelljen a végrehajtási eljárás költségeit megelőlegezni, mert így akinek van pénze, az el tudja intézni, akinek nincs, az meg így járt, miért lett sértett.

zita74 # 2019.06.02. 18:35

"Valaki itt nagyokat lódít. Senkinek nem kell a büntetőeljárás költségeit előlegeznie, a sértettnek különösen nem." Nem azt írtam, hogy a büntetőeljárás költségeit kell megelőlegeznem, hanem azt, hogy ha a bírósági végrehajtás nem jár sikerrel, akkor bizony a másik végrehajtót már nekem kell megelőlegeznem. Ez nem így van?

"Nem vagyok az összehasonlító büntetőjog szakértője, de meglepne, ha túl sok modern jogállam lenne, amelyben a sértett fellebbezhet a büntetőítéletnek a büntetést kiszabó része ellen." gerberától idézek: "Ha nem tetszett az eljárás vagy az ítélet, lehetett volna fellebbezni!" úgy érzem, itt a két hozzászólás tartalma ellentétes.

Én pedig azért tettem fel itt a kérdésemet, mert azt gondoltam, hogy ha Szakértőket szólítok meg, akkor kaphatok korrekt, konkrét választ.

Közben felmerült bennem, hogy attól, hogy nem vagyok szimpatikus, már nem lehet igazam?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.06.02. 15:33

Valaki itt nagyokat lódít. Senkinek nem kell a büntetőeljárás költségeit előlegeznie, a sértettnek különösen nem.

Nem vagyok az összehasonlító büntetőjog szakértője, de meglepne, ha túl sok modern jogállam lenne, amelyben a sértett fellebbezhet a büntetőítéletnek a büntetést kiszabó része ellen.

drbjozsef # 2019.06.02. 12:16

zita,

ugyanis egy fillért sem láttunk, behajthatatlan. Engem nem az nyugtat meg, hogy nyugaton is így működik,hanem az háborít fel, hogy nálunk ez sem működik.

Áruld el, szerinted hogy kellene működnie? A végrehajtó fizesse ki neked, esetleg az állam előlegezze meg?

zita74 # 2019.06.02. 10:50

Kedves gerbera317!
Maradjunk nyugodtan a magázó formánál. Hadd egészítsem ki annyival, hogy NEM fellebbezhettünk. S ez a gyomorforgató!!!
Nekünk CSAK költségünk volt ebből eddig. DE mindenki megnyugtatására: 25 éve folyamatos a munkaviszonyom, így mindenféle járulékom rendelkezésre áll, hogy ilyen esetekben fizessem a bírósági eljárást, fizessem azt a tetemes összeget, amibe került pl.az, hogy kihozták az egyik elkövetőt az előzetesből a tárgyalásra. Arra a tárgyalásra, amiről nem tudtunk, s aminek ítéletééért még csak nem is fellebbezhetünk.
Folytatnám azzal, hogy 5 éve volt egy kerékpárlopásunk. A mai napig ott tartunk, hogy a bírósági végrehajtás eredménytelen volt,a következő fázisban kifizettük az eljárás díját. A delikvens azóta kiszabadult. Szóval minusz egy kerékpár, minusz az eljárás díja, ugyanis egy fillért sem láttunk, behajthatatlan. Engem nem az nyugtat meg, hogy nyugaton is így működik,hanem az háborít fel, hogy nálunk ez sem működik.

gerbera317 # 2019.06.02. 09:25

Ne magyarozzál meg hőbörögj itt! Ha nem tetszett az eljárás vagy az ítélet, lehetett volna fellebbezni!
A kárigényt igen, végrehajtás elrendeltetésével lehet érvényesíteni - ez tőlünk nyugatabbra is így megy.
Annak, hogy a lajstromirodán "hülyének néztek", ugyanaz lehet az oka, mint amiért én sem vagyok leragadtatva tőled.

zita74 # 2019.06.02. 08:06

Kedves Szakértők!
Normális dolog az alábbi eset?
Betörtek hozzánk még szeptemberben kétszer egymás után. A második alkalommal elfogták őket. Több napunk ráment a nyomozásra..Gyorsított eljárásra hívtak is minket még ősszel. Mi elkértük magunkat ,s elrobogtunk a munkahelyünkről (nem a bíróság városában dolgizunk). A gyanusítottak persze sehol. Utiköktség semmi. Múlt héten megérkezett az ítélet(a tárgyalásról nem is tudtunk!!!) 10 hó foghaz 2 év felfüggesztett. Az ellopott holmi értéket intézhetjük a végrehajtónál. A lajstromirodán hükyének néztek minket, amikor segítséget kértünk. Van még, aki hisz a magyar johrendszerben??